Békés Megyei Hírlap, 1993. szeptember (48. évfolyam, 203-228. szám)

1993-09-01 / 203. szám

1993. szeptember 1., szerda Gyula árnyai a Gróza-park homályában várták és verték őket Lecke fiúknak Rászántam a hétvégémet. Ha ki nem is bogoztam egy megdöb­bentő bűncselekmény-sorozat valamennyi szálát, a legfonto­sabb összefüggésekre alighanem rájöttem. Ezt a történetet nem lehet az elején kezdeni, mert egyik-másik szereplője már túl van a féltucatnyi bűnügyén is. így az előzmények—ha nem is Adám-Eváig —, csaknem Káinig és Ábelig nyúlnak vissza. Fülledt nyári est volt — vagy inkább éjszaka, hiszen már 11- et mutatott az óra —, ilyenkor még bőven mozgásban van a gyulai ifjúság. A Szent István ünnepe utáni napon a vár előtti szobor talapzatán ücsörgött né­hány, az általános iskolát idén elvégzett helybeli fiú. Kihá- mozhatatlan, hogy mitől unat­koztak: se a nonstop nyitvatartó fürdőváros, sem az életkoruk nem adott okot erre. Minden­esetre a vársétány sápadttá ko­pott gyöngykavicsait kezdték el dobálni, amúgy a vakvilágba. A kavics el van vetve Nem messze tőlük egy újabb, — életkorát tekintve — felnőttebb társaság tanyázott. Állítólag őket dobálta a négy tinédzser. (Ha abból indulunk ki, hogy korban és kilóban „magasabb súlycsoportba” tartozott a 8— 10 főből álló „sértett fél”, nehéz elhinni a gyerekek hirtelen tá­madt kötözködő kedvét.) Nem is a társaság egésze, csupán há­rom-négy önérzetes huszon­éves érezte úgy, hogy a kavi­csok túllépték a nemzetközi egyezmények által becses sze­mélyük védelmére kijelölt ha­tárt. Hangot is adtak méltatlan­kodásuknak, ám akkor még se jegyzékváltásra, de tettleges- ségre nem került sor. A négy gyerek mindenesetre jobbnak látta, ha elhúzza a csíkot. A vártól az éjszakai életnek is otthont adó belváros irányába haladva — mindjárt a sok év­százados átkelőhely, a kőhíd után —, a kastélykerthez simul­va fekszik a Gróza-park. Közvi­lágítás ide, közvilágítás oda, a nappal is félhomályt árasztó fák éjszaka igencsak megritkítják a halvány arcú utcalámpák fé­nyét. S a négy fiúnak erre vitt az útja. Ez az a hely, ahol a módfe­lett sértődékeny társaság né­hány tagja megvárta, majd megverte őket. Szabadság kétszázért Hát igen, elkapták a fiúkat. A taktika egyszerű volt. A hídnál ácsorgók moccanásnyi szemöl­dökfelvonás mellett átengedték őket, s amikor a négy fiú egyre szaporábban verő szívvel, s még szaporábbra fogott léptek­kel túlhaladt rajtuk, a sötétből eléjük léptek a többiek. Tökéle­tes bekerítő hadművelet. Ulti­mátum helyett egy költői kérdés hangzott el: miért dobálták a kavicsot? S már jöttek is a pofo­nok nagy számban, számolatla- nul és viszonzatlanul. Két meg­támadott gyereknek sikerült ke­reket oldania, így a harag az ott ragadt kettő ellen fordult. A tá­madók egymást biztatva ütöt- ték-verték őket, majd áldozata­ik földre zuhanása után dühöd- ten rúgdosták arcukat, törzsüket, ahol érték. Ketten különösen kitűntek a kegyetlen­kedésben: ők „profik” voltak, többszörösen visszaeső bűnö­zők. A börtönviseltek egyike, a 25 éves M. Zoltán „magánkeze­lésre” utalta be a magával von­szolt, félelemtől reszkető S. B.-t, aki egy hirtelen jött men­tőötlettől vezérelve a bűnöző felé nyújtotta minden vagyon­káját, a zsebében lapuló kétszáz forintját. A zöldpólós útonálló feltűnés nélkül zsebrevágta azt, majd szólt néhány jó szót a két fiú érdekében: mehettek lemos­ni a vérüket. A „győztes” had borozni in­dult. Szomjukat oltva újabb célt tűztek maguk elé: irány a Har­lem! Itt M. Zoltán — aki rablá­sért és betörésért éveket ült — verekedésbe keveredett. A fejét ért ökölcsapások következté­ben néhány foga eltört, ám egé­szében egy sem hullott ki. (Ezt nevezik félmunkának.) A tévé­Hol mér a traffipax? Az adott napon első helyen jelzett mérési helyen 6.00—14.00 óráig, a második helyszínen 14.00—22.00 óráig végeznek méréseket. A helyszínek és az időpontok szolgálatszervezési okokból kivételesen változhatnak. Szeptember 2.: Gyula belterülete; Orosháza belterülete. Szeptember3.: Szeghalom belterülete; Békéscsaba belterülete. Szeptember 4.: Békéscsaba belterülete; Békés belterülete. Szeptember 5. : Mezőberény belterülete; Gyomaendrőd belterülete. Szeptember 6. : Orosháza belterülete; Gyula belterülete. Szeptember 7. : Szarvas belterülete; Mezőkovácsháza belterülete. Szeptember 8.: Szeghalom belterülete; Békéscsaba belterülete. BÜNBE(L)ESÉS áRÉKÉS MEGYEI HÍRLAP kenységüket nagyban elősegítő információk birtokába jutó rendőrök összeszedték a díszes társaságot. A támadók ellen csoportosan elkövetett garázda­ság alapos gyanúja miatt eljárás indult. Fogorvosi eset De ne veszítsük szem elől a hirtelenjében fogorvosi esetté vált zöldpólósunkat, hiszen a Gróza-parki brutális támadás előtt néhány nappal — ifjú kora ellenére, immár sokadjára — ismét átlépte a törvényesség ha­tárait. Augusztus 12-én M. Zol­tán —aki a sajátos rendőrhumor szerint Szarvasról megjavulni került Gyulára — megbízható régi börtönismerősével, S. I.- vel betört egy Gyula környéki házba. Arany- és ezüsttárgya­kat, walkmant, más apróságo­kat, no meg egy üveg vörös pezsgőt emeltek el. A szajrén— tisztesnek tudott gyulai polgá­rok „önzetlen” közreműködé­sével, igaz, mélyen áron alul — hamar túladtak. A felmarkolt ezresekkel a Lidóban kötöttek ki, ahol — elmondásuk szerint — pillanatok alatt elpókerezték a könnyen jött, könnyen ment pénzt. (Eddig meg voltunk győ­ződve arról, hogy ez a gépesített szerencsejáték az engedélye­zett játéktermeken kívül tiltott gyümölcsnek számít. Azt is hittük, hogy az illetékesek rendszeresen és folyamatosan ellenőrzik, hogy nem bukkan- nak-e föl itt vagy ott.) A rend­őrök a két szarkát hamar lefülelték. (Egy — az eddigi­ekhez képest harmadik — bű­nözőt tanúként hallgattak meg a rendőrök az ajtókifeszítéssel tarkított betörési ügyben.) A rendőrségről távozván — a vizsgálók fanyar humorú, ám korántsem hivatalos vélemé­nye szerint „ijedtében” — be­tért, pontosabban betört a vár­színház irodáiba. Jobb híján egy monntainbike-on távo­zott, ám ez nem sokat lendített rajta, mert a rendőrök még az éjszaka begyűjtötték. Gyulán vidámak, mozgal­masak, nyüzsgéssel, fénnyel s persze árnyakkal telnek az éjsza­kák. S olykor bizony fájdalma­sak is. Persze aki a jégre megy, ne csodálkozzon, ha beszakad alatta... Kiss A. János Csúzliháború Gyulán Csattanós választ kaphattunk tegnapelőtt arra, hogy vészé- lyesek-e a magyar utak. Tör­tént, hogy az egyik román buszközlekedési vállalat Arad és Békéscsaba között menet­rendszerűen közlekedő autó­busza átlépte a határt (az or­szágok közöttit). Tele piaco- zóval hasított Gyulán, a Te­mesvári úton. (Csak a füstje látszott.) A „pilóta” és az uta­sok egy hatalmas csattanásra kapták fel fejüket: valami szét­zúzta az egyik hátsó szélvédő üveget. Először arra gondol­tak, hogy rálőttek a buszra. (Megesik ez manapság tőlük keletre és nyugatra is.) Aztán kiderült, hogy az eset­nek kevésbé romantikus okai voltak. A 44-es főút említett városi szakaszán néhány 12 éves gyulai gyerek „gyakorla­tozott” bejelentetlenül. A csúz­lival felszerelt „haderők” az út két oldalán foglalták el állásai­kat, majd golyózáport zúdítot­tak egymásra. Ekkor illetékte- lenkedett be a képbe — elővi­gyázatlanul és meggondolatla­nul —a román busz. Szerencsé­re az ijedelmen kívül senkinek semmi baja nem lett. A gyerekek azzal védekez­tek, hogy eszük ágában sem volt a buszra lőni: egyszerűen bele­rohant a kavicsesőbe. Védeke­zésül még hozzátették: ők csak egymást akarták eltalálni... A több tízezer forintos kárral járó eset talán magyarázatot ad egy gyulai képviselő kérdésére is, mely a képviselő-testület hétfői ülésén hangzott el. Arra panaszkodott, hogy a Temesvári úton közlekedő he­lyi járatú busz egy-két üvege- zetlen ablakkal közlekedik még a hirtelen jött hidegben is. (Mások hozzátették, hogy a Gyula—Békéscsaba távolsági járat egyikének szintén hiány­zik az ablaka.) Lehet, hogy a Körös Volán helyett megvála­szoltuk, miként lehetséges ez? K. A.J. Idén kevesebben fulladtak vízbe Archív felvétel a vízimentők oktatásáról fotó: fazekas ferenc A vízimentő szolgálatnak sze­rencsére idén nem volt annyi dolga, mint az elmúlt eszten­dőben. Ez derül ki a Békés Megyei Rendőr-főkapitány­ság vízi- és légirendészeti elő­adója, Remeczky János tájé­koztatásából is. Idén a megyé­ben kilencen fulladtak vízbe, míg tavaly ez a szomorú adat 14 volt. Vízi baleset egy tör­tént a megyében, míg nyolcán lelték halálukat a folyóban, egy halálos balaset pedig háznál tör­tént. Az előadó szerint a vízi balesetek többségének oka az alkoholfogyasztás és a jólla­kottság együttes hatása volt, ami rendkívül megterheli a szervezetet. Volt, aki nem tu­dott úszni, madzaggal a híd lá­bához kötötte magát, a madzag elszakadt, s a szerencsétlen és meggondolatlan ember így lelte a halálát. A szomorú statisztiká­hoz az is hozzátartozik, hogy ebben az évben ketten ugrottak kútba Békés megyében. Végéhez közeledik a folyó­ban úszkálás szezonja, bekö­szöntött a hűvös. Reméljük, ezzel a vízi balesetek idei fe­ketekrónikája is lezárul. DÖBBENETES! Szokatlan kötvénykibocsátás a rövidebb távra befektetőknek! A Merkantil Car Kft. különleges konstrukcióban bocsátja ki közép- és rövid távú befektetőknek szánt 1 + 1 éves futamidejű AUTÓRÉSZLET KÖTVÉNYÉT. A kibocsátó a fix kamatozású értékpapír első évi 20% kamat kifizetésekor a tőkeösszeg 50%-át is visszafizeti, a maradék pedig magasabb, 22%-os kamattal a lejáratkor esedékes. A kötvénykibocsátásért a K&.H bankcsoport tagja, a Merkantil Bank vállal garanciát. Másodlagos forgalmazásban a kötvény az aktuális árfolyamon azonnal visszaváltható. A jegyzés névértéken, 10.000 Ft-os címletekben történik 1993. augusztus 23. és szeptember 10-e között. MERKANTIL BANK RT. A IMI BANKCSOPORT TAGJA | KREATÍV EMBEREKNEK f KREATÍV MEGOLDÁSOK 3 Jegyzési helyek: Kereskedelmi Bank Rt. Békéscsaba, Dózsa György u. 1. Tel.: (66) 324-844 • Merkantil Bank Rt. Budapest V., József Attila u. 24. Tel.: 118-2688, 266-3180

Next

/
Thumbnails
Contents