Békés Megyei Hírlap, 1993. szeptember (48. évfolyam, 203-228. szám)
1993-09-07 / 208. szám
SZUPERNAGYI 1993. szeptember 7., kedd Szupernagyik kerestetnek Folytatjuk a fényképek közlését. Minden jelöltnek van esélye: az első tíz legtöbb szavazatot kapott nagymama mellett további tíz, sorsolás útján kiválasztott nagyi kapja meg a Szupernagyi címet, hozzá szupernagyihoz illő jutalmat és lehetőséget a lapban való bemutatkozásra. A szavazás módja: a lapból kivágott, a nevet is tartalmazó képet levelezőlapra ragasztva vagy borítékba téve be kell küldeni szerkesztőségünk címére. A szavazatokat legkésőbb a megjelenést követő hetedik napon, tehát egy héten belül adják postára. A sorsoláson mindenki részt vesz, aki legalább egy szavazatot kapott. Kérjük, ne feledjék el feltüntetni nevüket a borítékon, levelezőlapon, mert a szavazatot beküldők között is jutalmat sorsolunk ki. Ajánló sorok Hat lányunokája; Klára, Diána, Orsolya, Zsuzsanna, Daniela és Dóra küldte be — titokban! — Lukács Ferencné fényképét. A kísérő levélke szerint: „Mi nagyikának hívjuk, de így hívja az egész falu gyereke, mert neki mindenki az unokája. Persze bennünket szeret a legjobban, és ezt érezteti is a sok lekváros palacsintával és a sok segítséggel.” Sarkadi két unokája, Erzsébet és Anikó, továbbá gyulai nevelt fia, Kovács Tibi postázta Schriffert Andrásné fényképét és a következő sorokat: „A mi nagymamánk azért a legszuperebb, mert nyugtató nélkül elbír hét unokájával és nevelt fiával, akiknek érkezését mindig megérzi, és süteménnyel, fagylalttal, no meg nagy adag szerettei várja őket.” Medve mamának szólítja a négy unoka, József, Vivien, Katalin és Tünde Medve Jó- zsefnét. A kísérő levél szerint ő készíti a legfinomabb és leg- mutatósabb hidegtálakat, ételeket és virágtálakat. Túri Istvánné fényképét Tímea és Krisztina unokája küldte el, dicsérve a nagyi türelmét, szelíd szeretetét. „A mi Mamink sajnos beteg, és szeretnénk neki örömöt és meglepetést szerezni, ezért nevezzük be a Szupemagyi pályázatra — írja a négy unoka, Edit, Fanni, Tímea és Balázs nevében Farkas Edit, aki Farkas Andrásné fotóját postázta. — Sok-sok szeretetet kaptunk Tőle, mindig szívesen játszik velünk. Megismertette velünk az ő gyerekkorában játszott játékokat is.” Szomorúság és szeretet sugárzik abból a pár sorból, amit Fazekas Andrásné fényképéhez mellékelt unokája: „Kérem szépen besorolni az én nagymamámat is a Szupema- gyik sorába, ugyanis ő nevel engem, sőt, már évek óta itt lakom. Nagyon szeretem, nagyrabecsülöm őt, engem ő nevel, mert nem kellettem anyuéknak. Ők elváltak. Engem nagyon szeret az én nagymamám, mert legalább ő nem dobott el, minden reggel ő kísér el az iskolába, mert egy szemem van, és ebéd után jön értem télen-nyáron.” Kislányai nevében írt nehéz sorsról árulkodó kísérőlevelet Szabó Sándorné fényképe mellé Marcsinyi Ferencné Okányból: „A mi szupema- gyink, Terus mama nem vér szerinti mamája a gyerekeimnek. Én fiatal korom ellenére elég gyakran voltam és vagyok a debreceni klinika, a pesti Korányi szanatórium lakója. Gyermekeim kicsik voltak, Terus mama ápolta őket, nem fizetségért, csak úgy, szeretet- ből. A gyerekek mamának hívják, mindig annyi ajándékot kapnak tőle, mint az igazi unokák. Mami szereti a virágot, ápolja és felneveli a beteg madarakat és fiókákat. Szabad idejében verseket is írogat, pályázaton is nyert díjat már háromszor. Tőle csak jót és szépet tanulnak a gyerekeim. Köszönet érte.” Domokos Mátyásné fényképét hat unokája, Dániel, Mátyás, Erika, Katalin, Tibor és Anikó juttatta el hozzánk. „Türelmes és megértő” — írták róla. Élményszámba menő olvasmány az a levél, amelyet Fábri Pálné fotójához mellékeltek az unokák: „A felhívásra tollat ragadott a »Csipet csapat». A szupemagyi Fábri Pálné nagyszénási lakos, és akik annak nyilvánítjuk, unokái: Széni Tiborné Kupeczik Ildikó, Kupeczik János, Mórocz István és Mórocz Zsolt. Mi nem tudjuk versbe foglalni, milyen tulajdonságokkal rendelkezik a mi mamikánk. Mindegyik unokájához fűződik egy sztori, egy apró emlék, hát ezt idézzük fel. Én Ildikó vagyok, 21 éves, az én nevem: Napsugaram. Apró gyerekkorom a nagymamám védőszárnya alatt telt el. Ha megkérdezik a nagyitól mi a kedvenc ételem, mi a kedvenc süteményem, kész a válasz, természetesen a daralepény. Én János vagyok, 19 éves, az ő szavával: János fiam. Jelenleg katonai szolgálatomat töltöm. Természetesen az én kedvenc ételem is az asztalra kerül mindig, pedig nem tudja, mikor érkezem. Ha nem érkezem, akkor a kétlábon járó élelmiszeres kosár a nagymamám személyében megjelenik a laktanya kertjében. A mákos A főnyeremény egy színes tv Szupernagyi versenyünk fődíja egy színes televízió, amelyet lapunk kiadója ajánlott fel a Szupernagyi cím tulajdonosának. Személyét sorsolással választjuk ki az első tíz helyezett, valamint a szintén sorsolással kiválasztott további tíz szerencsés pályázó közül. Több cég is jelezte, különböző értékű ajándékkal hozzájárul a verseny sikeréhez: Burek pékség, Békéscsaba; Elektroház, Békéscsaba, Exclusive Flowers, Békéscsaba; Färbung Bt., Békéscsaba; „Katica” kisáruház, Békéscsaba; Kunság Fü- szért, Békéscsaba; PI- ÉRT bolt, Békéscsaba; Magyar király söröző, Békéscsaba. További ajánlatokat szívesen fogadunk! beiglije utánozhatatlan, a hossza pedig a mamikám házától már a laktanyáig érne. Én István vagyok, 17 éves, az én nevem: Katona fiam. Pedig nem én vagyok a katona. Én ezt a nevet egyhónapos koromban kaptam. Azt hiszem, én voltam a legnagyobb bajban az unokák közül. Baleset ért, súlyos sérülésekkel Budapestre kerültem. Hat hónapot töltöttem a János kórházban. Az én mamikám, aki Gyuláig nem ment el egyedül, felszállításomat követő második napon a szüleim után utazott Nagyszénásról Budapestre, megkereste a kórházat és megállt az ágyam mellett. Megfogta a kezemet és könnytől ragyogott tengerkék szeme. Én Zsolt vagyok, 13 éves, az én nevem: Én szőke fiam. Természetesen a nevemet szőke hajamnak köszönhetem. A mamikám a Mesterszakács, a Mestercukrász, igaz nem a szakmunkásképzőben szerzett mesterlevelet, ezt én adományoztam neki. Ha megkóstolnák a grízes zserbóját, önök is egyetértenének velem. Öszefoglalva: a mi mami- kánknál egyszerűbb, nagyszerűbb, erősebb, szelídebb, jóságosabb nincs e kerek világon. O a nagy kotlós a családban, akinek a védőszárnyai alá bújik szüléinkkel együtt nyolc ember. Nagy Károlyné az unokája, Szilágyi Julianna szerint a világ legjobb töltött