Békés Megyei Hírlap, 1993. október (48. évfolyam, 229-253. szám)

1993-10-14 / 240. szám

Szomszédaink nem láthatnak veszélyforrást bennünk (2. oldal) 1993. OKTÓBER 14., CSÜTÖRTÖK ÁRA: 16,30 FORINT XLVIII. ÉVFOLYAM 240. SZÁM Készül az emlékmű Mezőkovácsházán Mezőkovácsháza főterén II. világháborús emlékművet avatnak október 31-én. Jelenleg az emlékmű talapzatát csinálják és az avatás előtt pár nappal emelik helyére a fehér márványból készült, életangyságú női alakot, amely Corvus-Kora Róbert szobrász (jobbról) munkája. A szoborkörnyéki tereprendezést az önkormányzat építőbrigádja végzi fotó: kovács Erzsébet „Betetőzött” lopás TVR EXTRA Heti rádió-, tv-műsor Jeles nap a gyulai kórházban Amióta a Gyulai Megyei Kór­ház felvette Pándy Kálmán ne­vét, azóta ilyenkor évről évre emléknapokat rendeznek tisz­teletére. Ebből az alkalomból tegnap csaknem 60 pályakez­dő szakmai eskütételére került sor. (4. oldal) Csökkent a munkanélküliek száma Szeptemberben ismét csökkent a munkanélküliek száma, míg augusztusban még 675 016-ot tartottak nyilván, az elmúlt hó­napban már csak 669 759-et re­gisztráltak. így a gazdaságilag aktív népesség és a munka- nélküliek aránya, azaz a mun­kanélküliségi ráta 12,9 száza­lékra módosult. Márciustól a korábbi 60 ezer helyett átlago­san már csak mintegy 30 ezer új munkanélküli regisztráltatja magát havonta. A Tevan vendégei A költészet volt a főszereplő Békéscsabán a Tevan Kiadó egyhetes irodalmi szabadisko- - Iája tegnapi programjában. A Diáktanyán Tarján Tamás, az ELTE docense beszélgetett a medgyesegyházi születésű Géczi János: Mágnesmezők és a Szarvason élő Kántor Zsolt: Kék szótövek című, a közel­múltban a kiadónál megjelent köteteiről, a fiatal költőket foglalkoztató tartalmi és for­mai kérdésekről, alkotási mód­szereikről. A hallgatóságnak nemcsak különleges szellemi élményben volt része ezen a délutánon, de féláron vásárol­hatták meg a kiadó legújabb könyveit, ahogy á hét hátralé­vő napjain is tehetik a szaba­diskolába bekapcsolódók. Nem tudom, ki hogyan viselné, ha a feje felől lelopnák a tetőt? Bizony én nehezen! Nem hatott idegnyugtató­ként még az sem, hogy a káro­sult megtalálta a 36 gerendáját, ezerhétszáz cserepét. Ugyanis nem tudta másfél év elteltével sem visszaszerezni azokat. Ta­lán már soha nem is fogja. Az eset Battonyán esett meg 1992 nyarán. Páratlan jogtörténeti jelentősé­gű döntést hozott az Alkot­mánybíróság „az 1956 októberi forradalom és szabadságharc során elkövetett egyes bűncse­lekményekkel kapcsolatos eljá­rásról” szóló törvénnyel kapcsola­tos, kedden kihirdetett határoza­tában. Ezt Balsai István igaz­ságügy-miniszter jelentette ki szerdai sajtótájékoztatóján az Igazságügyi Minisztériumban. Kreszta György majd elájult, amikor észrevette, hogy volt ta­nyája, nincs tanyája, mint a me­sében. Nagy pusztítást rendez­tek a hívatlan látogatók az épület környékén. Ki tudja, hogy szerencséje vagy sem, de Kreszta György egyik sétája so­rán vette észre, hogy az Oázis fantázianevű szórakozóhely udvarán ott állnak katonás rend­ben tanyájának maradványai. Balsai István véleménye sze­rint az igazságtételi törvénnyel a kormány jogi sikert aratott, az Alkotmánybíróság ugyanis a felülvizsgálattal legitimmé tet­te a törvényt. Hangsúlyozta, hogy az eljárások a további tör­vénykezési