Békés Megyei Hírlap, 1993. november (48. évfolyam, 254-279. szám)

1993-11-20-21 / 271. szám

© 1993. november 20-21., szombat-vasárnap HÍREK 0 Szombat Lassan már attól is elveszik az ember kedvét, hogy a televíziót bekapcsolja. Valamelyik reggel háttérinformáció gyanánt arra vetemedtem, hogy öt percig nézzem az adást. Hallom, magyarázkodik egy vezérigazgató, akit azzal gyanúsítanak, hogy milliós nagyságrendű lakáspanamában vett részt. Állít­ja, hogy az ügyben senki meg nem kereste, szemébe senki nem mondta, hogy csalt, lopott, sikkasztott, manipulált. Csak úgy, jó magyar szokás szerint a háta mögött intézkedtek, jelentet­ték fel, alázták meg ország-világ előtt. Akkor döbbentem rá (milyen naiv vagyok), hogy senki nincs biztonságban. Mert ha holnap meg akarnak szabadulni tőlem, tőled, bárkitől, a módszer egyszerű: meggyanúsítanak, hogy bűncselekmény részese vagyok. S mire alkalmunk lesz arra, hogy tisztázzuk magunkat, már mindenki ferde szemmel néz, legyünk bár ma született bárány tisztaságúak, mire észrevesszük, megbélyeg­zett egyének vagyunk. Tessék mondani, milyen világot élünk? B.V. Kalendárium November 20. Napkelte: 6.56 — Napnyugta: 16.03 órakor Holdkelte: 11.56 — Holdnyugta: 22.58 — órakor Névnapok: Amália, Edmond, Fé­lix, Jolán, Ödön, Piusz, Szilveszter, Zoltán, Zsolt. Görög katolikus naptár: Gergely atya napja. Ortodox naptár: Dekapoliszi Szt. Gergely és Szt. Proklosz konstantinápolyi érsek napja. Zsidó naptár: Kiszlév hónap 6. November 21. Napkelte: 6.58 — Napnyugta: 16.02 órakor Holdkelte: 12.20 — Holdnyugta: — órakor Névnapok: Kolumbán, Mária, Oli­vér, Rufusz. Katolikus naptár: Évközi 34. vasár­nap. Krisztus király ünnepe. A Bol- dogságos Szűz Mária bemutatása a templomban. Emléknap. Evangéli­kus naptár: Az egyházi év utolsó vasárnapja. Örökélet vasárnapja. Görög katolikus naptár: Pünkösd utáni 25. vasárnap. Az Istenszülő templomba vezetése. IRODAGÉPCENTRUM Békéscsaba. Bartók B. u. 46-50. Telefon: 442-614 Horoszkóp SKORPIÓ (X. 24— XI. 22.). A nagy név­napozás között szen­telje ezt a hétvégét a családjának. Ne vállaljon most különmunkát se, mert amire szüksége van, abból nem szenved hiányt. Pihenjen, lazítson, gyűjtsön erőt. NYILAS (XI. 23— XII. 21.). Előfordul­hat, hogy a Nyilas- jegyúek elhanyagol­ják szeretteiket, mert ezen a hétvégén minden más fonto­sabb a számukra. Nem szabad azért rájuk haragudni, majd megnyugszanak és visszatér­nek. Ma ünnepli születés­napját Szabóné Kovács Erzsébet vésztői olva­sónk. Szeretettel kö­szöntjük! BAK (XII. 22—1. 20.). Ha vendégség­be, társaságba hívják, fogadja el. Érdekes találkozásban lehet része. Ön­re nagyon vágynak, lesik sza­vát. Éljen minden lehetőség­gel. Jó szerencséje nem hagyja el. VÍZÖNTŐ (I. 21— II. 20.). Feltűnően jól érzi magát. Meglátja mindenben a szépet, kedvességével mindenkit le­vesz a lábáról. Az élmények és szórakozás mellett szakítson időt olvasásra, újságok és szakirodalom böngészésére is. HALAKÜI.21— III. 20.). Csillagos hétvé­gének nevezhetnénk a mostanit. Érzelmi életében váratlan, kedvező fordulat adódik. Mindjárt szebbnek látja a világot. Uta­zás is van kilátásba. Oldott hangulata van. KOS (III. 21—IV. 20.). Vegye magát \ \vu / körül virágokkal. ''X' Hangulatát még örömteljesebbé teszi a feldí­szített otthon. Minden széppel és jóval feltöltődik ezen a káp­rázatos hétvégén. Váratlan jó, amire számíthat.- BIKA (IV. 21—V. rffliïr 2®’)' Nem tuc^ °lyat V vr ) l°vann'' amit kör- nyezete ne teljesíte­ne. Viszonozza Ön is figyel­mességüket, szervezzen sétát, kirándulást a szabadba. Szere- tete viszonzásra talál. IKREK (V. 21—VI. 21. ). A legbensőbb érzelmeit kifejezésre juttathatja. Koncent­ráljon az életörömökre. Kitű­nő hangulatban telik a hétvé­ge. Az esti órák különösen sok szórakozást és szerelmet ígér­nek. RÁK (VI. 22—VII. 22. ). A Skorpió csil­lagjegy utolsó hétvé­géjén a Rákok a Mer­kúr jótékony hatását élvezik. Az anyagi elismerés ugyan mostanában elmaradt, de az is lehet, hogy csak késik. Szom­baton vonzónak tűnő, de koc­kázatos ajánlatot kaphatnak, érdemes a válasszal egy-két napot várniuk. OROSZLÁN (VII. 23—VIII. 23.). Jól gondolják meg az Orosz! án-jegyűek, hogy kiben bíznak ezen a hét­végén, és kiben nem. Szomba­ton ugyanis feltűnnek a kör­nyezetükben olyan emberek, akik szeretnék kihasználni az Oroszlánok jóindulatát és nai­vitását, vagyis csőbe szeretnék húzni őket. SZŰZ (VIII. 24— IX. 23.). Szombaton kitűnő formában lesznek a Szűz-je- gyűek. A szokásosnál is aktí­vabbak lesznek, és vállalkozó­kedvben sem szenvednek hi-, ányt. Az is valószínű, hogy új és rendhagyó ötleteiknek meg­valósítását már vasárnap sze­retnék elkezdeni. MERLEG(IX.24— X. 23.). A Mérlegek tudásszomja fokozó­dik november köze­pén. Szívesen utaznak és szí­vesen tanulnak, hiszen a Mer­kúr kedvező hatása alatt áll­nak. Szerelemben viszont meglehetősen szeszélyesek lesznek ezen a hétvégén. Számprog termékbemutató A Számprog Kft. hét éve működik Békéscsabán és egy éve nyitottak szaküzletet a Szabadság téren. Tegnap ebben az üzletben rendeztek termékbemutatót, ahol a hagyományos számí­tás-, iroda- és távközlés-technikai eszközök mellett új irodabútorokat, szoftvereket és számítógép, másológép kellékanyagokat is láthattak az érdeklődők fotó: fazekas ferenc m* a ' • 'a' Tisztujitas A Magyarorszgái Szociálde­mokrata Párt Keresztény Szö­vetségének a megyei küldött- gyűlése, a szociáldemokrata pártok egyesítő kongresszusát követően megválasztotta új vezetőségét: megyei elnöknek az országos főtitkár Botyánsz- ki Györgyöt, alelnöknek Jas- kulski Andrást, míg titkárnak Csemus Pálnét. A választást követően a me­gyei elnök elmondta:—A szö­vetség meggyőződése szerint a keresztényi erkölcsökön áll­va, a szociáldemokrata eszme­iséggel összefonódva lehet szolgálni legjobban a szociális igazságosságot. Egy demokra­tikus