Békés Megyei Hírlap, 1993. november (48. évfolyam, 254-279. szám)

1993-11-23 / 273. szám

1993. november 23., kedd

MEGYEI KÖRKÉP

Siker volt

Dénes Piroska, a nevettetés mestere

Nincs annál szebb, mint megnevettetni az embereket

FOTÓ: KOVÁCS ERZSÉBET

Visszaszorítják az orvvadászatot

Visszaszorítják az egyre inkább terjedő orvvadászatot hazánkban. Erről kötött együttműködési megállapodást az Országos Rendőr-főkapitányság Közbiztonsági Főigazgatósága és az Országos Magyar Vadászati Védegylet. Az egyezség értelmében a rendőrség közös akciókat folytat majd az egyes vadásztársaságokkal a jogosulatlan vadászat visszaszorítása érdekében. Emellett megszigorítják a közúti ellenőrzéseknél is a lőfegyverek és az elejtett vadak szállításának ellenőrzését. A rendőrség megszigorítja a vadászfegyverek engedélyezését is.

Bánffy György szerint az idén mintegy 47 ezer vadászjegyet adtak, míg körülbelül 72-73 ezer vadászfegyver-tartási engedély van az állampolgárok birtokában. Ez mintegy 120 ezer vadászfegyvert jelenthet.

Vannak értékek, amelyeken nem fog az idő. Mint a jó bankban, ahol a pénz csak hízik, a művész tehetségét is bőven kamatoztatják azok az élmények, amelyeket évtizedeken át a közönségének adott. Dénes Piroska, a Róza néni című vígjáték főszereplője egy-egy előadás során tobzódó örömmel szórja szét kincseit, és csodák csodája, az ötletzsák kifogyhatatlan, az érték egyre nő. És vannak írók, akiket időnként fel lehet fedezni. Lengyel Menyhért, a polgári színműírás mestere most éppen a sokadik virágkorát éli át. A Róza néni című vígjátékban mindent megírt, amit egy jó színésznő el tud játszani. A színpadi cselekmény is a furfangos asszonyra épül, s az előadás közönsége is várja, nagyon várja, hogy mikor robban be Róza.

— Bizony, a színfalak mögött is nehéz a várakozás — mondja Dénes Piroska. — Este, amikor bemegyek a színházba, felöltöm a jelmezt, kifestem magam, és közben egyre . inkább Róza néni leszek. Megszólal az ügyelő hangja, felmegy a függöny, elkezdődik az előadás. Megy a darab, bonyolódik a cselekmény, én meg csak toporgok, mint egy kipányvázott csikó, és várom, hogy beszabaduljak a színpadra. Akkor kezdődik csak az igazi életem! Ott már nincs semmi, csak a játék és a közönség szeretete, amely érződik minden pillanatban. Igen, a drága jó közönség, az ezerfejű cézár, akit mulattatni kell, hiszen annyi a gond, jólesik egy kis nevetés. Ritka öröm, ha ilyen nagy szerep, címszerep jut az embernek. Nehéz is persze, hiszen a darabot úgy írta meg a szerző, hogy Rózának kell cipelnie a hátán az előadást. O old meg mindent, ha kell, hát kedves, máskor ravasz, minden hájjal megkent, tud az asztalra is csapni. Sokszínű egyéniség. Álmodni sem lehet hálásabb szerepet. S ha már rám osztották, bizony élni kell a lehetőséggel.

— Senki nem mondhatja rám, hogy hűtlen vagyok, hiszen éppen 34 éve szolgálom a Jókai Színházat. Istenem, mennyi sok szép időt töltöttünk együtt! Persze, hogy nem volt mindig olyan nagy szerepem, mint a Róza néni. Bár ittlétem második évadjában eljátszhattam Shakespeare Szentivánéji álom című darabjában Puck szerepét, de mellette még a világ minden szobalányát is éveken át rám osztották.

— A koromról nem beszélek semmit, hiszen ha odahaza rendben vannak a dolgok, akkor észre sem veszem az idő múlását. De ha nálunk a legkisebb baj van, azonnal megöregszem, mindenem fáj, nem bírok magammal. Szerencsére ez csak ritkán adódik, hiszen a drága jó férjem, fiam, menyem és főként a két kicsi unokám minden boldogságot megad nekem.

— Szolgálni tisztelettel, egymást megbecsülve. Nem alázattal, ezt a szót nem is szeretem. Otthon nagyon szegények voltunk, drága jó anyám 13 gyereket hozott a világra, heten még ma is élünk. Én láttam az apámat megalázkodni, mert kellett a kereset, sok volt az éhes száj. Azóta én csak tisztelni tudok mindenkit. Azt is, aki bármilyen kicsi ötlettel járul hozzá a közös munka sikeréhez. Mert ez a játék bizony csak akkor jó, ha mindnyájan részesei vagyunk. S ha vannak köztünk olyan egyéniségek, akik kihozzák az emberekből a legjobb tulajdonságaikat.

— Milyen igaza volt Jászai Marinak, amikor azt írta, hogy a színész a koronáját a fellegekben viseli, a palástja pedig a sárba ér, és közte mindent át kell élni, el kell viselni. Olyanok vagyunk, mint a kóbor kutya, amelyik ha egy kis simo- gatást kap a buksijára, szívét- lelkét odaadja egy jó szóért.

Én is, ha a rendező megdicsér, képes vagyok éjjel felkelni, kimenni a hideg konyhába, ott tanulni a szöveget, hogy holnap majd örömöt okozzak.

— Amikor Jászai-díjat kaptam, néhányan azzal próbálták elrontani az örömöm, hogy ezt a kitüntetést a bohócok is megkaphatják. Ezek az ünneprontók nem is gondolhatták, milyen dicséretet mondtak. Mert én mindig szerettem volna „bohóc” lenni. Nincs is annál szebb, mint megnevettetni az embereket. Sírni, szomorúságot okozni bizony könnyen megy. De a nevetés! Az az igazi.

Andódy Tibor

Visszhang

Képviselő-testületi állásfoglalás

Deme Zoltán országgyűlési képviselő tevékenységéről és megnyilatkozásairól

Szarvas Város Önkormányzata képviselőtestülete Deme Zoltán országgyűlési képviselő tevékenységéről és legutóbbi megnyilatkozásairól az alábbi állásfoglalással kívánja tájékoztatni a Tisztelt Olvasókat.

Végtelen sajnálatunkra és nagy veszteségünkre a képviselő úrral az eltelt több mint három évben eredményes munkakapcsolatra lépni nem tudtunk. Nem tájékoztatta testületünket a parlamentben folyó munkáról, de nem tájékozódott a város életéről sem. Helyi munkánkról és beadott pályázatainkról tudomása sem volt, pedig névre szóló meghívót és anyagot küldtünk minden testületi ülésünkre, de mivel ezeken egy esetben sem vett részt (kivéve, amikor az egyházi ingatlanok sorsát tárgyaltuk), így azokat segíteni sem tudta.

Az egyházi ingatlanok visszaadása tárgyában önkormányzatunk a lehető legteljesebb kompromisszumkészséget mutatott. Ennek ellenére Deme Zoltán mint lelkész — nagyfokú türelmetlenséget tanúsított. Az evangélikus osztályok beindítását a tantestületekben és a szülőkben kialakult félelem megakadályozta.

Mindezeket azért kívántuk leszögezni, mert képviselői munkájának és szarvasi tevékenységének teljes sikertelensége okaként önmagában a hibát még nem kereste. Sőt, igaztalanul, rendszeresen becsmérelte a testület, a polgármester és az önkormányzat lapjának munkáját. Ezekre legtöbb esetben a város nyugalma, békés légköre miatt nem válaszoltunk, nem adtunk lehetőséget további vitatkozásra.

Az utóbbi időben tett nyilatkozatai kényszerítettek bennünket arra, hogy ezen állásfoglalást tegyük, kifejezetten abból a megfontolásból, hogy a város lakossága fontos dolgokban megismerje az igazságot.

Ezek közül a legutóbbit — a II. világháborús emlékmű avatását emelnénk ki, ahol szereplése mély felháborodást váltott ki mindenkiből, akik a szobor megszületésének folyamatát segítették és ismerték, illetve az ünnepségen részt vettek.

