Békés Megyei Hírlap, 1993. november (48. évfolyam, 254-279. szám)

1993-11-27-28 / 277. szám

MŰSOR/HÍREK 1993. november 27-28., szombat-vasárnap é * Ajánljuk figyelmükbe! letlenül ismeri meg Laurát, az angol táncossztárt, akiért ked­vesét, Jackie-t is elhagyja. Tony azt reméli, most megmutathat­ja, mire képes. Hajótöröttek Tvl, szombat, 15.30 A végtelen óceán megannyi ha­jóskaland színtere. Az izgalom és a veszély az ifjú Haakon Haa- konsent is lázba hozza. Hogy segítsen a szüleinek, és a kíván­csiságát is kielégítse, hajósinas­nak áll. Már rögtön az első útján fantasztikus kalandokba keve­redik, miközben a végtelen víz és a tengerészélet rejtelmei is feltárulnak előtte. A film érde­kessége, hogy a Disney-pro- dukció dán stáb közreműködé­sével született. Életben maradni Tvl, szombat, 21.00 Tóny Manero (John Travolta), aki legutóbb a Szombat esti láz­ban volt látható, elhagyja Brooklynt és Manhattanien próbál szerencsét. Rendszere­sen jár meghallgatásokra, ám a szerencse nem áll mellette. Vé­Dédé Tv2, vasárnap, 19.36 Dédé katona, s mielőtt egy évre Algériába indulna harcolni, ha­zalátogat özvegy édesanyja esküvőjére. Ám halott apja megkísérti a fiát, hogy elmond­ja az igazságot: őt gaz öccse tette el láb alól egy titokzatos éjszakán. A modem Hamlet- helyzetben a részeges kísértet- apa kissé groteszk hangvétellel biztatja bosszúra a fiát. Csecsemó'rablás Szegeden — a kisfiú újra otthon A Szegedi Városi Rendőrkapi­tányság személyi szabadság megsértése miatt eljárást indí­tott a pécsi K. Antalné ellen, aki csütörtökön Szegeden egy őri­zetlenül hagyott babakocsiból elvitt egy három hónapos cse­csemőt. Az esetről pénteken tá­jékoztatták az újságírókat A 34 éves elvált, gyermekte­len K. Antalné néhány nappal ezelőtt azzal a határozott szán­dékkal utazott Szegedre, hogy szerez magának egy gyerme­ket. Ellátására is felkészült cu- mis üveggel, gyermekruhákkal. Napok óta figyelte a babakocsit toló nőket az utcákon. Csütörtö­kön felfigyelt arra, hogy a kis Tamást édesanyja több alka­lommal is üzletek előtt hagyta a babakocsiban. Követte őket, majd egy kollégium előtt már azt hitte, le kell mondania a gyermekről, mert az anya a ko­csit betolta az ajtón. Mégis utá­nuk ment, s meglátta a dupla ajtó között hagyott kocsit, ben­ne Tamást. A kisbabát kikapta a takaró alól, egy sörözőben taxit hívott, s a kamionparkoló mel­letti szállodába ment, hogy me­leg helyre vigye a kisfiút. A szállónál felfigyelt a síró gyer­mekre, s a láthatóan tanácstalan nőre egy román állampolgár, s amikor a nő újabb taxit kért és elment, a román férfi értesítette a rendőrséget. A rendőrök ekkor már min­den lehetséges erőt megmoz­gatva keresték a gyermeket. Több helyen úgynevezett el­lenőrző-áteresztő pontot állí­tottak fel, s miután megtudták, milyen taxit hívott az asszony, a mórahalmi áteresztő ponton sikerült megállítaniuk a ko­csit. A gyermeket a rendőrsé­gen mentő várta, a kórházban megvizsgálták és megállapí­tották, hogy a bravúros rendőri akciónak köszönhetően mind­össze 3 óra hosszáig tartó ka­land semmi bajt nem okozott. Az asszony a kihallgatáson el­mondta, otthon elhíresztelte, terhes, nemsokára szülni fog. Pedig valójában nem lehet gyermeke. Gomba Produkció Közel 50 000 la­kásban. MS Tv, Kinizsi u. 4—6. Tel.: (66) 321- 155. Hívható az adás alatt! Bé­késcsaba, Bé­kés, Szeghalom, Mezőkovács- háza, Battonya, Orosháza, Mezőhegyes, Tótkomlós, Kondoros, Telekgerendás, Szarvas, Elek, Kétegyháza, Gyula, Csorvás, Sarkad, Me- zőberény, Köröstarcsa, Két- soprony, Dombegyház, Csár­daszállás. Gomba Produkció. Benne: Sporttörténet; Rajz­film; Karolinái kísértet (am. film); Felerulett és egy eroti­kus film; Éjszakai csevej. Adáskezdés: szombat 22.00 órától. kótelepen vasárnap. ■CSQbQ A Csaba Tv mű- sora Békéscsa- ■ bán a belváros­í/j ban, a Kazinczy- és a Lencsési la- november 28-án, A tartalomból: 12.00 órától Tv-Plusz. Ben­ne: Gondos bocsok; Worldnet: Skorpiók; Mozaik-magazin: A Nagy Zsákmány; Útifilm: Sziget az Égéi tengeren; Sportcsemegék; Esélytelenül. 16.00 órától Sportdélután. Benne: Békéscsaba—Hort SE NB I-es férfi kézilabda-mér­kőzés közvetítése felvételről. 17.00 órától HTV ’30 Filmté­ka. Benne: Apámuram. 19.00 órától Tallózó. Benne: Bemu­tatjuk a Vektor Kft.-t; Új fiók­helyre költözött a Postabank; Összefoglaló az SZDSZ szüle­tésnapjáról. 20.00 órától „Éj­szakai randevú” — a Buda­pest Tv műsora. Ismétlések: november 29-én, hétfőn: Bé­késcsabán 19.00 órától Talló­zó, 21.00 órától HTV ’30 Mo­zifilm: Szicíliai kereszt; Béké­sen és Szarvason 19.00 órától Tallózó. Színház 1993. november 27-én, szombaton 19 órakor Szidike lakodalma Somlay-bérlet 1993. november 28-án, vasárnap 19 órakor Szidike lakodalma Csortos-bérlet Alföldi Tükör A november 28-ai adás tartal­mából: Az Alföldi Tükör témá­ja vasárnap este a zene. Egy ritkán játszott kompozíciót, Haydn: Aki hűtlen, pórul jár című operáját tavaly nyáron is­merhette meg a szegedi közön­ség néhány fiatal magyar éne­kes és a Salieri Kamarazenekar előadásában. Ezen a bemutatón készült a szegedi stúdió felvéte­le, melyből most keresztmet­szetet láthatnak a karmester, Pál Tamás segítségével. Újra szól a Csaba Rádió az FM 91,8 MHz-en! 1993. november 29-étől de­cember 12-éig, napi 18 órá­ban, reggel 6 órától éjfélig újra szól a Csaba Rádió a szokásos 91,8 MHz -es, ultrarövidhullá­mú frekvencián. Félóránként hírekkel, nemzetiségi adással, közszolgálati információkkal és természetesen sok zenével jelentkezik a műsor. Szerdán és pénteken éjszakai program. Hallgassa ezúttal is a Csaba Rádiót! BATTONYA, ALKOT­MÁNY 27-én 7-kor: A Sár­kány — Bruce Lee élete (sz., am.)*. BÉKÉS, KORONA 27—28-án 5 és 7-kor: Hátul- gombolós hekus (sz., am.). BÉKÉSCSABA, PHAEDRA 27—28-án 4-kor: Egérke a Vadnyugaton (m. b., sz., am.), 6 és 8-kor: Célkeresztben (sz., am.), 10-kor: Apácashow (sz., am ). BÉKÉSCSABA, PHA­EDRA KAMARATEREM 27-én 7 és 9-kor: Facérok (sz., am.). BÉKÉSSÁMSON, SZABADSÁG 28-án 7-kor: A terror iskolája (m. b., sz., am.)*. BUCSA, KOSSUTH 27-én 6-kor: Kampókéz (m. b., sz., am.)***. DÉVAVÁ- NYA, JÓZSEF A. 27—28-án 7-kor: Több, mint testőr (sz., am). FÜZESGYARMAT, FŐNIX 28-án 6-kor: Dupla dinamit (sz., am.). GYOMA, APOLLÓ 27—28-án 7-kor: Haláli fegyver 1. (m. b., sz., am.)*. GYULA, PETŐFI 27— 28-án 6-kor: Drágám, a kölyök (marha) nagy lett (m. b., sz., am.), 8-kor: Cliffhan­ger — Függő játszma (m. b., szv am.)*. KÖRÖSLA- DANY, ASZTALOS M. 28- án 7-kor: Halálos fegyver 3. (sz., m.)*. MEZŐHEGYES 28- án 6-kor: A Sárkány — Bruce Lee élete (sz., am.)*. NAGYSZÉNÁS, SZABAD­SÁG 28-án 7-kor: Titkolt tit­kosügynök (m. b., sz., fr.). OROSHÁZA, SZIVÁR­VÁNY 27—28-án fél 8-kor: Gyilkos nap (sz., am.)*. SZARVAS, TURUL 27-én 7, 28-án 8-kor: A cég (m. b., sz., am.)*. SZEGHALOM, AMBRUS 27-én 7-kor: Halá­los fegyver 3. (sz., am.)*; 28- án 7-kor: Veszett kutya^ és Glória (sz., am.)*. TÓT­KOMLÓS, KORZÓ 27— 28-án 7-kor: Lorenzo olaja (sz., am.)*. ÚJKÍGYÓS, NEMZETI 28-án fél 8-kor: Piroszexi — Lángoló vonza­lom, avagy a szerelem... (sz., am.)*. Szombat KOSSUTH RÁDIÓ Középhullámon Óránként: hírek, időjárás, útközben 4.30: Reggeli krónika 8.10: Műsorismertetés, programajánlat 8.25: Kopogtató 8.50: Jegyzet 9.05: Családi tükör 9.35: Romantikus kórusmuzsika 10.05: Ismét a javából! 12.00: Déli krónika 12.30: Világkosár 13.05: Népdalkörök pódiuma 13.40: Tetten ért szavak 14.05: Oxigén 15.05: Műhelytitkok a közelmúltból 15.35: Rézfúvós kamarazene 16.00:168 óra 17.35: Lottósorsolás 17.40: Szimfonikus táncok 18.00: Esti krónika 18.25: Szemle 19.05: Sportvilág 19.30: Jó éjszakát, gyerekek! 19.40: Miska bácsi levelesládája Határok nélkül 20.05: Kamondy László: Vád és varázslat 21.21: Hírek, időjárás 22.00: Késő esti krónika 22.20: Beszéljük meg! 23.05: Zenés utazás klasszikusokkal PETŐFI RÁDIÓ 433: Reggeli dallamok 5.03: Nyújtózkodó 730: Pax Rádió 8.05: Mindenütt jó... 10.00: Kölyökzene 10.30: Hírvidék 11.03: Operaparádé 12.00: Jó ebédhez szól a nóta 13.00: Hírpercck 13.10: Tükörben 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés 14.00: Sanzonok 14.30: Daráló 15.00: Hírek, időjárás 15.03: Magunkat ajánljuk Benne: 16.00: Szív küldi... 16.55: Van ez így! 17.05: Gyurkovics Szalon a Rátkay Klubban 18.00: Páratlan hangok 19.05: Szüret 19.43: Muck Ferenc szaxofonozik 20.00: Nemzetközi slágerlista 21.00: Hírpercek 21.10: Rácsos panoptikum 22.00: A BBC archívumából 23.03: Sporthíradó 23.10: Máról holnapra — éjfél előtt 0.15—5.50: Máról holnapra — éjfél után 5.03: Csárdáscsokor BARTÓK RÁDIÓ 6.00: Muzsikáló reggel 9.05: Szellemi zarándokutak 10.05: Hangfelvételek felsőfokon 11.17: Mendelssohn: III. (Skót) szimfónia 12.00: Hírek, időjárás 12.05: Sára Sándor hatvanéves 12.55: Európai Utas 13.00: Színházi Élet 13.45: Aforizmarádió 14.05: Új lemezeinkből 15.00: Opera-művészlemezek 16.05: A Nyíregyházi Pro Musica Leánykar énekel 16.45: Hangszerszólók 17.00: Szimfonikus táncok 17.30: Jazz 18.05: Hi-Figyelő 19.00: így láttam Kodályt 19.32: Szeifert György orgonái 20.05: Babits Mihály versei 20.20: A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara két szimfóniát játszik 21.02: Pászthy Júlia és Kováts Kolos énekel 22.05: Összkiadás 23.05: Jazz 0.05: Komolyzenei zsákbamacska TV1 6.23: Műsorismertetés 6.25: Falutévé — faludoktorral, gyógytornával 6.45: Híradó 7.00: Napkelte 8.15: Jó reggelt adj. Istenem! 8.23: Narnia krónikája 8.53: Cimbória 9.03: SZEGASZTOK! 9.13: Képhiba 9.16: Védd magad! 9.26: Süsü, a sárkány kalandjai 10.00: ÁSZ 11.00: Most 1130: Szomszédok 12.00: Déli barangszó 12.02: Képújság 12.05: Szezám utca 13.05: Jóga 13.23: Zenelánc 1330: Panoráma (ism.) 14.30: Babusgató 15.00: Tájak, városok, emberek 15.30: Családi mozidélután a Disneyvel. Hajótöröttek. Amerikai film 17.10: Mezítláb 1735: Lottósorsolás 17.40: Mennyi az annyi? 18.40: Szerencsekerék 19.12: Jó éjszakát kíván a Disney! 19.30: Híradó Hétvégi műsor 20.05: Telesport 20.25: Parabola 21.00: Életben maradni. Amerikai film 22.45: Sztálin — 11/1 .Amerikai film 0.10: Híradó TV2 6.41: Hipp-Hopp doktorok 7.00: Napra-forgó 8.00: Patrin — Üzenet — Vorba 8.25: Hrvatska krónika 8.50: Unser Bildschirm 9.15: Ecranul nostru 9.40: Sprskiekran 10.05: Nasa obrazovka 10.30: Csudabogarak Palkonyán 11.00: Telesport 13.00: Família Kft. 1330: Telexpo ’96 13.55: Pop-rock fehéren, feketén 14.20: Az állatok védelmében 14.45: Kánon 15.15: Nagylátószög 16.05: Autó-motor 16.30: Nosztalgia bár 16.55: Nézze meg az ember! 17.00: Szolgálatukra 17.29: Hupikék törpikék 18.01 : Az új Lassie 18.35: Mesél a Filmhíradó 19.10: Kék hírek 19.30: Váratlan utazás 20.20: Beethoven-ciklus 21.05: Öt kicsi indián 22.00: Híradó 22.20: Időjárás 22.25: Molière. Angol film DUNA TV 16.00: Hírek, műsorismertetés 16.05: Kánon 16.35: A Selyemút 17.30: Évforduló 17.40: Regélő 18.25: Mesesarok 18.45: Dunahíradó 19.00: A Strauss dinasztia 19.50: Dunasport 20.05: Shalako. Angol kalandfilm 21.55: Hírösszefoglaló HBO 17.00: Tapsi Hapsi és vendégei 17.30: Föld alatti rejtélyek 18.30: Ásó, kapa, nagykaland 20.05: Rendőrakadémia 2. 21.30: Saigon 23.15: Tavaszi láz az USA-ban 0.45: Emmanuelle 12. MSTV, Békéscsaba 8.00: Kapcsoljuk az ATV műsorát Benne: ATV Euroshop; Új Tom és Jerry gyermekei; Autózzunk! Kapásjelző horgászoknak; ATV-film; Családi tűzhely; KERMI- tanácsok; László atya öt perce 12.00: Kapcsoljuk az ATV Víkend Fiataloknak műsorát Benne: A nagyvilág érdekességei; Mai magyar képzőművészet; Kapásjelző; 07 Magazin; Új Pop-rock Lexikon; ATV-film; Vágás nélkül; Rocktükör 16.00—18.00: Műsorszünet 18.00: Happy End Tv műsora 4 órában 22.00: MS Tv — Gomba produkció Vasárnap KOSSUTH RÁDIÓ Középhullámon 6.00: yasárnapi újság 8.24: Édesanyanyelvünk 830: Magyar daloskert 9.05: Világóra 10.05: Istentisztelet közvetítése 11.05: Gondolat-jel 12.00: Déli krónika, sport 12.20: Harminc perc alatt a Föld körül 12.50: Vasárnapi gondolatok 13.05: Énekeljük együtt! 13.15: A szülőföld muzsikája 14.05: Szonda 14.35: Fúvós kamarazene 15.05: „Magyarországról jövök...” 16.10: Művészlemezek 17.05: Kilátó 18.00: Esti krónika 18.20: Örökzöld operettdallamok 19.05: Sportvilág 19.30: Jó éjszakát, gyerekek! 19.40: Magyar dallam 20.05: Azok a rádiós évek 21.05: Magyarország apróban 22.00: Késő esti krónika 22.20: Kapcsoljuk a 22-es stúdiót! 23.40: Jazz PETŐFI RÁDIÓ 6.03: Holnap hétfő... 8.06: Mirko királyfi 9.03: Gospelmagazin 10.00: Neveletlenek 11.06: Vasárnapi koktél 12.00: Jó ebédhez szól a nóta 13.00: Hírpercek 13.10: Életreform-magazin 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés 14.00: Táskarádió 15.00: Hírek, időjárás 15.03: Szalonzene 16.00: Poptarisznya Benne: 17.00: Hírek, időjárás 17.08: Sporthírek 18.30: Sportösszefoglaló, totó 19.00: Hírek, időjárás 20.00: Maradok tisztelettel 20.50: Magyarán szólva 21.00: Hírpercek 21.10: A Rádió Dalszínháza 22.02: A Singers Unlimited felvételeiből 23.00: Hírek, időjárás 23.03: Sporthíradó 23.10: Máról holnapra — éjfél előtt 0.15—4.20: Máról holnapra — éjfél után 4.03—4.20: Csárdástempóban BARTÓK RÁDIÓ 6.03: Népszerű muzsika 8.05: Claudio Monteverdi és kortársai 9.10: Hangverseny Monteverdi halálának 350. évfordulója alkalmából 10.00: Kapcsoljuk Prágát! 11.00: Új Zenei Újság 11.45: Babits Mihály versei 12.00: Tomas Luis de Victoria: Officium defunctorum 13.00: Hangverseny a velencei Szent Márk székesegyház számára írt művekből 14.05: Kapcsoljuk Chateau-t! 15.00: Kapcsoljuk Stockholmot! 16.05: Társalgó 16.55: Muzsikáló természet 17.00: Kapcsoljuk Helsingört! 18.00: Kapcsoljuk Varsót! 19.05: Szemle 19.40: Tetten ért szavak 20.00: Kapcsoljuk Londont! 21.00: Az atyafiak és a nő 20.00: Kapcsoljuk Velencét! 0.05: A Mon te verdi-nap összefoglalója TV1 6.45: Falutévé magazin 730: Hagyd aludni a mamát és a papát! 7.55: „így szól az Úr!” 8.05: Hol mi? 830: Halló, vasárnap! 11.00: „Ezt csclekedjétek az én emlékezetemre!” 12.10: Tévémagiszter 13.45: Déki Lakatos Sándor muzsikál 14.05: Az én dzsungel-könyvem 14.25: Adventi gyertyagyújtás 14.40: Telesport 16.20: Örömhír 16.45: Walt Disney bemutatja 18.30: Szerencsekerék 19.00: A Hét 20.00: Híradó 20.20: Új szeszélyes évszakok 21.15: Sztálin —11/2. Amerikai film 22.45: Erdélyi naiv művészek TV2 7.37: Frici, a vállalkozó szellem 8.02: Juli-suli 835: Videák 9.05: Alfréd, a kacsa 930: Elektor kalandor 9.35: Billy Webb csodálatos története 10.00: „Mily kedves a Te hajlékod” 10.30: Szafári a levegőben 11.22: Eszközhasználók 11.50: Ameddig a harang szól 12.00: SOrSok 12.40: Gazdaképző 13.10: Műsorajánlat, időjárás 13.15: A meg nem értett szörnyek 14.00: Magyarország ma 14.40: Népszerű operarészlctek a Milánói Scala előadásában 15.40: Mesemondók találkozója 16.30: Collegium Musicum Pommersfelden 17.05: K + P 1735: Delta 18.00: Körzeti tévéstúdiók műsora 18.30: „Költő, felelj!” 18.40: Kicsinvek képeskönyve 19.00: Família Kft. 19.36: Dédé. Francia film 20.55: Zorán-koncert 21.45: Telesport 22.50: Századunk nagy napjai: 1960. november 8. DUNA TV 16.00: Hírek, műsorismertetés 16.05: Lumen 2000 16.35: Mi magunk és egyéb állatfajták 17.05: Erdélyi orgonák 1735: Évforduló 17.40: Néha bizonv verekedni is kell! 18.05: Töredékek 1830: Mesesarok 18.45: Dunahíradó 19.00: Lili Marleen. Német film 20.55: Látogatóban 21.25: Schubert: Befejezetlen szimfónia 21.50: Hírösszefoglaló HBO 8.00: Tapsi Hapsi és vendégei 17.30: Kacsairtó 18.50: Bowe—Holyfield profi bokszdöntő 21.00: A szakasz 23.00: Oliver Stone 0.05: Fats Domino és barátai

Next

/
Thumbnails
Contents