társadalom, mely szociá­lis biztonságra és az emberek egyenlőségére épül össze­egyeztethető a kereszténység­gel. A szövetség egyébként nyitott a különböző vallású, de még nem hívő párttagok előtt is. B.Gy. Köszöntjük születésnapján Folytatódik horoszkópos játékunk. Kedves olvasó, kö­szöntjük születésnapján. Csak annyi kell hozzá, hogy valaki figyelmünkbe ajánlja az ön nevét, fényképét és születési dátumát. Persze ön is ajánlhat másokat, gyer­mekeit, unokáit, szüleit, más hozzátartozóit vagy isme­rőseit. Esélye van arra, hogy fényképük a horoszkóp rovatunkban megjelenik. Önnek tehát nem kell mást tennie, mint egy boríték­ban beküldeni az ünnepelt fekete-fehér fényképét. A kép hátoldalára írja rá az illető adatait: X. Y., született, év, hó, nap, lakcím. A beérkezett jelentkezések közül sorsolással döntjük el, -kinek a fényképe kerül a lapba, természetesen díjmentesen. Ennyi az egész. Máris kezdődhet a játék! November 30-áig küldhe­tik be a születésnapjukat decemberben ünneplő jelölt­jeik fényképét. Tehát csak a decemberben születettek fényképét. Nyomatékosan kérjük: fekete-fehér képet postázzanak! Ne felejtsék el a borítékra ráírni: Köszöntjük szüle­tésnapján. Zöldség- és gyümölcsárak Békéscsaba Gyomaendró'd v.. •csarnok Zöldségbolt Andrássy u. piac Burgonya Ft/kg 25,— 30,— 22,— Főzőhagyma Ft/kg/cs 35,— 30,— 30,— Fokhagyma Ft/kg 200,— 160,— 160,— Fejes káposzta Ft/kg 15,— 16,— 30,— Kelkáposzta Ft/kg 25,— 26,— 30,— Sárgarépa Ft/kg/cs 30,— 30,— 40,— Gyökér Ft/kg/cs 50,— 60,— 40,— Paprika TV Ft/kg/db 10,— 12,— 12,— Paradicsom Ft/kg 120,— 140,— 150,— Tojás Ft/db 7,— 7 — 7,— Karfiol Ft/kg 25,— 40,— 35,— Banán Ft/kg 90,— 100,— 78,— Narancs Ft/kg 110,— 100,— 80,— Uborka Ft/kg 120,— — 110,— Szőlő Ft/kg 70,— 160,— — Alma Ft/kg 40,— 20,— 30,— Karalábé Ft/kg/db 35,— 30,— 10,— Mák Ft/kg 400,— 360,— ■ — A rendőrség ablakát is belőtték A szórakozás lakosságot bosszantó és károsító formáját választotta Békés­csabán egy egyeló're ismeretlen társaság. Üvegablakokat, -ajtókat dobtak be kővel, illetve ló'ttek át csúzlival és nem válogattak lakóház vagy üzlet között. Akadt olyan éjszaka, hogy három ilyen bejelentés is érkezett a rendó'rségre és ki tudja hányán nem jelentették kárukat. Az üvegtöríík „bátorságát” jelzi, hogy még a békéscsabai rendőrség egyik Bartók Béla út felőli ablakát is becsúzlizták csütörtökre virradó éjszaka. Vonalban vagyunk... c mindennap 9-11 és 16-18 óra között Hívja a (66)441-704-et! A telefonnál a jövő héten: Szőke Margit. Akik megtisztelnek bizal­mukkal és hívnak — mi több közérdekű ügyekben és té­mákban —, azoknak a gon­dolatait egy nappal később közzé is tesszük, még akkor is, ha érdemi válasszal nyil­vánosan vagy levélben csak később tudunk szolgálni. ■ Békéscsabáról hívta ügye- letünket Jenei István, aki az­nap kapta kézhez — 90 hason­ló sorsú társával együtt — azt az ajánlott levelet, amelyben az Állami Biztosító felmondja (a kockázati viszonyok meg­változására hivatkozva) az 1990-ben kötött Család—Ott­hon biztosítását. — Rájött a biztosító, hogy továbbra is „fejhető” vagyok? Mi alapján választottak ki? Soha nem volt díjhátralékom. Most kössek egy jóval drágább konstrukciót? Á, elég lesz ne­kem ezt is megemészteni! Olvasónk — és a többi 89 érintett — tanácstalanságára választ vártunk a békéscsabai fiókigazgatótól, aki az alábbi­akat mondta: — Nem vagyunk kötelesek érvényben tartani a biztosítá­sokat, indoklás nélkül is meg­tehetnénk a felmondásokat. Mi azonban — igaz, hivatali tömörséggel — megírtuk min­denkinek indokunkat. Hogy miért épp a panaszosra esett a választás, az bizalmas, csak az ügyféllel közöljük — kaptuk a tájékoztatást. Orosházáról a Szüret utca egyik lakója az alábbi sztori­nak is beillő történetet mesélte el: ■ — A tavasszal előnevelt fá­kat ültettek el utcánk egyik oldalában. Jöttek a Vízmű em­berei — mondván, rossz hely­re kerültek a majd 3 méteres fák —, és arrébb telepítették a zöldeket. Ki tudja miért, ké­sőbb derékba vágták a fákat, azután pedig átültették a másik oldalra. Mondanom se kell, mennyi eredt meg ezek közül. Nekem ne beszéljen senki, hogy tervszerűen végzik Oros­házán a fásítást. ■ Szintén Orosházáról hívott az az olvasónk, aki cégénél a túlmunka kifizetését sérel­mezte. Mivel arra sem hatal­mazott fel, hogy munkahelyét, annak vezetőjét megkeres­sem, így nincs módomban se­gíteni. A Munka Törvény- könyvében foglaltaktól egyébként el lehet térni a mun­kavállaló javára a kollektív szerződésben, ehhez viszont tudni kellene, mit tartalmaz — konkrétan panaszosunk eseté­ben — ez a dokumentum. Anyakönyvi hírek BÉKÉSCSABA Házasságkötések : Nógrádi Mária és Balogh Csaba, Sti- bán Marianna (Mezőberény) és Nácsa Imre (Dévaványa), Lapu Brigitta (Me­zőberény) és Gulyás Zoltán (Mezőbe­rény). Születések: Kun Gábor és Valyuch Judit fia Gábor, Bagyinka János és Győrfi Zsuzsanna fia Péter, Milecz János és Priskin Anita fia Máté, Kucsara János és Poszt Zsó­fia fia Balázs, Tóth József Gábor és Hankó Erika leánya Barbara, Rafaj Já­nos és Molnár Ildikó Natália fia Ro­land (Kondoros), Baji Mihály és Do­mokos Anikó leánya Bernadett (Tar- hos), Krizsán József és Krajcsovicz Mária fia József (Kondoros), Bús Mi­hály és Medgyesi Judit leánya Ale­xandra (Csorvás), Németh Attila és Hoffmann Erika fia Márk (Mezőbe­rény), Hegyesi Zoltán és Kópé Ágnes fia Zoltán László (Békés), Szugyiczki Mihály és Szász Erzsébet leánya Juli­etta Beáta (Mezőberény), Borsi György és Szpisják Edit leánya Barba­ra (Szabadkígyós). Halálesetek: Takács Sándor (1925, Vésztő), Vízvá­ri István (1929, Gerendás), Molnár Fe- rencné Máté Zsuzsanna (1919, Mező­berény). Várható időjárás Erősen felhős időre kell számítanunk, országszerte előforduló havazással. Melegfronti hatás érvényesül. A hő­mérséklet hajnalban —8, —13, kora délután —1, —6 fok körül alakul.

Next

/
Thumbnails
Contents