Békés Megyei Hírlap, 1993. december (48. évfolyam, 280-307. szám)

1993-12-12 / 290. szám

1993. december 12., vasárnap SPORT gKÉS MEGYEI HÍRLAP „Versenyekre nem jutunk el, mert nincs rá pár ezer forint sem” Mesél a barna csomagolópapír... A tanítványaiért szorul görcsbe a gyomra Tizenhat bajnoki győzelem, csirkecombbal UnyatyinszJdék is San Antóniába készülnek Egyik szemünk sír, a másik nevet — jegyezték meg tőben is, amikor szóba került, hogy januártól egy esztendó're nem csak Ónodi Henrietta lesz San Antoni- ói lakos (ő a nemzetközi katolikus magánegyetem ösztöndíjasaként), hanem edzői, az Unyatyinszki-há- zaspár — Julika néni és Misó bácsi is — az Egyesült Államokban folytatja. Mint Unyatyinszki Mihály el­mondta, ez a munkavállalás még 1991-ben került szó­ba, amikor Orlandóba, az Amerika Kupára utazva a texasi tornaközpontban edzőtáboroztak két hétig. Ak­kor csak bemutatót tartottak San Antonióban, miután a szövetség nem látta jónak az olimpai előtt hivatalosan is versenyezni ott, de már akkor is felkeltette a magán­iskola vezetőjének, bizonyos Steve Waplesnak a figyel­mét Unyatyinszkiék munkája. Méginkább az olimpia után, olyannyira, hogy — mint kiderült — a nyáron Békéscsabán is járt a versenyszerőűen öttusázó, a Ta­xas South Akadémiát igazgató Stevenek. A szerződés egy esztendőre szól, s a versenyekre is járókat segítő szakmai tanácsok mellett, egy kezdőcso- portot is oktatnak majd a torna rejtelmeire a békéscsa­bai mesteredzők. Hallgatom az egyik szakosztály edzőjét. Látom az arcán, hogy haragszik. A tanítványaiért szo­rul görcsbe a gyomra. — Kell-e hangsúlyoznom, hogy a sportélet ma Magyaror­szágon olyan mélyponton van, ahonnan talán soha nem tud már feltápászkodni — kezdi... Megállítom, kérdezem, mie­lőtt folytatná, tisztázzuk, írha- tom-e a nevét? Hiszen amiről beszél az egyébként is közis­mert. Az idősödő férfi, aki lega­lább harminc éve sportszerete- téről és eredményeiről ismert a megyében, elpirul: — Szégyel­lem, de kénytelen vagyok a név­telenségbe burkolózni — mondja fejét lehajtva —, mert ha megtudják, hogy „hőbör- gök”, annak a fiúk isszák meg a levét. __ — Úgy gondolja, ha megtud­ják, hogy felkeresett, kevesebb támogatást kapnak? — Minden megtörténhet. — Hát akkor kezdjük az ele­jén. Miben segíthetek? —Olvassa el ezt a körlevelet. Amíg a mi gyerekeink úgy jár­hatnak el rangos versenyekre, hogy 5—10 ezer forintért vé­gigkuncsorogjuk a megyét, sőt ahogyan egyik edzőtársamtól hallottam, — kár, hogy ő nem jött el—, világkupára úgy jutott el a versenyzőjük, hogy a franci­aországi versenyre a szülei vit­ték, akkor kell-e még ecsetel­nem, hogy mennyire felháborí­tott mindenkit ez az iromány, ami arról szól, hogy a sporthiva­tal sok százezer forintos költsé­get vállalva sportembereket hí­vott Szlovákiába. Persze, hogy kinyílik a bicska a zsebemben... (A körlevél tanácskozásra in­vitálja a megyei sportvezetőket a szlovákiai Domasa Valkovba —aszerk.) — Tudja, fura dolgok történ­nek mostanság az országban, de a sportélet „háza táján” is. 1990-ben azzal robbantották szét a sporthivatalokat, hogy nincs rájuk szükség és szélnek eresztették az ott dolgozókat. Most meg mi van? Létrehozták a sportigazgatóságokat 600 mil­liós költséggel. Kérdezem, mi célból? Hiszen most már az egyesületek, a