Békés Megyei Hírlap, 1993. november (48. évfolyam, 254-279. szám)

1993-11-17 / 268. szám

1993. november 17., szerda B ŰNBE(L)ESÉS — írékés megyei hírlap Szombatonként orvosi ügyelet a biharugrai halboltban A biharugrai halastavak 1600 hektárnyi vízfelületének „tenyérnyi” részlete Újabban szombatonként is nyitva tartják a Hidasháti Állami Gazdaság Biharugrai Kerületének helybeli hal­boltját. Ekkor indulnak ugyanis az ugraiak kórházi beteglátogatásra. Azt mondják, az ugrai atyafiak ha­gyományosan nem whiskyvel, márkás konyakkal ko­pogtatnak be a disztingvált ajtókon, hanem harcsával, süllővel, mert ezt szeretik a főorvos urak. A gazdaság alkalmazkodott a vásárlói szokásokhoz, ezért megszer­vezte halboltjában az orvosi ügyeletet. „Meg kell értenie a gazdaság­nak: Ugrát mindig is a halastó tartotta el. Ez jár az ugrai nép­nek.” — ily mesterien szokás a polgárok érdekében szónokolni némely falugyűléseken. Hogy a halgazdaságiakat kellőképpen utálhassa az istenadta nép, még azt is hozzáteszik a szegények kevésbé elesett „felkarolói”, hogy „mai vezetői tönkretették a gazdaságot, eltűnt a hal a ta­vakból”. Információikat aligha­nem első kézből szerezték: az orvhalászoktól. Aztán kiderült, hogy csupán arról van szó, hogy a halakat a faluhoz közelebb eső tavakból — nem véletlenül — áttelepítették a távolabbiakba. A vád ezzel módosult: eldugták a halat az ugraiak elől... Képzel­jék el, ha nem halat, hanem gumimatracot termelne a gaz­daság! Vajon akkor is természe­tes lenne, hogy a falu lakói kényük-kedvük szerint vihetik haza a derék úszóalkalmatossá­gokat?! A gazdaság meg fújhat­ná a matracokat, mint most a halait. — Nem eszik az itteniek a halat, inkább forgalmazzák — mondja Mikics Imre, a kerület igazgatója. — Ha minden ugrai megenne évente egy mázsa ha­lat, s azzal kész, nem lenne itt semmi baj. Nyomban átszámolom ma­gamban e mennyiséget úszógu- mira, de a helyzet komolysága miatt azon nyomban el is hesse- getem magamtól a tiszteletlen gondolatokat. — Kialakult itt egy halvállal­kozói réteg -— folytatja az igaz­gató. — A most lebukottak már korántsem jattolásra használták a halat. Persze ez a direkt keres­kedés a kevesebb, a halak több­ségéből borravaló, kenőpénz, paraszolvencia lesz. S így van ez a környékbeli őzekkel is. A jatt céljából megfogott hal meg­foghatatlan: nem őrizgetik mélyhűtő ládákban. De gondol­janak bele: egy fél zsák hal. beszorozva többszáz emberrel, hetente akár többször is — ez már tétel. A környező falvak lakossága persze „árnyaltabban” látja ugyanezt: „azt a kis halat is sajnálja tőlünk a cég”. Az igazgató meggyőződés­sel vallja, hogy már abba is bele­mentek volna, hogy az érintet­teknek egy bizonyos mennyisé­gű halat ingyen adjanak. A hal­kereskedelemmel, vendéglői értékesítéssel foglalkozók ter­mészetesen a szabad rablás fenntartására ösztönzik az em­bereket. — A „vállalkozók” Biharug- ra, Geszt, Mezőgyán, Zsadány vendéglőiben, kocsmáiban ad­ják fel megrendeléseiket, ott zajlik az áralku is. Csak a kör­nyéken 70-80 megbízóról tu­dunk. A megye halat is kínáló vendéglőinek többsége ugrai halat használ, de nem tartozik vásárlóink közé. Ha meg egy itteni betéved a kórházba, nyomban azt kérdezik tőle: „Bi­harugrai?! Halat hozott?” (Beszélgetőtársaim valame­lyike e ponton közbeveti: „mintha a halat Ugrán találták volna fel...”) S ha a törvény oltalmát igényli a gazdaság? Kész a válasz (ha nem, akkor meg valaki gyorsan fabrikál egyet): a gazdaság rendőröket küld a nép nyakára. — Másfél hónapja megszúr­ták egy halőrünket — újságolja az igazgató. — Mi kedvezmé­nyesen kínáljuk a halat. A na­pokban az egyik párt helyi ha­talmassága vásárolt nálunk ha­lat, nagykereskedelmi áron ad­tuk. Borzasztóan sokallta... A helyzetet elemezve meg­tudtuk; hogy a haltolvajok, a „keresztapák” többsége a gaz­daság egykori középvezetői­ből, dolgozóiból kerül ki. A je­lenség persze nem új keletű, mindig is lopták a halat, csak éppen szemet hunytak fölötte. Egy korábbi főnökféle kollégá­juk a mai vezetők szemébe vág­ta: „Bizonyítsátok be, ha tudjá­tok!” Nem állítanám, hogy az ő óhajára történt, de történetesen az őt is érintő, milliós nagyság- rendű lopási ügyben sikerült bi­zonyítékokat beszereznie a rendőrségnek. (A rendőrök az utóbbi időkben kellő komoly­sággal foglalkoznak a hallopá­sokkal. A zsadányiak például állandó készenlétben állnak, éj­szakáik jó része arra megy, hogy orvhalászokra horgász­nak.) A lopott hal nem csak hiány­zik, hanem konkurenciát is te­remt a piacon. Nincs rajta szinte semmi költség, olcsóbb, mint a gazdaság kínálata. A rendőrség aktívvá válásával nőtt a kocká­zat: a sarkadi kapitányság rend­őrei nem hunynak szemet sem a kis halak, sem a nagy halak fe­lett. (Melyek például szép számmal kerülnek elő az éjsza­ka ellenőrzött kocsik mélyé­ből.) A gazdaság dolgozói közül is többen összejátszottak a vállalkozókkal: szerény hono­rárium ellenében, például 8 má­zsa hal kimérésekor hajlamosak voltak megfeledkezni arról, hogy az úr csak 5 mázsát fize­tett. Igaz, ez országos jelenség, nem csupán az ugrai gazdaság halát lopják. Érdemes tudni — Nádvágók pihenőben és füstben — pedig szívesebben melegednének egy ügyészi véleményezés is megerősíti —, hogy áld enge­dély nélkül a halgazgaság területére lép, s halat visz el, bűncselekményt követ el. Az ugyanis körülkerítettnek szá­mít. A kerítés többnyire nem kolbászból, nem drótból fonott: a vízzel telt árkok képezik. — A csatornákat erős vaska­pukkal zártuk le — emlékezik vissza az igazgató. — Éles ka­szák álltak ki belőle. Egy reg­gelre lefűrészelték vala­mennyit. A balhét mindig a sze­gény emberrel vitetik el. Mi nem rájuk haragszunk, hanem az őket fillérekkel kifizető meg­bízóikra. A korrupt dolgozóink­tól megszabadultunk, a halőrö­ket a legjobb minőségű kézi rá­dió adó-vevő készülékekkel szereltük fel, melyek segítségé­vel állandó összeköttetésben ál­lunk a rendőrség járőreivel. Tet­tenéréskor öt percen belül a helyszínen vannak a rendőrök, s odaérnek a gazdaság vezetői is. Magasfigyelőket építettünk, 14 szolgálati kutyát tartunk. Most télen pedig halőreinknek — egymás között így mondjuk — kommandós kiképzést tartunk. A halőröket gázfegyverrel is felszereljük. Volt olyan nap, amikor 17 hallopáshoz riasztot­tak bennünket. A nyáron egy­két órányi alvásra futotta az időnkből. Nyolcvanharmadik éve fek­szenek a tavak az ugrai határ­ban. S most — végre — meg kell szokni, hogy a többszáz milliós értékű halállomány nem mehet ebek harmincadjára. S ha valamely falu vezetése aduként használja „a halhoz való ősi jo­got” a gazdaság néki nem tetsző vezetői elleni hangulatkeltés­hez, könyen „elkártyázhatja” az emberek bizalmát: elébb- utóbb meg kell értenie minden­kinek, hogy egy gazdálkodó szervezet manapság meghal, ha Aki a nádba suhint: Barta Imre fotó: lehoczky péter nem őrzi vasmarokkal — amúgy is szegényes — vagyo­nát. így is olcsóbban mérik Ug­rán a halat: a ponty kilóját példá­ul 155-ért (a dolgozóknak 105 forintért). Valakiknek fáj a foguk a halgazdaságra. Nem pályáz­tak egyszer sem a megvásárlá­sára (háromszor is megtehet­ték volna): a kezüket szeretnék rátenni, kockázatmentesen, a falu nevében szónokolva. S meg kell küzdeni a kellemet­lenkedőkkel is: most éppen egy tisztázatlan házrongálási ügyet akarnak a gazdaság nya­kába varrni. — Mennyi káruk keletkezik évente a hallopásokból? —Legkevesebb 15—20 mil­lió forint. Hoppá! Ha ehhez még azt is hozzávesszük, hogy e vidéken az orvvadászat is hagyományo­san dívik, s a két „ágazat” között szoros kapcsolat mutatható ki, akkor értjük meg igazán, hogy milyen érdekeket sért, aki bele­gázol az ugrai tavak zavarosá­ba. Azt hallani, hogy néhány hivatásos határőr is belekevere­dett a helybeli halász-vadász históriába. De ez — mint mon­dani szokás — már egy más történet... Kiss A. János Olaszország legszebb bútorai és lakástextíliái tuttoMohili BÉKÉSCSABA A tuttoMobili BÚTORÁRUHÁZ SZERETETTEL MEGHÍV MINDENKIT ÚJ BÉKÉSCSABAI ÁRUHÁZA MEGNYITÓJÁRA. ♦ HATALMAS ÁRUKÉSZLET ♦ ♦ SZUPERKEDVEZMÉNYES ÁRAK ♦ ♦ TOMBOLA MINDEN LÁTOGATÓNAK ♦ VÁRJUK 1995. ROY. 20-01) M’°-TÓI éiréiiG. / / BÉKÉSCSABA ♦ 5600. Kétegyházi út 7. ♦ Te!.: 66-442-666 ♦ Fax: 66-442-777 ^__________________________________________

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents