Békés Megyei Hírlap, 1993. december (48. évfolyam, 280-307. szám)
1993-12-13 / 291. szám
HAZAI TÜKÖR 1993. december 13., hétfő A tett az, ami az életnek értelmet ad / Beszélgetés Fasang Árpáddal Fasang Árpád — énekkari karnagy és zeneszerző. 1912 Krak- kow. A Budapesti Zeneművészeti Főiskolán zeneszerzői végbizonyítványt (1938), középiskolai énektanári oklevelet (1940) és tanítóképzői zenetanári oklevelet (1941) nyert. 1950-ig a szarvasi tanítóképző tanára (egy ideig uo. igazgató), majd három évig tanár Sopronban. 1953—54: a Győri Zeneművészeti Szakiskola igazgatója, 1954—58: a Népművelési Minisztériumban osztály- vezető, 1958—72: a Budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskola igazgatója. A zenei életbe kórusművek komponálásával és énekkarok vezetésével kapcsolódott be. (Zenei Lexikon I.) — A lexikonban azt olvastam, hogy szülőhelye Krakkow. Fasang Árpád azonban magyar maradt. — Természetesen! Az egész rokonságom derék magyar ember, ami abból is kitűnik, hogy az édesapám hazatért, hogy az I. világháborúban részt vegyen. Úgy tartotta, hogy hív a haza, neki kutyakötelessége jönni. El is töltött négy esztendőt a háborúban. Nagybetegen jött haza, úgyhogy ’27-ben egész fiatalon meg is halt. Az elemi iskolát Új-Diós- győrben jártam, aztán a Miskolci Református Gimnáziumba kerültem. A tanítóképzőt is Miskolcon végeztem. 1931-ben kaptam tanítói oklevelet. Ekkor kerültem pályázat útján Orosházára tanítónak. Életemnek nagyon nehéz, de nagyon szép tíz évét töltöttem itt. Nagyon büszke vagyok, hogy akiket akkor tanítottam — már rég nyugdíjasok — ma is fölkeresnek. Ezt a tíz esztendőt arra is felhasználtam, hogy a Zeneakadémián három diplomát szereztem: a zeneszerzőit, aközépisko- lai énektanárit, karvezetőit, majd a tanítóképzői énektanárit. Kilenc év Szarvason — Amikor Szarvasra kerültem, természetesen bekapcsolódtam a zenei életbe. Kórust tanítottam a községben, de a munka zömét a tanítónőképzőben végeztem. ’41-ben kerültem Szarvasra és ’42-ben már Éneklő Ifjúság hangversenyt rendeztünk. Éz azt jelentette, hogy részt vett a gimnázium, a polgári iskola, az általános iskola, sőt a mezőgazdasági technikum is. Micsoda nevek énekeltek akkor ott ! Melis Gyurka, az operaénekes, Ugrin Gábor, a karnagy, Lang Gusztáv, aki most Békéscsabán zenetanár, az öccse pedig a soproni zeneiskolában tanít. Még ’43-ban is megrendezhettük a gimnázium és a tanítónőképző közös udvarán, ahol remek volt az akusztika. Megtelt zenével az egész udvar. Még a nagyon zárkózott öreg Bolza-gróf is megjelent. ’44-ben már jött a front, még a tanévet sem tudtuk elkezdeni. Aztán csináltunk egy zenekart. Nem volt ez nagy zenekar, de olykor a felnőtt kórusok hangversenyébe is be tudtunk kapcsolódni. Én nagyon szerettem Szarvason tanítani. Olyan jó volt azt látni, hogy a végzettek elárasztják az egész országot, mert ez volt az egyetlen evangélikus tanítónőképző az országban. 