Békés Megyei Hírlap, 1993. november (48. évfolyam, 254-279. szám)
1993-11-03 / 256. szám
1993. november 3., szerda NAGYVILÁG HÍKfPLUSZ Médiák A román politika és tájékoztatás, kultúra világa széles körűen képviseltette magát azon az ünnepségen, amelyen hétfőn este megemlékeztek az első román rádióadás 65. évfordulójáról. Az esemény alkalmából rendezett koncerten ott volt az államfőtől a demokratikus ellenzék vezetőiig a politikusok széles skálája. Az Eugen Préda által vezetett román rádió a két nemzeti médium közül az, amelynek tevékenységét több oldalról elismerik. A rádió vezetése — ha nem mentes is a bírálattól — nem vált ki élesebb polémiákat a román politikában, hatalom és ellenzék egyaránt értékeli munkáját. * * Meg kellene tudni, hogy vezetik a román rádiót. Erre a legjobb módszernek az látszik, ha a Magyar Rádió és a Magyar Televízió elnöki jogkörökkel felruházott alelnö- kei kéz a kézben elindulnak Bukarest felé. Lehetőleg gyalog. Ha távollétükben nem oldódik meg a közszolgálati médiák dolga, elmesélhetik tapasztalataikat. K. i. A FÁK megvédi a balti kikötőket Eduard Sevardnadze grúz el nők egy tévéinterjúban azzal vádolta meg kedden a felkelőket, hogy szövetségre léptek Grúzia és Oroszország déli részeinek elszakadásáért küzdő „fanatikus” csoportokkal. Sevardnadze elmondta, hogy Gamsza- hurdia hívei erősítést és fegyvereket kaptak Abháziából, Dél- Oszétiából, Csecsen- és Ingus- földről. Hétfőn a kormányerők visszafoglalták a felkelőktől Szenaki városát. A grúz kormánycsapatok és Zviad Gam- szahurdia száműzött elnök felkelői között kedden ismét heves harcok bontakoztak ki. A kormány alakulatai nehéztüzérséggel lőtték a nyugat-grúziai Hobi városát. A fekete-tengeri orosz flotta egy hat hajóból álló hajóraja hagyta el kedden Szevasz- topol kikötőjét, hogy a FÁK nevében megvédje Poti és Batumi kikötővárosokat. A miniszterelnök hívei lendültek támadásba Második napja heves harcok dúlnak Kabul környékén a Gulbuddin Hekmatjar afgán kormányfőhöz hű csapatok és Burhanuddín Rabbani államfőt támagató Ahmad Maszud egykori védelmi miniszter fegyveresei között. A keddi harctéri jelentések szerint a miniszterelnök hívei lendültek támadásba. A Reuter jelentése szerint az elmúlt másfél év leghevesebb harcai dúlnak az afgán főváros térségében. Az oldal külpolitikai tudósításai az MTI hírei alapján készültek Rendkívüli intézkedések meghozatalára próbálják rávenni Jelcint Borisz Jelcin megerősítette, hogy az orosz vezetésen belül vannak olyan erők, amelyek a parlament feloszlatása után rendkívüli intézkedések meghozatalára próbálják rávenni. Az orosz kormány keddi ülésén mondott beszédében Jelcin aggasztónak nevezte ezt és hangsúlyozta, hogy nem ír alá egyetlen olyan rendeletet sem, amelyek az önkény felé taszítanák az országot. Jelcin egyúttal hitet tett a hatalommegosztás mellett. Mint mondta, az új parlament megválasztásával a demokratikus állam összes intézményét teljesen visszaállítják. Leszögezte azoban, hogy kényszerintézkedés volt a parlament feloszlatása. Jelcin az elmúlt egy hónap pozitív eredményei közé sorolta, hogy sikerült megállítani az orosz államiság felbomlását és egyben tartani az országot. Eredményként említette, hogy jelentős lendületet adtak az alkotmányos reformnak és a gazdasági változások előtt is új távlatok A keddi bukaresti lapok jelentése szerint Ion Holonescu államtitkár, a miniszterelnök alá rendelt ellenőrző testület vezetője hivatalosan a román főügyész elé teijesztette azt a jelentést, amelyet a Petre Roman kormányzása idején tapasztalt szabálytalanságokról készített. Egyúttal azzal a kéréssel