szakosztályok önállóan intézik sorsukat, és gazdálkodnának, ha lenne mi­ből. A sporthivatal pedig 12 mil­liót kap évi költségvetésére, ter­mészetesen ezt a pénzt saját fenntartásukra költik, a bérre, a ruhapénzre, a Golf fenntartásá­ra. Nem lenne célszerűbb elosz­Parascsenko szerezte az első kosarat, és egy magabiztosan, jól ját­szó Szarvas mutatko­zott be. Balogh G. két szép kosa­ra után ismét a bjelorusz légiós volt eredményes, és a Szarvas a mérkőzés első néhány perce után máris tíz ponttal vezetett. A Körös-parti lányok rendkívül jól védekezve akadályozták meg a hazaiak kinti dobásait, és a lepattanó labdákat is rendre ők szerezték meg. Támadójátékuk pedig ekkor gördülékenyen mű­tani a szakosztályok között ezt a pénzt? Tudja, arról is napokig suttognak, merthogy csak sut­togni lehet a nagy fene demok­ráciában, hogy Gallov úr kísére­tében itt járt Vitray Tamás, akit mindenki szeret és becsül. De megbocsásson a világ, azért 30—40 ezret kifizetni, a pontos összeget nem tudom, hogy pár percet itt töltött? Érti? Verse­nyekre nem jutunk el, mert nincs rá pár ezer forint sem, de vendéget hívni súlyos tízezre­kért, arra van? ♦ ♦♦ Sorolom a panaszos által tudo­másomra jutott „vádakat” dr. Petróczy Gábornak, a megyei sporthivatal vezetőjének. Meg­hallgat és „sportszerűen” vála- szolgat. Nem ideges, nem in­gerült. — Petróczy úr, nem lehetett volna olcsóbban megúszni a Szlovákiába összehívott tanács­kozást, ha Békéscsabán tartják? —Drágább lett volna. —Komolyan mondja ? — Harminckét sportembert vihettünk el erre az útra, amit három megye szervezett. Ez az út 90—100 ezer forintunkba került. Úgy gondoltuk, hogy miután az anyagi lehetőségeink szűkösek, ezzel az úttal a sport­tal foglalkozókat, a társadalmi munkásokat jutalmazzuk. —Talán ók is jobban örültek volna a pénznek... —Nagyon kevés jutott volna egy-egy főre. A háromnapos szakmai konzultáció pedig na­gyon hasznos volt, talán ezt hangsúlyoznom sem kell. — ...hasznosak lehetnek a versenyek is, ahova a sportolók nem jutnak el. —Egyetértünk. De ugye tud­ja, hogy megváltozott a sportfi- nanszírozási rendszer. Jelenleg állami, önkormányzati és szponzori segítséggel boldogul­hatnak az egyesületek. Egyik­nek sem kötelező adni. Annyit fordíthatnak sportcélokra, amennyire a sportszeretetükből és költségeikből futja. — Ugye tudja, hogy sok sportszeretői irritál az a sokszáz milliós költség, amellyel újra megszervezték a megyei sport- hivatalokat? — Az élet bebizonyította, hogy szükség van erre a hivatal- ra. —Nekem meg Ón bizonyítsa be... — Akkor tizenhatan dolgoz­tak a hivatalban, most kilencen vagyunk. —Sok! ködött, elsősorban a centereket hozták helyzetbe, akik zicce­rekből szerezték a pontokat. Berkó kétszer is betalált távol­ról, miközben a szarvasi táma­dások felakadtak a hazaiak zó­navédekezésén. A félidő hajrá­jában azután Frankó A. beszórt két triplát, és visszaállította a két csapat közötti 10 pont különb­ségű rendet. Szünet után a hazaiak kezd­tek jobban, és a nagy kedvvel játszó Berkó révén csökkentet­ték hátrányt. Érdekes volt, hogy — Megpróbálom felsorolni mi mindent teszünk a sportért. Például szervezzük a megyei jogú bajnokságokat. Ezenkívül 26 szövetség pénzügyi, gazda­sági szolgáltatását végezzük. Eljárunk az önkormányzatnál, aminek