Békés Megyei Hírlap, 1993. november (48. évfolyam, 254-279. szám)

1993-11-22 / 272. szám

ka Újabb 60 telefon További 60 család juthat tele­fonhoz Kevermesen 1994. március 31-éig. Az OTP ked­vezményes kamatozású hitel­lel segíti a beruházást. Egy- egy bekötés 45 ezer forintba kerül, de ebből az összegből a közműfejlesztési kedvezmény visszaigényelhető. A meliorációról A Földtulajdonosok Egyesüle­tének szervezésében novem­ber 26-án 14 órakor, a Szarvasi úti növényvédő állomáson előadást tartanak a melioráci­óval kapcsolatban. Időben kapcsoltak Tavaly 40 hektár szántót igé­nyelt ideiglenes használatra a kárpótlásra kijelölt földalapból Kisdombegyház önkormány­zata. A vállalkozó szellemű képviselő-testület jól számított: a megtermelt búzából több mint 900 ezer forint haszna szárma­zott. Ez a bevétel jelentős mér­tékben javította a település költ­ségvetési mérlegét. Fegyverelméleti vizsga A Békés Megyei Rendőr-főka­pitányságon fegyverelméleti és gyakorlati vizsga lesz no­vember 27-én és december 11 - én 8.00 órakor. Szemtanúk jelentkezését várják November 20-án, szombaton 12 óra 25 perc körüli időben Békéscsaba lakott területén, a Dózsa György út, Bánszki utca és a Szabadság tér keresztező­désében közlekedési baleset történt. P. Mihály 21 éves békéscsa­bai lakos, az általa vezetett Lada 1200 személygépkocsival a Bánszki utca kereszteződésé­hez érve a közlekedési lámpa zöld jelzésére egyenesen szán­dékozott haladni. A Szabadság tér irányából eközben balra ka­nyarodott elé egy Volkswagen Polo személygépkocsi, s ennek következtében összeütköztek. A baleset során P. Mihály, G. Mihályné és P. Ildikó — mind­annyian békéscsabai lakosok— nyolc napon belül gyógyuló könnyű sérülést szenvedtek. A baleset tisztázásához szükség lenne kívülálló szemtanúk meghallgatására, akik látták a balesetet, illetve a Volkswagen gépkocsiban ülőnek segítséget nyújtottak. A rendőrség kéri a szemta­núkat, hogy jelentkezzenek te­lefonon (07) vagy személye­sen a városi rendőrkapitány­ság közlekedési osztályán. „A VILÁG GYAKRAB­BAN JUTALMAZZA AZ ÉRDEM LÁTSZATÁT, MINT MAGÁT AZ ÉR­DEMET.” (La Rochefoucauld)----------------AuStRIÁ 1 0770 A Lottó Unió Kft. tájékoztatása szerint a 93/46. játékhét eredményei a követ­kezőik: Lottó és Joker fogadási díja: 132 242 900 schilling. Beérkezett lottó- szelvények száma: 2 310 103 darab. Lottó fogadási díj: 108 118 859 schil­ling. Lottó nyereményösszeg 1. nyerő­osztály: 16 217 828 schilling. Lottó nyerőszámok: 02, 19, 21, 26, 34, 42 Pótszám: 44. Joker fogadási díj: 24 124 041 schilling. Jokernyeremé­nyösszeg 1. nyerőosztály: 4 824 808 schilling. Joker nyerőszámok: 4, 5, 0, 6,3,8. K Kétszáz éve saját iskolában! . (Folytatás az 1. oldalról) tanulóra, akik valamilyen mó­don öregbítették Battonya hír­nevét. — A szónok a jelenlegi tantestülethez intézte befejező szavait: köszönetét mondott az ünnepség megrendezéséért, az elődök áldozatos munkájá­nak folytatásáért. Az emléktábla leleplezése és beszentelése után sokan megtekintették az iskolatörté­neti kiállítást, mások a könyv­tárba siettek, ahol szavalóver­senyre került sor. Ezen a Buda­pesti Szerb Általános Iskola és Gimnázium diákjai is részt vettek. A színvonalas verseny díjain a tanulók testvériesen megosztoztak, a szervezők ugyanis két-két L, II. és III. helyezést osztottak ki. Á József Attila Művelődési Központban tartott ünnepi műsorban ismét láthattuk és hallhattuk az újvidéki „Szpo- menak” kórust, gyönyörköd­hettünk a deszki „Bánát” együttes táncában. A szerb is­kola növendékei irodalmi színpadi előadásban emlékez­tek Battonya múltjára. Ezt a műsorrészt Vladiszlav Matity újvidéki színész állította össze, a gyermekeket Sztan- kovity Ilona tanárnő tanította be. A műsorszámok közben két megható eseményre is sor került. Roczkó Krisztina igaz­gatónő ajándéktárgyakat nyúj­tott át azoknak a javarészt már vidéken élő pedagógusoknak, akik áldozatos munkájukkal hozzájárultak ahhoz, hogy a battonyai szerb iskola megél­hette ezt a nevezetes jubileu­mot. A „Battonyai Szerb Isko­láért és Óvodáért Alapítvány” céljainak ismertetése viszont már a jövőt szolgálta: a befize­téseket a 626-001447-es számlaszámon várja a 200 éves intézmény. Ménesi György Az idegen szellemiség hiteltelenné tesz A helyi nyilvánosság léte a közösségek meglététől függ A helyi nyilvánosságról rende­zett eszmecserét szombaton Békéscsabán a Közösségfej­lesztők Békés Megyei Egyesülete, az ifjúsági ház és a megyei művelődési központ. A Békés megyei helyi lapok, rádi­ók, televíziók szerkesztőit vár­ták az összejövetelre, hogy a választások előtt — egymás ta­pasztalataiból is okulva — számba vegyék a sajtó szerepét, lehetőségeit. A bemutatkozó szerkesztők változatos fenntar­tású, működtetésű és törekvésű médiákról tájékoztattak. Mind­annyian a saját szellemiség fon­tosságát hangsúlyozták, miköz­ben arra keresték a választ: mi a függetlenség, kell-e politizálni és ha igen, hogyan lehet gyűlö­let nélkül tenni? Lázár Guy, a Szabad Rádió Szövetség elnöke elmondta, szervezetük az európai szövet­ség tagjaként a független rádió­kat fogja össze — vagyis a je­lenleg még kalózrádiónak ne­vezett adókat, melyek többsége nem a reklámból akar megélni. Bevezető előadásában hangsú­lyozta: a helyi nyilvánosság léte nem elsősorban a lapoktól, rádi­óktól, televízióktól függ, ha­nem a közösségek meglététől. Különösen a kábeltelevíziók helyzetét ma a bizonytalanság, a káosz jellemzi. Zavarosak a tulajdonviszonyok, hogy kit il­lemek meg az előfizetési díjak és az esetlegesen kapott támo­gatás követmezménye-e a füg­gőség? A helyi orgánumok mű­ködését központilag csak mini­málisan kell szabályozni, de ez szükséges ahhoz, hogy a jogi dzsungelben a független sajtó fennmaradjon. Az önkormány­zati részesedés csökkentését nem lehet elrendelni, ugyanakkor be­folyásuk visszaszorítása kívána­tos lépés. A helyi adók működé­sét központi támogatással, po­zitív diszkriminációval bizto­sítsa a kormány. A helyi lapok­ról szólva kifejtette: az olvasók elvárásaitól függ, hogy politi­záljanak-e vagy sem. A politikus lapoknak sem kell viszont pártel­kötelezetteknek lenniük. Cs. Kádár Péter, a Fiksz Rá­dió képviseletében arra hívta fel a figyelmet, hogy a választások idején és azon kívül is a tömeg­kommunikáció a szellem erejé­vel megőrizheti méltóságát. A fizetett politikai hirdetéstől le­hetőleg tartsa magát távol a saj­tó, mert az idegen szellemiség hiteltelenné tesz. Egy Csongrád megyei lapszerkesztő elmond­ta, megalakítják a helyi lapok egyesületét. Á Békés megyeiek hasonló igényét a közösségfej­lesztők egyesülete támogatja. Februárban három alföldi me­gye civil szervezetei találkoz­nak: együttműködésükben a he­lyi sajtó regionális szekciót al­kothat. (Szőke) Karácsonyig féláron megvásárolhatók Olaszország legszebb bútorai Békéscsabán Különlegesek, szépek, elegánsak, minőségiek a Tutto Mobili bútorai. Szombattól már Békéscsabán is megvásárolhatók fotó: fazekas ferenc Valóban gyönyörűek. Bár köztudott az is, hogy a Tutto Mobili bútorai nem tartoznak az alacsony árfekvésűek közé. Itt van minőség és választék. Békéscsabán nyílt meg no­vember 20-án — negyedik­ként az országban — az olasz bútorokat forgalmazó Tutto Mobili üzlete. Siklér Gyula, az áruház igazgatója kísért végig az 1300 négyzetméteres kiállí­tócsarnokon. —— Kínálatunk ezres nagy­ságrendű. A konyha-, a háló­szobái, a nappalibútor és az ülőgarnitúra éppúgy megtalál­ható nálunk, mint ezek kiegé­szítői, sőt szállodai és üzleti berendezéssel is tudunk szol­gálni. Természetesen lakás- textília is kapható. —Beszéljünk az árakról! — Most talán annyit, hogy karácsonyig az itt található bú­torokat 50 százalékkal olcsób­ban kaphatják meg vásárlóink. — OTP-re is vásárolhatunk vagy csak készpénzzel? — Nemcsak OTP-kölcsön- nel, de kárpótlási jeggyel is megvásárolhatók Olaszország legszebb bútorai. S hogy még csábítóbb legyen, valamennyi bútort házhoz szállítunk, és szakembereink a helyszínen összeszerelik. Olyan szolgálta­tást is ajánlhatunk, amely sze­rint munkatársaink felkeresik a vásárolni szándékozókat, és alaprajz alapján összeállítják akár az egész lakás bútorait. — Valóban csábító. Akik kí­váncsiak az Önök kiállított bú­toraira, hol találják meg üz­letüket, s milyen a nyitva tartá­suk? — Békéscsabán, a Kétegy- házi út 7. szám alatt, de ha valaki így jobban tudja, a szőnyegszö­vő épületében. Azt hiszem, a nyitva tartásunk mindenkinek kedvező, mert a hét minden napján, szombatot és a vasárna­pot is beleértve, 10-től 20 óráig állunk vásárlóink rendelkezésére. Béla Vali Tisztelt előfizetőink! Most itt hívjuk fel figyelmüket arra, hogy már csak ezen a héten fizethetik elő lapunkat decem­berre. Előfizetéseiket bármelyik postahivatal­ban és hírlapkézbesítőnél megtehetik, megte­remtve Szerencsekerék-akciónkon való rész­vételi lehetőségüket is. Decemberben ugyanis újabb száz nyeremény vár gazdára. Januári fődíjunk pedig egy Cinquecento személygépko­csi, melyet az Áuto-Brill Kft. támogatásával sorsolunk ki. Ha előfizetési gondja van, keressen bennünket! (A saját előfizetéses terjesztési hálózattal kapcsolatos cikkünk az 1—5. oldalon.) Mélyponton a méhészet? A békéscsabai Méhész Szövet­kezet rendezésében megyei szintű találkozót rendeztek a hét végén Békéscsabán. A rendez­vény előadója Szatmári János, a Méhészeti Terméktanács és a Magyar Méhészek Egyesületé­nek elnöke volt, aki kimerítő tájékoztatást adott a méhészet jelenlegi nehéz helyzetéről, s ezzel összefüggésben beszélt a szervezetbe tömörülés fontos­ságáról. Békés megye méhészeti éle­téről Bánki Jánossal, a békés­csabai Méhész Szövetkezet el­nökével beszélgettünk. — A megye méhészeti szem­pontból igen hátrányos helyzet­ben van — mondja a köztiszte­letben álló, méhészettel har­minchat éve foglalkozó elnök. — Tudvalévő, ennek a terület­nek akácerdeje jelentéktelen. A méhészek kénytelenek 150-270 kilométer távolságra elvándo­rolni, hogy akácmézet termel­hessenek. Mindazonáltal egy kiló akácméz felvásárlási ára 85-90 forint. Ezt a kereskede­lemben már háromszoros áron látjuk viszont. Hogy ez ellen valamit tehessünk, a szervezeti életet kell szorgalmaznunk. A mai gyűlésünk volt hivatott en­nek a fontosságát tudatosítani. — Hányán és honnan érkez­tek erre a találkozóra? — A megye minden részé­ből. A 73-as létszám azt mutat­ja, hogy a méhész társak kíván­csiak voltak a mai gyűlés napi­rendjére. Nagy aktivitást mutat az is, hogy tizenhatan szóltak hozzá és mondták el sérelmei­ket, kívánságaikat. — Született-e döntés arról, hogy szen’ezetet létesítenek? — Én azt hiszem, hogy a gondolat magját elhintettük, re­mélhetőleg a közeljövőben erre is sor kerül. B.V. „Megszállás” Szombaton éjjel „megszállta” a rendőrség az orosházi Sim- paty diszkót. Mint megtudtuk, nem razzia volt, hanem egy országos program részeseként voltak jelen a rend őrei. Kár­páti Béla őrnagy, a megyei balesetmegelőzési bizottság titkára kérdésünkre elmondta, hogy súlyos gondokat okoznak az ittas, diszkós bal­esetek. Ezek megelőzésére — figyelemfelkeltésként — szánják azt a játékos, discós programot, ahol a fiatalokkal találkoznak. alatt a diszkó A játék két részből áll: egy írásbeli tesztláp kitöltéséből és egy szóbeli megmérettetésből. A játékosok értékes nyeremé­nyeket kapnak. Az ajándékok­tól függetlenül a játék nagy tet­szést arat a fiatalok körében. A program kiterjesztése ér­dekében — tapasztalatszerzés céljából — Orosházára elláto­gattak a békési és a gyulai bi­zottságok titkárai is. A jövő héten a gerlai discóban folytat­ják munkájukat a rendőrök, ahol a helyes megfejtők szin­tén jutalmakat kapnak. Tervek és segélyek A nagybánhegyesi önkormány­zat ez évre 1,6 millió forintot tervezett a különféle segélyezé­si formákra, valamint 920 ezret egyéb szociális célra. Mint megtudtuk, októberig 99 a köz­gyógyellátásban részesülők száma, akiket alanyi jogon illet meg a támogatás, míg 28-an méltányossági alapon részesül­tek ellátásban. Nagy számban nőtt a mozgáskorlátozottak tá­mogatása, amely a településen 113 embert érint. Gyermekne­velési támogatást 2-en kaptak, s míg eddig nem volt igény ápolá­si díjra, ez évben már több ér­deklődő volt. Sarokba szorítva Szegények reménytelensége A legutóbbi időben úgy hozta a munkám, hogy több emberrel hosszabban el tudtam beszélgetni. Közülük a legtöbben a munkanélküliek népes táborához tartoztak. Beszélgetéseink során a két leggyakrabban előkerülő té­ma a munkanélküliség és a reménytelenség. Az előbbibe lassan kezdenek beleszokni, többen hosszú hónapok óta nem találnak munkalehetőséget, leszámítva egy-két alkal­mi, , fekete” munkát. Ez már csak belül okoz talán soha be nem gyógyuló sebet, a feleslegesség ‘érzését nem lehet megszokni. Enné!fontosabb talán, hogy saját és családjuk jövőjét illetően is reménytelenek, nem hisznek semmiféle ígéretben már. Önmaguktól nemigen tudnak kilábalni súlyos helyzetükből és nagyon pontosan tudják, hogy rajtuk senki nem fog segíteni. Közülük a legtöbben nem is pénzt kérnének, csak lehetőséget valamire. Szomorú sze­mű újdonsült ismerősöm könnybe lábadó szemmel elárul­ja, az idén — életében először—nem tud ajándékot venni kisunokájáriak. Számára ez már a mélypont, de nem bízik abban sem, hogy jobb lehet. Miben reménykedjen — kérdezi, de nincs válasz rá. r

Next

/
Thumbnails
Contents