Békés Megyei Hírlap, 1993. november (48. évfolyam, 254-279. szám)
1993-11-15 / 266. szám
MEGYEIKÖRKÉP 1993. november 15., hétfő Az utolso kiállítás? Gyulai, gyomai és békéscsabai könyvek Frankfurtban Elképzelhető, hogy többet nem rendeznek könyvkiállítást a frankfurti vásárvárosban. Ha nem lá- zonganának a szervezők, öt év múlva a félszázadik könyvbemutatóra kerülhetne sor. A történet ugyanis, hogy a tévé- és egyéb reklámokban, tőkeerejük csekély volta miatt évek óta lemaradó könyvszakma nehezen tudja megfizetni a helypénzt, de az egyéb költségek (szállás, étkezés...) sem vonzóak. Az áthelyezés hírére két város is jelentkezett: Dortmund és München. Az idén ősszel azonban még minden a megszokott — már-már rituális — rend szerint zajlott. A régi terméketlen vita (áru-e a kultúra?) itt fel sem merül, hiszen a könyv elsősorban nem művészeti teljesítmény, hanem áru. Ennek szellemében találkoznak, alkudoznak termelők és kereskedők. Száz ország több mint 8000 kiadóvállalata állított ki ebben az évben körülbelül 350 000 új könyvet. Az általános gazdasági válság részeként még az előző évekből is vannak könyvkészletek a raktárakban, mégis új erőre kap a kiadási kedv. Utánnyomási, szerzői, fordítási jogokról, árkedvezményekről, példányszámokról, megrendelési határidőkről szólt az eszmecsere, illetve foglalták szigorú szerződésekbe az egyes tételeket a felek. Általában negyedmillió látogató keresi fel a nagy demonstrációt, mégis a szakmai és irodalmi találkozások jellemzik. Az elmúlt évekhez hasonlóan a közép- és keleteurópai kiadók, mint vevők jelentek meg elsősorban, akár a gazdaság többi szférájában. Az egyes standok állványfalai között irodalmi ügynökségek, nyomdák is bemutatták produktumaikat. A gyulai Dürer Nyomda önálló helyen, a gyomai Kner a magyar pavilon kebelében kínálta szolgáltatásait. A békéscsabai Tevan Kiadó reprezentatív könyvvel vett részt a bemutatón. Lakatos István: Paradicsomkert című kötete sok tekintetben kiemelkedik a hazai termésből, de a nemzetközi összevetést is állta. Emellett a Habsburg Ottóval készült interjúkötet és a Szarvason élő Kántor Zsolt verseskönyve kapott nagy nyilvánosságot a kiadótól. Megszokott dolog, hogy a vásároknak van egy kiemelt témája, tehát minden alkalommal egy- egy országot helyeznek az esemény középpontjába. Arra még nem volt példa, hogy nyelvi egység kapjon kiemelést. A múlt évi Mexikó után európai régió következett, az idén Flandria és Hollandia volt soron. Nem kevés speciális bemutató szemkm& tp áfás ihc . i ;.iíKk:í íí &«<* áis HkétxteMte 45, fmxMmtzr í»v * IlOfc&s&e* '93 FíkuI ihíms: FÎsiïïdm axai 45* Franki**« Fair ii Btiùha 'TS Kennel, te cl- ■ 45' fmm 4m 4>~\ \ ÍKí&ttfZ léltette a flamand, illetve németalföldi könyvkiadást és kereskedelmet. A hazánknál alig kisebb Hollandiában 12 könyvkiadó működik, míg nálunk félezer jelentet meg rendszeresen kiadványokat. A médiák nagy teret szentelnek a súlyponti ország(ok) irodalmának. Ettől a ténytől is vezérelve könyvfesztiválra hívta a világ kiadóit Mádl Ferenc művelődési miniszter Budapestre a következő évre. Száz ország verseng egymással évről évre a különleges kiemelésért. Az említett rendezvénnyel remélhetőleg értékes segédpontokat szerezhetünk egy majdani centrumba kerülésért. Vajon meddig marad meg a papír—betű— nyomtatás kapcsolat? Erre keresték a választ az elektronikus publikálás témakörében bemutatkozó cégek, amelyekből egyre több működik. A kiállítás kedvence volt az a robotember, amely számos emberi munkát elvégez, de közöljük a diákokkal: tanulni mindenkinek magának kell. így legalább megmarad a könyv és ember bensőséges kapcsolata feltöltődésnek, szórakozásnak és okulásnak.-----------------------------------------------Cs. Tóth János E gyházi iskolát csak megalapozott igények alapján Egyház és politika Középiskolai nyílt napok Nyílt napot tart 1993. november 16-án a Péter András Gimnázium és Szakközépiskola (5220 Szeghalom, Dózsa u. 2.); november 1.6—17-én az Ipari Szakközépiskola és 636. sz. Szakmunkásképző Intézet (5300 Békés, Kossuth u.4.) az általános tantervű gimnáziumi — nem egyházi — osztály, gépészeti és faipari szakközépiskolai és szakmunkás osztályok részére, valamint az Ady Endre Kísérleti Középisokla (5720 Sarkad, Vasút u.2.). Schirilla György Dévaványán A dévaványai könyvtárban november 15-én 18 órakor ifj. Schirilla György tart előadást „Indulj végre el!” címmel. Az előad ismerteti az életmód programját, érintve a táplálkozás, a mozgás és a természet- gyógyászat témaköreit is. Erzsébet-bál Sarkadon a Bartók Béla Művelődési és Szervező Központ épületében november 20-án este 8 órától hajnali 4-ig Erzsé- bet-bált tartanak. Az esti és éjszakai programban többek között örökzöld melódia, operett, cigánynóta, erotikus show és tombolahúzás szerepel. A szarvasi második világháborús emlékmű egyik avatója dr. Dankó László kalocsai érsek volt. Ezt az alkalmat használta fel munkatársunk, hogy a főpapot az egyház és a politika viszonyáról kérdezze. ***-— A katolikus egyház hányatott évtizedeket vészelt át türelemmel, és most új erőre kapott. Nem politizált, s azt hiszem, ez adta az erejét. Most megjelent egy nyilatkozat, melynek erős politikai felhangjai vannak. — A püspöki kar nyilatkozatáról van szó. Ezt támadta a Magyar Kurír, s a püspöki kar erre egy újabb nyilatkozatot tett közzé. Mindenki előtt ismert, milyen volt a múltban a hívő emberek és az egyház helyzete. A jelenben el kellene érnünk, hogy valóban érvényesüljön, amiért küzdöttünk: az emberi jogok. Ha korábban periférián volt az egyház, az utóbbi' időben azt vette észre, hogy bizonyos erők újra oda tolnák. Az egyház semmiképp sem akar erőszakos dolgokat művelni, még akkor sem, ha a látszat — mint Dabas-Sáriban is — türelmetlenséget mutat. Ez ügy felülvizsgálatát magam is kértem, hibáztunk-e valamiben, mert nincs szükségünk arra, hogy az egyház hibáit, tévedéseit kipellengérezzék. A kormány — mert hisz erről van szó — előhozza az egyházpolitikai kérdéseket is. „Párbeszédre van szükség, s a párbeszédben tisztázni kell a vitás kérdéseket, nem egymásra mutogatni” Azt világosan kell látni, hogy az egyházak semmiképp sem ott akarják folytatni, ahol abbahagyták annak idején. Semmiképp nem lehet restaurációs képviselettel az egyházat vádolni. Ennek az egyháznak meg kell adni azt a lehetőséget, hogy elgyengültségében és sokszor eszköztelenségé- ben legalább el tudja kezdeni türelmesen, másokkal együtt a szolgálatát. Erre már törvények vannak. Gondolok a hitoktatásra, gondolok az ingatlanügyekre, szociális tevékenységekre, a társadalomban való jelenlétre. Párbeszédre van szükség, s a párbeszédben tisztázni kell a vitás kérdéseket, nem egymásra mutogatni. Sokszor előítéletek és féligazságok rontják meg itt a kapcsolatokat. Nem ismerjük még egymást. Sokszor az egyházról is állítanak olyat, ami nem az egyház; és vannak egyháziak is, akik a pártokról állítanak valamit, holott nem is ismerik igazán őket. Én mindig óvatos vagyok, amikor pártpolitikáról van szó, és semmiképp nem szeretném a pártpolitikai küzdelmeket felvállalni. Azok közé kell állnunk, akik az értékek oldalára állnak, s azokban a közös értékekben kell megegyeznünk, amelyek a népnek, a magyar kultúrának közös érdekei. Ezek között vannak a keresztény értékek is. Viszont sokan az egyháziak közül is azt mondják, hogy ez kevés. Bizonyos, hogy egyházi körökben érezhető