eredményeként 1992- ben négymilliót osztottak szét a minőségi sport támogatására. — Mert ha Önök nincsenek, akkor ezt a négymilliót hova teszik? —A Testnevelési és Sporthi­vatal kapcsolatai révén 10 milli­ós nagyságrendű az a szponzori támogatás, amit például a fut­ballra költhettek. —Gondolom, akkora Volks­wagen Golfra is azért van szük­ség, hogy Ön felkutathassa a szponzorokat. A kocsi az Önö­ké? — Nem. Az OTSH tulajdo­na. Természetesen szükségünk van rá, hiszen kocsi nélkül nem jutnánk messzire. Folytatom még azzal, hogy a Csaba Éxpóra olyan német üzletemberek is jönnek, akik anyagilag beszáll­nak majd a sporttámogatásba. Hadd mondjam el, hogy Önök­től is kaptunk 300 ezer forintot, amelyet nyolc kiemelt rendez­vényre tudtunk szétosztani... De sorolhatom még, hogy mi szervezzük a sportoktatásokat, ápoljuk a nemzetközi kapcsola­tokat, a diáksportra figyelünk és persze az utánpótlás-nevelésre. A sportági szakszövetségek működési támogatását a me­gyei önkormányzattal egyeztet­ve az önkormányzat biztosítja. —Igaz a hír, hogy Vitraynak pár perces fellépéséért” 30, netán 40 ezer forintot fizettek ki? — Szponzorok fizették ki Vitray Tamást, amibe termé­szetesen nekünk nem volt bele­szólási jogunk. — Valóban az Önök éves költségvetése 12 millió? — Érre az évre pontosan 8 millió 256 ezer forintot kap­tunk, amelyből 4 millió 100 ez­ret bérre, 1 millió 800 ezret tár­sadalombiztosításra, működés­re 1 millió 880 ezret és diák­sportra 3 millió 200 ezret köl­töttünk. További 700 ezret szakmai támogatásra, 300 ezret béralapemelésre költöttünk. — És mit tud arról a 600 millióról, amit arra költöttek, hogy megalakuljon az ország­ban a húsz sporthivatal? — Ez a 600 millió csak 300 millió volt, amit nem részará­nyosán osztottak szét. Béla Vali a BSC-nek továbbra sem ment a , támadás, nem tudtak mit kezde­ni a hazaiak jó védekezésével. A szekszárdiak viszont minden labdával Berkót és Várkonyit keresték, amit a Szarvas hamar kiismert, és kivédekezett. A fé­lidő derekán női mérkőzésen ritkán látható tripladobó ver­seny alakult ki a két csapat kö­zött, a Szarvasnál Frankó A. két hárompontosa mellett Francia és Frankó K. is betalált távolról. A mérkőzés hajrájára magabiz­tossá vált a Szarvas, és szebbnél szebb támadások után fokoza­tosan elhúzott fáradó ellenfelé­től. A 36. percben Berkó megütötte Frankó Annát, aki­nek az orrát ápolni kellett, s edzője kénytelen volt le is cse­rélni. Ilyen arányban is megér­demelten nyert a BSC Szarvas, helyenként óriási volt a tudásbe­li különbség a két csapat között. Novák Gábor: — Nagyon jól védekeztünk, és időnként szellemesen támadtunk. A. A. (Folytatás az 1. oldalról) Szóval, joggal bontott egy BB-pezsgőt az ünnepi jelző­vel is illethető évi közgyűlé­sen Iszlai And­rás edző, aki kollegáival büszkén hall­gathatta az ilyenkor szo­kásos beszá­molókat. Mert a maga vállalá­sát — mindenki szívvel telje­sítette. Egyszerűen csak azért, mert mindannyian ezer szállal kötődnek a tomasporthoz. Nyeste apuka például azzal, hogy megannyiszor megjaví­totta a klub rakoncátlan mikro- buszát, a BOV Rt. azzal, hogy 120 csirkecombot prezentált az eseményre. Joggal koccan­tak tehát a kólás és pezsgős poharak, de mielőtt bárki dí- nom-dánom hangulatra gon­dol, lehűthetjük a realitást is érzékeltető Izsó Gábor klubi­gazgató szavaival: „rendkívül nehéz esztendő' áll eló'ttünk, már csak azért is, mert eleve három, három és fél millió fo­rintos bevételkieséssel kell számolnunk jövó're. Akár meg is roppanthat bennünket.” 