Békés Megyei Hírlap, 1993. november (48. évfolyam, 254-279. szám)
1993-11-23 / 273. szám
1993. november 23., kedd SPORT A Szarvasi Vasas őszi teljesítményéről: „Van amikor minden összejön, van amikor semmi sem” Most a hazai mérleg volt az igazi Kulcsár Sándor és a Toledo Békés megye hosszú idő óta második legeredményesebb labdarúgócsapatának, a Szarvasi Vasasnak életében igen kritikus év volt az 1993-as. A lét vagy nem lét kérdése forgott veszélyben. A csapat fő szponzorának, a Vas-, Fémipari Szövetkezetnek elnöke, Székely László ugyanis nyugdíjba vonult. A szövetkezet új vezetése viszont gazdasági okokból az együttes addigi támogatását egyedül nem tudta vállalni. Emiatt ekkor sokan azt jósolták Szarvason, hogy a labdarúgás visszazuhan a „jégkorszakba”, ahonnan reménytelen lesz valamikor is kikecmeregni. A Békéscsabai Előre Futball Club az idei őszön negyedik ° gólzáporos győzelmét aratta: a Pécsi MSC (5—0), a Csepel- Kordax (6—1) elleni hazai, a BVSC-Dreher (4—0) elleni idegenbeli siker után a 15. fordulóban a jaminai „szükségpályán” ismét 5—0-ra diadalmaskodott a Video- ton-Waltham ellen. A rendkívül kritikus helyzetben dr. Demeter László polgármester hathatós és gyors segítsége megmentette a csapatot. Emellett a későbbiekben jó néhány, a labdarúgást szerető vállalkozó is „beszállt”. A kérésük csupán az volt, hogy a csapat hozza magát, azaz a jó eredményeket. Takarékosság A bajnokság kezdete előtt Istenes Ferenc szakosztályelnök takarékossági intézkedéseket jelentett be. A szerződtetett keretet 16 játékosban állapította meg. így az előző évi 26-tal szemben most ősszel csak 16 játékos jutott szóhoz. A távozó 12 labdarúgó helyére négyen érkeztek. A nagy mozgás miatt loan Patrascu vezető edző dolga sem volt éppen könnyű, hogy az augusztusi rajtra, s pont az NB I-ből kiesett Diósgyőr ellen egy új csapatot alakítson ki. Első kérdésünk a szakvezetőhöz mi más lehetett volna: milyen elképzelés alapján látott munkához? —A 1992—93-as bajnoki év tapasztalatai alapján egy új elképzelés kialakítását tűztem ki célul. Figyelembe véve akkori botlásainkat (hazai pontvesztéseinket), feltétlenül szükség volt egy ilyen új elhatározásra. Ez a munka úgy látszik, sikeres lesz, mert hazai szereplésünk az utóbbi évekhez viszonyítva kimagaslóan jó. —Mi volt a vezetés célkitűzése az őszi szezon mérkőzésein, s ezt sikerült-e elérni? — A vezetőség által kitűzött cél a bajnokság kezdete előtt a 6—9. hely valamelyikének az elérése. Ezt magasan túlteljesítette a csapat. — Hogyan értékeli az idegenbeli mérkőzéseket? — Idegenbeli szereplésünket sem tartom egyértelműen sikertelennek. Kivéve három mérkőzés egy-egy félidejét. Itt a Gödöllő és a Hatvan elleni második félidőre és a Diósgyőr elleni első játékrészre gondolok, ahol mindhárom esetben partiban voltunk ellenfelünkkel. Rövidzárlat nélkül — Az egyes csapatrészeket a látottak alapján hogyan rang'- sorolja, illetve értékeli? — A védelem, az előbb említett három kivételtől eltekintve, nem produkált több rövidzárlatot. Mondhatnánk úgy is, a legtöbb mérkőzésen a védelem bravúrjának köszönhető a pontszerzésünk. A középpályás sort az őszi szezonra teljesen átszerveztem, ennek ellenére a csapat motorja volt. A csatársorban többen szerepeltek, egyedül Rácz helye volt biztos, több mérkőzésen mutatott kiemelkedő játéka révén