Békés Megyei Hírlap, 1993. október (48. évfolyam, 229-253. szám)

1993-10-12 / 238. szám

O ^RÉKÉS MEGYEI HÍRLAP SARKAD ÉS KÖRNYÉKE 1993. október 12., kedd Emberből vagyunk Győzelem! Ereztek-e már olyat, hogy valamiért kőkeményen meg kellett harcolniuk? Hogy verejtékezve küszködtek a maguk igazáért? De aztán megnyerték a „csa­tát” , győztek! Erezték, hogy az áldoza­tok, az álmatlan éjszakák „gyümöl­csöt" termettek. Most valami effélét élhetett át Sarkad városa, amikor október elején végre kivehették az írógép­ből az elkészült levelet. A levelet, amelyben benyújtották részvényigényüket a Dél-alföldi Gázszolgáltató Rt-hez. Sarkad már hosszú hónapokkal ezelőtt sérelmezte, hogy a lakossági összefogással épített belterületi gázközműva- gyonra az állam „kivetette a hálóját". Az „újraállamosí­tás” ellen fellépő Sarkad először a térség, utána a megye, majd pedig az ország érintett településeit sorakoztatta fel maga mellé. Az egységes fellépést siker koronázta. Egy éves vajúdás után a parlamenti nyomás hatására a kor­mány átdolgozta a gázvagyonra vonatkozó korábbi elkép­zeléseit, és az új jogszabályok értelmében az érintett önkormányzatok október 4-éig benyújthatták részvény­igényüket a lakossági összefogásból épült belterületi gáz­Gratulálunk! Folytassa seriff! Sarkad, Aradi vértanúk emlékműve Az oldalt írta és szerkesztette: Magyar Mária. Fotó: Fazekas Ferenc Saját suli kell! Újszalonta. — Javában folyik a községben a „jövő” építése, hiszen a tervek szerint rövide­sen elkészül az iskolaépület új tetőszerkezete. Mint Szabó Lajos polgármester elmondta, még az idén befejezik a belső vakolási munkákat. A külső bepucolás azonban már jövőre marad. Ha kis léptekkel halad is, de mégiscsak készül az új- szalontai gyerekek saját isko­lája! De nem Brigitte Bardot! Sarkad. — Az elmúlt héten „Miközben karatézott, kira­bolták” címmel egy sarkadi lo­pássorozatról számoltunk be lapunkban. Az üggyel kapcso­latban nem régen hírt kaptunk a Sarkadi Rendőrkapitányság­tól, hogy a nyomozóik megta­lálták a sértettől elvitt egyik tárgyat, nevezetesen egy gáz­palackot. A tettes a sarkadi B. B. G. volt (aki nem keverendő a nagy B. B.-vel, azaz Brigitte Bardot-val). Ősz? Akkor kisüsti! Geszt. — Szeptember végén kezdődött meg a híres geszti kisüsti pálinka kifőzése. Az itt főzött pálinka olyan zamatos, hogy már nemcsak a gesztiek, hanem a környékbeli települé­sek lakói is idehozzák a főzet- nivalójukat. Mi újság határőrség? Kötegyán. — A község képvi­selői nemcsak a határőrségnek teszik fel a címben szereplő kérdést az október 29-ei testületi ülésükön, hanem a he­lyi földrendező és a földkiadó bizottságoknak is. A bizottsá­gok, illetve a határőrség képvi­selői a felvetett kérdésre tájé­koztatást adnak eddig végzett munkájukról. Elöljárók! Gyülekező! Sarkadkeresztúr. — A Sar­kad térségi polgármesterek és jegyzők legközelebb október 20-án délelőtt Sarkadkeresz- túron találkoznak egymással. A tervek szerint a megtárgya­lásra kerülő témák között sze­repel többek között a települé­sek által létrehozandó Közbiz­tonsági Alapítvány kérdése, a lakástörvény, és a különböző pályázati lehetőségek kiérté­kelése. Sarkad. — Puskás Lajos .sar­kadi alpolgármester nem na­gyon akar hinnia fülének, ami­kor elmondom neki, hogy nemsokára a városukba érke­zik Bili Clinton, az Egyesült Államok elnöke. A hír persze nem igaz, csupán egy választ szeretnék kiprovokálni tőle. Sorozatunkban ugyanis Sar­kad térségi személyiségeket próbálunk emberközelbe hoz­ni egy-egy képtelen kérdés kapcsán. Nos a mai képtelen kérdésünk a következő: — Köztudott, hogy az al­polgármester úr az ünnepély­rendező bizottság elnöke Sar­kadon. Ha az Egyesült Álla­mok elnöke városukba láto­gatna, milyen egynapos prog­ramot szervezne számára? Es ha a nap végén egy-két demi- zson sarkadi kisüsti után Bili Clinton váratlanul felajánla­ná: kérjen bármi hármat Ame­rikától, vajon mit írna fel erre a képzeletbeli „listára”? —Először is nagyon-nagyon örülnék, ha az elnök úrnak prog­ramot szervezhetnék itt, a mi kis Viharsarkunkban. Megmutat­nék neki mindent, amink van. A látványosságot és a „látványos­ságot” is! A programunkat gyakran megszakítanám az Idősek kirándulása Geszt. — A településen mű­ködő idősek klubjának tagjai a közelmúltban egy szarvasi ki­ránduláson vettek részt. A ki­rándulást a helyi polgármeste­ri hivatal támogatta. Sarkadkeresztúr. — Hasz­nált intim betét, pelenka, ak­kumulátor, üveg, kikanalazott konzervdobozok és ki tudja mi minden hevert még a Sarkad- keresztúrról Gyulára vezető úton, miközben a keresztúri általános iskola környezetvé­dő diákjai zsákokba gyűjtögeti ték az útszélre dobált szeme­tet. Az általános iskola kör­nyezetvédő diákjai a közel­múltban pályázat útján nyer­tek pénzt egy jelentősebb kör­nyezetvédelmi akcióra a Környezetvédelmi és Terület- fejlesztési Minisztériumtól. A pénzből utánfutós autókat sze­reztek, és egy alapos munka- védelmi oktatás után elindul­tak a községükből Gyula irá­nyába, hogy megtisztítsák az útmenti fák és bokrok alját a szeméttől. Az akcióban részt Éden-Szeszfőzdénél, hogy az elnök úr minél hamarabb ellen­állhatatlan vágyat érezzen Sar­kad megsegítésére. Aztán már csak elé tenném ezt a parányi kis listát, ami teljesen véletlenül éppen nálam volna: 1. Erő- és munkagépek kellenének egy 2000 hektáros agrárfarm kiala­kításához. (S mellé párszáz mil- liócska az induláshoz.) — 2. Kellene nekünk egy New York­nál lényegesen kisebb piac és vásártér ide a benzinkút mellé. Ha azt megépítenék, nem hara­gudnánk... — 3. Végezetül megtiszteltetésnek vennénk, ha Sarkadot felvennék Amerika 52. tagállamának. Ahol 51-en megférnek, ez az egy már nem okozhat olyan nagy gondot. Nekünk meg — ugye — csak könnyebb lenne azután... Jegyző helyett... Újszalonta.—Minthogy a köz­ség jegyzőnője már huzamosabb ideje betegszabadságon van, a te­lepülés jegyzői teendőit jelenleg dr. Tóth István, a sarkadi önkor­mányzat osztályvezetője látja el. vett 20 nyolcadik osztályos di­ák így emlékezett vissza az ominózus szeptember végi na­pokra: —Sajnos nagyon ke vés sze­métgyűjtő helyet találtunk az út mentén — mesélte Héj Hen­riett —, de ahol láttunk, ott is azt tapasztaltuk, hogy benne jóval kevesebb volt a szemét, mint mellette. — Az egyik utánfutóra jó nagy betűkkel kiírtuk, hogy „A sarkadkeresztúri általános iskola tanulói környezetvédel­mi pályázaton nyert pénzből gyűjtik össze a szétdobált sze­metet” — vette át a szót Sajti Karcsi. — Láthatta tehát min­denki, miért „guberálunk” az út mentén nejlonzsákokkal a kezünkben. Az a magyar rend­számú autós is láthatta, aki las­sításra kényszerült az egyik „Kastélyfüggő” önállóság Nagygyanté.—A Mezőgyán- hoz tartozó kisközségben a kö­zelmúltban közmeghallgatást tartottak. A fő téma természe­tesen a társtelepülés önállósá­ga volt. A jelenlegi jogszabá­lyok szigorú feltételekhez kö­tik az önálló települési „rang” megszerzését. Az „előírt” fel­tételek közül Nagygyantéban egyedül az alsófokú oktatás megteremtése okoz problé­mát, hiszen ehhez egyelőre sem a tárgyi, sem a személyi feltételek nincsenek meg. Ha a település megkaphatná a Szel­lőző Művektől a Tisza-kastély épületét, a „Gordiuszi csomó” egy szempillantás alatt megol­dódna. Ám ez az a kérdés, ami­re még senki sem tudja a vá­laszt. A közmeghallgatás másik fő témája a postai szolgáltatás ügyének rendezése volt. A gyantái lakosok kérték, hogy a postás vigye házhoz a nyugdí­jakat, segélyeket és egyéb olyan küldeményeket, ame­lyek „nem tartoznak másra”. Jelenleg ugyanis minden kül­demény szétosztása egymás szeme láttára a főtéren folyik. Az önkormányzat ígéretet tett a kérelem posta irányába törté­nő továbbítására. Lovasok a pályán Geszt. — Október 16-án lo­vasnapot tartanak a községi sportpályán. A sportprogra­mot a sarkadi szabadidős lo­vasklub és a geszti gazdakör rendezi. autónk elakadása miatt. Ami­kor kihajolt az ablakon, azt hittük, megdicsér bennünket, helyette azonban jól leanyázta az igazgató bácsit. Nemsokára egy német rendszámú autós jött arra, aki közelebb érve hozzánk megállt, és egy ezrest nyújtott az igazgatónknak, majd azt mondta: Schön! Sajnos a felnőttek jó része mit sem törődik a környezet­tel. Papírzsákokba gyűjtik a szemetet, autóba vágják, és a városszéli erdőbe hajítják. Még csak az sem zavarja őket, ha valahol tábla hívja fel a figyelmet: Szemetet lerakni ti­los! — panaszolták őszinte hangon a gyerekek. — Az egyik „illegális” sze­métkupacban kidobott levele­ket találtunk — mesélte élmé­nyét Varga Timi. — Hirtelen Sarkad. — A napokban Tóth Imre polgármesterrel a kor­mány által a parlament elé ter­jesztett rendőrségi törvényter­vezetről beszélgettünk. — A kormány és az önkor­mányzatok érdeke azon a pon­ton találkozik egymással, hogy mindkettő erős, jól kép­zett és megfelelő létszámú rendőrséget szeretne —mond­ta a pogármester. — Ám né­hány ponton eltérnek egymás­tól az elképzeléseink. En sze­mély szerint a Fidesz-frakció nézeteit vallom, vagyis azt, hogy egy ésszerűen centralizált arra gondoltunk, hogy a borí­tékokon lévő címre kis cso­magban feladjuk az elhajigált leveleket, amihez a következő megjegyzést fűzzük: Legkö­zelebb szemétgyűjtő helyre tessék vinni a papírkosárba szánt leveleket! Mint Krisztován Sándortól, az iskola igazgatójától meg­tudtuk, a nyolcadikos gyere­kek az elvégzett munkájukért cserében jutalomtáborban ve­hettek részt Dánfokon, ahol to­vább bővítették környezetvé­delmi ismereteiket. A nyolca­dikosok példája a kisebbeket is követésre „ingerelte”. A kö­zelmúltban 66 vállalkozó szel­lemű 5—6—7. oszályos tanu­ló végzett a nyolcadikosokhoz hasonló környezetvédelmi munkát a városerdő és a szana­tórium környékén. rendőrség mellett igenis szük­ség van az önkormányzati rend­őrségre, amely az amerikai se­riff-rendszerhez hasonlít a leg­inkább. A másik: nyilván egyik önkormányzat sem ért egyet az­zal, hogy míg a pénzügyi gon­dokkal küszködő helyi rendőr­ségeket gyakran a település­kasszákból támogatják, addig a városi kapitányok kinevezésé­be már nem szólhatnak bele. Furcsa, hogy egy település vala­mennyi intézményvezetőjét megválaszthatja, csak a rendőr- kapitányáról nem mondhat vé­leményt. Városi ebrandevú Sarkad. — Október 16-án a Magyar Ebtenyésztők Egyesüle­tének sarkadi csoportja a kutya- kiképző telepen bemutatót tart. Kopjafa a templom előtt Mezó'gyán. — A településen október 23-án községi ünnep­ség keretében kopjafát avat­nak a templom előtti téren. Törvényességből jeles! Sarkad. — Az Állami Szám­vevőszék hat-hét Békés me­gyei településen tartott komp­lex vizsgálatot. Közöttük volt Sarkad városa is, amelyet a vizsgálat az egyik legszabá­lyosabban gazdálkodó önkor­mányzatnak ismert el. Több rendőr kell! Sarkad. — Kap-e létszámfej­lesztést január 1-jétől a Sarkadi Rendőrkapitányság? — erről beszélgetett a közelmúltban Tóth Imre polgármester dr. Pin­tér Sándorral, az országos rend­őrfőkapitánnyal. Pintér Sándor változatlanul azt ígérte, hogy nem feledkeztek meg a sarkadi közlekedési alosztály felállítá­sáról, de mindezt össze kell han­golniuk a Belügyminisztérium­ra vonatkozó jövő évi keretlehe­tőségekkel. A bűvös kártya Sarkad.—A hely i gondozóház és a két idősek klubjának lakói a közelmúltban kis kártyákat kaptak Sajti Sándomé fodrász­mestertől. A kártya „bűvereje” abban áll, hogy aki e kártyával keresi fel a fodrásznő szaküzle­tét, az ingyen frizurát kap. „A magyar leanyázta az igazgató bácsit, a német pénzt adott, és azt mondta: Schön!” íme a sarkadkeresztúri általános iskola kilencven környezetvédő diákja, középen azzal a bizonyos feliratos utánfutóval, amelyre az útszéli szemetes-zsákok kerültek. Ezek a gyerekek már biztosan környezetbarát felnőttek lesznek...

Next

/
Thumbnails
Contents