1992-93: a legszebb két év És mivel napjaink megannyi, sportban is fellelhető ellent­mondást hordoznak, a beszé­dek sorából ne csak a mintegy kétszáz jelenlévő tudja meg, amit Lukács József, az edzői tanács elnöke mondott erre: „Érzünk magunkban .annyi erőt, hogy megküzdjünk azok­kal, akik szándékosan be akar­nak tartani és megpróbálják akadályozni munkánkat, mi­ként elfogadjuk a reális gazda­sági helyzetből fakadó nehéz­ségek diktálta kihívásokat is.” A mérlegkészítők sohasem szívesen fogalmaznak sarko­san, pedig lehet, hogy jobb lenne. A kaput bezárókról, a támogatáspénzt indokolatla­nul mellőzőkről van szó, akik a világban jártukban-keltükben éppen olyan büszkén emlege­tik, hogy onnan jöttek, ahol olyan híres a tomasport. De térjünk vissza a pénteki estéhez. A teremben kifüg­gesztett, csomagolópapírra írt eredmény- és gazdálkodási listákból kiderült, hogy a har­mincéves békéscsabai szak­osztály 16 bajnoki elsőséget nyert el idén, s ha a bázisidő­szaknak számító utóbbi két esztendőt vesszük figyelem­be, minden idők legeredmé­nyesebbje a mostani. A hazai versenyeket illetően (885,5 bajnoki pont) az idén, a nem­zetközi porondon viszont 1992 volt egészen kimagasló, utóbbi mindenekelőtt azzal, hogy Ónodi Henrietta olimpiai bajnok lett, 36 év után szerez­ve ismét ötkarikás dicsőséget a magyar tomasportnak! ,A si­ker az élet sója” — mondta Izsó Gábor, hozzátéve: a hazai sport mostohagyerek kezd len­ni a társadalomban, amely so­kakat aggodalommal tölt el, de a benne dolgozóknak minden­kor az a legfőbb dolga, hogy bizonyítsák: becsületes mun­kával lehet a legértékesebb si­kerekig jutni. A klub mellesleg jó feltételek közepette dolgoz­hatott tavaly és ehhez az anya­giak is rendelkezésre álltak, köszönhetően elsősorban a tá­mogatóknak, köztük is a fősz­ponzor, névadó Agro-stop- cégnek. A negyedik csapatbajnoki cím! Az eredmények felsorolása ugyan tekintélyes időt vett igénybe, de ezt senki sem vette zokon, hiszen ki nem örül, ha a nevét a dicsőséglistán emlege­tik. Kezdi néhányukét megje­gyezni Maráczi Ernó'né szö­vetségi kapitány is, aki ugyan­csak ott volt a vendégek sorai­ban. A névsort — a 885 és fél pont gazdáit — most nem idézzük, év közben ezekről a versenyekről lapunkban be­számoltunk. Ezek legszebbje a negyedszer kivívott (1977, 1978,1992.. 1993) felnőtt csa­patbajnoki arany. Az első tap­sot a gyermek első osztályú bajnokságon indult gárda tag­jai kapták, ők történetesen ezüstérmesek. Az elsőnek szólított Tóth Cintia édesanyja éppenséggel a tányérokat szortírozta a konyhában. Ilyenkor senkinek, soha nem szabad felednie: valamikor Ónodi Henrietta is így kezd­te... s eszükbe juthat, amit a mama mondott azon a csodá­latos, olimpiai aranyat hozó éjszakán: „pedig nem is tartot­ták akkor még Misó bácsiék különösebb tehetségnek.” Muszáj emelni a tagdíjat Apropó ! Ha már a sikeredzők­nél tartunk: bejelentették, hogy januártól ők is Ameriká­ban dolgoznak. Ünnepi pilla­nata volt az estnek, amikor elbúcsúztatták a nyugdíjba vonuló Gabnai András techni­kai igazgatót. Csupán a terje­delem