1944. október 6-án felszabadultunk. Ezt ma már nem így szokták mondani, de hát bennem ez rögződött. Sok más városbeli diák ottrekedt Szarvason. Amikor láttam, hogy vonulnak át a főutcán a kelet felé hajtott foglyok, féltem, hogy őket is elviszik. Ezért mondtam nekik, hogy végezzék el a tanítóképzőt. így lett koedukált az iskola. Ezek a fiúk rengeteget segítettek nekünk abban, hogy amikor beindulhatott a tanítás, meglegyenek a kellő eszközeink. Még a felszabadulás előtt engem bíztak meg a kollégium gazdasági feladatainak megszervezésével. Hát ez nem egy zenetanári feladat! Akkor nehézkes volt a kenyérellátás. Voltak, akik jegyre kapták, voltak, akiknek fejadagjuk volt. A mi tanulóink között is voltak ellátottak, akiknek a családjában megtermett a búza. Kitaláltam, hogy ezeket a fejadagokat küldjék el az iskolának. Több mint egy vagon búzánk lett! 10 tonna! Abból megkaptuk a lisztet, a Demcsák pék megsütötte, úgyhogy nálunk nem napi 25—30 dkg volt a napi kenyéradag, hanem 50—60. A lisztből még sütöttünk, főztünk egyebeket is. Tejet nemigen lehetett kapni. . Vettünk két tehenet, azt tartottuk. Én építtettem az első silót a megyében. Volt a régi Magyarország közepét jelző szélmalom mellett egy kis földünk. Bevetettük silókukoricával. Megteli vele két siló. Mondták is szlovákul a munkások, akik taposták: „Mit akar ez a bolond zenetanár?!” Nem tagadom,féltem én is. mi lesz belőle. Mikor 4-5 hél után kibontottuk, a kovászos uborkára emlékeztető szag megcsapta a tehenek orrát, elkezdtek bőgni utána. Hát ilyesmikkel is foglalkoztunk. Ez a tanulmányokban ugyan nem jelentett semmit, de emberségben nagyon sokat! Nekem is, a gyerekeknek is! 1946-tól voltam igazgató, ’49-ben leváltottak. Még egy évet voltam ott, aztán jobbnak láttam eljönni. A párttitkár nem állt velem szóba, a tanácselnök elnézett a fejem fölött. Jött egyszer egy MNDSZ-deputáció. Követelték, hogy meszeltessem le azokat a freskókat, melyeket Pataj Mihály kollégám festett, mert az vallásos szellemű. Mondtam nekik, hogy én kottát, könyvet nem égetek, freskót le nem meszeltetek. Rámripakod- tak: Na, majd mi megmutatjuk. Meg is mutatták, lemeszeltették ezt a két képet. Főképp a feleségem nem bírta, hogy fölöslegessé váltunk. Ezért amikor Sopronban megüresedett egy zenetanári állás a fiúképzőben, oda kértem áthelyezésemet. Ha rosszat akartak, az is javamra vált — Ez a döntés egy villámgyors karrier kezdetétjelentette. — Igen. Megfigyeltem, hogy ha rosszat akartak tenni velem, az is javamra vált. Itt kell beszélnem ^Darvas Józseffel való kapcsolatomról. Az egykori kultuszminiszterrel még Orosházán kerültem baráti viszonyba, ő is oda pályázott tanítónak. Sokat segített az előmenetelemben. Sopronban is bekapcsolódtam a zenei életbe. Megjelentünk a kórusokkal a különböző országos versenyeken. 1953-ban kiváló tanári kitüntetést kaptam. Ettől kezdve megindult fölfelé a pályám. Érdekes fejleménye volt ennek, hogy a díj átadása — ott volt Darvas, Dobi, Rákosi, Révai— bekerült a filmhíradóba, és ez bejárta az országot. 1953 őszén már a tanítóképzők országos zenei szakfelügyelője lettem. Decemberben kineveztek a Győri Zeneművészeti Szakiskola igazgatójává. 1954 júliusában már a minisztériumba kerültem, mint a zeneoktatási osztály vezetője, egy év múlva a zenei főosztály vezetője lettem. 1956-ban engem neveztek ki a Zeneművészeti Szövetség kormánybiztosává. Büszke vagyok arra, hogy ’56 után egyetlen muzsikusnak hajaszála nem görbült. Azok az ávósok, akikkel én érintkeztem, nem „verőlegények” voltak, hanem tisztek, művelt emberek. Mondtam nekik, hogy ha nem is tetszik, mit mondanak az emberek, azt nézzék meg, igazuk van-e. A tényeket nézzék; hisz az értékeket meg kell becsülni. Hittek nekem. 1958-ban valakiknek eszébe jutott, hogy én ’56 után nem jól vittem az osztályharcot. Igazuk volt. Én erre nem vagyok alkalmas. Kizártak a Zeneművész Szövetségből, eltávolítottak a minisztériumból. A Zeneművészeti Szakiskola igazgatója lettem. Itt dolgoztam 1972-ig, nyugdíjazásomig. Nem szakadtam el ma sem a zenei élettől. Ezt az állapotot szeretem és megbecsülöm. Most még az „elnyomóimat” is magam választom meg. A Kórusok Országos Tanácsának tiszteletbeli elnöke vagyok, és sok más zenei szervezetnek is tagja lettem. Minősítő versenyekre járok, úgyhogy nem szakadtam el a zenei élettől. —Tanár úr publikált is. — Igen. A gimnáziumi énektankönyvnek vagyok egyik szerkesztője. Egyetemi jegyzetet is írtam, ez elég széles körben elterjedt. Egy-két művet is komponáltam, főleg kórusműveket, orgonaművem van, kamara- együttesekre írtam darabokat. / Elő kapcsolat — Szarvassal maradt-e kapcsolata? — Igen. El kell mondanom, hogy az Óvónőképző Intézet létrejöttében egy pici szerepem nekem is van. Kállai Gyula volt akkor a miniszter, ő döntötte el, hol lesz főiskola, hol nem. Mivel ismerte szarvasi kapcsolataimat, megkérdezte a véleményemet. Elmondtam: mégiscsak furcsa, hogy abban a megyében, amely az ország kenyerének javát adja, csak fogyatékos gyerekek otthona van Tarhoson, főiskolája meg nincs. Kállai nem szólt semmit, csak kipipálta, hogy : Szarvas. Mais lejárok évente az Éneklő Ifjúság kórusminősítő versenyeire. —A családjáról még nem beszélt. — Feleségemmel több mint 50 éve élünk boldog házasságban. Négy gyermekünk, 7 unokánk van. Árpi fiam a legidősebb, 50 éves. Zongoraművész, az Országos Filharmónia szólistája, az UNESCO magyarországi szervezetének a főtitkára. Zoltán fiam az Operaház első fuvolása már 25 esztendeje. János fiam fagottos lett. A Duisburgi Opera szólófagottosa. Most írt egy regényt, meg is jelent. A kislányom nem lett muzsikus, mert nem fért több zene a lakásunkba. Egy gyermekkönyvtárban könyvtáros. Feleségem is zenetanár. Szőnyi Erzsébet két kisoperájának ő írta a szövegét. Ilyen lelki háttér mellett könnyű dolgoznom. Teszem is azt, ami tőlem telik; abban a hi- szemben, hogy mégiscsak a tett az, ami az életnek értelmet ad. Kutas Ferenc Fasang Árpád a zongoránál A gyulai vár második *v helyreállítása A gyulai vár Közép-Európa egyetlen igazán épen maradt gótikus, téglából épült várkastélya. 1510-ig főúri rezidencia, illetve Mátyás király fiának lakhelye. Később uradalmi központ, majd a török időkben végvár. A XIX. század elejétől cselédlakások kapnak benne helyet, majd kerti romként „megbecsült” része az Almásy-kastély parkjának. Az 1945-től teljesen gazdátlanná vált épület helyreállítását az Országos Műemlékvédelmi Felügyelőség az ötvenes évek végén kezdte meg. Az ásatás 1957—61-ig tartott Pa- rádi Nándor vezetésével. Feltárták az udvart és a földszinti helyiségeket, valamint a külső várat is megásták. Az ásatás teljesnek volt tekinthető, dokumentálása is igen gondos munka. Néhán helyen volt szükség csupán kiegészítő ásatásra a felmerülő kérdések tisztázásához. A vár mai értelemben vett falkutatása viszont nem történt meg, annak ellenére, hogy sok fontos és ma is helytálló megfigyelést tartalmaz a dokumentáció. Az ásatással párhuzamosan folyt az épület műemléki helyreállítása Erdei Ferenc építész vezetésével. Kiegészítésre került a vár elpusztult északi palotaszámya, és ekkor került a teljes belső épületsor fölé egy 15 cm vastag vb-lemez. A téglaloggia részleges helyre- állítása és a falfelületek foltozása is elkészült. Az épület valamennyi homlokzati nyílása kőkeretezésű volt, amit a legújabb kutatás igazolt. Ennek ellenére csak az emeleti ablakkereteket állították helyre. Elkészültek a torony boltozatai és a toronyba vezető csigalépcső. Elbontották a kápolna utólagos födémét és általában használhatóvá tették a belső termeket. Ezt az első helyreállítást összességében korrektnek, részlegesnek és részben abba- hagyottnak kell tekinteni. Mai szemmel nézve ideiglenes helyreállításnak minősíthető a lapos tetős kialakítás, hiszen az épületszámyakon mindig is magas tető volt, amit kötőge- rendázatának lenyomata is bizonyít. Abbahagyott megoldás az egykori loggiára kivezető ajtók befalazása is, mert ezeken az ajtókon keresztül lehetett az emeleti termeket megközelíteni. A hazánkban egyedülálló XV. századi gótikus térsor hiteles helyreállítása az ajtók megnyitásával képzelhető el. A néhány éve megkezdett második helyreállítás I. ütemeként elkészült a torony és a belső épületszámyak lefedése. A torony, mely korábban is mindig le volt fedve, magas tetőt kapott, az akkoriban előírásszerű, ún. lebegő tetőt. A Stuhlmüller-féle metszeten jól látszik az, hogy a torony nem pártázat, hanem lőréssor volt, tehát a pártafal a tető ereszéig fel volt falazva. A sarkokon a pártázat felfalazása visszaadná a torony élét és a kilátást nem zavarná, ezért az a későbbi ütemek feladata lehet. A másik érdek a hatvanas években „cipőkanállal” létrehozott színházé. Sajnos finomabb kifejezés nem fedi a valóságot, hiszen a közlekedési rendszer visszaállításához szükséges 1,5 m-es udvari sávról sem képesek lemondani. Saját szempontjukból bizonyára igazuk is van. Annyira szűk a színháznak az udvar, hogy a lelátó a földszinti helyiségek ajtóit is eltorlaszolja. Hosszas huzavona, számos tervtanács és egymásnak ellentmondó határozat után elkészült a Il-es ütem kiviteli terve, amelynek jóváhagyása közel fél éve várat magára. Az előzmények ismeretében mindez nem meglepő. Az a vita, amiben a legmagasabb közjogi méltóság is állást foglal, az már nem szakmai kérdés, hanem politika. Ilyen körülmények között nem lehet csodálkozni azon, hogy érdemi döntések helyett mindkét oldalra a pótcselekvések jellemzők, mint pl. a vár két homlokzatának teljesen fölösleges felmérése 1,6 millió Ft-ért vagy akápolnába szánt 6 milliós festmény megvásárlásáról folyó tárgyalás, illetve a másik oldalon a színház érdekének maximális kiszolgálása mellett a vár gondnoki feladatainak teljes feladása. Ma már úgy tűnik, hogy a vár szempontjából a műemléki érdek feladása is jobb lenne, mint ez a gazdátlan állapot. Idővel kialakulhat olyan városi vezetés, amely már el tudná képzelni a nagy nézőteret a külső várban is, teret engedve egy végre valóban teljes körű helyreállításnak. Móga Sándor A gyulai vár ma