valami sértettség. S a sértődöttség rossz tanácsadó. Én azt javaslom minden keresztény embernek, minden politikusnak, hogy a másikat tisztelje, becsülje, hallgassa végig türelemmel. Én nyitottságot mutatok. Volt nálam Mécs Imre, LezVik Sándor, Orbán Viktor, most jön majd Torgyán József. Mindenki előtt nyitva az ajtóm. Ugyanakkor egyik gyűlésre sem megyek el, nem avatkozom a polgárok döntéseibe. Majd az urnáknál, a függöny mögött lelkiismeretük alapján döntenek. Bízom a magyar emberek felelősségtudatában. —Érsek úr említette DabasSárit. Ennek az agyontárgyalt témának csak egy vonatkozását említem. El tudom képzelni, hogy Győző atya a lehető legjobb szándékkal csinált mindent, amit tett, de nagyon sokat ártott fanatizmusával a katolikus egyháznak. Önöknél nagyon erős az egyházi hierarchia, majdhogynem katonai a fegyelem. Nem tudták volna ezt megelőzni? — Nem ismerem Győző atya plébánosi tevékenységét, ezért magam is kíváncsi vagyok a most folyó vizsgálat eredményére. Ennek keretében vizsgálják a plébános felelősségét is. Azt látom, hogy teljes jó szándékkal végezte dolgát, de nekem is van olyan kérdésem: hogy romlott el a dolog. Őt is meg kell hallgatni. Az esetből azt a tanulságot vontam le, hogy sokkal jobban odafigyelek a papok tevékenységére. Nálam, a kalocsa— kecskeméti főegyházmegyében nem elég, hogy egy plébános felvállalja a dolgot és intézkedik. Csakis olyan helyen indítok iskolát, ahol erkölcsi bizonyosságom van a háttérről: akarják-e a szülők, megfontolták-e az igent és a nemet. A katolikus iskolának működni kell, a pedagógusoknak is, az erkölcsi és anyagi terheket vállalnunk kell. Még soha nem jutott eszembe, hogy egy papot önmagában engedtem volna iskolaügyben intézkedni. A jövőben is a településről kell kiindulni. Az igényeknek megalapozottaknak kell lenniük, és akkor nem hiszem, hogy Dabas-Sári többször előfordulna ebben az országban. Kutas Ferenc Ismét van szakorvos a faluban A mozgó gyermekorvosi szolgálat— mindenféle bejelentés nélkül — településünkön megszűnt még júliusban. Az orosházi rendelőintézetnél feladatmegvonás nem történt, ezért még augusztusban levélben kértem az orosházi kórház vezetését, hogy 30 napon belül állítsák vissza a szolgálatot. Megkeresésemre a kórház azzal érvelt, hogy a szolgálatért a társadalombiztosítástól nem kaptak térítést, ezért kellett megszüntetniük — tájékoztatta az önkormányzati képviselőket legutóbbi ülésükön Ramasz Imre Kardoskút polgár- mestere, majd beszámolt a legújabb fejleményekről. — Október 20-án megkerestük a Kardoskútra kijáró doktornőt, vajon vállalná-e a további ellátást? A válasz biztató volt, ezért döntenünk kell, fedez- zük-e az ezzel járó költségeket? A polgármester kérdésére egybehangzó volt a válasz: igen. így november elseje óta ismét van a településen gyermekorvos. Cs. I. A vöröskereszt pályázati felhívása A Magyar Vöröskereszt Ifjúsági Tanácsa nyilvános pályázatot hirdet az ifjúsági vöröskeresztes tevékenység jelképének megalkotására. Olyan — a fiatalok számára vonzó, egyszerű, nem hivalkodó — alkotásokat várunk, amelyek síkban (például: zászló, jelvény, matrica, kiadványok, embléma) és térben (például: kabalafigura) egyaránt felhasználhatók és kifejezik az ifjúság és a Vöröskereszt kapcsolatát. A pályázatból kizáró ok, ha a vörös kereszt bármilyen feliratot vagy jelzést tartalmaz! A pályázat beérkezésének határideje: 1993. XI. 30. A pályázat értékelésének határideje: 1993. XII. 15. A pályázatokat felkért zsűri bírálja el, amely a döntését 1993. XII. 31 -éig nyilvánosságra hozza és a nyerteseket levélben értesíti. Az első helyezett 15 000 forint, a második helyezett 10 000 forint, a harmadik helyezett 5000 forint (bruttó) díjazásban részesül. A pályázók tudomásul veszik, hogy a Magyar Vöröskereszt a kiválasztott pályamun- ká(ka)t — díjazás után — minden korlátozás nélkül, kizárólagosan felhasználhatja. A pályázatnak tartalmaznia kell a pályázó nevét, címét, (telefonszámát). A pályamunkákat a Magyar Vöröskereszt Ifjúsági Tanácsának címére, „Magyar Vöröskereszt Ifjúsági Tanács — Pályázat” 1367 Budapest, pf.: 121. kérik megküldeni. Rekviem a kápolnáért ...És akkor a legényegyesület néhány éve épített nagytermébe vitték át a páterek és a hívek azt, amit át lehetett menteni a rogyadozó templomból. Nem volt más választás. Néhány nap múlva a nagyterem zongorájából furcsán hangzott a régi dallam: „Bemegyek szent templomodba...” Mert a zongora mégsem egészen templomi hangszer. Gondolhatni, hogyan érezte magát akkor, ott az a lány és fiú, aki talán egy-két héttel előtte még vígan ropta a foxtrottot a zongora akkordjaira. S hogyan az a szülő, aki nemrégen gyermeke játékát nézte, aki a műkedvelő csoport színjátszójaként játszott a színpadon. Furcsa volt. Idegen volt. Nehezen lehetett elfogadni a kényszert. Ideiglenes megoldás — mondta akkor mindenki. Az amatőr színjátszók színpadára az oltár került, a közönség széksorainak helyére a templomi padok, a terem végébe pedig a régi, majdnem romos harmonium. Volt hová költözni, mert volt legényegyesület. Mint ama utolsó vacsorán, az első misén. Akkor volt egy evilági célokra készült terem, ahol el lehetett készíteni a húsvéti vacsorát. Akkoriban itt is volt egy profán, emberi igényeket szolgáló terem, amelyben azután ötven éven át nap mint nap összegyűlhetett a nép megünnepelni az utolsó vacsora emlékét. A terem pedig az évek folyásában kápolnává, templommá alakult; kedves hely lett, szent hely, megszokott otthon. Itt tartotta számon egymást az emberek egy része: ki van meg, ki hogyan van, ki hiányzik, ki a jövevény. Az embereké lett valóságosan, de mindenki hazajött. Legszebb virágaikkal díszítették az oltárt, takarították a behordott port és sarat, alakították kívül, belül — ahogyan lehetett. Fél évszazad. Bizony, nem kevés. De ez alatt is állandóan, folyamatosan megvalósult az ég és a föld kapcsolata a szükségkápolnában. Mindig volt pap, aki — maga is gyarló ember — kiválva az emberek soraiból az egyszerű oltárhoz lépett elmondani az ősrégi sóhajt: „Uram, irgalmazz!” Mindig volt pap, aki — maga is ezer gátlással küszködött, ezer megpróbáltatás érte — az arany patenára helyezett áldozati kenyér mellé tette a megalázott, a félreállított, a semmibe vett nép gyötrődését, aggódását is, és az aranyozott kehely borába a féltés, a küszködés, a napi erőfeszítés izzadság- cseppjeit vegyítette. így ajánlotta fel urának az áldozat anyagát, hogy visszakaphassa a küzdő ember, mint az élet kenyerét és az üdvösség kelyhét. Volt tehát egy sarok, ahol csendben elhangozhatott: „én megkeresztellek téged...”, és voltak padok, amelyekből lassan, de folyamatosan elmaradhattak a fehér fejek, a fekete kendők; akikért a pap—maga is halandó ember — mondhatta a liturgia szavait: „adj, Uram, örök nyugodalmat neki!” Megvolt az égi és a földi kontinuitás. Ennek köszönhető, kizárólag ennek, hogy hitélet lehet ma a lerobbant kerületben. Hűséges volt az egyszerű ember az egyszerű kápolnájához. A hűség pedig nem volt veszélytelen. Mert állandóan figyelte a féltékeny hatalom a vályogfalak környékét. Bizony, kellett némi bátorság ahhoz, hogy ki-ki bemerészkedjék vasárnaponként kérni azt, amit sokszor már kérni sem mert, hálát adni azért, hogy egyáltalán még eljöhetett ide. Ez most itt befejeztetett. Köszönjük, Uram, hogy volt egy ház, ami nem a te házadnak épült, mégis valóságosan azzá vált. Petőcz Károly