szab gátat, hogy csak a Tóth, a Szikora, a Gábriel és a Nagy családot említsük meg abból a sorból, amely mögött a szülők több szempontból is rendkívül fontos és értékes szakosztályi segítsége húzó­dik meg. Az élet velejárója, hogy a jövőformálás is szóba került, benne, hogy a 200 gye­reket foglalkoztató, tb- és* adótartozás nélküli (!) klubnál a tagdíjat is kénytelenek emelni, 300-ról ötszáz forint­ra, de ennek egy része (200) társadalmi munkával meg­váltható. Az is napirendre került, hogy erősítik a támo­gatókat is megtestesítő veze­tőséget, így szavaztak például egyhangúlag bizalmat Ku- recskó Jánosnak, a kertészeti és köztisztasági vállalat igaz­gatójának. Az új programnaptár is el­készül már, sok-sok szép ver­sennyel. Hasonló sikereket kí­vánunk jövőre is! Fábián István Bandi bácsi, Toyotás-tortával Meghatottan szelte fel a tiszteletére készített, piros Toyo­ta autóval is díszített csokoládétortát. S talán közben maga is felidézte azt a 11 esztendőt, amelyet a tornászok technikai vezetőjeként töltött. Azzal a többi 14-gyel együtt, amelyet a munkakönyvében így jegyeznek: hiva­tásos sportvezető. Mindig ott dolgozott, ahová az élet „szólította ”. Előbb a sporthivatalban, majd a sportiskolá­ban, aztán a klub, az akkor még Előre és a Spartacus alkalmazottjaként. Amelyek nem voltak annyira érték- romboló idők, mint azt manapság sokan tudni szeretnék. „Nem búcsúztató ez — mondta Lukács József—, hiszen lehet, hogy Bandi bácsi holnapután éppen úgy végzi a munkáját, mint eddig... ” Az ilyen útravaló csak annak jár, aki szakmai tudásá­val, emberségével, bölcsességével olyan sokszor átsegí­tette környezetét az élet holtpontjain, mint Gabnai And­rás. Fölényes győzelem KSC Szekszárd—BSC Szarvas 61:80 (26:36) NB I-es női kosárlabda-mérkőzés, Szekszárd, 350 néző. V.: Faidt, Vasvári. Szekszárdi BERKÓ (28/12), Králik (10/6), Szeliversztova (6), Badics (-), VÁRKONYI (10). Cs.: Szabó (1), Zerényi (4), Bihari (2), Nagy A. (-), Nagv R. (-). Edző: Guóth Iván. Szarvas: FRANKÓ A. (18/12), BALOGH G. (16/3), Francia (7/3), PARASCSENKO (21), Frankó K. (5/3). Cs.: Lévai (13), Kepe- nyes (-). Edző: jNovák Gábor. Az eredmény alakulása: 5. perc: 6:9,10. p.: 8:21,14. p.: 14:28,17. p.: 26:28,23. p.: 30:43,28. p.: 36:52,33. p.: 49:62,38. p.: 58:76. Kipontozódott: Balogh G. a 37., Zerényi a 38. percben. KkIscsasai U.ÖM AGRO-STOP TORNACIUB Közéleti napilap. Főszerkesztő: dr. Árpási Zoltán. Felelős szerkesztő: Niedzielsky Katalin, Seleszt Ferenc. Kiadja a Népújság Kft. Felelős kiadó: Martin Feldenkirchen és dr. Tóth Miklós ügyvezető igazgatók. Szerkesztőség és kiadó: 5600 Békéscsaba, Munkácsy u. 4. Levélcím: 5601 Békéscsaba. Pf. 111. Telefonszámok: központ (66) 450-450; főszerkesztő: (66) 446-242; sportrovat: 451-114; telefax: (66) 441-020. Kiadói telefonszámok: (66) 441-545; hirdetés: 441- 311; telefax: 450-198; telex: 83-312. Terjeszti a Magyar Posta és egyéb terjesztő'szervek. ElóTizethető a a kiadónál. (5600 Békéscsaba, Munkácsy u. 4.) valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással. Eló'fizetési díj egy hónapra 375 forint, egy évre 4140 forint. Készül: a Kner Nyomdában, Békéscsaba, Baross u. 9—21. Vezérigazgató: Balog Miklós. HU ISSN 12151068

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents