Békés Megyei Hírlap, 1993. november (48. évfolyam, 254-279. szám)
1993-11-05 / 258. szám
1993. NOVEMBER 5., PÉNTEK ÁRA: 16,30 FORINT XLVIII. ÉVFOLYAM 258. SZÁM A békéscsabai Rózsa Ferenc Gimnáziumba csak a minap érkeztek meg a hetedikes fizikakönyvek FOTÓ: LEHOCZKY PÉTER Az általános és középiskolák ma már több kiadóval tartanak kapcsolatot Kevesebb könyv késett Mióta az iskolák maguk intézik tankönyvellátásukat és néha ez ügyben 10-12 kiadóval is kapcsolatban állnak, nehezebb átfogó képet adni a tanköny vhelyzetról. Bár iskolatípusoktól függően más-más gondok merülnek fel, néhány lényeges kérdésben megegyeznek a vélemények. A kiadók közti versenyhelyzet nagyban hozzájárult, hogy a többség időben, a szerződéseket betartva szállított, de ugyanakkor a területért felelős pedagógusoknak jóval több munkát is adtak, hiszen különböző feltételekkel, fizetési módokkal történt az egyezkedés. Az utánrendelések teljesítésében fennakadások tapasztalhatók és az iskolai terjesztők többsége panaszkodik: kevés a kiadótól kapott jutalék. A húskombinát megkísérli, a kistermelő" kételkedik Parola a privatizációban? Műterem a Küküllo köveiből A Békéscsaba erdélyi testvér- városában, Udvarhelyszéken élő festőművész, Tittel Ráírnám műtermét a Küküllő köveiből maga építette a város szélén, a Hargita oldalában. (5. oldal) Az angyalarcú zsebtolvaj A Békéscsabai 2. Számú Általános Iskola Gál Zsuzsanna vezette Pierrot Gyermekszínház csoportjai immáron öt éve aratnak sikereket a megye iskoláiban, művelődési intézményeiben. Vasárnap eddigi legnagyobb vállalkozásukat, az Oliver Twist című musicalt mutatták be a Jókai Színházban. (6. oldal) Víztisztító Szeghalomnak Ma délelőtt 10 órakor adja át dr. Hajós Béla, a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium helyettes államtitkára a Szeghalom—Füzesgyarmat kistérségi vízműrendszer arzénmentesítő,^Tisztító művét. Köztudott, hogy e térség lakossága régóta várt már a vízminőség javítására. A most átadásra kerülő vízmű jelentős állomás az ivóvíz arzénmentesítésére készült program megvalósításában. Ezt bizonyítja az is, hogy az állam címzett céltámogatással finanszírozta a beruházást. Az érmelléki vízműtelepen az Alföld legnagyobb teljesítményű komplex vízkezelő rendszere valósult meg, mely megoldást jelent az „alföldi típusú” rétegvizek valamennyi vízminőségi gondjára. A vízkezelő telep a Békés Megyei Önkormányzat beruházásában alig több mint egy év alatt készült el a Körösvidéki Vízügyi Igazgatóság közreműködésével. Felvetődött az is, hogy miért nincs olyan könyvesbolt, központi iroda — mondjuk Békéscsabán —, ahol egyénenként is hozzájuthatnának a* könyvekhez azok, akik valamilyen okból — például iskola- változtatás — hiányt szenvednek. Békéscsaba általános és középiskoláiban az iránt érdeklődtünk, hogy a tanév derekán hiányoznak-e még könyvek, illetve milyenek a kiadókkal szembeni idei tapasztalataik. Mrsan Zoltán igazgatóhelyettes, Szabó Pál Téri Általános Iskola: — Tizenhárom kiadóval álltunk kapcsolatban, de a tanGyula város akkori, nagylelkű képviselő-testülete a múlt század végén telket adományozott az ifjonc iparoslegények 1878-ban alakult szervezetének. Otthon épült rajta a tanon- cok számára, majd az 1912- ben megalakult ipartestület 1927-ben ehhez kötve építette meg ott a maga székházát. — A földhivatal tulajdonlapja szerint székházunk 1962-ben a Magyar Állam tulajdona lett — tudtuk meg Nagy Mihály tó!, a Gyulai Ipartestület titkárától. — Kezelőjéül 1975-ben a Kertészeti és Városgazdálkodási Vállalatot jelölték ki. Testületünk jogelődje közben egy irodát bérelhetett benne. A rendkívül magasra emelt bérleti díj, valamint az iparosok számának ugrásszerű növekedése miatt — az országos központunk támogatásával — új székházat vásároltunk. A feladataink azóta megsokasodtak. Például az Iposz elnöke Békés megyében bennünket bízott meg a könyvek 60 százalékát a Nemzeti Tankönyvkiadótól kaptuk a Lombard Kft. közvetítésével. A könyvek 90 százaléka időben érkezett és azóta a késedelmeket is pótolták. Kivételek akadnak, ilyen például a 4. osztályos fogalmazási feladatgyűjtemény. A különböző számlázási módok közül főként az utánvétel okozott nehézségeket, hiszen ilyenkor előre kellett begyűjtenünk a pénzt. Trefil Pálné iskolai terjesztő, 2. Számú Általános Iskola: — Tizenkét kiadóval kötöttünk szerződést és gondot elsősorban csak azt jelentett, hogy túl korán kellett rendelnünk, amikor a pontos létszámot még nehéz volt felmérni. (Folytatás a 3. oldalon) mestervizsgáztatással: huszonnégy szakmában működtetünk mestervizsga bizottságokat. Az ÁVÜ a gyulai önkormányzat tulajdonába utalta a székházunkat. — Nem igényelték a tulajdonjoguk helyreállítását? — Szóban is, írásban is többször kértük már vissza. Először 1991 -ben fordultunk a képviselő-testülethez. A Primus Bank megyei fiókját hoznánk létre benne, mely különösen a kisvállalkozások létrehozásához, fejlesztéséhez nyújthatna nagy segítséget. Kérelmünket azzal utasították el, hogy az ingatlan visszaadására nincs törvényes lehetőség. Tavaly, egy képviselői indítvány alapján ismét tárgyaltak e kérésünkről, sajnos ugyanazzal az „eredménnyel”. Korábbi felmérésünk szerint három és fél millió forintba kerülne az épület állagmegóvása. Az országban már negyvennél több (Folytatás a 4. oldalon) A többségi tulajdonos Állami Vagyonügynökség a Gyulai Húskombinát Rt. privatizációjában fontosnak tartja a mezőgazdasági termelők részvételét. Ezért az 50 százalék plusz egy szavazatot képviselő részvénypakett mellett meghirdették a 25 százalék plusz egy szavazatot biztosító részvénycsomagot is a húskombinátnak szállító termelőknek. A napokban megjelent felhívás szerint az utóbbi részvénycsomag névértéke 239 millió 550 ezer forint. Vajon milyen esélye van a kistermelőnek, hogy tulajdonos legyen? Felhívtuk Km Gábort, a budapesti Ernst & Young Kft. tanácsadóját. Az ÁVÜ pályázat keretében a céget bízta meg a privatizáció lebonyolításával. — A 25 plusz egy szavazaTöbb mint egyórás késéssel kezdődött tegnap Békéscsaba város közgyűlése. A 13 napirendre vállalkozó testület a késő esti órákig néggyel birkózott meg, közöttük a legnagyobb vitát a belvárosban kiépítendő Csaba Center váltotta ki. A tervezés 1990 óta folyik, az önkormányzat a terület előkészítésére, a magántulajdonú ingatlanok megvásárlására már több mint 100 milliót költött. A közgyűlés által korábban e területre elfogadott funkcióit a felhívásra érkezett ajánlatok csak részben igazolták vissza. A legnagyobb érdeklődés ugyanis az üzemanyagtöltő állomás iránt mutatkozott. Erre meghívásos pályázatot írt ki a város komoly megszorító feltételekkel, amely pályázatot a DU PONT tot jelentő részvénycsomag megvásárlására kizárólag kárpótlási jegyben tehetnek ajánlatot a szállító mezőgazdasági termelők — válaszolta. — A pályázati felhívás szerint mezőgazdasági termelőknek minősülnek a mezőgazdasági tevékenységet folytató magán- személyek, egyéni vállalkozók, a mezőgazdasági szövetkezetek, állami gazdaságok és jogutódai, vagy ezek olyan társulásai, ahol a mezőgazdasági termelőknek legalább 51 százalék tulajdoni hányada van. Mivel a Gyulai Húskombinát Rt. részvényei nem a már több cég esetében alkalmazott kárpótlási jegy-részvénycsere keretében szerezhetők meg, a meghirdetett részvénycsomaghoz a kisebb mennyiségű kárpótlási jeggyel rendelkező (Folytatás a 9. oldalon) CONOCO Hungary Kft. nyerte el. A kft. közgyűlésen részt vevő képviselői elképedve vették tudomásul, hogy a testület nem járult hozzá az üzemanyagtöltő állomás létesítéséhez, amelyet pedig az önkormányzat pályáztatott meg. A pórul járt cég feltehetően nem hagyja annyiban a dolgot, a testület pedig elhatározta, hogy a Csaba Center területére haladéktalanul új, részletes rendezési tervet készíttet. Ahogyan a napirend után több képviselő is fogalmazott, ezzel a döntéssel, illetve annak előkészítetlensége miatt a befektetők előtt könnyen fekete báránnyá válhat Békéscsaba. Hogy ki vagy mi miatt került ilyen helyzetbe a pályázó és a testület, az feltehetően később szóba kerül. B.S.E. Erzsébet „bűne” Márton Erzsi hosszú fekete hajú, szépen ívelt szemöldökű fiatal lány volt. Még a húszat sem töltötte be, amikor ’56-os „bűneiért” a kommunisták „vallatószékébe” került. Hogy az ütlegelésektől eltört az állcsontja, még semmi ahhoz képest, ahogy női mivoltában meggyalázták. Az egyik vallatója néhány elvtárs jelenlétében gumibotot forgatott benne. Ezzel azonban még nem ért véget a szadizmus. A Mosonyi úti kórházban egy elítélt orvost arra kényszerítettek, hogy érzéstelenítés nélkül végezzen kaparást a lányon. Márton Erzsébet ma 55 éves. Kínzásairól, az efféle ’56- os rémtettekről a Kádár-rendszerben soha nem hallottunk. Pedig lehet, hogy mi, akkori diákok — ismerve a teljes valóságot—másként láttuk volna ezt a korszakot. Csakhát valakik nem akarták, hogy másként lássuk... Erzsébet bűne az volt, hogy mást akart. Akárcsak ma az elektromos médiákban! Jónéhányan mást és másként akarnak, mint egyesek. Meg is lett a büntetésük. Igaz, nem kínozták meg őket, „csupán” az állásuk és a megélhetésük került veszélybe. Ám a belügyminiszterünk úgy nyilatkozott, hogy az egész médiaügy egy felnagyított história. Bagatell. Többet foglalkozunk vele, mint amekkora a jelentősége. Ennek megfelelően a Náhlik és Csúcs vezette tv és rádió — ha megfigyelik a műsorokat — azonnal és szolgálatkészen a minimálisra szorította a médiaügyről szóló híreket. Azok is főként az „egyik” oldal véleményét tükrözik. Lehet, hogy valakik ma sem akarják, hogy másként (is!) lássunk ? Hogy megismerjük a lehető legteljesebb valóságot? Magyar Mária Hargita Ingatlanközvetítő ajánlata.- Belvárosi, forgalmas helyen, 240 m2-es luxuslakás igényesnek vagy vállalkozásnak, 2 család részére is alkalmas. Irányár: 6 000 000 Ft.- Békéscsabán, a Rózsa utcában (a volt Rózsa Ferenc utca) 3 szobás, 84 m2-es társasházi lakás. Irányár: 2 300 000 Ft.- Békéscsabán, á Mikszáth utca elején 1 + 2 fél szobás, 60 m2-es különálló házrész, 299 m2-es telekkel. Irányár: 1 600 000 Ft.- Békéscsabán, a Corvin utcában vállalkozás céljára is megfelelő, 2 + fél szobás, 100 m2-es házrész kis telekkel. Irányár: 1 300 000 Ft. ■ Békéscsabán, az Árpád soron 2 szobás, 62 m2-es lakás. Irányár: 2 500 000 Ft.- Békéscsabán, a Teleki utca (a volt Fürst Sándor utca) és a Kiss Ernő utca sarkán 5 szobás, 180 m2-es családi ház, 585 m2-es telekkel, 2 család részére is alkalmas. Irányár: 7 500 000 Ft.- Orosházán, a Szegedi főút mellett 5886 m2-es üres telek.- Orosházán az 5 emeletes Viking Szálló. Irányár: 70 000 000 Ft.- Zártkert a Dobozi út mellett. Irányár: 450 000 Ft.- Békéscsabán, a Fényesi úton 1767 m2-es kert, 400 m2 beépítettséggel, 100 db termő gyümölcsfával. Irányár: 950 000 Ft.- Szanazug gyulai oldalán zártkert. Irányár: 100 000 Ft. Érdeklődni: Hargita plusz Kft., Békéscsaba, Irányi u. 2. Telefon: 327-971. Különös házasság Mégsem lesz benzinkút Békéscsaba belvárosában A pályázó pályázik, de minek?