Békés Megyei Hírlap, 1993. november (48. évfolyam, 254-279. szám)
1993-11-10 / 262. szám
O BÉKÉS ÉS KÖRNYÉKE 1993. november 10.. szerda Egyéves a Kamut Kft. Illúzió Szép kézírása levelet kaptam minap egy ismeretlen olvasónktól. Az írás arról árulkodik, hogy ,,könnyű kezű” az illető, nehéz szerszámok nem teszik próbára erejét. Ismeretlen olvasónk — mivel nem írta alá a nevét —- kifogásolja, s egy-két ponton vitába szállt velem a minap ,.Műsor” címmel megjelent jegyzetem kapcsán, melyben a tévé szórakoztató műsoraival foglalkoztam. A sorok között olvasva nem volt nehéz kitalálnom, hogy a kormánykoalíció mely pártjához tartozik, hova is húz a szíve. A levél végén megjegyzi, s egyben fel is teszi kérdését imigyen: „Kár magáért, mert mi lenne, ha az előfizetők közül mindenki úgy gondolkodna, mint ön? Szerencsétlen televíziósok kollégáik jóvoltából így is kapnak eleget!” Mit mondjak? Arról nem én tehetek, hogy így alakultak a dolgok, s arra sem én szolgáltattam okot, hogy — levélírónk szavaival élve — kapjanak. A tévéműsort böngészgetve csakhamar rájöttem, hogy nemigen kényeztetnek el továbbra sem bennünket szenzációs műsorokkal. A korábban vidám műsorként számon tartott Parabola-komédiásból lett műsorvezető a gyereknézők előtt biztosan nagyobb sikert aratna Kandúr Bandi szerepében, mint most a felnőttek előtt, amikor is kötelező szerepet játszik. Egykori szlogenjére — „Reszkessetek egerek!” — máig emlékeznek. Mai viccei, jópofáskodásai izzadságszagúak. Csak emlékeztetem arra a tényre, hogy a megye tv-előfize- tői közül sokan —jobb híján — kényszerűségből nézik a Tv] és Tv2 műsorát, ugyanis lakóhelyük nincs bekötve egyik kábeltévébe sem, meg aztán a megélhetési gondok közepette csak keveseknek futja parabolaantennára. S ez a helyzet mikor változik? Az ma még illúzió. S ott, ahol tizenkilométerekre van a város, a legközelebbi mozi, bizony nem válogathatnak még akkor sem, ha a választók nem a kormányban, a koalíció legerősebb pártjában, hanem saját illúzióikban csalódtak. Elkészült a sportpálya aszfaltozása Tarhos. — A helyi általános iskola 500 ezer forintot nyert pályázaton, melyből az igencsak tönkrement iskolai sportFakivágás, fatelepítés Bélmegyer. — Az elmúlt héten a községben megkezdték a közel 220 kiszáradt vagy elöregedett gömbakác kivágását. Pótlására még az idén sor Szolgálati lakások felújítása felújítása közhasznú munkáKamut. — A községnek 13 szolgálati lakása van, melyeknek felújítása napirenden szerepel. Folyik a legidősebb, a „nyugdíjaskorú” lakás teljes Épül a piac pálya újraaszfaltozását valósították meg. A munkát a KÉP építői végezték, amit a napokban fejeztek be, s adtak át. kerül. A mellékutcákban, ha az ingatlan tulajdonosai igénylik, házaik előtt gyümölcsfákat is telepíthetnek. Az oldalt írta és szerkesztette: Szekeres András. Telefon: (66) 450-450. A fotókat Lehoczky Péter készítette Napirenden a költségvetés Tarhos. — A község önkormányzati képviselő-testülete november 25-én délután 3 órakor a községházán tartja soron következő ülését. Napirenden szerepel a ’94-es költségvetési elképzelések megvitatása, a testület jövő évi munkaterve és a polgármester beszámolója az átruházott intézkedésekről. Telefonfejlesztés Bélmegyer. — December közepéig jelentkezhetnek a községben azok, akik az önerős telefonfejlesztés keretében telefonhoz szeretnének jutni. A befizetendő 45 ezer forint előteremtéséhez az OTP 30 ezer forint kölcsönt nyújt, miközben az önkormányzat az igénylőnek meghitelezi a közműfejlesztési hozzájárulást. Nagyobb az érdeklődés, mint amire számítottak. Eddig 75- en igényeltek telefont. Templomépítés Kamut. -— A 15 millió forint beruházási költséggel a községben épülő római katolikus templom kiviteli terveit a szakhatóságok engedélyezték, s a tereprendezéssel megkezdődtek a munkák. A békési Vektor Kft. kivitelezésében a tervek szerint még az idén elkészül az épület teljes alapozása. Áttekintik a gazdálkodásukat Murony. — A helyi önkormányzat november 22-ei ülésén egyebek között áttekinti azt, hogy hogyan teljesítette a háromnegyedévi költségvetését, megtárgyalja a jövő évi költségvetés koncepcióját, majd felülvizsgálja az önkormányzat szociális rendeletéit. Rendőrlakás Tarhos. — Az önkormányzat a megyei közgyűlés támogatásával a községháza mellett lévő szolgálati lakást a helyi körzeti megbízott rendőr részére 1 millió forintos költséggel felújítja. A rendőrlakás mellett lesz a nyáron a községbe vezényelt körzeti megbízott irodája is, melyet a hónap második felében vesz majd birtokba. Testületi ülés Kamut. — A helyi önkormányzat november 25-én, csütörtökön délután 2 órától a községházán tartja ülését. Ezúttal a község közrendje és közbiztonsága, valamint a helyi polgárőrség egyéves tevékenysége kerül napirendre. Eredményes esztendőt hagyott maga mögött a Kamut Kft. Egy éve — röviddel azután, hogy az Énei helyi részlegének 17 kamuti dolgozóját elküldték — alakult meg a kft., mely változatlanul munkát adott az elbocsátott dolgozóinak. Új külföldi és hazai megrendelők kopogtattak az ajtón, Az elmúlt héten a városi és megyei önkormányzatok mű- ködésvizsgálati társulása szervezésében Kökéndy József Békés város polgármestere és Molnámé dr. Tarkovács Márta jegyző néhány napos tanulmányúton vett részt Németországban. Baden-Württemberg tartomány ludwigsburgi kerületében a szemét elhelyezését, tárolását, égetését és az abban található anyagok újrahasznosítását nézték meg. — Németországban a hatvanas években jelentkeztek azok a problémák, amelyekkel mostanában mi küszködünk — kezdte Kökéndy József. — Nincs még elszennyeződve országunk, viszont a hathatós megoldások máris sürgetőek. Vendéglátóink saját tapasztalataik alapján sok mindenre felhívták a figyelmünket azért, hogy még véletlenül se essünk azokba a hibákba, amelyekbe ők annak idején. Kezdetben a kistelepülések önálló szemételhelyezésén gondolkoztak, s azokat szorgalmazták. Ez viszont rövid idő után csődöt mondott, ugyanis a magas költség miatt nem vált be. Aztán a hetvenes évek végén átszervezték a hulladékelhelyezést: regionális szeméttelepeket alakítottak ki, ahová Most már célegyenesbe érkezett a békési szennyvíztisztító telep építése. A nyár végére tervezett próbaüzem kezdése a kivitelező csúszása miatt csak e hónap második felében kezdődhet. Csarnai Gábor telepvezető elmondta: az épületek, a vasbeton műtárgyak, a betonmunkák és az aszfaltozás elkészült, a gépészeti szerelésnek a fele van hátra, a villamos munkáknál a bekötések és a térvilágítás hiányzik. A napokban láttak hozzá a kerítés építéséhez, hátra van még a 75—80 millió forintos költséggel készülő beruházáson a telep füvesítése és fásítása. —Mit tud majd az új szennyvíztisztító? — fordulok a telepvezetőhöz. —A békési szennyvíztisztító telep kapacitása naponta 2600 köbméter, a mostani igény ek- nekaduplája. Megoldott minda mechanikai, mind a biológiai tisztítás, szükség esetén a fertőtlenítés is. A telepről a Kettős- Körösbe kerülő tisztított szennys szép csendesen minden munkát elvállaltak: ha lehet úgy fogalmazni, akkor a korábbinál még jobb minőségben és még pontosabban dolgoztak. Mindez oda vezetett, hogy a dolgozói létszám és a kft. termelése egy esztendő alatt megkétszereződött, miközben a jövedelmek is emelkedtek, s nagy tömegben, több település hulladékát szállítják. Éz a módszer gyakorlatilag bevált — folytatta a polgármester, majd a szemét osztályozásáról beszélt. Ennek lényege: hely hiányában válogatják a hulladékot, az újra felhasználható anyagokat visszajuttatják az iparba. A hulladék gyűjtését már ezen szempontok szerint végzik. Három hasznosító telepen voltunk — folytatta a polgár- mester. — Először az építési törmelék újrahasznosítását néztük meg. Különféle adalék- és kötőanyagokkal dísz- burkolatot vagy éppenséggel útalapot készítenek az építési törmelékből. Egy másik telepen láttuk azt, hogy gépsorokkal hogyan válogatják ki a szemétből az üveget, a papírt, a textíliát és az újrafeldolgozásra alkalmatlan, de komposztálásra megfelelő anyagokat. Ez utóbbiról csak röviden: a szemetet gépsorokon átdolgozzák, azt 3—5 hónapig tárolják, a büdös levegőt filterekkel kiszűrik. A biogázokat összegyűjtik, s villamos energia termelésére hasznosítják. Vendéglátóink elmondták, hogy náluk is nagy gond a műanyag elhelyezése. A hulladék műanyagból próbáltak autóparvíz minősége megfelel majd a rendeletben előírtaknak, sőt néhány paramétere annál jobb. Megoldott a teljes iszapkezelés, a szennyvíziszap komposztálása, majd bevizsgálás után annak szántóföldi felhasználása — mondotta Csarnai Gábor, akitől még megtudtuk: Békésen az elkövetkező évek egyik legfontosabb feladata lesz a szennyvíz- hálózat teljes kiépítése. Az amerikai rendszerű telep a Kettős-Körös mellett a város lakókörzeteitől két-három kilométerre készült, a legközelebbi tanya is 800 méterre van. A próbaüzem fél évig tart, mellyel párhuzamosan folynak majd a befejező munkálatok. A telep elkészültével megfelel majd a jelenlegi és jövőbeni környezetvédelmi előírásoknak, s minden bizonnyal a város régi gondja is megoldódik, ugyanis a korábbi esztendőkben, de még az idén is a megye települései közül Békés fizette a legtöbb csatornabírságot, mely évente több millióra rúgott. most további létszámbővítés előtt állnak. Az idén a különféle női lábbelikből— a szandáltól a csizmáig — 30 ezer párat, nagyobb hányadát exportra készítették és készítik. Ezekben a napokban műszakonként 100—150 pár lovaglócsizmafelsőrészt adnak át további feldolgozásra. Ma még szabott idomokat kapnak a megrendelőktől, de a kft. vezetőinek az a célja, hogy már az elkövetkező hetektől kialakítsák saját szabászatukat, majdan saját termékeikkel jelenjenek meg a piacon, s akkor újabb létszám- bővítésre kerülhet sor. Mindez azt jelentheti, hogy 60—70, zömmel helyi, valamint békési, muronyi és mezőberényi lánynak, asszonynak adhatnak munkát. A jövő évtől egy hosszabb távú üzleti kapcsolat részeként olasz és német bérmunkamegrendelésnek tesznek eleget. kólókba szabadtéri bútorokat készíteni, de azok nem váltak be. Láttunk egy nagy szemét- depóniát is, mely egy 10 kilométer hosszú völgyben terül el, s tíz év után most bontják. A szemetet szétválogatják, s természetesen a biogázt itt is hasznosítják. — A szemét elhelyezését, szállítását kik és hogyan finanszírozzák? — A szemétszállításért fizet az állampolgár, fizet a terméket előállító és értékesítő, s fizet a vállalkozó, aki a szemetet válogatja, ugyanis a németországi szeméttelepek többsége vállalkozásban működik. — Látogatásukon szerzett tapasztalatokat tudják hasznosítani? — Természetesen. Mint beszélgetésünk során már említettem, a szemételhelyezés gazdaságosan csak a regionális telepeken oldható meg. Felvetődött Békés és a megye- székhely között a környező települések bevonásával egy regionális szeméttelep létesítésének gondolata. A látottak alapján személy szerint ezen megoldás mellett, s nem a szemétégető mellett voksolnék — mondotta végezetül Kökéndy József. Több mint száz telefonigénylö Tarhos. — Több mint százan fizették be a 45 ezer forintot az önerős telefonfejlesztés keretében. Az önkormányzat valamennyi igénylőnek — szociális helyzetétől függetlenül — 10 ezer forintos támogatást nyújt, amit tíz hónap alatt kamatmentesen fizethetnek vissza az igénylők. Ezen kívül az OTP a hitelképes ügyfeleknek erre a célra 30 ezer forint kölcsönt ad. Tenyészsertés- vásárlási akció Bélmegyer. — A községben régi hagyományai vannak a sertéstartásnak, de az évek során az állomány elkorcsoso- dott, ami az új exportkövetelményeknek nem felel meg. A polgármesteri hivatal az állomány felfrissítésére fehér, húsjellegű kocasüldő-vásárlá- si akciót szervez. Az igénylők a hónap végéig jelentkezhetnek a bélmegyeri polgármesteri hivatalnál. Aki az elmúlt napokban megfordult a békési piacon, az igencsak áldatlan állapotokat tapasztalhatott. Nos ezek a kellemetlenségek átmeneti jellegűek. Megkezdődött a piac átépítése, mely a tervek szerint — ha az időjárás nem szól közbe — a térburkolás kivételével még az idén elkészül. A gyakori piacra járók tapasztalhatták: a nyár elején kihelyezték a 120 műkőből készült asztalt, s ezekben a napokban 25 különféle méretű — 10,15,20,25 és 40 négyzetsok és az önkormányzat építőinek kivitelezésében. Az épület külső tatarozása 200 ezer forintba kerül. méteres—pavilon épül. A pavilonok külső készültségi fokukig négyzetméterenként 20—22 ezer forintba, teljes készültségükben 35—40 ezer forintba kerülnek, melyekből még néhány eladásra vár. A25 millió forintos költséggel megvalósuló, közel ezer négyzetméteres piac elkészültével meghatározott nyitvatartási rend szerint működik majd, s minden bizonnyal kulturáltabb vásárlást, értékesítést biztosít a városban lakóknak. Épül a butiksor Készülnek a lovaglócsizmák Hasznos anyagok a szemétben Próbaüzem előtt a szennyvíztisztító