folyamattól függet­lenül folytatódnak, mivel az al­kotmánybírósági határozat kö­telező erejénél fogva hivatalból üldözendők a háborús és az em­— Azt hittem minden rend­ben, viszem ami az enyém. Mondom a főnöknek, akkor pakolok. — Nem úgy van az — válaszolta —, megfizettem az árát, ez már az enyém. — Oszt mennyit fizetett érte? — kérdeztem tőle. — Először ti­zenötezret vallott be, aztán a bíróságon már csak ötezret is­mert el. (Folytatás a 3. oldalon) beriség elleni bűncselekmé­nyek elkövetői. Az újságírói kérdésekre adott válaszok sorában elhangzott: a meghatározott bűncselekmé­nyekben eljáró ügyészeknek és bíróknak nem jelent majd ne­hézséget a Genfi Egyezmények rendelkezéseinek alkalmazása az új törvényhez igazodóan. „Az ügyeknek menniük kell,, - hangsúlyozta Balsai István. Jogtörténeti jelentőségű határozat „Nyerő” automaták Sopánkodik az adóhatóság, mert tavaly a játék- és pénz­nyerő automaták gazdái 2,4 milliárd forint játékadót, és — mily’ szörnyű! —mindössze 50 milliós kereskedelmi adót fizettek. A baj, mint mondják, a gépek üzemeltetésének és engedélyeztetésének szabályozatlansága körül keresen­dő. De nem adják fel! Bevetették a szigort, és szorgalma­san ellenőrzik a vállalkozókat. Van is mit keresni: eddig 35 milliós mínuszra bukkantak, sőt, több tulajdonos „emlí­tésre sem méltónak” találta adóbevallásában az automa­tákból származó jövedelmet. Nos, a helyzet már önmagában felháborító, hiszen, ha a hétköznapi „kisemberek” esetéből indulunk ki, a legtöbbjük bizony ott érzi a feje felett az APEH pallosát, és remegő kézzel írja be a néhány ezres tételeket a bevallásában. S most kapaszkodjunk meg! A hírek szerint a csinos kis eltitkolt össze­gek ellenére a hatóság egyetlen esetben sem tesz büntető feljelentést, mivel „a jövedelmek nyilvánvaló eltitkolása ellenére az adócsalás szándékossága nem bizonyítható”. Ettől pedig már az én kezem is remegni kezd, mint a hétköznapi kisemberé, aki már attól is fél, hogy egy- kétezres tévedéséért szigorú büntetést kap. László Erzsébet Ez a reklám nem hiányzott! A bombaüzlet nem az orosháziaké Látogass el az orosházi Vas- és Műanyagipari Szövetkezet­hez, mert ha nem is szenzáció­ról, de tisztességes munkáról, összetartásról, le nem építés­ről is érdemes a mai világban hírt adni — tanácsolta valaki még hónapokkal ezelőtt. Az információt „borítékoltam” magamban, mondván, ha időm engedi, elmegyek és körülnézek. A napokban ott jártam, de nem a jó hírek kész­tettek látogatásra, hanem a saj­tóban megjelent valós vagy valósnak feltüntetett „bot- rányszagú” írások és a megér­zés: lehet, hogy a dolognak nagyobb a füstje, mint a láng­ja?! (Azok számára, akik nem követték nyomon a szegedi fegyverbotrányt: illegálisan gyártott, varrógépalkatrész­nek álcázott fegyveralkatré­szeket foglalt le a rendőrség Szegeden, Nagykanizsán és Orosházán, amelyeket jugo­szláv állampolgárok rendeltek meg. Sokáig hírzárlat volt az Ügyben, ezért több újság „tuti” informátorokra hivatkozva tá­lalta a történteket — a Szerk.) Berta Imre kissé bizalmat­lanná vált az újságírókkal szemben, hiszen sokan és sok­félét írtak a szövetkezetről mostanában. Az elnököt arra kértem, röviden mutassa be cégét. (Folytatás a 3. oldalon) Földek az egyháznak A sarkadi belvárosi református egyház a közelmúltban két volt egyházi ingatlant kért vissza az önkormányzattól. A képviselők a napokban döntöttek a kére­lemről. Eszerint a Szigeti teme­tő végében húzódó földterületet az önkormányzat ellenszolgál­tatás nélkül az egyház tulajdo­nába adja, míg a temető melletti kertészet tulajdonáról nem mond le a város, csupán ingye­nes használatba adja azt az egy­háznak. A kertészet néven is­mert földterületet egyelőre csak mezőgazdasági termelésre használhatja az egyház, ám a terv az, hogy a jövőben erre terjeszkedik majd a temető. Tiltott eszközök Harmincezer forintig terjedő pénzbüntetésre és elkobzásra számíthatnak azok, akik meg­szegik azt az október 15-én hatályba lépő kormányrende­letet, amely megtiltja a köz- biztonságra veszélyes eszkö­zök használatát a közterüle­ten, illetve a nyilvános he­lyen. Ilyenek: a 8 centinél hosszabb pengéjű szúró-vágó eszközök, valamint más, tá­madásra alkalmas eszközök — boxer, ólmosbot, bilincs, dobócsillag, parittya, elektro­mos sokkoló. Ezentúl piro­technikai eszköz engedély nélküli birtoklása is szabály- sértésnek minősül. Udvariassági látogatáson a nigériai nagykövet A Csaba TV székházában, Bé­késcsabán találkozhattak a sajtó képviselői tegnap dél­után J. U. Ayaloguval, a nigé­riai követség ideiglenes ügyvi­vőjével és I. A. Adamuval, a követség vezetőjével. Cél: a gazdasági kapcsolatok erősítése Megyénkben tett kőrútju­kon dr. Simon Imre, a megyei önkormányzat elnöke kísérte a magas rangú vendégeket. Lapunk kérdésére, hogy mi­lyen célból látogattak Békés­be, J. U. Ayalogu válaszolt: — Egy éve működik Buda­pesten a nigériai követség. Az­előtt Lengyelországból irányí­tották a diplomáciai ügyeket — kezdte tájékoztatóját a nagykövet úr. — Miután Ma­gyarországgal a kapcsolat a korábbinál még szorosabb lett, ezért állandó misszió létreho­zását határozták el. így most érkezett el az idő, hogy jobban megismerjük az országot. Nigé­riának 90 millió lakosa van, nagy az igény, hogy például az élelmiszer-ellátásban ne legyen fennakadás. Szeretnénk, ha a (Folytatás a 3. oldalon) Meghallgatták a biztos-jelölteket Az Országgyűlés Alkot­mányügyi, Törvényelőkészítő és Igazságügyi Bizottsága szerdai ülésén meghallgatta Trócsányi Lászlót, az állam- polgári jogok országgyűlési biztosa jelöltjét, valamint Tóth Judit általánoshelyettes- jelöltet és mindkét esetben egyhangúlag úgy foglalt ál­lást, hogy a jelöltek ország- gyűlési megválasztásának nem látja szakmai akadályát. Majtényi László adatvédelmi- biztos-jelölt meghallgatása — tekintettel az adatvédelmi tör­vény tervezett módosítására — elmaradt. Rendkívüli csereakciót tartunk hűtőgépből----­m osógépből------­t elevízióból! Használt hűtőgépét, mosógépét, televízióját értékének megfelelően a legmagasabb napi áron beszámítjuk, ha újat vásárol! A rendkívüliséget az jelenti, hogy pl. Ön behoz egy hűtőgépet, vásárolhat helyette nemcsak hűtőgépet, de mosógépet vagy televíziót is! Újra vásárolhat 50% előleg befizetése mellett, 4 havi részletre, kamatmentes hitelre. A fentmaradó összegre 5%-os egyszeri kezelési költséget számítunk fel. í Október 22-én tartjuk első fősorsolásunkat vásárlóink között, ahol 33 értékes ajándékot sorsolunk ki. Főnyeremény: 1 db SEAT IBiZA személygépkocsi. A-, A _ Békéscsaba, Baross út 10. LU ELEKTROHÁZ Telefon: 325-588.

Next

/
Thumbnails
Contents