fordult az ügyészséghez, hogy indítson vizsgálatot a felelősök ellen. A 151 oldalas anyag szerint nemcsak Petre Roman, hanem kormányának több tagja, köztük Traian Basescu és Mihai Zissu volt miniszterek is szabálytalanságokat követtek el. Többek között törvénysértő volt annak a villának kiutalása is, amelyben Petre Roman — aki 1991 őszéig volt kormányfő —jelenleg is lakik. Pétre Roman volt miniszter- elnök a román képviselőház keddi ülésén a kormány ellenőrző testületének jelentését „sztálinista típusú manővernek” nevezte, amelynek egyedüli célja „elterelni a közvélemény fiSikerült megállítani az orosz államiság felbomlását és egyben tartani az országot nyíltak. Jelcin hangsúlyozta, hogy mindig is a reformkormányt támogatta és támogatja, s leszögezte, hogy bármilyen összetételű is lesz az új parlament, kész harcolni a reformok mellett kiálló kabinetért. gyeimét a Vacaroiu-kormány ellen naponta elhangzó súlyos vádakról”. Petre Roman kijelentette, hogy vállalja a teljes felelősséget korábbi határozataiért. Ugyanakkor megjegyezte: nincs törvény a miniszteri felelősségről, ez kizárja, hogy mint volt miniszterelnök ellen vádat emeljenek ellene, különösképpen olyan cselekményekért, amelyek miniszterelnöki döntési jogkörének gyakorlásából adódnak. Ennek ellenére és tudatában annak a kockázatnak, amelyet „egy olyan országban” vállal, ahol „a kormánypolitika nyomása az igazságügyi hatóságokra mindennapos valóság”, kész lemondani a mentelmi jog nyújtotta védelemről és megjelenni az igazságügyi hatóságok előtt. Petre Roman hangsúlyozta: teljesen vétlennek tudja magát. Hozzáfűzte: függetlenül attól, milyen eredményre vezet a vizsgálat, az véleménye szerint a Vacaroiu-kormány „politikai halálát” jelenti. Az utóbbi időben sokat bírálták a kormányt, hogy annak tagjai a választásokkal vannak elfoglalva, ahelyett, hogy a gazdasággal foglalkoznának. A kritika hátterében az állt, hogy szinte kivétel nélkül jelöltették magukat a miniszterek az új parlamentbe. *** Mindegyik ország jogosult annak eldöntésére, hogy katonai szövetség tagjaként vagy másként kívánja biztonságát szavatolni — jelentette ki Borisz Jelcin a Stem című hírmagazinnak kedden adott nyilatkozatában, amelyet az orosz hírügynökség kivonatosan ismertetett. Magyarországnak és Lengyelországnak a NA- TO-ba való belépésére vonatkozó kérdéssel kapcsolatban Jelcin elmondta: Oroszország az általános európai biztonság híve. Jelenleg Európát a nemzetiségi konfliktusok fenyegetik leginkább; a NATO taglétszámának bővítése viszont nem szünteti meg ezeket a konfliktusokat. ENSZ-figyelmeztetés az UNITA-nak Az ENSZ Biztonsági Tanácsa tegnap este figyelmeztette az UNITÁ-t, az angolai kormány ellen fegyveres harcot viselő szervezetet, hogy tanúsítson jóakaratot az angolai tűzszünet megteremtése érdekében, mert ellenkező esetben újabb büntető intézkedésekkel, kell szembenéznie. A múlt héten Butrosz Gáli ENSZ-főtit- kár arra kérte a BT-t, hogy december 1 -jéig halassza el a tervezett szankciók elrendelését. Gáli szerint az UNITÁ- nak esélyt kell ezzel adni arra, hogy a szervezet a zambiai Lu- sakában nemrégiben felújított párbeszéd során változtasson eddigi magatartásán. Pokolgép robbant Tallinnban Az észt fővárosban hétfőn este felrobbant egy gépkocsiba rejtett pokolgép — közölte kedden az észt rendőrség. A gépezet akkor lépett működésbe, mikor az autót beindították. A gépkocsi vezetője, bár sikerült még élve kimenteni a Cadillac Limousine-ból, később belehalt sérüléseibe. Az év eleje óta Észtországban mintegy ötven esetben robbant autóba rejtett pokolgép. A gépkocsi egy üzletemberé volt. Nem tudni a rejtélyes merényletben maga az üzletember vagy valaki más vesztette életét. Jerikóba várják az ifjú Arafatot Suha Aralátnak, a PFSZ VB- elnök 29 éves feleségének nagy tervei vannak: — Jerikóban szülök és csakis Jerikóban — így nyilatkozott az emírségekben megjelenő Al-lttihad című napilapnak. Nem árulta el, hogy ez már bizonyosan bekövetkező esemény-e vagy csak későbbi terv, de szavaiból és a politikai naptárból arra lehet következtetni, hogy a gyermekáldás az Arafat-családban legkorábban tavasszal várható. Az izraeli hadsereg december közepén kezdi a kivonulást Jerikóból, és Arafaték legkorábban januárban költöznek Tuniszból a cisz- jordániai városba. Az erőszak járvány, amelyet meg lehet fékezni Az Egyesült Államok társadalmi rákfenéjének tartott erőkszak és bűnözés olyan járvány, amelyet meg lehet fékezni — közölte a képviselőház kormányzati albizottságában a legfőbb közegészségügyi funkciót betöltő amerikai tisztségviselő, Joycelyn Elders. — Az erőszak megakadályozható, mivel felvett viselkedési forma. Ám járványszerűen terjed, és ma már a fiatalok körében az első számú közellenség — mondta. Adatai szerint a tizenévesek soraiban a bűncselekmények okozzák a legtöbb halálesetet: többen veszítik életüket erőszak által, mint ahányan AIDS-ben halnak meg. Az egész társadalomra kivetítve évente ötvenezer ember életét oltják ki erőszakos cselekmények. — A tizenöt-harmincnégy éves korosztályra számított emberölési ráta összehasonlítathatatlanul az Egyesült Államokban a legmagasabb a fejlett világban, durván hússzor magasabb, mint a legtöbb országban — közölte a legfőbb tisztiorvosnak megfelelő közegészségügyi hivatalnok. Elmondta azt is, hogy csupán tavaly 13,5 ntilliárd dollárt kellett kifizetni az erőszakos cselekményekből származó károk kompenzálására. * Véleménye szerint a „társadalmi járvány” alapvető kiváltó tényezői a nyomor, a kábítószerek rohamos léptékű terjedése és a lőfegyverek könnyűszerrel történő beszerezhetősége. Janet Reno igazságügy-miniszterhez hasonlóan ő is arra ösztönözte a televíziós társaságokat, hogy műsoraikban csökkentsék az erőszakot megelevenítő történeteket és jeleneteket, mert a felmérések szerint rettentő károsan hatnak ki a gyermekek szellemi-érzelmi fejlődésére. Ugyancsak szorgalmazta a fegyverviselés szigorú szabályozását. Vizsgálat Petre Roman ellen Nyugodt diplomáciával levezetni a feszültséget Szlovákia magyar kérdése a Financial Timesban Szlovákia számára sok függ attól, képes-e békés, szilárd, demokratikus, szomszédaival jóban lévő országnak mutatkozni, és a fő kérdőjel az, hogy kölcsönösen kielégítő viszonyt tud-e teremteni Magyarországgal — írta a Financial Times című brit lap Szlovákiáról készült mellékletében kedden Anthony Robinson kelet-európai tudósító. A szerző szerint a kérdést kiemelte az egyoldalú szlovák döntés a bősi gát befejezéséről és a magyar utca- és személynévhasználattal való ingerlő szembehelyezkedés. A gátügy nagyobb szenvedélyeket váltott ki Magyarországon, mint egy környezetvédelmi ügy egyébként megérdemelné. A hágai bíróság előtt lévő ügyben Szlovákia rámutat, hogy először Budapest vonult ki a közös építkezésből egyoldalúan. Moravcík szlovák külügyminiszter pedig a szlovákiai magyarok nagy kulturális és nyelvi autonómiáját összehasonlítja azzal az asszimilációs nyomással, amelynek a Magyarországon élő szlovákokat tették ki — írta a brit lap tudósítója, majd így folytatta: „Pozsonyban bölcs elmék megpróbálják nyugodt diplomáciával levezetni a lehetséges feszültséget, mert attól tartanak, hogy Meciar miniszter- elnök keresetlen szavai a magyarokról és a cigányokról fel- lobbanthatja a szenvedélyeket, és hozzájárulhat a lappangó etnikai ellentétek felélesztéséhez a szélesebb Kárpáttérségben. A magyarországi és a romániai nacionalista pártok erősödése jelzi, milyen kockázattal jár az etnikai kártya kijátszása.” Clinton útitervei A külpolitikában való jártasságát és hozzáértését bizonyítandó, Bili Clinton jó néhány külföldi utat tervez a jövő évre. Már napirenden szerepel a brüsszeli NATO-csúcsérte- kezleten történő részvétele (január 10—11.), mégpedig úgy, hogy az utat egybekötné egy moszkvai kitérővel, illetve feltehetően megállna Prágában, Varsóban és más európai városokban is — írta a hétfőn utcára került számában a U. S. News and World Report amerikai hetilap. A hetilap értesülése szerint az amerikai elnök ott szeretne lenni a normandiai partraszállás ötvenedik évfordulójára rendezett megemlékezésen, a júliusi nápolyi gazdasági csúcson, illetve felesége társaságában el kíván látogatni a Szentföldre is a közel-keleti béketárgyalások előmozdítására. Újra megjelent a Pravda Változatlan formában és hangvétellel, de új főszerkesztő irányításával jelent meg az egyhónapos betiltás után kedden a Pravda. A mai orosz sajtó legrégebbi, 1912-ben alapított újságja vezércikkében leszögezte: nem változtat beállítottságán, azaz baloldali újság kíván maradni. Mint ilyen, hű marad a szocialista értékekhez és elítéli a szélsőségeket. A szerkesztőségi vezércikk szerint a lap újbóli megjelenését jórészt a kormányra gyakorolt — részben nemzetközi — nyomásnak köszönheti. A Pravdát — 13 másik lappal együtt — a múlt hónap elején tiltották be, miután a hatóságok felelőssé tették a véres eseményekért. A lap vezetői annak idején többször is leszögezték, hogy a Pravda nem hívott fel erőszakos cselekményekre, mint az a bezárásra vonatkozó határozat indoklásában szerepelt. A vezércikk külön leszögezte, hogy a lap elítéli a szélsőségeket. Mintegy ennek alátámasztására a tragikus eseményekre emlékező cikk szerzője írásának elején hangsúlyozza, hogy nem kiált senki bosszúért, a tragikus események mindenkit bölcsességre intenek. Ugyanakkor az írás hangneme továbbra is a korábbi, Jelcint és a kormányt élesen támadó írásokat idézte. Az újság jelenleg az ellenzék egyetlen legálisan megjelenő lapja, miután a a feloszlatott parlament újságján, a Rosz- szijszkaja Gazetán egy főszerkesztőváltás után alapos „fazonigazítást” hajtottak végre. Mindennap feladhatja *3*441-311 hirdetését 50%-os felárral, ha azt szeretné, hogy a másnapi újságban megjelenjen. Hirdetését személyesen és telefonon is feladhatja 8—16 óráig. Belvárosi fél ház eladó. Érdeklődni a 444-136-os telefonon, mindennap 18 órától. Ügynökök, üzletkötők jelentkezését várjuk. Telefon: (67) 313-906. 1986-os Fiat Uno D és 1989-es Lada kombi eladó. Érdeklődni a (67) 312-718-as telefonon. Barkas dobozos, friss műszakival, jó állapotban 150 000 Ft-ért eladó. Gyula, Álmosvezér tér 12. (bútorgyártól 200 m-re). Portlandcement 620 Ft/q, 50 q felett 600 Ft/q, I. o. kérgezett fenyő állványfa 12 900 Ft/köbméter, I. o. 20 mm-es hajópadló 4 és 6 m-es 800 Ft/négyzetméter, 25,32 mm-es fenyő fűrészáru, 4,6 és 8 m-es fűrészelt gerenda vásárolható. Az árak az áfát tartalmazzák. Mindenféle fenyő fűrészárura megrendelést felveszek. Kövesi János export-import nagy- kereskedő, Szabadkígyós, Vörösmarty u. 1/1. Telefon: 06 (60) 384-549. _______________________________________________ V olkswagen Golf II. GTD eladó. Érdeklődni a 06 (60) 384-046-os telefonon és a (68) 311 -945-ös telefonon, este. NIKI TEXTIL-méteráru üzlet nyílt Újkígyós, Fő u. 11. szám alatt.