káposztáját készíti. Három unoka veszi körül, gyakran látogatják a nagyit, aki összetartja a családot. „Rengeteg szeretetet ad, de nagyon sokat kap is. Ezért imádom az én szép ngymamá- mat” — írja. Áldozatkészségéért és sze- retetéért dicséri Ábrahám Pálnét a legidősebbik lánya, Frankó Tiborné — a gyermekei nevében ugyanis ő juttatta el hozzánk a nagymama fényképét. „Nagyapánk 1945-ben meghalt és a mama egyedül nevelte három gyermekét, köztük az én anyukámat is” — írja Szécsi Anita Szegedről. Ő postázta özv. Forgács Károlyné fényképét. Amint írja, a nagymama akkor boldog, ha minden családtag otthon van nála Kevermesen. Tíz unokával dicsekedhet Nóvé Mihályné, aki az unokák szerint a legeslegszegényebb időkben is, betegen is, fáradtságot nem ismerve a semmiből, de teremtett a családnak ízletes falatokat. Egyszerű kis otthonában mindig szeretetet, nyugalmat tud teremteni. Bielik Andrásné fényképét Mózsik Attilától kaptuk. Ő így mutatta be a mamát: „A nagymamák gyöngye.” „Hárman vagyunk unokák és egymás között újabban Aranykezű Maminak hívjuk a mi mamánkat, aki a 84. évében jár — olvashatjuk Bohus Ildikó, a legidősebb unoka levelét, amelyet özv. Bohus Pálné fotójához mellékelt. — Ez a becenév onnan ered, hogy csodálatos riseliő térítőkét készít. Keze munkái a világ számos országába eljutottak már. Virágoskertjét sokan megcsodálják.” Nikula Magda vetette papírra a kedves sorokat, melyben bemutatja mindhárom unoka nevében Laurinyecz Pálnét: benne mindig meg lehet bízni, ha valami titkunk, bajunk, bánatunk van, neki elmondhatjuk. O és tata az egész családot összetartják. Sokat dolgozik, annak ellenére, hogy már hatvan éves. Soha nem panaszkodik ha fáradt, semmit sem hagy másnapra, amit ma megtehet. Özv. Varga Pálné fényképét Béres Ilona postázta Békéscsabán. „Szeretném az én aranyos nagyikámat is a szu- pemagyik közé sorolni,^pedig már elmúlt 75 éves. O nem azért szuper, mert valami világrengető dolgot tett. O még soha sem kért senkitől semmit, mindig csak adott. Még most is csak ad, pedig már régesrég egyedül és icipici nyugdíjából él. Ha megmintáznák a szerénység, őszinteség, becsületesség szobrát, ő lehetne a modell. Én így imádom, ahogy van, kék szemeivel és kevés ráncaival, amik csodálatos módon még jól is állnak az én nagyimnak, és egyáltalán nem öregítik.” Az unokák csak Juci mamának hívják Kovács Pálnét. „Nehezen szántam rá magam az írásra, de úgy gondolom, hogy ennyit megérdemel, s ezzel szeretném megköszönni neki a jóságát — írja Kovács Pál. — Az én mamám végtelenül türelmes, engedékeny, nagyon szeretek nála lenni, ha tehetem mindig elmegyek hozzá. Mostanában elég sok időt töltöttem kórházban és ő volt az, aki biztatott, bátorított, majdnem mindennap eljött hozzám.” Lukács Ferencné, Gyulavári Schriffert Andrásné, Gyula Medve Józsefné, Gyula Túri Istvánné, Gyula Fazekas Andrásné, Gyula Szabó Sándorné, Okány Domokos Mátyásné, Bélmegyer Fábri Pálné, Nagyszénás Nagy Károlyné, Sarkadkeresztúr Ábrahám Pálné, Sarkadkeresztúr Özv. Forgács Károlyné, Kevermes Nóvé Mihályné, Békéscsaba Bielik Andrásné, Békéscsaba Özv. Bohus Pálné, Békéscsaba Laurinyecz Pálné, Békéscsaba Farkas Andrásné, Gyula Özv. Varga Pálné, Békéscsaba Kovács Pálné, Békéscsaba
