Békés Megyei Hírlap, 1993. november (48. évfolyam, 254-279. szám)
1993-11-09 / 261. szám
^ 1993. november 9., kedd HÍREK y 1® Kedd Boross belügyminiszter látleletet diagnosztizált a mai magyar valóságról, hallom a rádió reggeli híreiben: ..Nem a kormánnyal elégedetlen a nép, hanem saját illúzióinak a meghiúsulásával.” Idős bácsinak remeg a hangja a telefonba, bárhonnan hívhatna Magyarországról, ő Békés városából panaszkodik. „Nyolcvan múltam, nem is akármilyen állásban dolgoztam, most havi /2 ezer 200 a nyugdíjam. Felszólított az önkormányzat, hogy fizessek kötelező szemétszállítási díjat, mert különben végrehajtást kezdeményeznek. Ilyen megaláztatást kellett megérnem! A szemét gyakran napokig az utcán zsúfolódik, de tőlem lehet is. Én a sajátunkat elégetem, nem viszek a közösbe semmit. Kérhetek engedményt, de akkor környezettanulmányra jönnek. Az én lakásom tiszta, rendes, azalapján nem kapok én semmilyen mentesítést, szociális segítséget. De jól is néznék ki ha már ennyi munka után kuncsorognom kell másoknak. De hogy miből és miért fizetek, azt majd valaki megint megmagyaKalendárium Napkelte: 6.40 — Napnyugta: 16. í 6 órakor Holdkelte: 0.52 — Holdnyugta: 13-33 órakor Névnap: TIVADAR A katolikus naptárban a lateráni bazilika felszentelésének ünnepe. A görög katolikus naptárban Onezifor vértanú napja. Az ortodox naptárban Szent Oníszoforosz és Porfyríosz vértanúk^ valamint Szentéletű Matróné, Theoktiszté és Leszvia napja. A zsidó naptárban Chesván hónap 25. * A Lateráni bazilika első az öt római patriarchális bazilika között, Róma püspökének, a pápának a székesegyháza. A bazilikát Konstantin császár építtette, és I. Szilveszter pápa szentelte fel 324. november 9-én. A tűzvész, földrengés és fosztogatás áldozatául esett templomot XIII. Benedek pápa újra felszentelte 1726-ban. Címe: ..A Város és a földkerekség minden templomának anyja és feje.” (Mater et caput omnium ecclesianim Orbis et orbis). Az évforduló megünneplése az egyház iránti hűség és szeretet kifejezője. IRODAGÉPCENTRUM Békéscsaba. Bartók B. u. 46-50. Telefon: 442-614 Horoszkóp SKORPIÓ (X. 24— XI. 22.). Szép napot ígérhetünk mindazoknak, akik a Skorpió csillagképben születtek. Jó a közérzetük, testileg, szellemileg egyaránt remek formában lesznek. Munkájuk eredményesebb. s az anyagi lehetőségek is biztatóak. NYILAS (XI. 23— XII. 21.). A sok munka miatt — mint már olyan gyakran az életben — ismét elhanyagolta magánéletét. Tessék lazítani, több figyelmet fordítani a családra. néhány nap kikapcsolódás, pihenés is hasznos lenne. Ma ünnepli születésnapját Kovács Edit békéscsabai olvasónk. Szeretettel köszöntjük! BAK (XIL 22—1. 20.). Sokat fog dolgozni. Szép sikerek és komoly eredmények várnak Önre. de ennek meg kell adni az árát. Túlhajszolja magát és hiába a pénz, az elismerés, a későbbiekben nehogy egészsége lássa kárát. Ezért lazítson is! VÍZÖNTŐ (I. 21— II. 20.). Némi feszült- séget még tapasztal maga körül, de ezek fokozatosan feloldódnak, és jóra fordul minden. Egy hódolója vallomást tesz, nyilatkozik. HALAK (II. 21—III. 20.). A fenyegető adó réme tartja izgalomban. Év vége felé számoljon utána, hogy megéri-e többet keresni, nem lesz-e sokkal több általa az adó? KOS (ID. 21—IV. 20.). A Merkúr által \ W i ereóményes lesz mai napja. Ami először eszébe jut, az az igazi megoldás. Ne hagyja magát befolyásolni, Ön jól méri fel tárgyaló- partnerei szándékát. BIKA (IV. 21—V. 20.). Jó hírt kap, viPozitívan befolyásolja környezetét. Fontos megbeszélésre, esemény megünneplésére van alkalom. ^ IKREK (V. 21—VI. 21. ). Lehetősége van a sikerre és az érzelmi kiszabadulásra. Tárgyalásokra, megbeszélésekre alkalmas a mai nap. Próbáljon vásárolgatni vagy takarékoskodni a közelgő ünnepekre. RÁK (VI. 22—VII. 22. ). Ha határidős munkája van. próbálja meg összeszedni magát, mert a főnökével folytatott hatalmi harcoknak semmi értelme. Ne feledje, hogy még mindig ő van előnyösebb helyzetben. OROSZLÁN (VII. 23—VIII. 23.). Meglehetősen zűrös nap áll Ön előtt. Megszaporodnak munkahelyi gondjai, feladatai, elképzelhető, hogy túlóráznia kell. A szakmai feszültség elleni menedék szerelmi élete lesz. SZŰZ (VIII. 24— IX. 23.). Ingerült és fáradt. Jó lenne, ha sürgősen változtatna ezen. Jöjjön haza korábban a munkából és ne aludjon el a tévé előtt. MÉRLEG (IX. 24— /£o\ X. 23.). Több figyel- met érdemel most a magánélete. Fontos, hogy partnere igényeit komolyan vegye. A konfliktusok előtt nem szabad szemet hunynia, mert ellenkező esetben a válás veszélyével is számolhat. Amitől piros lesz a kolbász Csorvási gazdák háztáji földjükön termett kaliforniai paprikát dolgoznak fel FOTÓ: LEHOCZKY PÉTER Nagykamarási vetélkedőpályázat AUSTRIA A Nagykamarási Általános Iskola kezdeményezésére 1992- től évente egy-egy szomszédos országhoz kapcsolódó többfordulós irodalmi pályázat kezdődött. Célja a külföldön élő magyarok életének megismerése. Az első év témaköre Erdély volt, az idén Kárpátalja és az ott élő emberek lesznek a „felfedezők” úticéljai. A vetélkedőt szeretnék megyei szintre kiterjeszteni. A szervezők bizakodóak, ugyanis közvetlen ismeretségre leltek Visk településsel, ahonnan máris sok irodalmi anyagot, ötletet küldtek Nagykamarásra. Emellett sikerült jó kapcsolatot alakítani a Kárpátaljai Magyarok Kulturális Szövetségével. A vetélkedő az elmúlt évhez hasonlóan háromfordulós írásbeli pályázattal kezdődik, ezt követi a szóbeli számadás, amely úgynevezett hétvégi folknapokban ölt formát. Ide várják az erdélyi és kárpátaljai vendégeket is. Az előzetes tervek szerint lehetőség lesz erdélyi, kárpátaljai együttesek, néptánccsoportok bemutatkozására, a szabadtéri sütés-főzés melletti ismerkedésre, az elkészült Erdélyi-albumok kiállítására, valamint hagyományőrző, honismereti körök bemutatkozására. A helyszínül a nagykamarási művelődési házat, illetve a Boda-tavat tervezik, amit júniusban „pályázati-üdülőcentrummá” alakítanak át. Az iskola vezetése kéri a megye minden településéről azokat a magyar szakos pedagógusokat, akik felelősséget éreznek a határon túlra kényszerült magyarok sorsa iránt, hogy a gyermekek pályázatával, ötletekkel, javaslatokkal segítsék a vetélkedő sikeres megvalósítását. Nevezni november 20-áig kétfős csapatokkal lehet. Részletes információ a Nagykamarási Általános Iskolában kérhető. A Lottó Unió Kft. tájékoztatása szerint a 44/93. játékhét eredményei a következők: Ausztria Lottó 6 a 45-ből: 11, 15,21,27,29,30, pótszám: 44. Dupla Jackpot 36 384 023 schilling. 7 ötös pótszámmal egyenként 790 436 schilling. 819 ötös, egyenként 10 134 schilling. 39 428 négyes, egyenként 280 schilling. 586 231 hármas, egyenként 23 schilling. Joker: 064003. 3 Joker 1 572 626 schilling. 17 nyertes, egyenként 80 000 schilling. 178 nyertes, egyenként 8000 schilling. 1712 nyertes, egyenként 800 schilling. 21 093 nyertes, egyenként 80 schilling. A leadott 2,8 millió szelvény egyikén sem szerepelt immár két egymást követő héten át a helyes számkombináció, így Dupla Jackpot van az Austria Lottón. 60 millió schilling, körülbelül 500 millió forint vár a következő teli- találatosra. Azé heti hat helyes szám a 11, 15, 21, 27, 29, 30 mind úgynevezett „születés- napi” szám,azaz31-nél kisebb szám. Az Ausztria Lottó történetében ez az első eset, hogy csak „születésnapi” számokból álló kombináció Dupla Jackpotot idézzen elő. Anyakönyvi hírek BÉKÉS Halálesetek: Lipcsei Imréné Nagy Eszter (1910), Benkó Ferenc (1911), Gyarmati Fe- rencné Kun Mária (1913, Tarhos), Pándi Gábomé Veres Julianna (1906, Murony). SARKAD Házasságkötés: Balesetek Az Országos Rendőr-főkapitányságtól tegnap reggel kapott tájékoztatás