Békés Megyei Hírlap, 1993. december (48. évfolyam, 280-307. szám)
1993-12-12 / 290. szám
1993. december 12., vasárnap KARÁCSONY íjjÉKÉS MEGYEI HÍRLAP Az angyalok éhen ne maradjanak! A szentestét köszöntő népszokásainkról Szorongás övezte valamennyi ünnep előestéjét eleink képzeletében. A városlakók körében, de falun is erősen élt a tudat, hogy „a kizökkent időben” az ember — kivált ünnepek alkalmával — kiszolgáltatottá válik, prédája lesz az ár- tó-rontó szellemeknek. Az ünnepek előtti időszak azért „zsúfolt” hiedelmekkel, hogy megnyerjék az alvilági hatalmak jóakaratát vagy semlegesítsék rossz szándékait... Nem kivétel ez alól karácsony előestéje (vigíliája), december 24-e sem, s régen az ünnepi asztalra ezért került jó néhány, látszólag oda nem illő tárgy. Az asztal alatt kosárban szalma, vetőmagvak és a legfontosabb szerszámok várták az ünnepet. A szalma a Kisjé- zus lova etetésére szolgált ugyan — az ünnep elmúltával mégis a takarmányba keverték, hogy óvja az állatok egészségét. A többi termény a következő évi vetőmagba került. A szerszámok pedig „jól forognak” a következő évben, hogy így megtisztelték őket. Ha kisbalta is volt a kosárban, egész évben megóvta a házat a villámcsapástól: az udvarra vihar idején kidobva „szétvágta” a vihart. A karácsonyi teríték fontos darabja volt sok helyütt a karácsonyi abrosz. Sajátossága, hogy csak ezen az egyetlen ünnepen használják; vidéken legfeljebb ősszel a káposztát „húzkodják meg” vele, nehogy a termés penészes legyen. Itt-ott él még az a hagyomány is, hogy az abrosz segít az ijedős gyerek félszét elmúlatni. Anyáink, nagyanyáink még hallhatták a szülői intelmet: a karácsonyi vacsorára fogyasztott kalács, kuglóf morzsája sem kerülhet a szemétbe. Gyógyszer az kutyának, macskának, vidéken^ baromfinak és más jószágnak is. Az ünnepi étkek, fogások mellé szokás almát is, fokhagymát is „tálalni”— annyifelé vágva, ahány tagja van a családnak. Ha mindenki kap egy-egy gerezdet, bizonyára egész évben összetart, együtt marad a família. Az ünnepi ételekből nem árt néhány falatot az asztal alatti kosárkába tenni, különben az angyalok éhen maradhatnak... Nagyon sok vidéken több-kevesebb teljességgel él az a régi tradíció is, hogy a karácsonyi vacsora elköltése, az ajándékok átadása után a nagy asztal a család apraja-nagyjának közös játszóhelyévé lép elő. Ilyenkor az „ördög bibliájának” forgatása sem számít főbenjáró véteknek, s kártyázással, társasjátékkal, pörgettyűforgatással töltik ki az időt az éjféli harangszóig. Akkor kicsik, nagyok együtt kerekednek föl, hogy a templomban köszöntsék a Megváltó születését. Kapocs, híd az emberektől az istenekhez Miért a fenyő a főszereplő? A feldíszített fa alig egy évszázada divat nálunk is Évezredes hiedelmekben lelhető fel a magyarázata annak, hogy miért éppen a fenyőfa lett szerte a világon a karácsonyi ünnepek egyik fontos tartozéka és szereplője. A fákat, a növényvilág magasba törő tagjait az őskor, embere egyfajta kapocsnak, hídnak tekintette a felhők fölött lakozó istenek és önmaga között. A fák iránti tradicionális tisztelethez kapcsolódott a korai kereszténység szimbóluma: Jézus születése úgy újítja meg a világot, mint a tavasz a természetet. A középkorban már szokássá vált, hogy a Megváltó születésnapján a hívők lakásukat fenyőággal, a természetfölötti tavasz jelképével díszítették. A katolikus egyház befogadta a fenyőszimbolikát, sőt ki is egészítette, mondván, hogy a tűlevelű háromszög alakja az Atya- Fiú-Szentlélek szentháromságát fejezi ki. A fenyőfa különleges szerepe végül a németországi protestánsok (evangélikusok) faállítási szokásával egészült ki. Ennek nyomán alig egy évszázada vált nálunk is általánossá, hogy szenteste a földíszített fa körül köszöntik a családok a szeretet ünnepét. A görög „kataluma” nem csak istállót jelent Mégsem jászolban született... Meg-megújuló témája a hitvitáknak, a vallástörténeti tanulmányoknak a Megváltó születésének leírása. Legújabban egy neves olasz bibliakutató, Guiseppe Marocco tett közzé feltűnést keltő megállapításokat Krisztus születésének körülményeiről. Marocco — Lukács evangéliumának tüzetes tanulmányozása nyomán — arra a következtetésre jutott, hogy a názáreti kisded nem istállóban, hanem apai nagyszüleinél látta meg a napvilágot. Ismeretes, hogy Józsefnek Betlehembe kellett utaznia hatósági összeírásra. Az ácsmester e kötelezettség kapcsán úgy határozott, hogy terhes feleségével, kevéske holmijával végleg átköltözik Betlehembe, az egykori szülői házba. Az akkori szokásoknak, körülményeknek megfelelően a családok egyetlen nagyobb helyiségben laktak, jószágaikkal együtt. Az istállót a születés helyszíneként jelölő értelmezés téves — állítja az olasz kutató. Lukács evangéliuma, csakúgy mint az egész Újszövetség görög nyelven íródott, s a fordítók a „kataluma” szónak csak egyik jelentésére, az istállóra gondoltak, holott az a bizonyos embereket, állatokat egyaránt befogadó tágas lakó- helyiséget is jelenti. József — mielőtt a családnak talált volna külön helyet —- szülei vendégszeretetét vette igénybe. Azok katalumájába költöztek tehát; ott valóban volt jászol, amely első ágyacskaként szolgálhatott az isteni gyermeknek. Pativir: Krisztus megkeresztelése (16. század) Keplernek igaza volt Mit mond napjaink tudománya a betlehemi csillagról? Karácsony napjaiban a világ minden táján felidézik a születés misztériumát, Máté evangéliumának gyönyörű történetét, amely szerint fénylő csillag jelezte a napkeleti királyoknak is Isten fiának Földre érkezését. A jelenség évszázadok óta foglalkoztatja a természettudományok művelőit, már csak azért is, hogy megtalálják a mitikus mese reális magját. Voltak tudósok, akik arra gyanakodtak, hogy Luther Új- Testamentuma tévesen tolmácsolta az eredeti történetet — ez azonban azóta is pusztán feltételezés maradt. A csillagászok abból indultak ki, hogy olyan csillagot kell keresniük, amely röviddel napfelkelte előtt világított az akkori keleti égbolton. A zseniális Kepler 1603 októberében addig szabad szemmel nem észlelhető égitestet figyelt meg, s úgy vélte, hogy ez lehetett a betlehemi csillag. A korszerűbb eszközökkel rendelkező későbbi kutatók viszont azt vallották, hogy Kepler azon a bizonyos októberi éjszakán egy csillag rendkívül ritkán megfigyelhető robbanásának lehetett tanúja. Ilyen jelenségre utaló adatokat azonban Jézus Krisztus születésének esztendejében azoknak az országoknak a krónikái nem jegyeztek fel, ahol az akkori körülményekhez mérten magas színvonalon és rendszeresen figyelték a csillagos égboltot. A hetvenhat évenként megjelenő Hallei- üstökösről sem lehetett szó, mert annak — megbízható számítások szerint — a Messiás születése előtt fél évtizeddel kellett megjelennie az égbolton; Keplernek később volt egy másik hipotézise, amely már a tudomány mai állása szerint is reálisnak tekinthető. Egykori babilóniai följegyzésekből tudta, hogy a Krisztus születése körüli időben két fényes bolygó, a Jupiter és a Satumus nagyon közel került egymáshoz. A Jupiter a Királyok Csillagának, a Satumus pedig a Zsidók Csillagának számított. Ráadásul e kettő találkozása a születés jelképeként dicsőített Hal csillagképben jött létre. Tudnivaló, hogy ez a csillagkép még századokkal később is a közös hit titkos jele volt a római birodalom elnyomott keresztényei között. Az igazság tehát valószínűleg az, hogy a betlehemi csillag voltaképp két bolygó ritka, de hosszabb időközönként ismétlődő randevújának látványa volt. A tudomány mai eszközeivel szinte gyerekjáték kiszámítani, hogy a Jupiter és a Satumus legközelebb 2238-ban lesz olyan közel egymáshoz, amilyen közelségbe azon a varázslatos éjszakán került a betlehemi jászol fölé borult égbolton. Pedáns, bohém vagy szerelmes Mutasd a karácsonyfádat, megmondom, ki vagy! Bármilyen meglepő, a pszichológusok határozottan állítják, hogy avatott szemnek elég egy pillantást vetni az otthon karácsonyi díszére, a feldíszített fára. Alakja, formája, mérete, színes öltözéke szinte mindent elárul arról, aki vette, állította és díszítette. A természetbarát fáját fenyőtobozok, méhviaszgyertyák, szalmacsillagocskák, saját kezűleg sütött tészta-figurák ékesítik. Mondani sem kell, kizárólag élő fa köszönti a karácsonyt, lehetőleg olyan, amely az ünnepek után visszaültethető. Tulajdonosa nemcsak szereti és vigyázza környezetét — rendszerint szeretetre méltó, kicsit talán a fellegekben járó, de nagyon kedves társ és barát. Az ambiciózus, már-már karrierista típus fáját mintha egyenesen egy belvárosi luxus-üzlet kirakatából emelték volna ki: szinte fürdik a hideg kék és tengerzöld színekben. Díszei a legkényesebb ízlésnek is megfelelnek. Lehet, hogy a sok csillogó-villogó elsőosztályú kellék vonzó — a becsvágy, amellyel mindezt tulajdonosa összehordta, kevésbé az. A bohém nagy karácsonyi „műve” — kicsit görbe, kicsit szerencsétlenke, valószínűleg csúcsa sincs... A díszek, szalagok, szaloncukrok kusza összevisszaságban, esetlenül és számyszegetten csüngnek az ágakon — pedig igyekezetben nyilván nem volt hiány. Dehát ő ilyen: enyhén szórakozott, szétszórt, önmagával is derűsen elnéző, s bármit tesz is, a jó szándék vezérli. A bolondos nem sokat ad a tradíciókra: tücsköt-bogarat, színes képeslapot, játékpropellert, matyó babát, fakanalat, mindent fölrak a tűlevelű ágakra. Azaz, ha éppen kicsúszott az időből s nem vett karácsonyfát, sebaj, fenyő helyett megteszi valamelyik teherbíróbb szobanövény is. Megeshet, hogy miközben a „Mennyből az angyal”-t dúdolja, énekeli, gondolatban már pakolja a hátizsákját — el kéne indulni egy kis téli barangolásra... A pedáns — mintha körzővel, vonalzóval mérte volna ki a díszek helyét; hajszálpontos szimmetriában pompáznak a gömbök, a szaloncukrok, a gyertyák a fán, amely egyébként szintén irigylésre méltó példány: szálegyenes ágai tökéletesen egyformák. A harmónia csak akkor bomlik meg, ha valamelyik édesszájú vendég megdézsmálja a szaloncukor vagy mézeskalács dekorációt. A pedánsnak azonban van tartaléka, a látogatók távozása után — néhány epés megjegyzés kíséretében — haladéktalanul pótolja a hiányokat. A szerelmes piros szíve(ke)t rak a fára, lehetőleg a csúcsára. S ha vannak a díszek között éneklő madárkák, ezüstösen csillogó fóliába csomagolt babák, csilingelő apró harangok — a fő helyre, a legszebb ágakra feltétlenül és elsőként ezek kerülnek. Nem takarékoskodik az angyalhajjal, a színes fonatokkal, s persze a csillagszóróval sem. Ez utóbbiakat lehetőleg egy nekifutásra „elfogyasztja”: szórja mind egyszerre a kis csillagrakétákat — hiszen szeret és viszontszeretik... Az oldalt a Ferenczy Europress anyagaiból Niedzielsky Katalin szerkesztette