A „Ki békétlenkedik Szarvason?” című írásban kifejtett véleményét az alábbiakban kívánjuk pontosítani:

1. Deme Zoltán valóban nem kapott meghívott lelkészként, mert az ótemplomi gyülekezet

kántorát, Demjén Sándort kértük fel az összes szarvasi evangélikus képviseletére, a liturgiára. A választás azért esett rá, mert mindvégig készségesen segítette munkánkat és az Ótemplom mögött került felállításra a szobor. Deme Zoltán hívatlan előlépése az okuména egységét is megzavarta, mert szereplésével két evangélikus lelkész vett részt egy olyan szertartásban, ahol a többi egyházat csak egy-egy pap képviselte. Egyeztetve sem volt vele, így az egész avatás időrendjét megzavarta aránytalanul hosszú beszédével.

Az újtemplomi gyülekezettől kért a II. világ- háborús emlékműért alapítvány harangot, nem azért, mert ott több vagy kevesebb volt, hanem azért, mert annak a mérete felelt volna meg. Már a tárgyalások elején látszott, hogy nem szívesen veszik a kérést, ezért hoztuk le a kérő levelet az újságban, hogy minél szélesebb nyilvánosságot vonjunk be — de ez sem segített. (A levelet az alapítvány és a kuratórium írta, tehát annak leközlése az újságban jogunkban állt.) Deme Zoltán nem adta oda a szarvasiaknak a szarvasiak harangját! (De adott ajándékba a Dunántúlra!)

A „demokrácia alapvető kívánalma” nem az, hogy kap-e képviselői minőségben hivatalos meghívót vagy sem. Az elmúlt három évben minden városi ünnepségre kapott a képviselő úr meghívót, tehát Szarvas város önkormányzata nem „mellőzte”, annál inkább történt ez fordítva.

2. Az egyházi iskolák ügye nem „kényes kérdés”, csak ott, ahol ezt azzá teszik. És Szarvason Deme Zoltán azzá tette. A katolikus egyház már osztályt indított és tanít városunkban, az evangélikus miért nem? A választ saját háza táján kell keresnie. Nem a városházán, de nem is a II. sz. általános iskolában.

3. Laurenczy Jenőné képviselőtársunk és legnagyobb iskolánk igazgatónője — Deme Zoltán állításával ellentétben — nem tagja az MDF-nek. De tagja volt annak a kampánystábnak, akik három éve a lelkész urat győzelemre vitték. Ma már valószínű, nem tennék. Laurenczy Jenőnével szemben az újságban megfogalmazott vádak a bíróságra tartoznak. Ki kell azonban nyilvánítanunk, hogy magunk is úgy

gondoljuk, hogy Deme Zoltán becsületsértést követett el, így képviselőtársunk és egyik intézményünk vezetőjének becsülete helyreállításáért mindent megteszünk.

Úttörővezetői „múltjára” való célzás kisstílűségre áll. Azokban az időkben Deme Zoltán még nem élt városunkban, így nem is ismerheti Laurenczy Jenőné ifjúságért végzett munkáját; kívánhatjuk a lelkész úrnak, hogy hasonló sok örömöt szerezzen a szarvasi gyerekeknek.

4. A Szarvas és Vidéke Újságunkat már régen el szeretné venni az önkormányzattól Deme Zoltán és egy kuratóriumnak kívánná átadni. Ismételten tudomására kell hozzuk tehát, hogy ez az újság Szarvas városáé és alkalmasabb kuratóriumot, mint a képviselő-testületet, mely legitimitásában megkérdőjelezhetetlen — nem lehet találni. Az önkormányzat csak finanszírozója, illetve veszteségeinek viselője és nem cenzora a lapnak. Ha a képviselő úrnak nem tetszik az újság szelleme, alapítson egy másik újságot és abban azt ír, amit akar. Természetesen a Szarvas és Vidékében is —- hiszen eddig minden cikkét leközöltük.

5. Az Ótemetőben a „doni katasztrófa” 50 éves évfordulójára (és nem a II. világháború emlékére) lett emlékmű állítva, az önkormányzat hathatós anyagi támogatásával, így Deme Zoltán azon megállapítása, hogy azt elleneztük, egyszerűen nem felel meg a valóságnak. Önkormányzatunk a városban — közterületen való elhelyezéséhez nem járult hozzá — amit az érdekeltek el is fogadtak.

Magánvélemény Deme Zoltán Ünneprontás? című levelére

Megdöbbenve olvastam Deme Zoltán gyűlölettől csöpögő írását. Hiszek Istenben, de Isten mentsen ilyen lelkipásztortól. A rendszerváltozás után megtudhatta ország-világ (tisztelet a kivételnek), hogyan képzelik egyesek a Nép és Isten szolgálatát (?!) Szűcs M. Sándor parlamenti képviselő (MDF) szózataitól még ma is borsózik a hátam, olyan elképesztő gyűlölettel beszélt a parlamentben. Roszik Gáborról már szót sem ejtek, mert nem találok szót, ami jellemezhetné rosszhiszeműségét stb.

Vagy talán úgy gondolják, hogy ők mindenre kapnak feloldozást a mi Atyánktól?

Bár ha arra gondolok, hogy Sztálin is papnövendékként kezdte, valószínű, a fent nevezettek is hasonló szellemű teológiát végezhettek, ahol meghatározó tantárgy lehetett a gyűlöletkeltés elsajátítása. Párhuzamban (Deme Zoltánszerint) az „Egyenleg nevű újságíró iskolában” végzettekkel (?!) Ha Deme Zoltán információ- túltengésben szenvedne, ajánlanám a Szentírásból tanultakat, Isten előtt minden ember egyenlő.

Tisztelt Deme (lelkész) úr! Ha ön nem hiányzott az óráról, amikor ezt a tételt tanították, akkor honnan tudja, hogy a munkásőrök mikor, melyik dalt tanulták?

Az Isten előtti egyenlőséget komolyan vevő (?!) lelkész honnan kap felhatalmazást az emberek minősítésére, kategorizálására? Hogyan tud egy lelkész tökéletesen megfelelni azoknak az igényeknek, amelyeket a politikusokkal szemben támasztanak?

Nem tudom Deme úr melyik évjárathoz tartozik, de az én élettapasztalatom azt sugallja, hogy ezek és ehhez hasonló problémák nem kevés embert foglalkoztatnak ma Magyarországon. Ez a Deme-lelkészféle felfogás a keresztény-keresztyén szellemiségnek, a Deme úr kedvelt pártjának, Isten előtt kedvesnek tűnő embereknek. Ha az emlékezetem nem csal, mint a Deme úré és szó- használatában szereplő „Egyenleg újságíró iskolában” (?!) jártaknak, ön, Deme úr SZDSZ-támo- gatással (50%), pontosabban SZDSZ—MDF-listán „lovagolt” a parlamentbe.

Ezt Isten szolgájához méltatlan módon köszönte meg az Ünneprontás? című cikkében. Annyira azért nem volt „szerény képességű” az SZDSZ a ’ 90-es választásokon, hogy most Deme Zoltán az SZDSZ bizalmával vissza ne éljen! Nesze neked, Deme-féle keresztény erkölcs.

Szeretném Deme Zoltán „dezinformációtól” (?!) való megalapozatlan .félelmét”, illetve bátorságát az alábbi két ténnyel érzelem nélkül eloszlatni. íme, a lelkész Deme Zoltán-féle sajtószabadság , füllentés” (?!) nélkül:

1993. november 12-én a „szerény képességű” SZDSZ pártelnöke, Petőlván tizenötezer ( ! ) résztvevőnek ünnepi nagygyűlést tartott a budapesti sportcsarnokban. Erről a Deme Zoltán és társai által függetlenné" tett televízió alig mutatott valamit. Ezzel szemben Surján László KDNP-pártelnök, miniszter a Balatonaligán 40—50 résztvevő számára tartott gyűlését a tévé, rádió úgy súlykolta napokon keresztül, mint egykoron a marxizmust.

Tekintettel, hogy Deme Zoltán 1993. november 17-én a Békés Megyei Hírlapban megjelent cikkére a lehetőség nyitva maradt, én így szeretném megbecsülni — hogy is mondjam — a füllentést!

(Név és cím a szerkesztőségben) A szerkesztőség az e témával kapcsolatos vitát lezárja.