szerint az elmúlt 24 órában a közutakon összesen 65 baleset járt személyi sérüléssel, az esetek közül hat végződött halálos szerencsétlenséggel, 29 súlyos és 30 könnyű sérüléssel. * A főváros X. kerületében a Sibrik Miklós út és a Gyömrői út kereszteződésében a vasárnapra virradó éjszaka P. Ferenc 27 éves budapesti lakos személygépkocsijával megsértette az elsőbbségadás szabályait és összeütközött egy másik személyautóval, amelyet N. S. Béla 27 éves budapesti lakos vezetett. A balesetnél a szerencsétlenséget okozó autó vezetője és 23 éves felesége a helyszínen életét vesztette, a másik kocsi vezetője és egy utasa könnyű sérülést szenvedett. Kiskunfélegyházán vasárnap kora reggel B. I. János 17 éves petőfiszállási lakos az ütés látási viszonyok szerint megengedhetőnél gyorsabban vezette személygépkocsiját és elütött egy kerékpárost, Zs. László 63 éves kiskunfélegyházi lakost, aki a helyszínen életét vesztette. Az autós megállás és segítségnyújtás nélkül elhajtott, ám időközben meggondolta magát és még a rendőri intézkedés megkezdése előtt visszatért a helyszínre. Fűtóerték A Dégáz Orosházi Üzemigazgatósága területén szolgáltatott földgáz 44. heti átlag fűtőértéke 29,9 MJ/köbméter (7141 kcal/köbméter). Kivétel Pusztaföldvár, ahol 34,2 MJ/köbméter (8169 kcal/ köbméter). Csoportos utazáshoz, áruszállításhoz A FUVARADATBANKBÓL INFORMÁCIÓ LEKÉRHETŐ. Ugyanide autóbuszos személyfuvarozók, valamint teherfuvarozók 1 t—26 t-s szállítási kapacitásig jelentkezhetnek. Érdeklődéshez felbélyegzett válaszborítékot küldjön: A-tól Z-ig Szolgáltató Iroda, 6640 Csongrád, Dózsa Gy. tér 4. J Román cement - 350 ppc 10 — vagontételben (min. 250 mázsa) kedvező áron eladó. H.M. Most olcsóbb! Békéscsabán, a Sütőker Rt. 13. számú Csabanett ABC-jében (Bartók Béla út 21.) a 2,4 kg-os Tomi Sztár mosópor 420 Ft helyett 386 Ft, a 2,4 kg-os Tomi Kristály mosópor 442 Ft helyett 394 Ft, a 2,4 kg-os Persil mosópor 689 Ft helyett 589 Ft, a Milky Way krém 210 Ft helyett 179 Ft, amíg a készlet tart! S* Vonalban vagyunk... mindennap 9-11 és 16-18 óra között Hívja a (66) 371-139-et! A telefonnál ezen a héten Szeghalmon: Gila Károly Akik megtisztelnek bizalmukkal és hívnak — mi több közérdekű ügyekben és témákban —, azoknak a gondolatait egy nappal később közzé is tesszük, még akkor is, ha érdemi válasszal nyilvánosan vagy levélben csak később is tudunk szolgálni. Mindenekelőtt azoktól a kedves olvasóinktól kérünk elnézést, akik az előző hetekben megszokott 441-704-es telefonszámon keresték az e heti ügyeletest! Gila Károlyt szeghalmi lakásának telefonján lehet a megadott időben elérni, eza371-139! ■ Ezek után nézzük hétfői telefonálóinkat. Elsőként Vidove- nyeczné hívott Békéscsabáról, aki arról panaszkodott, hogy a tabáni evangélikus temetőben a hozzátartozója sújára kivitt virágot ellopták. Kedves olvasónkat nem is annyira a virág ára— bár ötven forint volt szálanként a krizantém — miatt volt elkeseredve, hanem a kegyeletsértés miatt. Ebben az ügyben csak mélységes együttérzésünkről tudtuk olvasónkat biztosítani, az sem nagyon nyugtatta meg, hogy vele ellentétben mi több hasonló, felháborító esetről tudunk. ■ Egy helyesbítési kérelemnek teszünk eleget. Szombati számunkban Lőrinczy László- né panaszára nem Kertész István adta meg a választ, hanem Rajnai Csaba, a Békéscsaba KSPÉ Kft. igazgatója, tudtuk meg Kertész Istvántól. ■ Sarkadi olvasónk, kinek nevét kérésére nem közöljük, munkaügyi vitájához kérte segítségünket. Az ügy bonyolultsága miatt őt sarkadi kollégánk a megbeszélt időben felkeresi. Lukács Tímea (Mezőgyán) és Molnár József (Mezőgyán). Telefon: (62) 491-030. Folytatódik a változóan felhős, párás idő. Éjszaka és délelőtt sokfelé lesz sűrű a köd. A szél mérsékelt marad. A hőmérséklet hajnalban 2—7, kora délután 7—12 fok körül alakul.