Békés Megyei Hírlap, 1993. november (48. évfolyam, 254-279. szám)

1993-11-09 / 261. szám

,4t. RÉKÉS MEGYEI HÍRLAP SPORT 1993. november 9., kedd „Eljutottunk oda, hogy a sport kirekesztésre került a kultúrából” Hová lettek az 1991-es ígéretek? Miközben hétről hétre (még) megtelnek az újságok sportrova­tai a különböző szintű versenyek eredményeivel, mögötte re- cseg-ropog az egyesületi háttér: a beszakadt tető után már a falak is düledeznek. A sportoldalak megszokott sztereotípiájá­vá vált a szakosztályok jajkiáltása önkormányzatok és szponzo­rok felé. A rutinos olvasó higgadtan ugorja át az egyesületi adó- és tb-tartozásokról szóló híreket, ahogy azon sem lepődik meg, ha fizetés- és működésképtelenségről olvas. Tűlteszi magát az egyesületi vezetők „megfutamodásán”, úgyis jön helyettük más, aki cipeli tovább a terheket és a gondokat De vajon meddig? S vajon mindig jön még valaki a távozó vezetők után, aki felveszi a már-már „krisztusi keresztet”, hogy végigjárja saját és sport­ága időszerű kálváriáját? Mert felér a Golgotához vezető úttal, ahogy a sportegyesületeket ma működtetni lehet ahogy a pénz összekalapozása közben minden rangú és rendű sportegyesületi vezető elveszti hitét, maradék tekintélyét, emberi önbecsülését; egyszóval „prostituálódik”. Mert ma az egyesületi könyörado- mányok megszerzésénél erkölcsösebb a legősibb mesterség túlórákkal megterhelt gyakorlása, hogy a társadalmi meg­becsülés összehasonlításáról már ne is szóljak. Az egyesületek túlélésért foly­tatott mindennapi meghasonu- lása közben pedig hatalmi és döntési helyzetben lévő önkor­mányzati képviselők bölcsen nyilatkoznak a „kenyérről és cirkuszról”, és hogy juszt sem kell adni egyetlen fillért sem a verseny- és élsportra, mert eze­ket üzleti alapon kell működtet­ni, tartsák el magukat. Pénzügyi csődök Most, hogy saját sportegyesüle­temet — a kosárlabda NB I él­csoportjához tartozó BSC Szarvast is — elérte az utóbbi évek ki tudja hányadik pénz­ügyi csődje, és a nyomában járó vezetői megfutamodás, talán nem árt néhány mondatban összefoglalni azokat — a meg­győződésem szerint általános — tanulságokat, amelyek a rendszeresen visszatérő válsá­gokat okozzák. Könnyű helyzetben vagyok, mert a sportegyesületek haláltu­sájáról már 1991-ben szóltam. (Békés Megyei Hírlap, 1991. május 24.). Legfeljebb arra nem gondoltam, hogy az akkori ago- nizáció 1993-ra sem érvéget. A helyzet azóta inkább tovább romlott és újabb keserű problé­mákkal bővült. Nem hittem vol­na az eufórikus rendszerváltás után, hogy az akkori gondok 1993 végére ugyanúgy idősze­rűek lesznek, ezért nem árt né­hány akkori gondolatot is fel­idézni. ,A rendszerváltás során egyik párt sem tudott olyan ér­tékmegőrző programot alkotni, amely a sport egészét átfogná és rendezné, de még ennél is szo­morúbb, hogy ezek a pártok a sporttal, mint a kultúra szerves részével nem is igen foglalkoz­nak” — mondtam 1991-ben. Javasoltam, hogy „a sportnak vissza kell adni a rangját a kul­túrában, s ezzel együtt az állami szerepvállalásnak is vissza kell jönni”. Hittem akkor, hogy a politi­kai-gazdasági kérdések mellett (után) a politikai pártok megal- ■ kotják azt a testkultúra-progra­mot és az ahhoz kapcsolódó fi­nanszírozási rendszert és kör­nyezetet, amely az elkövetkező évtizedek — már a szabadság­ban felnövekvő—generációjá­nak fizikai megalapozását szol­gálja. A nagypolitikai részét nem kívánom elemezni, de két tény mindenképpen ide kíván­kozik. A sporttörvény lekerült az országgyűlés napirendjéről, az oktatási törvény pedig meg­késve, tartalmából kifordítva került elfogadásra. Az egyik azért hiányzik, mert törvényi szabályozás híján megkérdője­lezhető a sport helye az emberi­ség kultúrájában, a másik pedig a nemzeti alaptanterv lényeges elemeit mossa el. Az állam kivonult Mára gyakorlatilag eljutottunk oda, hogy a sport — de különö­sen a verseny- és élsport—kire­kesztésre került a kultúrából; tá­mogatási oldalról mindenkép­pen. Ezzel az állami szerepvál­lalás is gyakorlatilag megszűnt. Mert ha egy sportegyesületnek különböző jogcímeken többet kell(ene) befizetni az állami költségvetésbe, mint amennyit a helyi önkormányzattól — és csakis kizárólag onnan kap —, akkor a ki kit támogat már nem kérdés. Ennél sokkal nagyobb baj viszont az, hogy szellemé­ben és szemléletében is kikerül ezáltal. Mert számomra elfo­gadhatatlan, hogy egy színház, egy múzeum, egyéb kulturális létesítmények és intézmények, mint a kultúra részei támogatás­ra érdemesek, míg a sport­egyesületek oda nem sorolha­tók be. Ha a sport a kultúra része, akkor miért ítélik meg a BSC Szarvast mésképpen, mint például a Békés Megyei Jókai Színházat? Szemléleti oldalról viszont ott a gond, hogy ex ka­tedra hirdetjük a verseny- és élsport üzleti jellegét, hiszen Nyugaton—mert ma ez a példa — is így működik. Hol van itt az üzlet? Igen ám, de mielőtt itt és most üzleti alapokon el kezdhetne működni a verseny- és élsport, de inkább annak is kicsinyke csúcson lévő szelete, több elő­feltételnek kellene megvalósul­nia (ahogy tőlünk nyugatabbra megvalósult). A teljesség igé­nye nélkül; működő piacgazda­ságnak, a non profit cégek gaz­dasági-jogi szabályozásának, a sport feltöltésének működő tő­kével, a kereskedelmi jellegű tömegkommunikáció kialaku­lásának. Továbbá — ami a fej­lett Nyugaton átvette az állami szerepvállalást, illetve részben helyettesítette —, hogy a kultú­rára, s így a sportra szánt össze­geket a vállalkozások leírhatják az adójukból. De mindemellett még ott az állam továbbra is szerepet vállal a létesítmények fenntartásában, a fiatalok kép­zésében, sportrendezvények tá­mogatásában. Teszi ezt a sport­bizniszben és az üzleti alapokon működő színházak esetében is. Félreértés ne essék, egyetlen fil­lért sem sajnálok a Jókai Szín­háztól, amit a megyei költség- vetéstől kap, csak logikám sze­rint ha a sport része a kultúrának — márpedig intelligens ember ez nem hiszem, hogy tagadná —-, akkor talán támogatási ol­dalról is ugyanúgy kellene ke­zelni, mint a kultúrához sorolt többi területet. Itt ma nálunk sport és színház más kategória. „Kell egy megyei sportkon­cepció, amely a meglévő értéke­ket meg tudja őrizni és anyagi­lag is dotálja.” (Békés Megyei Hírlap, 1991. május 24.) Program, de miről? A helyi önkormányzatok több­kevesebb affinitással, de a helyi sportélet finanszírozóivá vál­tak. Megalkottak egy progra­mot — aminek a helyességéről lehet ugyan vitatkozni —-, de alapot adott arra, hogy a képvi­selő-testületet a versenysport támogatására meg lehessen nyerni, s minden évben megsza­vazzanak valamit. Sem 1991- ben, sem pedig az azóta eltelt időszakban nem gondoltam volna, hogy gyakorlatilag ez lesz az egyetlen állami pénznek minősülő támogatás, s hogy a sportegyesületek életében ez lesz az a fix pont, amire számíta­ni lehet. A helyi önkormányzat egyedül maradt, mert az egyesületi büdzséből kihullot­tak mellőle a területi, országos szervek támogatásai, leépültek a gazdasági élet szereplői. De hol és főleg miért maradtak el mások? Hol maradt a megye? Ott voltam 1991 őszén, amikor a megyei sport- és politikai ve­zetők kijelentették: az akkor szétosztott gyorssegély alapja lesz az 1992-től rendszeres tá­mogatásnak. Csak legyen egy alulról (helyi önkormányzatok elképzeléseiből) kiinduló, arra építkező megyei sportkoncep­ció, álljon fel az ehhez szüksé­ges szervezet — megyei sporti­gazgatóság —, aki ezt koordi­nálja, képviseli. Nosza, győz­ködtük a helyi képviselőket, tá­mogassatok, mert erre fog épül­ni az anyagilag dotált megyei sport. Mi lett belőle? Barcelona éve már csak arra volt elegendő, hogy a „keret megvan, de nincs rá pénz”, 1993-ban pedig már a keretről sincs szó. Az egyesüle­tek felől nézve így ma értelmet­len a megyei sportigazgatóság, megyei közgyűlés sportalbi­zottságának működése. Az egyesületek belső életébe bele­szólni nem tudnak, pénzt pedig nem adnak. Az országos sport­vezetés felé pedig csak a sze­génységről szólhatnak, az pedig köztudott. Lehet persze, hogy a szándék jó volt, s máshol fenek- lett meg a dolog. De legalább most jó lenne az őszinte szó, jó lenne a válasz az illetékesektől arra: hová lettek az 1991-es ígé­retek? Persze nem egyedül és kizá­rólag a megyei támogatás hiá­nyát okolom a sportegyesületek csődjéért, ahogy 1991-ben sem kizárólag ebből a forrásból lát­tam megoldhatónak a sport fi­nanszírozási gondjait. „Meg kell teremteni a sport­egyesületi működő tőkét, amely bármilyen sportcélú befektetés­hez szükséges, de rövid távú hi­telezési gondok bankgaranciá­ja is lehet.” Nem ez történt. Az egyesüle­tek nem tudtak erre elindulni. Sőt! Az adósságállomány növe­kedett, az esetleg meglévő egyesületi vagyon felélése megtörtént. Az egyesületi vál­lalkozások tőke-, szakemberhi­ány és a rossz gazdasági környe­zet miatt befuccsoltak, jó eset­ben vegetálnak. A BSC Szarvas az elmúlt két év alatt két vállal­kozását vesztette el önhibáján kívül, a kieső 1,5—2 millió fo­rintot nem volt miből pótolni. Lerongyolódva Soha ilyen lerongyolódottak nem voltak az egyesületek. Az anyagi leépülésen túl leépült minden más, ami a klubéletre, a normális szakosztályi műkö­désre, egyáltalán a munkavég­zésre jellemző. A BSC Szarvas az elmúlt két évben irodáról iro­dára költözött, a mostani helyi­ség szívességi használatát is bármelyik pillanatban meg­szüntethetik. De tudok olyat is, ahol az edző aktatáskája az egyesületi irattár. Nem telik fi­zetett alkalmazottra, aki vinné az adminisztrációt, végezné a könyvelést, miközben a növek­vő állami bürokrácia egyre töb­bet kívánna. De hol vannak a sport szervezéséhez, szakmai munkájához szükséges edzők, gyúró, orvos, technikai vezető? Meddig várható el megszállott társadalmi munkástól, hogy sportszeretetből, szívességből segítsen, miközben maga is eg­zisztenciális gondokkal küzd? A BSC Szarvasnak 18 külön­féle egyesületi vezetőt kellett bejelentenie az MKOSZ-ba, akiknek közreműködésére az első liga élcsoportjában szük­ség lenne. Lehet, hogy ez sok, de az egy főállású vezető edző mindenképpen kevés. Akkor úgy képzeltem, hogy a költségvetési támogatások mel­lett kialakulnak a vezető szpon­zorok, az egyesületi vállalkozá­sok, s lesz fizetőképes kereslet a sportra és sportreklámra, emel­lé társul az egyesületi ingatlan- és forgóeszköztőke, s együtte­sen kerek egészben fenntartják a verseny- és élsportot. Ezekből semmi sem valósult meg. Nincs ma olyan tőkeerős cég, amely milliókat áldozna, nincs keres­kedelmi tömegkommunikáció, amelyik vevő a sportra, s ettől nincs igazán sportreklám. Ilyen adóssághalmaz mellett pedig merő illúzió az ingatlan- és for­góeszköztőke, hiszen azonnal az Apehhoz és a tb-hez vándo­rolna. A gazdasági környezet inkább romlott, mint javult, különösen itt, Békésben. Ugyanakkor az infláció és árak az egyesületeket sem kí­mélték. Ma 12—15 ezer forint egy pár kosárlabdacipő és heti 30000 forintot kell(ene) csak az NB I-es csapat öltözőhasznála­táért fizetni a DATE-nak. Csak e két tétel több mint 2 millió forint, s hol van a többi. Vagy hol van a 120 utánpótláskorú gyermek ilyen igénye. Nem történt meg a sportléte­sítmények tulajdonjogának ren­dezése, különösen nem Szarvson, ahol befejezetlenül, öltözők és kiszolgáló helyisé­gek nélkül áll — de legalább működik — a sportcsarnok. S még itt így is jobb a helyzet, mert a helyi önkormányzat vál­lalta az üzemeltetést, de rosszabb ott, ahol vállalkozók kezébe került. Tudom, hogy a létesítmények üzemeltetésénél szükség van vállalkozói szem­léletre, de a sportot kiszorítani nem lehet ezekből. Vagy mégis? Mert erre is sza­porodnak a sajtópéldák. Mit gondol a vállalkozó? Az újsütetű vállalkozókkal egyébként is gond van. Az, hogy nem tőkeerősek és a sport­ra kisebb összegeket tudnak ál­dozni, még tiszteletre méltó, de a szabadversennyel egy olyan réteg is a sport közelébe került, akik inkább kivenni akarnak on­nan, mintsem adni. A BSC Szarvasnak 1992-ben 2,5 millió forinttal maradt adósa egy szél­hámos, miközben reklámoztuk, üzleti kapcsolatait egyengettük. A jogerős bírósági ítélet végre­hajthatatlan. Az idei Aranyszar­vas tornán egy jó nevű csabai vállalkozó a tévéközvetítés el­maradása miatt a nekünk járó összeg felének kifizetését ta­gadta meg, miközben az általa készített silány minőségű mű­sorfüzetet teljes áron számlázta, s az egyéb általa vállalt dolgait harmadrészben teljesítette. S még örülhettünk, hogy legalább ennyit fizetett. 1991-ben még hittem és re­méltem, hogy változtatni lehet, s hogy változtatni tudok. Mára ez a hitem eléggé megfogyatko-. zott. Nem látom a változás leg­csekélyebbjeiét sem azokban a kérdésekben, amelyek az egyesületi munka megújítását, létfeltételeinek megteremtését szolgálnák. Miközben klubom hétről hétre olyan ellenfelekkel veszi fel a versenyt és ér el eredményt, ahol a 30—40 milli­ós éves költségvetés természe­tes, addig nálunk egy pár cipő megvétele is sokszor gondot okoz. Reménytelen a küzdelem így a fennmaradásért? De más kérdés is az eszembe jut. Sop­ronban, Budapesten vagy Diós­győrött mennyivel csinálják másképp, hogy egy-egy élszak­osztályra ilyen összegek jut­nak? Csak az egyesületi veze­tők szemlélete más? A jobb gaz­dasági környezetet még Sop­ronban elhiszem, de Miskolcon nem. Akkor mit és hogyan csi­nálnak másképpen, ami Szarvason vagy Békésben hi­ányzik? Hiszem, hogy ma is azokat a kérdéseket kell megoldani, amiket 1991 -ben. Csak ma sok­kal nehezebben, sokkal na­gyobb áldozatokkal, mert két éve elszalasztottuk, s az egyesületekre rakódott terhek ma sokkal nagyobbak. De lesz- nek-e ehhez az elképzeléshez ígéretet tartó társak, ebbe az irányba fejlődik-e a környezet, s az elfecsérelt idő behozható-e? Úgy érzem, hogy a választ erre nem (csak) nekem kell megadnom. Dr. Nyíri Dezső, A BSC Szarvas elnöke Nyugdíjas testnevelőket köszöntöttek Bensőséges hangulatú ünnep­séget tartottak pénteken Bé­késcsabán a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépis­kolában. Békés megye képvi- selő-testülete, a Békés Megyei Testnevelési és Sporthivatal, a testnevelő tanárok megyei szakmai szövetsége, a megyei diáksporttanács által szerve­zett első alkalommal megren­dezett baráti találkozón Békés megye nyugdíjas testnevelő tanárait köszöntötték. Vidó György, a megyei testnevelési és sporthivatal helyettes veze­tője üdvözölte a megjelent több mint harminc vendéget. Szilágyi Menyhért, a megyei közgyűlés ifjúsági, kulturális és sportbizottságának elnöke rö­vid beszédében a testnevelő ta­nárokkal kapcsolatos élményeit elevenítette fel. Hangsúlyozta: Önök az elmúlt évtizedekben sokat tettek a megyében az ifjú­ság neveléséért, egészségének megőrzéséért. Kiváló szakem­berek voltak, akik önzetlenül segítették a megye sportmoz­galmát Kitért arra is: a társadal­mi átalakulás időszakában ne­héz helyzetbe került a sport, amelynek Békés megyei repre­zentánsai az elmúlt években sokszor öregbítették a régió jó hímevét. Tenkei Antal, a megyei di- áksportstanács elnöke arról beszélt, hogy a mostani talál­kozót a jövőben újabbak köve­tik majd. Rendszeressé szeret­nék tenni az idősebb és fiatal testnevelők találkozóját, ame­lyeken évtizedes tapasztalata­ikat átadhatnák a nyugdíjas pedagógusok az ifjú kollegák­nak. A köszöntője után ajándé­kot nyújtott át a megjelentek­nek. Az idős testnevelők foga­dáson vettek részt, majd kötet­len beszélgetésen elevenítet­ték fel a régmúlt időszak emlé­keit-----------------------------­Nyolcv anórás kosárlabda-mérkőzés A hét végén nyolcvanórás ko­sárlabda-mérkőzést rendez­nek Békésen, a református gimnáziumban. A tervek sze­rint az intézmény tanulói — lányok és fiúk — a békési vál­lalkozók támogatásával pén­teken 14 órakor kezdik a nagy­szabású vállalkozást és vasár­nap este fejezik be. Birkózás Kiskunhalason utánpótlás ko­rú birkózók területi versenyét rendezték, amelyen az Oros­házi MTK sportolói közül a legtöbb győzelmet Kassai László, Kiss István és Györgyi Zsolt szerezte. A sikeres sze­replés eredményeként az oros­háziak csapata a KSC és a SZVSE után a harmadik helyet érte el az összesítésben. (Az OMTK birkózói köszönetüket fejezik ki Jelinek László kis­iparosnak, aki az utazásukat önzetlenül biztosította.) Túrkevén a diák „B” kor- csoportos szabad- és kötöttfo­gású országos bajnokságon 12 egyesület sportolói birkóztak az elsőségért. Kötöttfogásban az OMTK birkó­zói az alábbi eredményeket érték eL 41 kg: 3. Kassai. 50 kg: 2. Kiss. 60 kg: 1. Hangya János. 73 kg: 2.1 vanics. +73 kg: 2. Varga. Szabadfogás. 41 kg: 4. Kassai. 50 kg: 3. Kiss. 55 kg: 2. Györ­gyi. 60 kg: 2. Hangya. 73 kg: 1 , Ivanics András. +73 kg: 2. Varga. Csapatver­senyben: 1. Diósgyőri VTK. 2. Oros­házi MTK, 3. Túrke ve. Soha ilyen lerongyolódottak nem voltak az egyesületek. Az anyagi leépülésen túl leépült minden más, ami a klubéletre, a normális szakosztályi működésre, egyáltalán a munkavég­zésre jellemző fotó: lehoczky péter

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents