Békés Megyei Hírlap, 1993. november (48. évfolyam, 254-279. szám)
1993-11-06-07 / 259. szám
à J J A HAZA MINDKN M.ÖTT ^ ß ß % • • A ü»MES megyei hírlap hétvégi magazinja Jó reggelt! Hogy élhettünk, te meg én, mielőtt szerettük egymást? Hortyogtunk-e rég, mint a hétalvók, vagy mint csecsemők szoptuk vidéki örömök tejét? így volt s mindez az öröm árnya csak, ha szépet láttam, téged láttalak, minden szépségbe már beléálmodtalak. S most jó reggelt, felébredt leikeink, kik egymást még félénken nézitek; és mindenben szerelmetek kering s egy kis zugból a bárhol-t érzitek. Fölfedező új földet látogat, más térképen néz új világokat — világod én vagyok s világom már te vagy. Ha összenézünk, hű szivet mutat egymás szemében két ábrázolunk; nincs éles Észak s elhajló Nyugat — jobb féltekéket hol találhatunk? Csak az halhat meg, ami már megúnt; ha két szerelem egy, ha a magunk szerelme nem lazul, úgy meg se halhatunk (John Donne verse) Halló! Beszélgessünk! Mondták... Mit lehet arra mondani, ha Felvidék, Kárpát-Ukrajna és Észak-Erdély „visszaszerzőjé- nek”, az „országgyarapítónak” a temetésén Nagy-Magyaror- szág-térképet árulnak, ha a kiscserkészek Nagy-Magyaror- szágot ábrázoló koszorúval ko- szorúznak, ha az erről készült fotót a Magyar Hírlap a címoldalán közli? Van fogalma az éneklőknek, a térképárusoknak, a koszorúzóknak, az újságíróknak, a tévéseknek arról, hogy ez mit jelent, hogy ez milyen károkat okoz? (Csapody Tamás jogász, szociológus) Miért hiszik, hogyan hihetik Lezsák Sándorék és mameluk- jaik, hogy erre az ordenáré gusz- tustalanságra lesz vevő? Ennyire lenézik hőn szeretett népüket? Ennyire primitívnek, ennyire ostobának, ennyire hülyének tartják az embereket? Vagy már csak a primitívekre, ostobákra, hülyékre építenek? És akkor a józan, okos többség terrorizálható? És ha nem használ az ócska manipuláció, nem használ az ízlésterror, akkor jönnek a fegyverek? Magyarország talán mégsem banánköztársaság, ahol azt csinálhat néhány önjelölt hatalommániás, amit csak akar! (Gádor Iván újságíró) Békési tallózó Költségvetésünk hetven százaléka állami támogatás, harminc százalékát viszont erőből fedezzük. Bár az állami támogatás csökkent, és ezt igencsak megéreztük, mégsem esünk kétségbe. Mi nem csak pénzzel, csapatmunkával dolgozunk, s olyan minőségben, mintha ez a gyönyörű kert a saját tulajdonunk lenne. Az utolsó években ezért is sikerült a kert arculatának alakítását folytatni, építeni. Meg vagyok győződve munkatársaimmal együtt, hogy az arborétum világérték, ezért fontos és közös ügy ilyen állapotában ápolni és megőrizni a jövő generációi számára. (Dr. Sipos András, a Szarvasi Arborétum igazgatója — Üeti Magyarország) Fürkésző' Ki emlékszik ma már Kossal- kó Jánosra, a 19. század derék ügyvédjére, aki elleniratban bizonyította be, miért őrültség 32 magyar írót kivégeztetni a 48-as forradalomban való részvétel vádjával. Kossalkó egyszerűen érvelt: az írók csak a történések hangulatát tolmácsolták. Ezt még olyanokra értette, akik pedig igazán keményen fogalmaztak a forradalmi napokban. Közéjük tartozott Jókai, aki a világosi katasztrófa után — mint sokan mások — az öngyilkosság gondolatával foglalkozott. Talán Kiss Ernőnek, az aradi tizenhármak egyikének köszönhetjük a későbbi sok szép Jó- kai-regényt, mert ő tántorította el a nagy mesemondót a gondolattól, hogy végezzen magával. Ahogy Jókai maga írta: „O volt az, aki rábeszélt, hogy kedvem legyen újra kezdeni azt a megsiratott drámát, minek élet a neve.” —Jó estét kívánok, Bede Zsó- ka vagyok a Békés Megyei Hírlaptól. Aie Mihály né t keresem Mezőkovácsházáról. — Tessék parancsolni, szívesen beszélgetek Önnel. —Arra figyeltem fel, hogy a Vonalban vagyunk olvasószolgálatunknál a Békéscsabán egy hétig látható kék bálna iránt érdeklődött. Vannak gyermekei, akik kíváncsiak erre a kuriózumra? — Hogyne. Misikém 12, Gabikám 10 éves. Nagy állatbarátok és minden érdekli őket. Toborzok más gyerekeket is, szívesen gardírozom őket. Bár vonattal mennénk és bizonyosan nem kis költség. —Elmúlt délután 5 óra, mit csinál a család? — A gyerekek tévésorozatot néznek, én pedig éppen a kötést tettem le a kezemből, amikor csengett a telefon. Elvált vagyok, tehát ennyi a család. Édesanyámékkal és a testvéreimmel nagyon jó a kapcsolatunk. — Bizonyosan nem könnyű két fiúgyerekkel... — Hát nem, bár csak értük élek. Én a postán dolgozom, nem fizetnek túl bennünket, ehhez jön a családi pótlék. Gondolhatja, hogy nem sok mindenre futja. Misi serdül, vele sem egyszerű. Gabikám olyan pedagógushoz került, aki nemcsak írni-olvasni tanította meg, hanem a lelkét is rendben tartja. Igazi jó tanító. — Elég sok édesanya él elváltán, egyedül... — A magányt nehéz leküzdeni, de tudatosan kell rá törekedni. Ha egész nap siránkoznék, attól mi lenne jobb? Az őszi-téli esték a legkeserűbbek... Tévét nézünk, kötök, újságokat olvasok. Ja, és még egy roppant fontos dolgot ajánlanék a hozzám hasonlóknak. Itt Kovácsházán az iskolai tornateremben hetente kétszer, hétfőn és csütörtökön este 6-tól 7-ig járok az asszony- tornára. Nem vagyok -éppen vékony teremtés, de érzem, hogy a mozgástól jobb a közérzetem, nem fáj a hátam és valahogy az arányaim is előnyükre rendeződtek. — Hamarosan itt a Télapó, a karácsony... — Bizony, már beszélgettünk róla. A kisfiam egy karórát és valami játékot szeretne. A nagyobbik már „férfiasabb” ajándékot, például bar- kácskészletet. — Viszontlátásra, teljen sok örömük az ünnepekben és egymásban! „Remélem Békés megyében tényleg békés az élet s így öröm itt élni «kicsinek, nagynak» egyaránt. «Pamela» Simorjay Emese” A népszerű tv-sorozatban Pamela magyar hangja Simorjay Emese színésznő, a Vidám Színpad tagja, a Rockszínház vendégművésze. 1993. november 6-7., szombat-vasárnap Hetvenöt éve halt meg Guillaume Apollinaire Párizsban, 1918. november 9-én halt meg a nagy francia költő, Guillaume Apollinaire (Wilhelm Apollinaris de Kostrowitzky). A modern költészet jeles képviselője 1880. augusztus 26-án Rómában született. Apollinaire a művészet régi formáival szembeforduló francia kubizmus egyik legkiemelkedőbb alakja. Munkássága nagy hatást gyakorolt a költészet megújítására törekvő írónemzedékre. A magyar irodalom főleg Kassák és köre révén hatott. Első jelentős verseskötete a „Szeszek”, az utolsó a „Kalligram- mák”. Híres képversei az „Esik”, valamint „A megsebzett galamb és a szökőkút”. Az alább idézett részlet Julia Hartwig: Apollinaire című kötetéből való. ...Amikor beköszöntenek az első nyári napok, a költő már rég elhagyta a kórházat, s megkezdte civil életét — tiszti egyenruhában. Az egyenruha új és mérték után készült itt Párizsban, s a barátok még évek múlva is finoman tréfálkoznak, ha eszükbe jut a költő fejét körülölelő kötés... Amikor elkészül a ruha, Apollinaire Rouveyre-rel együtt konflisba ül, vidáman elterpeszkedik benne, s mint egy operett-uralkodó, aki a kíváncsi asszonyszemek tüzében kocsi- kázik városában, végigvonul a Saint-Germain bulváron. Visszatért régi életformájához. Ismét feltűnt a Mercure de France szerkesztőségében, ahol megjelentette hábonís versciklusát, melyet barátai nagy lelkesedéssel fogadtak; megint eljárogatott a Café de Flore-ba, ahol annak idején a Soirées de Paris alapító tagjainak első tanácskozása zajlott le. „Anatole Saintariste egy szép reggelen megérkezett a Val-de- Grâce-ba, s már az első séták után megállapította, hogy Párizs nem bilincseli le úgy, mint a katona-szabadságok idején” — ezekkel a szavakkal kezdődik Az ülő nő című regény hetedik fejezete (micsoda pompás képcím!), amelyben Anatole SainPüffll fehéren j Parasztok a sakktáblán A levelet, amelyet a napokban hozott a posta, küldője nem írta alá. Nem félelemből, mint manapság megint egyre gyakrabban, hanem mert a leírt történetet tipikusnak tartja. Úgy véli, sok hasonló sors lehet ebben az országban. Hozzám küldött levelében a kedves, ismeretlen olvasó magáról beszél. Elmeséli, hogy 1955—56-ban volt kiskato- na, s mint Rákosi Mátyás kopaszra nyírt katonáinál akkor tájt divatban volt, elég kemény kiképzést kaptak. Pechük volt, hisz a Duna is akkor áradt ki, szolgálatuk alatt, így ugrálhattak hős-jelöltként a megzabolázatlan folyó jégtábláin, egyikről a másikra. Aztán jött ’56. Budapestre vezényelték őket. Ami ezután történt, arról szó szerint idézek pár sort: „Tisztjeink nagy szöveggel kiosztották azéles lőszert, hogy »na, fiúk elérkezett a pillanat, amikor fegyverrel kell védeni a népköztársaságot«. Azt a népköztársaságot persze, amelyben a mi szüléink padlásáról is lesöpörték a maradék terményt. Miután győzött a forradalom, Maiéter ezredes katonái lettünk, s az Üllői úti tiszti iskolában volt a szállásunk. Amikor berohantak a szovjet páncélosok, körülzártak bennünket, mi pedig tüzelőállást foglaltunk el a szovjet tankok ellen. A rádió épp ekkor mondta be: »a kormány a helyén van, csapataink harcban állnak«. Szívesen cseréltünk volna a kormánnyal. Hamarosan szabályosan fogságba estünk, később orosz kiskatonákkal együtt szovjet tankok mellett kellett őrséget állni. Meggyőződésből? A frászt. Parancsból és félelemből, éppúgy, mint a mellettem álló orosz katona. Mit tehettünk mást, parasztok voltunk az élet nagy sakktábláján. Sajnos, ma is ugyanazok vagyunk, és ugyanolyan csórók, mint akkor.” A bevezetőmben nem voltam pontos. A levelet aláírták, így: „Egy volt 56-os forradalmár—hadifogoly—ellenforradalmár, vagy a fene tudja ki, illetve mi.” Döntsék el önök, ilyenkor október és november fordulóján! Árpási Zoltán tariste több ízben Apollinaire hangján szólal meg. Párizs már nem ámítja el, a lövészárkok pedig eltávolodtak tőle, bár még mindig nem tudja, hogyan döntenek felettesei további sorsáról. Nem akar visszamenni a frontra, nem érez hozzá erőt, s a barátai kérvények tömegét írják, hogy soha többé ne kelljen visszatérnie oda, ahol kis híján örökre megnyugodott: Champagne fehér földjére. Majd egy évig tartott ez a bizonytalanság. Háború volt, s ő a katonasághoz tartozott. Csak a következő év júniusában szerez neki állást André Billy a minisztérium sajtóirodájában, a sors iróniájaként — a cenzúrán. Nem épp költőnek való hely. Úgy látszik, Apolli- naire-nek az volt megírva, hogy mindig szokatlan dolgok történjenek vele. Természetesen, ez újabb tréfák forrása lett, de még a viccelődök is úgy vélték, hogy százszor jobb helyen van itt a „vércsillagos homlokú” költő, mint a harctéren, ezredénél. Különösen ebben az aggasztó idegállapotban. Mert a Madeleine-nek írt panaszos mondat — „nagyon érzékeny lettem” — egy cseppet sem volt túlzás. A régi derű, tréfázókedv és gondtalanság nyomtalanul eltűnt.