vezeti hazai góllövőlis. tónkat, s a keleti csoportban is előkelő helyen áll. —Egyénileg kivel volt leginkább elégedett? — Elsősorban kapusunkat, Hanyecz Jánost említeném, aki teljesítményével kiemelkedett. A többiek megfelelő szintet értek el. A középpályás sorban Fakó rutinja sokszor igen hasznos volt, de nem szabad elfelejteni Janis és Ilid küzdőképességét. Az utóbbi néhány fordulóban éppen ők döntöttek el egy- egy mérkőzést (Kaba, Kiskőrös). A támadósorban Ráczot góljai minősítik, remélem, tavasszal is így folytatja. Major az utóbbi időben biztatóan mozgott, s remélem, szintén jó folytatás várható tőle tavasszal is. — Az ifjúságiak, Zahorecz, Pisont R., Truczka hogyan szerepeltek? Otthon veretlenül — Érdemesnek tartom a fiatalok jelenlétét a keretben, s ha kevesebb alkalommal is jutottak szóhoz, a továbbiakban is feltétlenül számítok rájuk. Közülük is Zahoreczet szeretném kiemelni, aki amikor a csapatba beállítottam, minden alkalommal élt a bizalommal. Keretünk egyik tagja, Braksza- tórisz sérülése miatt az egész őszi szezont kénytelen volt kihagyni, de nagyon remélem, hogy rendbejön és számíthatok majd rá. Végül egy kis statisztika a Szarvasi Vasas labdarúgóiról. Valamennyi mérkőzésen (15) öt játékos szerepelt, mégpedig: Hanyecz, Hirmler, Holp, Janis és Ilici. Kiállítás most „csak” három volt. A góllövőlista sorrendje: Rácz7,Takó3, Major 2, Pisont A. 1, Gebri 1, Czig- lédszky 1, Janis 1. Hazai mérleg: hét mérkőzésen hat győzelem és egy döntetlen (a záró fordulóban az Eger ellen). Vidéken egy győzelem és négy döntetlen. A szarvasi játékosok az utolsó fordulót követően január 9- éig szabadságukat töltik. A téli alapozás minden valószínűség szerint január 15-én, hétfőn kezdődik. Csabai Pál Totónyeremények A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a Totó 47. fogadási hetének nyereményei a következők: 13 plusz egy találatos és 13 talála- tos szelvény nem volt. A 12 találatos szelvényekre egyenként 379 ezer 559 forintot; all találatos szelvényekre egyenként 12 ezer 708 forintot; a 10 találatos szelvényekre egyenként 2151 forintot fizetnek. A Totó47. játékhetén 13 plusz egy találatos szelvény nem volt, ezért a következő' játékhétre átvitt jutalom nettó összege: 2 millió 545 ezer 280 forint. Apropó, szükségpálya. A szombati 90 perc után ekképp dohogott Hartyáni Gábor, a székesfehérváriak edzője: — Érthetetlen, miért nem a Kórház utcai stadionban játszottunk. Ideérkezésünkkor megnéztük a pálya talaját, s úgy ítéltük meg, az alkalmas lett volna játékra, még normál stoplis cipőkkel is. Csak le kellett volna hengerelni... Látta volna a héten a pályát! Pásztor József, a csabaiak edzője ezt hallván rögtön válaszolt: — Kár, hogy nem látta kollégám a hét első felében a pályát, vagy akár egy nappal korábban. Az egyik pillanatban még vastag hótakaró borította a füvet, a következőben, ahogy kisütött a nap, víz alatt állt, majd az újabb kemény fagyok jégpályává változtatták a játékteret. Mi viszont nem várhattunk péntekig arra, jó lesz-e egyáltalán a Kórház utcai pálya. A jaminai viszont az első pillanattól kezdve alkalmasnak tűnt bajnoki mérkőzésre. S ez érthető, hiszen az nem feltöltött terület, a pálya füve pedig ősgyep jellegű, szinte elnyűhetetlen. Ha pedig szombatra mégis úgy, ahogy „kialakult” a Kórház utcai pálya, hogyan értesítettük volna szurkolóinkat: mégis „visszacsináljuk” a helyszínt. Egész héten így állítottuk be, nem lehetett már újra borítani a programot. Még edzés gyanánt sem tudtuk használni a Kórház utcai pályákat, hol a sártengerben tréningeztünk, pénteken pedig a fű-kettőn, de ott is a csak a szélén futkároz- tunk. A bemelegítés után csak egy kis „cicázást” tudtunk végrehajtani, nem volt értelme mást csinálni ilyen körülmények között. Természetesen szóba került a mérkőzés is, amelyen igencsak megilletődötten játszott a Videoton: — Pedig a mérkőzés előtt alaposan átbeszéltük a Békéscsaba játékát — mondja Hartyáni. — Fel is hívtam a játékosok figyelmét arra, hogy a házigazdák nem véletlenül tanyáznak az élbolyban, tudtuk, hogy agresszíven támadnak, s kértem, próbáljunk megbirkózni ezzel a játékkal. Ráadásul arra is felhívtam a figyelmet, sebezhető a lilák védelme. Csakhát halvány gyengére sikerült a támadó játékunk. Hasonló véleményen volt a fehérváriak középpályása, az egykori békéscsabai, Horváth László is: — Néhányan nagyon elkezdtünk futni rögtön az elejétől. Ahogy azonban gyarapodott a békéscsabaiak gólja, úgy kezdett visszaülni a csapat, s egyre hitehagyottab- ban futballoztunk. Úgy látom, főleg a fiatalok váltak idő előtt enerválttá. Pedig nem kis summa az, ami fel volt dobva számunkra egy győztes meccsre. Ez sem „hatotta” meg a csapatunk egy részét. Nyolc meccsen hallgatott Annál nagyobb volt az örömmámor a hazaiak körében. Főleg annak örültek, hogy Kulcsár ismét megtalálta a góllövő cipőjét. Ugyanis az első öt fordulóban ötször volt eredményes a Nagyváradról érkezett csatár, utána azonban nyolc mérkőzésen egyszer sem talált be az ellenfelek kapujába: — Tavaly egész évben lőttem nyolc gólt, most egy fél szezon alatt annyit. Tény, jobban örültem volna én is, ha ez jobban megoszlik. De most nem is ez a fontos, hanem az, hogy a tavalyi 16 ponttal szemben most ősszel már húszat gyűjtött a csapat. Ráadásul számunkra még nincs is vége az első szezonnak. S ilyen jó helyről folytatva meglehet a remény arra, hogy a végelszámoláskor elérjük a tavaly, az utolsó pillanatban a kezünkből kicsúszott nemzetközi kupaszereplés lehetőségét. Ezután ismét Pásztortól vártunk arra választ: sok, netalán túlzott az ötgólos győzelem? — Tény, 1—0-nál a fehérváriak kapufájánál nem sok közünk volt a labdához. Ha az befelé pattan, más is történhetett volna a meccsen. A második gólunk után azonban számomra is egyértelművé vált, hogy megnyerjük ezt a meccset. Mindig akad húzóember — Meglehetősen nagyok a kontrasztok: 5—0-ás, 6—I-es győzelmek mellett ott éktelenkedik például a debreceni 1— 2... — Az ember nem gép. Van amikor minden összejön, van amikor semmi sem. De ez nem csak nálunk van így. Ott van a Frankfurt, otthon kapott ki legutóbb 3—0-ra... A csapatunkból szerencsére mindig akad néhány játékos aki húzóemberré válik, egyszer ez játszik jól, egyszer az. Most például Szarvas volt halványabb, aki viszont a Ferencváros elleni találkozót nyerte meg. Kulcsár viszont a Videoton ellen remekelt, de nem lehetett észrevenni két héttel ezelőtt a zöldfehérek ellen. — Minek köszönhető, hogy így feltámadt Kulcsár Sándor? —Huszonnégy órával a mérkőzés előtt jómagam és a klub vezetői leültünk beszélgetni vele. Sejtettük, mi a probléma. Kulcsár Sanyi még két hónappal ezelőtt befizetett Békéscsabán egy SEAT Toledo autóra, amit nagyon várt. Csakhogy időközben a helyi autókereskedővel komoly problémák adódtak, azóta egy megrendelést sem elégített ki a cég, így Kulcsárét sem. Ez pedig nagyon nyomasztotta, állandóan ezen töprengett, fejben nem volt friss, s úgy vélte veszett pénz, amit befizetett. Nos, a klub vezetői pénteken megígérték: rendezik az ügyet, s ha nem a kocsit kapja meg, akkor a pénzt téríti meg neki az egyesület. Erre tessék, azonnal lő három gólt. S nem is akármilyet. A harmadikat ha a német televízió kritikus közönségének is bemutatnák, minden bizonnyal elismerően csettintenének ott is. Jávor Péter Góltotó téli sportok áruháza adidas 10%-os engedmény SPO*T november 30-áig ÁRUHÁZ Békéscsaba, Munkácsy u. 11. Tekefon: (66) 324—256 1. Kispest-HFC—Békéscsabai Előre FC 2. Sampdoria—Cremonese Név:. Cím:. A múlt héten a főmérkőzést, a Békéscsabai Előre FC—Videoton találkozót (5—0) nyolcán találták el. Mivel a korábbi héten elmaradt a fő- és pótmérkőzés a pályák használhatatlansága miatt, a mostani hétre áthozott három nyereménnyel együtt hat utalványt sorsoltunk ki. Mégpedig következő olvasóinknak kedvezett a szerencse: Cséfai Péter, Békéscsaba, Aranyeső u. 10., Dittmann Mónika, Békéscsaba, Vásárhelyi Pál u. 18., Kozák Sándor, Szeghalom, Szabolcs vezér u. 4/1., Máté Sándor, Szeghalom, Dózsa u. 6., ifj. Mogyorósi László, Békéscsaba, Bertóthy udvar 6 „Piiski Imre, Köröstarcsa, Kassai u. 4. Valamennyien egy-egy 1000 forintos vásárlási ajándékcsekket nyertek, amelyet a Hetes Kft.—mint a játék szponzora—biztosított, s amelyet a kft. két békéscsabai üzletében — Munkácsy u. 11. (Sportáruház) és az Andrássy út 24. alatt válthatnak be. A szerencsés nyertesek az utalványokat postán kapják meg. A héten magyar és külföldi labdarúgó-mérkőzés szerepel fő- és pótmérkőzésként. Ezúttal is 1000 forintos vásárlási csekket nyerhetnek a helyesen tippelők közül a legszerencsésebbek. Az e heti tippeknek november 26-áig, péntekig kell beérkezniük. Mindenki több tippel is részt vehet, amelyet postán vagy személyesen is eljuttathat címünkre: Békés Megyei Hírlap, 5600 Békéscsaba, Munkácsy u. 4. A játékban csak azok vehetnek részt, akik a lapunkból kivágott szelvénnyel tippelnek. Ahány kivágott szelvényt küld be, annyi tippel vehet részt játékunkban. A borítékra vagy a levelezőlapra kérjük ráírni: „Góltotó!” Csató (fehér mezben) igazi karmesternek bizonyult a Videoton elleni gólzáporos mérkőzésen, amelyen ezúttal gólpasszaival is felhívta magára a figyelmet fotó: fazekas ferenc BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP Közéleti napilap. Főszerkesztő: dr. Árpási Zoltán. Felelős szerkesztő: Niedzielsky Katalin, Seleszt Ferenc. Kiadja a Népújság Kft. Felelős kiadó: Martin Feldenkirchen és dr. Tóth Miklós ügyvezető igazgatók. Szerkesztőség és kiadó: 5600 Békéscsaba, Munkácsy u. 4. Levélcím: 5601 Békéscsaba. Pf. 111. Telefonszámok: központ (66) 450-450; főszerkesztő: (66) 446-242; sportrovat: 451-114; telefax: (66) 441-020. Kiadói telefonszámok: (66) 441-545; hirdetés: 441-311; telefax: 450-198; telex: 83-312. Terjeszti a Magyar Posta és egyéb terjesztő szervek. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 375 forint, egy évre 4140 forint. Készül: a Kner Nyomdában, Békéscsaba, Baross u.9—21. Vezérigazgató: Balog Miklós. HU ISSN 12151068