Békés Megyei Hírlap, 1993. október (48. évfolyam, 229-253. szám)

1993-10-30-31 / 253. szám

© 1993. október 30-31., szombat-vasárnap HÍREK ran Szombat Ki gondolná, hogy egy olyan nyugalmas helyen, mint egy múzeum, mennyire forr az élet? A gyulai múzeum egykori igazgatói a jubileumi emlékülésen rendre a pénzszerzés huszárvágásairól, a hatalom és a helyi szellemi erők maguk mellé állításának partizán­akcióiról számoltak be. Legalább ilyen tanulságos volt végighall­gatni, ki miért ment el, hiszen sűrűn váltogatták egymást az igazga­tók abban a városban, amelyben egyesek szerint az ország harma­dik, mások szerint második városi múzeuma létesült. A ki nem mondott nincstelenségen, a megyéhez vagy városhoz tartozás őrlő helyzetén túl érdekes okokat hallottam. Lükő Gábort többek között nem fogadta be Gyula; Fél Editet, a néprajztudóst Ortutay mozdítot­ta el állásából; Dankó Imre úgy tartotta, ha beborul az ég, a dicsőség teljében jobb elmenni; Szilágyi Miklós körül elkezdték bontani a kisvárost, amellett, hogy az egyszemélyes kultúrminde- nesség egy tudósnak nem perspektíva. Igaz, mindenki itthagyott valamit, de mégiscsak elmentek. Kihasználatlanul maradt a korai múzeumalapítás ténye—ki tudja még meddig? Sz. M. IRODAGÉPCENTRUM Békéscsaba, Bartók B. u. 46-50. Telefon: 442-614 Horoszkóp SKORPIÓ (X. 24— XI. 22.). Jó formában lesz a Skorpió októ­ber utolsó hétvégé­jén. A fő hangsúlyt ezúttal a kapcsolatteremtésre, illetve a régi kapcsolatok ápolására fordítja. Ennek érdekében a szokásosnál is gyakrabban hív vendéget az otthonába. Fi­gyeljen a testsúlyára. NYILAS (XI. 23— XII. 21.). Elbúcsúzik október hónap is a hétvégével. Nem árt a Nyilas figyelmét felhívni ar­ra, hogy egészségével egy ki­csit többet kell ilyenkor törőd­nie. Kissé elkényeztette a hosszúra nyúlt vénasszonyok nyara. Hétvégi kiránduláshoz öltözködjön rétegesen. Ma ünnepli születés­napját Horváth István orosházi olvasónk. Sze­retettel köszöntjük! BAK (XII. 22—1. 20.). Baráti meghí- I vást fogadjon el, na­gyon jól fog szórakozni. Vi­dám hétvégének néz elébe, amelyet a Telihold okoz. Gyújtson egy szál gyertyát azok emlékére, akik már nem lehetnek közöttünk. VÍZÖNTŐ (I. 21— II. 20.). Rugalmasan, okosan tervezze meg a hétvégét. Magával ragadja a nap hangulata. Szo­morúan emlékezik elhunyt szeretteire néhány szál virág­gal. Lehetőleg töltsön néhány órát a jó levegőn, fizikailag és szellemileg egyaránt feltöltő­dik ettől. HALAK(II.21—III. 20.). Nagy esélye van egy kirándulásnak vagy utazásnak. Meghatják az ősz színei. Vá­gyik az otthon melegére, a sze- retetre. Éreztesse Ón is, hogy szüksége van rájuk. Egy kis kedvesség megszépíti a napot, amit Öntől várnak. KOS (III. 21—IV. 20.). A Telihold ap- v vyp / róbb probémákat '—okoz, amit igyekez­zen elsimítani. Ön átlát a gon­dolatokon, ezáltal intellektuá­lis fölényben van másokkal szemben. A közelgő halottak napja alkalmából emlékezzen az elhunytakra. BIKA (IV. 21—V. 20. ). A szokásosnál \Jrf ) sokkal érzelmesebb a Telihold hatására. Kerülje a konfliktusos helyze­teket. Ha teheti, vigyen virágot szerettei sírjára, ha nem teheti, akkor gyújtson egy-egy szál gyertyát emlékezésül. Tapin­tat, türelem szükséges a legin­timebb kapcsolatban. IKREK (V. 21—VI. 21. ). A Telihold opti­mizmust sugároz Ön­re. Erre bizony szük­sége is lesz családi körben. A fontos dolgok könnyen si­kerülnek és örömöt hoznak. Halottak napján emlékezzen meg eltávozott szeretteiről. RÁK (VI. 22—VII. 22. ). Kritikus napok várhatók a hétvégén. Nem ajánlatos tehát változásokat kezdeményezni vagy fontosabb kérdésben dönteni. Hagyjon időt magá­nak arra, hogy a jövő hét elején végiggondolja a lehetséges megoldásokat. OROSZLÁN (VII. 23—VIII. 23.). A hó­nap utolsó najaiban meglehetősen in­gerültek, türelmetlenek lesz­nek az Oroszlán jegyűek. Ez a rossz hangulat szerencsére hétfőig elmúlik. Ugyanakkor sporttevékenységükre jóté­kony hatást gyakorol a Mer­kúr, érdemes e téren mozogni­uk. SZŰZ (VIII. 24— IX. 23.). Jó alkalom nyílik egy alapos testedzésre a Szűz je­gyű számára. E hétvégén pél­dául megkezdheti felesleges kilói ledolgozását. A friss le­vegőben jobban esik a moz­gás, hiszen már vége a túlzot­tan meleg vénasszonyok nya­rának is. MÉRLEG (IX. 24— Âû) X. 23.). Ezen a hétvé- gén anyagi kérdések­kel lesz a Mérleg-je­gyű leginkább elfoglalva. A pénzügyek miatt kár lenne el­hanyagolni szeretteit. Ne zár­kózzon el, ha közeli hozzátar­tozója szabadidős programot ajánl, hanem fogadja el a meg­hívást. Társasházi folyosórészeket leválasztó (8 db) kovácsolt vasajtó és ehhez kapcsolódó villanycsengő és elektromos hálózat elkészítéséhez kérünk ajánlatokat, ármegjelöléssel. „CSAK SZÁMLA ELLENÉBEN”jeligére a kiadóba. Szénási pipás bikások Alapos a gyanú bűncselekményre Tegnapi lapunk 9. oldalán, J. V. K. tollából Szénási pipás bikások címmel írás jelent meg, amellyel kapcsolatban felhívta szerkesztőségünket Marik András rendőr őrnagy, a Békéscsabai Rendőrkapitány­ság megbízott vezetője, és a következőket mondta: — Amikor az ügyben érde­kelt hatvan ember a békéscsa­bai rendőrkapitánysághoz for­dult, akkor azonnal intéz­kedtünk, az ügyben szereplő felvásárlót gyanúsítottként ki­hallgattuk. Az illetőt a bíróság ezután előzetes letartóztatásba helyezte. Következésképpen semmiképp nem helytálló a cikk azon megállapítása, hogy a jogállás szerint bűncselek­mény nem történt, csak szer­ződésszegés. Éppen a bűncse­lekmény elkövetésének alapos gyanúja miatt a felvásárló el­len büntetőeljárást folytat­tunk, ennek keretében minden törvényes eszközt felhaszná­lunk azért, hogy az okozott kárt biztosítsuk, ami egyben a büntetőeljárás egyik fő felada­ta. (L. S.) BÉRELJEN lakást, irodái, műhelyt, raktári, garázst vagy mindezt egy helyen: Békéscsabán, a Bartók B. út 56. alatti háromszintes ingatlanban! Telefon: (66) 445-653. (Hívható: hétköznap 3—16 óráig.) BOfaíMFIIÍMI Szolgáltató és Ipari Kisszövetkezet Gyula, Szent István út 27/B: — lapostető-szigetelés — víztoronyjavítás — víztároló-javítás, szigetelés. Ügyintéző: Pfeff Ferenc. Telefon: (66) 362-143. Telefax: (66) 361-201. Balesetek Az Országos Rendőr-főkapi­tányságtól pénteken kapott tá­jékoztatás szerint az elmúlt 24 órában a közutakon összesen 42 balesetnél történt személyi sérülés, az esetek közül kettő végződött halálos szerencsét­lenséggel, 20 súlyos és ugyan­csak 20 könnyű sérüléssel. Lottószámok •°p A Szerencsejáték Rt. tájékoz­tatása szerint a 44. heti sorso­lás nyerőszámai a következők: 9,17,33,60,68. Sorozat Lapunk 4. oldalán Holtvágány című sorozatunk a mai nap technikai okok miatt kimarad. í? Vonalban vagyunk... mindennap 9-11 és 16-18 óra között. Hívja a (66) 441-704-et! A telefonnál ezen a héten: Fábián István. Kalendárium Október 30. Napkelte: 6.25 — Napnyugta: 16.30 órakor. Holdkelte: 16.15 — Holdnyugta: 6.19 órakor. Névnapok: ALFONZ, Alfonza, Alfonzina, Anasztázia, Arzén, Aszter, Farkas, Kolos, Norina, Pompónia, Stefánia, Zenóbia, Zinajda. Október 31. Napkelte: 6.26 — Napnyugta: 16.29 órakor. Holdkelte: 16.48 — Holdnyugta: 7.21 órakor. Névnapok: Cseke. FARKAS, Kristóf, Rodrigó, Vulfia, Wolfgang. Zöldség- és gyümölcsárak Békéscsaba Gyula Szarvas V.-csamok Zöldségbolt Sz. market 12-es ABC Andrássy u. Burgonya Ft/kg 25,— 30,— 25,— 33,— Főzőhagyma Ft/kg 30,— 30,— 38,40 29,— Fokhagyma Ft/kg 130,— 160,— 189,— 168,— Fejes káposzta Ft/kg 15,— 16,— 19,— 26,— Kelkáposzta Ft/kg 25,— 26,— 29,— 26,— Sárgarépa Ft/kg 35,— 30,— 43,50 42,— Gyökér Ft/kg 50,— 60,— 58,— 39,— Alma Ft/kg 30,— 26,— 39,— 36,— Uborka Ft/kg 60,— 150,— 58,— — Paprika TV Ft/kg/db 50,— 55,—-— 15 — Fejes saláta Ft/fej 12,— 15,— 14,50 — Paradicsom Ft/kg 50,— 120,— 87 — 65 — Karfiol Ft/kg 20 — 30,— 32,— — Karalábé Ft/kg/db 35,— 12 — 14,50 — Mák Ft/kg 350,— 360,— 382,— 400,— Szőlő Ft/kg 60,— 160,— 58,— — Banán Ft/kg 90,— 100,— — 103,— Narancs Ft/kg 110,— 110,— 105,— 106,— Tojás Ft/db 7,— 7,— 7,40 8,60 Most olcsóbb! Békéscsabán, az Élésker Kft. 104-es ABC-jében (Kazinczy-lakótelep) a Creptó egészségügyi papír 33,50 Ft helyett 27 Ft, a kristálycukor 95 Ft/kg helyett 79 Ft/kg, a jonatánalma 12 Ft/kg-os akciós áron, amíg a készlet tart! *** Békéscsabán, a „BI-UM” Bt. min diszkontjában (Berényi út 23.) Pepi üdítők 85 Ft helyett 80 Ft, a szilvabefőtt (5/1-es) 250 Ft helyett 170 Ft, az őszibarackbefőtt (5/1-es) 300 Ft helyett 270 Ft. * * ’ Békéscsabán, az Élésker Kt. 100-as ABC-áruházában (Andrássy út 5.) tovább tart az almavásár 12 Ft/kg, a földimogyoró 44 Ft/cs reklámáron kapható. Árfolyamok 1993. október 29-én: Vétel Eladás USA-dollár 98,83 99,23 Német márka 58,86 59,10 Svájci frank 66,70 66,98 Osztrák schilling 8,36 8,40 Akik megtisztelnek bizal­mukkal és hívnak — mi több közérdekű ügyekben és témában —, azoknak a gondolatait egy nappal ké- sőbb közzé is tesszük, még akkor is, ha érdemi válasszal nyilvánosan vagy levélben csak később tudunk szolgálni. ■ Dombiratos nem Pusztaott- laka — mondogathatnánk sa­ját magunknak is. Egy tegnap megjelent, Csabaszabadival foglalkozó tudósításunkban összekevertük a két település nevét, ezért telefonált a köz­ségben 30 éve gyógyító Dr. Sárosi László dombiratosi or­vos, közölve, hogy ő nemhogy két órát nem tölt naponta a betegek között Csabaszabadi- ban, hanem egyet sem, nem is igen tudja, hogy a megyében van ilyen nevű hely... Mi min­denesetre elnézést kérünk az érintettektől! ■ Több olvasónk is szóvá tet­te, hogy szerdai lapunk lesá­padt, vagyis nem a megszokott kék színben jelent meg. A nyomdától kapott információ szerint: bár a máskor is hasz­nált, négyjegyű számmal azo­nosított, kevert festéket ren­delték meg a Budacolortól, a vezető gépmesternek még a következő napon is három do­bozt ki kellett próbálnia, hogy hasonlítson az eredetihez. Egyébiránt örömünkre szol­gál, hogy olvasóink ilyen fi­gyelmesen olvassák a Hírla­pot. ■ Szlávik Györgyöt Békés­csabán az érdekli, vajon az önálló lapterjesztés következ­tében nem lesz-e szükség ár­emelésre is. Szeretnénk meg­nyugtatni — miként vala­mennyi olvasónkat —, hogy szó sincs áremelésről, mi több biztos, hogy jövő ilyenkorig változatlan marad lapunk ára. Más, például a fővárosi lapok hasonló módon való terjeszté­se csak akkor válik lehetséges­sé, ha azok éjfélre a megy szék­helyen lesznek. Egyelőre ezt nem tudják megoldani, ami nem jelenti azt, hogy a jövő­ben is elképzelhetetlen. ■ A közelmúltban a szegedi televízióban látott egy termé­szetgyógyásszal készült ripor­tot Szekeres Mihály (Békés­csaba), de nem volt módja megjegyezni, hol keresheti fel a sejtburjánzás megakadályo­zásával is sikeresen foglalko­zó orvost. Hosszas nyomozás után sikerült megtudnunk — feltehetően másokat is érdekel —hogy a Németországban élő Dr. Sarkadi Ádámmal Szege­den, a (62) 324-824-es telefon­számon lehet közvetve kap­csolatot teremteni, ahol Bod­nár Ildikót kell keresni. Anyakönyvi hírek BÉKÉSCSABA Házasságkötések : Csillag Anikó (Mezőberény) és Jaku- sovszki Zoltán László (Mezőberény), Kincses Andrea (Vésztő) és Bárdi Jó­zsef (Vésztő), Nagy Andrea (Kondo­ros) és Zahorecz István (Kondoros), Molnár Ildikó Natália (Kondoros) és Rafaj János (Kardos), Sziics Anikó (Szabadkígyós) és Kovács Zoltán (Szabadkígyós), Hoffmann Ildikó (Mezőberény) és Komócsin Imre Jó­zsef (Köröstarcsa), Mikó Etelka (Kö- röstarcsa) és Gyaraki Bálint (Köröstar­csa), Kruchió Magdolna Éva (Kondo­ros) és Bajsz Tibor (Borsfa), Matis Andrea (Murony) és Lévai György (Vésztő), Kondoros Hermina (Gyula) és Kocziha Zoltán Mihály (Gyula). Születések: Albert Miklós és Virók Anna Mária fia Krisztián, Szilágyi Antal és Zsilinszki Mária fia Péter Antal, Veress Attila és Fátyol Rita leánya Rita, Vrbovszki Mi­hály és Farkas Szilvia leánya Eszter, Bánszki Mihály és Nagy Éva leánya Orsolya, Vozár Imre Zsolt és Babinsz- ki Magdolna leánya Ninetta, Bérezi Gábor és Vinsze Eszter fia Gábor (Bé­kés). Halálesetek: Erdős Andrásné Eiler Magdolna (1901, Mezőberény), Maján György (1930, Szabadkígyós), Hoffmann Jó- zsefné Bartolf Erzsébet (1909, Mező­berény), Putnoki Istvánné Turbucz Er­zsébet (1912, Mezőberény), Priskin György (1910, Gerendás), Huszka Antalné Dunai Veronika (1903, Újkí- gyós). Várható időjárás Általában kevés felhőlesz országszer­te, csapadék nem várható. Éjszaka és hajnalban sokfelé kell pára-, illetve ködfoltokra számítani. A délkeleti szél mérsékelt marad. A hőmérséklet hajnalban —3, +2, kora délután 5,12 fok körül alakul.

Next

/
Thumbnails
Contents