Békés Megyei Hírlap, 1993. november (48. évfolyam, 254-279. szám)
1993-11-20-21 / 271. szám
MŰVÉSZETEK - TÁRSADALOM 1993. november 20-21., szombat-vasárnap mondom mégis, mégis...” „Viszontlátásra: Búcsú Gulyás Györgytől 1916. április 1 -jén Köröstarcsán született, s olyan volt, mint sok más falusi kisgyerek. 1993. november 11-én örökre megállt a szíve. Szépen ment el. Olyan csendesen és tisztán, mint a hóesés. Szerette az Isten... 77 éves volt. Ki (volt) tulajdonképpen ez az ember, akinek neve ma egyet jelent a magyar zenével? En őt, Gulyás Györgyöt, a város és a megye Gyurka bácsiját, csak élőnek tudom elképzelni. Szeretetünkben, életművében közöttünk marad, szól mihozzánk, és mi hallgatunk a szavára, tovább él... Nem készült zenésznek, főként anyagi okokból, de milyen is a sors: az egész életét a zene töltötte be. Zenei érzékenységét talán édesanyjától örökölte, akinek szép hangja volt. A tanítóképzőben énekkarra járt. Mint bélmegyeri tanyai tanító hangszer hiányában kezdett foglalkozni a kórussal. A Békés megyei „Éneklő Ifjúság” mozgalomnak csakhamar ő lett a lelke. Kisiskolásokból 1000 tagú énekkart szervezett, és énekeltette Kodály, Bárdos, Kerényi gyermekkari műveit. 1939-ben került Békésre, és a „kollégiumban” (a mai zeneiskola műemlék épületében) tanított. Ami à legfontosabb volt számára, az az éneklés öröme. A zeneakadémiai évek, a Kodállyal való személyes találkozása, majd az Apponyi Kollégium elvégzése érlelte benne a későbbi nemzetközi hírű karnagyot. Az alig 29 éves fiatalember merész lépésre szánta el magát: Békés-Tarhoson zeneileg tehetséges, főleg a perifériákon élő gyerekek számára énekiskolát szervezett. Az akkori Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumhoz emlékiratot nyújtott be, amelyben megfogalmazta az iskola létesítésének szükségességét, szervezeti felépítését, feladatát és jelentőségét. Ő készítette el az iskola helyi tantervét és óratervét, amely—országos intézményről lévén szó— az első nemzeti tantervnek is tekinthető. Az azóta országos hálózattá szélesedett zenei általános iskola is Gulyás György nevéhez fűződik. Tisztelte a gyerekeket, és ezért nagy fontosságot tulajdonított a tanár személyiségének. Már 1946-ban, a szervezés időszakában leszögezte: „Úgy érzem, az iskola akkor fog igazán sikerülni, ha nem kísérletezünk, hanem ismert erőkkel indulunk, s lehetőleg azok közül is a legkiválóbbakkal.” A Tarhosi Énekiskola (1946—1954) Kodály korszerű zenei programját elsőként valósította meg a gyakorlatban. Mint egyedülálló zenei intézmény sok szegény sorsú tehetségnek adta vissza a „zenei gyermekkort”, és biztosította számukra a tanulás, a zenei képzés és a továbbtanulás lehetőségét. „...és nemcsak ének és zenében, hanem az iskolai tanulmányok mindegyikén keresztül — szokásaiban, nyelvében, hagyományaiban, történelmi életszemléletében éppen úgy, mint életformáiban, szellemiségében, mindennapi élete gondjaiban.” (Gulyás György, 1947.) Tarhoson a pedagógia egy sajátos kísérletét hajtottuk végre azáltal, hogy a zenei nevelést összekapcsoltuk a közösségi neveléssel és a munkaiskolával. Tanár és diák együtt hordta a téglát. Az igazgató járt jó példával legelöl és lelkesítő akarattal. Tarhoson nem ismertük a „nyafogást”. Még szénlapátolás közben is népdalt énekeltünk. Mi okozhatta a nyolc évig működő, a világhír küszöbén álló énekiskola elszigetelődését oly mértékben, hogy azt a Révai miGulyás György életművéhez nem nőnek fel az egyszerű szavak, kevés a tiszteletteljes méltatás. Ezért szóljanak hát tanítványai; a szeretet és a hála rajzolja meg a múlt héten elhunyt kiváló művész és tanár portréját. Két Kossuth-díjas zeneszerzőnk, Bozay Attila és Szokolay Sándor, valamint Csukás István író emlékezik. — 1953—54-ben kisdiák voltam, első gimnazista, akire rendkívüli hatással volt az a szigorú, szinte félelmetes, de rendkívül szuggesztív tanáregyéniség. Hamarosan kiderült számunkra, hogy szigora ellenére létezik hamiskás humora is. Gulyás Györgyöt régen is, később is végtelenül tiszteltem. Szigorú következetességéért, küzdeni tudásáért minden jó ügy érdekében, és végül azért is, mert Békés-Tarhos egyértelműen az ő ambíciója és érdeme volt. — idézte emlékeit Bozay Attila. — Elsősorban a Kodály-féle nevelési elvek megvalósításáért hozta létre a tarhosi iskolát. Hogy e cél megvalósítására éppen Békés-Tarhos a megfelelő helyszín, ezt maga Kodály sem hitte egészen ’53 májusáig, amikor is az új zenepavilont felavattuk. Az elv tehát megvalósult, de Kodálynak sajnos igaza lett... Nehéz, talán lehetetlen egy ilyen intézményt, a konzervatóriumot a pusztában fenntartani. Szeretet és jóság a szigor mögött Körömszakadtáig küzdött ezért az intézményért, és amikor mégis feladni kényszerült, akkor újabb gyönyörű alkotásokkal gyarapította a magyar zenei intézményrendszert — de most már Debrecenben: létrehozta a főiskolát, a Kodály Kórust, a Bartók Béla Nemzetközi Kórusversenyt. » Amikor a ’70-es években újból találkoztunk, ez nagy változást mutatott számomra Gulyás György megítélésében. Rájöttem, mennyi szeretet, jóság rejtőzött a szigorúság mögött. Kiváló zenész volt, zenész mivoltomat gyakorlatilag az ő és Békés-Tarhos varázsának köszönhetem. Itt dőlt el véglegesen, hogy zeneszerző leszek. Felejthetetlen produkcióit a kórusok, alkalmanként zenekar élén elsősorban a művek iránti mélységes azonosulással és rendkívüli szuggesztivitással érte el. Maradandó intézmények létrehozójaként, emlékezetes produkciók karnagyaként és nagy hatású pedagógusként emlékét hálás szeretettel őrizzük, és igyekszünk a tőle kapott példát követni. Nyugodjék békében! „Nincs tartozása, mi lettünk adósai” — Gulyás György egész élete küzdelem (volt). Csak a köszönet hangján tudok szólni az elnémító percek súlya alatt, a veszteség Felvételünk az emlékezetes tarhosi nyarak egyikén, 1988-ban készült nisztérium 1954. augusztus 24-én, Kodály tiltakozása ellenére egy tollvonással megszüntette? Egyik ok volt a magyarsága. Mi a Himnuszt a legnehezebb időkben sem hanglemezről hallgattuk? hanem énekeltük. A gondoskodó állam „amit csak tehetett, mindent karámba kényszerített”, mert így tudta a nemzetet féken tartani. Tarhos semmilyen sémába nem illett bele. A szakmai féltékenységnek is messzire elért a keze. Az okot természetesen a szűkös anyagi lehetőségben fogalmazták meg, de akik átélték azt a koncepciós pert, azok jól tudják, hogy a felhozott indokok messze estek a valóságtól. _ Békés-Tarhos neve örökre összeforrott Gulyás György nevével. O maga is így beszélt róla: „...szerves része az életemnek!” Békés város büszke lehet rá, hogy megteremtette számára a Békés-Tarhosi Zenei Napokat, és mint a rendezvény művészeti vezetője, magas művészi színvonalon működtette. így nemcsak Tarhos, amelyről éveken át beszélni sem volt szabad, került bele ismét a köztudatba, hanem a város is országos hímévre tett szert. Az 1953-ban Kodály Zoltán által felavatott zenepavilon kitűnő akusztikájú hangverseny- termét Gulyás György az ötvenes években(!) a híres osztrák tervező, Kaufmann Oszkár elképzelései szerint építtette fel. Mint ilyen, ma nemzeti értékeink egyike. Azon dolgozunk, hogy ismét a zenéé legyen. Most már Gulyás György emléke is erre kötelez. miatt. Annak a köszönetnek a hangján, amit életében mindig csak pillanatokra kapott meg, tartósan ugyancsak szűk marokkal mérte számára a hálát a sors — mondta Szokolay Sándor zeneszerző. — Egész élete gigászi fejezetek sorozata. Rendkívül összetett ember. Csak alkotó módon tudott élni. Igazi ecce creator, alkotó ember! A mai magyar kórus- és oratórikus művek létrehozásának és keresztelőjének zenei papja. Mindazt, amit a nemzetnek megszerzett, mindig, kivétel nélkül el kellett veszítenie. Nehéz volt követni fantasztikus álmait, és ő nehéz hűséget is követelt. Sorsával mindig Adyt asszociáltam. Olyan ember volt, aki a Népet végre komolyan vette és tettekkel! Az Új idők új dalaival akarta a magyar lelkeket zenére hangolni. „Énekes-vázul” volt ő is. Rá is »tiportak durván, s gazul«. A magyarugamak való nekirugaszkodás Kodály Rayol-ekéjével egész élete. Első élményeim kitöröl- hetetlenek tarhosi éveimből, amikor megtanultam: nem mindegy, mit énekelünk és hogyan! A szavakat kamagyi munkája mágikus erővel ültette zenébe. Amit tudtunk, azt éreznünk is kellett, és amit éreztünk, azt mindig tudatosította. Kodály kórusait úgy tanította, hogy ezek a szavak, melyek műveit éltetik, csak a mieink, magyaroké! Ma, amikor az éneklő kedv csökken a világban, mérhetetlen értékű ez az átlényegítő erő. Azt sem felejtem el, hogy a diákévekből munkatársi viszony született, amikor oratórikus műveim sorát vitte sikerre még pályakezdő koromban. Minden vezénylése, a hangokon túli „üzenet” közvetítésére tört, személyes hangon „kitalálta” őket, nem érte be az egyszerű „levezényléssel”. A köszönetről és a háláról évtizedeink leszoktak. Személyes szeretetünknél ő sokkal többet érdemel. Neki nincs tartozása, mi lettünk adósai. Életműve elévülhetetlen. Vitte a pálinkát, hozta a papírt Csukás István író 13 éves korában került Tarhosra, Gulyás Györgyöt diáktársaival együtt pótapjának tekintette. —Nagyon szigorú volt, de szerettük. Egészen különleges iskolát teremtett ott, kilenc kilométerre Békéstől, a pusztán. Ott laktunk kint 7—18 éves gyerekek, fiúk, lányok, tanárok, de akadt olyan öregdiák is, aki már megjárta a hadifogságot. Ott bizony rendet kellett tartani. Az egykori Wenckheim-kastélyban hálószobákat kellett kialakítani, de nemcsak ezért volt különös ez az iskola. Tanultunk zenét, de a munkára is neveltek bennünket, mi, fiúk, ástuk az istálló alját, téglát hordtunk a zenepavilon építéséhez. Szigorú volt, de nagyon kedves is tudott lenni. Azért hívtuk pótapánknak, mert igazán mindenre odafigyelt. Tudta, kinek kell új cipő, meleg ruha. Tarhos egyik nagy vívmánya az a zenepedagógiai koncepció volt, mely szerint az énekes alap vezet el a hangszeres zenéhez. Ennek megvalósításához azonban kiváló szakmai tudással és általános műveltséggel rendelkező karnagyok kellenek. Ez a felismerés érlelte meg Gulyás Györgyben az énekiskola létrehozása óta a karnagyok képzésének és továbbképzésének gondolatát. 1981 -tői a zenei napok programját kamagyi mesterkurzussal gazdagította, ahova kitűnő magyar és külföldi professzorokat hívott meg, s az utolsó évben maga is tanított. Kargyakorlaton és vezénylési gyakorlaton nevelte a jövő karvezetőit. Szinkront teremtett a modem európai zene és a magyar kórusművészet között. Csodálatos volt az a belső érezelmi erő, amellyel egy-egy kórusművet személyes ügyévé tudott tenni, akár Kodály Sík Sándor Te Deumát, akár Bartók A bujdosóját magyarázta. Életének legnagyobb hajtóereje, ars poeticája az a meggyőződése volt, hogy vidékről is lehet Európával együtt lépni. Magyarként volt európai. Mindig fogékony az új iránt, ezért tudta újra és újra kezdeni az életet. Alkotni és teremteni szeretett. Debrecenben létrehozta Európa legjobb kórusát, a Debreceni Kodály Kórust, s mint művész, ennek birtokában kiteljesedett. Nem lehet feladatom, hogy Gulyás György kamagyi tevékenységét és értékeit összegezzem. A szakma mind a mai napig adós vele. Én arról szeretnék most írni, hogy a Debreceni Kodály Kórus a Békés-Tarhosi Baráti Körnek is tagja, és a zenei napoknak állandó szereplője volt. Sok szép muzsikát köszönhetünk nekik, de ami leginkább a szívünkhöz nőtt, az Kodály Psalmus Hungaricusa. Olyan szent ez a mű, mint a Himnusz. Kifejezi egy sokszor létveszedelembe került nemzet hitét, élni akarását és élni tudását. A Psalmust 1976-ban Ferencsik János, azóta évről évre Gulyás György vezényelte. Van abban is valami megnyugtató, hogy életében utoljára Nagyváradon tolmácsolta ezt a szívének olyan kedves nemzeti imádságot. A XVII. Békés-Tarhosi Zenei Napok örökre emlékezetesek lesznek a számunkra. Ahogy itt a városban is mondják: Gyurka bácsi még velünk volt. Eljött a vonószenekari tábor és Matuz István fuvolaművész hangversenyére, megnyitotta a nemzetközi kürtkurzust, felszólalt a Békés-Tarhosi Baráti Kör közgyűlésén, találkozott tarhosi tanárokkal és diákokkal. A Friss Antal-emlékhangverse- nyen megérintette a szívét „az a tarhosi szellem, amelyhez igazán köze volt”. Még az énekes tábort is meghallgatta, s meg is dicsérte őket. Tarhostól a parkban búcsúzott. Nagyon szerette a parkot. Egyik levelében régi tábortüzek emléke éledt fel benne: „Megrakják a tüzet...” énekeltük. Beszélt Tarhosról, nagy gödörbeli balladajátékokról. Csillogott a szeme. Boldog volt. A békési református templomban vezényelt utoljára. Schubert G-dúr miséjét szólaltatta meg. „...Dona nobis pacem.” — hangzott a kóms ajkáról. Nem láttuk soha többet. Tanár voltam az énekiskolában, Tarhos ügyében több mint 40 évig dolgoztunk együtt. Gyurkának hívtam. Látod, Gyurka, milyen fehér körülöttünk a világ ! Tarhoson is nagy hóesésben indult meg az élet. Ebből a fehér világból szárnyalt a lelked az örökkévalóságba. Búcsúzom tőled, de nem véglegesen. Hogy is mondja a költő? „Viszontlátásra a földnek porában, Viszontlátásra az égi sugárban. Viszontlátásra a hold udvarán, Vagy a Tejút valamely csillagán— »Vidám viszontlátásra« mégis, mégis!" Nyugodjál békében! Dr. Gyarmath Olga, a Tarhosi Énekiskola volt tanára Gulyás György karnagy és Szokolay Sándor zeneszerző Békés-T arhoson 1992 nyarán archív fotó Többféle legenda él arról, hogyan sikerült a Wenckheim-kastélyt megszereznie. Elmondom az egyik változatot. Gulyás elindult Pestre, tudta, hogy vinnie kell magával egy kérvényt, de még fontosabb az öt liter pálinka. Beszerezte a pesti papírt, azután jött a Békés Megyei Tanácshoz. Azért is különös volt a tarhosi iskola, mert a legjobb zenetanárok tanítottak ott. Gulyás ugyanis megszervezte, hogy a legjobb tanárok jöjjenek el Budapestről. így Friss Antal csellótanár, Ónozó tanár úr, Jenei, a fuvolista, Banda Márton hegedűművész. Repülőgéppel jártak le órát adni, akkor még ugyanis volt gépjárat a főváros és Békéscsaba között. Gulyás a kórust vitte rendszeresen fellépésekre, énekeltünk különböző helyeken, szórakoztattuk a cselédeket. O igazán komolyan vette, hogy a népet fel kell emelni. 1954-ben, az utolsó érettségiző osztályba jártam. Aztán az iskolát bezárták, mert a megyei tanácsnak választania kellett a disznóhizlalda és a zeneiskola között. Akkor a hizlaldára szavaztak. Felajánlották egyébként a zeneiskola céljaira a pannonhalmi apátság egész épületét, de Gulyás György nagyon bölcsen látta, hogy azt a hatalmas épületet nem fogadhatja el. Igazi lokálpatrióta volt. Békés szülötte, így érthető, hogy Tarhost sehova máshova nem akarta elvinni. Szellemisége töretlen. Leiegyezte: Niedzielsky Katalin Zenét és iskolát teremtett a pusztában Egykori tarhosi diákok emlékeznek pótapjukra, tanárukra, mesterükre
