Békés Megyei Hírlap, 1993. szeptember (48. évfolyam, 203-228. szám)
1993-09-30 / 228. szám
Emlékezés a vértanúkra A gyulai Arany János Művelődési Egyesület legközelebbi rendezvényére — mely az aradi vértanúk emlékének jegyében zajlik — pénteken 18 órakor a Mogyoróssy János Könyvtárban kerül sor. Az est művészvendége Banner Zoltán, aki Petőfi a hídon című műsorát adja elő. Számítógépesek bemutatkozása Négy, számítógép, illetve szoftver forgalmazásával foglalkozó cég — a Practicomp, az Albacomp, az Integraph és a Nexum kft.-k bemutatóval egybekötött előadást tartanak a békéscsabai városházán. A ma délelőtt tíz órakor kezdődő program keretében a rendezők egy átfogó önkormányzati információs rendszert ismertetnek és bemutatják az önkormányzatok vagyongazdálkodásának számítógépre vitelét. Az idősek világnapján Az idősek világnapja alkalmából október 1-jén 10 órától megyei és városi ünnepséget tartanak Békéscsabán, az ifjúsági ház nagytermében. Köszöntőt mond dr. Simon Imre, a megyei önkormányzat elnöke, majd megemlékezést tart dr. Pirityi.Ottó, a Magyar Nyugdíjas Egyesületek Országos Szövetségének elnökhelyettese. Műsorral zárul az ünnepség. Testületi ülés Tarhos község önkormányzata szeptember 30-án, ma délután három órakor tartja legközelebbi testületi ülését. Napirenden szerepel a falu egészségügyének helyzete és az idősek klubjának munkája. Elmaradt előadás A Békés Megyei Jókai Színház az 1993. szeptember 25-én elmaradt My Fair Lady előadását 1993. október 2-án 19 órakor tűzi műsorára. Az előadásra a 25-ére megváltott jegyek érvényesek. Megúszták a borulást Tegnap délben Pusztaottlaka külterületén, az úttesten egy kanyarban felborult egy személygépkocsi. A szerencsés kimenetelű borulást az okozta, hogy az autót nem megfelelő sebességgel vezették. Ketten könnyű sérülést szenvedtek. Földbérlet Az örménykúti Petőfi Mező- gazdasági Szövetkezet segíteni kívánja az új földtulajdonosokat. Köztük is vannak, akik nem kívánják maguk művelni földjeiket. Aki bérbeadná földtulajdonát, annak bérleti díjként aranykoronánként 15 kilogramm étkezési búzát vagy annak az árát garantálja a szövetkezet. Ugyancsak vállalják, hogy a földjükön gazdálkodóknak az őszi tárcsázást, szántást és vetést bérmunkában elvégzik. KÖRKÉP 1993. szeptember 30., csütörtök A flakonba zárt garázs Békéscsabán az Andrássy úton sokoldalú autótisztító koncentrátumot láttunk, amely a kocsit fényezi, kemény bevonatot hoz létre a felületén, a szélvédőt is tisztítja és eltünteti a makacs szennyeződéseket. Használható króm és nikkel tisztítására, és mint képünk bizonyítja, a tisztítószer használata után a tűz sem képes kárt tenni az autóban fotó: lehoczky péter Tizenöt napig nyitva a kapu A több mint 1600 tanulót oktató békéscsabai 611. számú Villamosipari Szakközépiskola és Ipari Szakmunkásképző Intézet 112 általános iskola diákjait invitálta meg a 15 napon át tartó pályaválasztási „Nyitott kapuk napjára”. A kistérségek szerint ütemezett program első rendezvénye október 18-ától 20-áig, a második november 1-jétől 5- éig, a harmadik 15-étől 18-áig tart. A nyitott kapuk napjain az iskola képzése iránt érdeklődők általános tájékoztatót hallgatnak meg, majd videofilmen bepillanthatnak az iskola hétköznapjaiba. A felvételi rendszerről, az oktatás rendjéről, a kollégiumról és a különböző juttatási formákról A mezőkovácsházi családsegítő szolgálat október 1-jén 15 órától az idősek világnapja alkalmából ünnepi kulturális programra várja a város idős lakóit a művelődési központba. A műsorban fellépnek a zeneiskola és általános iskola tanulói, az 1-es számú óvoda nagycsoportja, a nyugdíjasklub énekkara, valamint a Crazy színjátszótársulat és a Holiis szó lesz. A diákok meglátogatják a tanműhelyeket is. Az intézményben 23 szakmát oktatnak, közöttük nyolc általánost, szakmunkásképzőt végzetteknek és érettségizett fiataloknak. A szakközépiskolai osztályokban elektroműszerész és épületvillamossági képzés folyik, ez utóbbinál technikusi képesítést is lehet szerezni. A szakmunkások részére egyedül itt folyik nappali és levelezőképzés formájában kétéves gimnáziumi oktatás. A nyitott kapuk programja mellett az iskolákat is felkeresik az intézmény tanárai, szakoktatói, hogy villamos- és fémipari bemutatón ismertessék meg az oktatásban használt eszközöket az érdeklődő kisdiákoknak. day táncklub. A műsor befejezése után „A gyermekekért, idősekért, nagycsaládosokért” Alapítvány kuratóriumának döntése, valamint az előre kiküldött értesítések alapján egy-egy pecsenyekacsát tartalmazó csomagot ajándékoznak az időseknek. A rendezvény anyagi támogatója a mezőkovácsházi Pannon Liver Rt. Üzleti partnereket kutatnak fel Trevisóban A Békéscsabai Vállalkozói Centrum Kft.-t tavaly novemberben a városi önkormányzat — 90 százalékos tőkerésszel —, valamint a budapesti Econo- mix Közgazdász Egyetemi Rt. alapította. A kft. alapvető célja, hogy elősegítse Békéscsabán és a régióban új vállalkozások létrejöttét, működését, a meglévőket megtartsa, és kiterjessze, új vállalkozásokat vonzzon Békéscsabára külföldről és belföldről egyaránt. Közvetítő szerepet is vállalnak a megfelelő üzleti partnerek megtalálásában, felkutatásában, melyre jó alkalma nyílik a kft. ügyvezető igazgatójának, Sztankó Jánosnak a közeli napokban. Az Európa Tanács támogatásával megrendezendő Európai üzleti hét keretében az olaszországi Trevisóban tanácskozást rendeznek október 7-én az Ipari körzetek kialakítása Kelet-Európábán címmel. A konferencia egyik meghívottjaként Sztankó János előadást tart a befektetési lehetőségekről Békéscsabán és régiójában. Az ügyvezető igazgató kérdésünkre elmondta, hogy a tanácskozáson nagyobb arányban a divatiparban — ruha-, textil-, cipőipar — befektetni szándékozó üzletemberek, kisebb százalékban az egyéb ipari és a szolgáltatási szférát képviselő vállalkozások lesznek jelen. Ny. L. A hír nem „kacsa” „Nem szárnyalós időket élünk” (Folytatás az 1. oldalról) igényel, ki kaphat például átmeneti, nevelési segélyt. A Népjóléti Minisztérium április óta tartozik a mozgáskorlátozottak egyenkénti 12 ezer forintos közlekedési támogatásával, ami 12,5 millió forintra rúg; ezt az önkormányzat előlegezte meg. Az intézményhálózatban a működőképesség biztosított, de nagyobb összegű eszközbeszerzést, felújítást igen korlátozott számban és mértékben végezhettek. — Úgy tudom, létrehoztak az év elején egy válságkezelő alapot is, éppen ezzel kapcsolatban. — Valóban így van, és egyenként vizsgáltunk meg minden intézményt, ahol válsághelyzet alakult ki. Mintegy húsz intézmény osztozott a 28 millió forinton, egyébként a legtöbbet a kórház kapta. Most arra törekszünk, hogy ezt az alapot újra feltöltsük. —A beruházásokból mi valósult meg? — Időarányosan teljesült a szennyvíz-gerinccsatorna építése, tornatermeket, tantermeket adtunk át, Mun- kácsy-emlékházat létesítettünk. Ha már a beruházásoknál tartunk, szólnánk a Rózsa Ferenc Gimnázium áttelepítéséről is. Szó nincs arról, hogy a gazdálkodók felé azért vetnénk ki megemelt helyi adót, mert a gimnázium kialakítását ebből kívánjuk fedezni. A források az állami kártalanításból, az önkormányzat részvény- és ingatlaneladásaiból, illetve végső esetben áthidaló hitelek felvételéből „jönnek össze”. A helyi adók esetleges növelése a közalkalmazotti törvény végrehajtása miatt válhat szükségessé, de erről legkevésbé az önkormányzat tehet. —Az év hátralévő időszakát a költségvetés szempontjából milyennek ítélik? — A költségvetés egyensúlyban tartható, de ehhez a megkezdett racionalizálás folytatása, a realitásokban gondolkozás elengedhetetlen. Sajnos tudomásul kell venni, hogy nem azt az időt éljük, amikor szárnyalni lehet. Nyemcsok László A szerelem biztonsága (Folytatás az 1. oldalról) Az egységcsomag alapvető feladatai: bizonyítani a jóminőségű óvszer használatának szükségességét (nem kívánt terhesség, szexuális úton terjedő betegségek, AIDS elkerülése), a helyes óvszerhasználat megtanítása, a megbízható egészségvédő gumióvszer ismérveinek tudatosítása (gyártó cég, felhasználhatóság ideje és gyártási szám ismerete). Az orvosegyetemisták közül többen is bekapcsolódtak már az ismeretterjesztő programba. A családvédelmi szolgálatok, a védőnők és orvosok, akik kézhez kapják a csomagot, elsősorban a veszélyeztetett korosztályokat, a ti- nédzserkorúakat, a katonai idejüket töltőket keresik fel. Óriási lépést jelentene, ha az iskolák mindegyike együttműködne a szexuális felvilágosítás támogatásában. Bede ZSóka Hangsúlyváltás és névváltozás A Magyar Gazdasági Kamara legutóbbi közgyűlésén történt A kamarai törvény életbelépését követően munkaadói érdekképviseletként kívánja folytatni munkáját a Magyar Gazdasági Kamara—így döntöttek a legutóbbi rendkívüli közgyűlésen a tagszervezet képviselői. A kamara átalakulásával egyidőben a szervezet neve Magyar Gazdasági és Munkaadói Szövetségre változott. A kamarai törvény életbelépésével az MGK elveszti az eddigi közjogi funkcióit, így választás előtt állnak, hogy beleolvadnak valamelyik meglévő munkaadói érdekképviseletbe vagy önálló szervezetté alakulnak át. Szombaton ez utóbbi megoldás mellett döntöttek. Mint dr. HorváthLajos, a Dél-Magyarországi Kereskedelmi és Ipari Kamara ügyvezető igazgatója kérdésünkre elmondta: valójában nem átalakulás történt, hanem a hangsúlyok változtak meg. Az érdekképviseleti vonalat kívánják feltétlen erősíteni. Összefognak a többi munkaadóval — így a Vállalkozók Országos Szövetségével, a Gyáriparosok Országos Szövetségével és az IPOSZ-szal —, mert úgy látják, az érdekegyeztető tanácson belül a munkavállalók sokkal hamarabb és jobban szervezték meg saját képviseletüket. Elképzelhető, hogy a Magyar Gazdasági és Munkaadói Szövetség a jövőben szorosan együttműködik a Baráth Etele vezette Munkaadók Országos Szövetségével. „HIDD MEG NEKEM, NEM AZ A BOLDOGABB, AKIT A SZERENCSE MINDEN KEGYÉVEL ELHALMOZ, HANEM AZ, AKI SEMMIBEN SEM SZORUL RÁ.” (Seneca) Egészséget testben, lélekben Orosházán a III. Számú Általános Iskola tantestülete szeptember 30-án délelőtt a Petőfi Művelődési Központban „Egészséget testben, lélekben” címmel kóstolóval egybekötött ételbemutatókat és előadásokat tart. A programból: 9 órakor kezdődik a helyes fogápolásról és a helyes táplálkozásról dr. Kalmár Mihály és dr. Rácz Zsolt előadása. 10 óra 30 perces kezdettel Erőss Antalné mentálhigiénés szakgondozó a kábítószer ártalmairól és tüneteiről, a megelőzés lehetőségeiről szól. Beszámol az agrárszövetkezet Kardoskút képviselő-testülete csütörtök délután 15 órai kezdettel tartja soros ülését, ahol beszámol a Rákóczi Agrárszövetkezet elnöke. Napirenden szerepel még az általános iskolában és az óvodában végzett oktató, nevelő munka is. Sarokba szárítva / Újraéledő tanya világ Érdekes témájú előadáson vettem részt a napokban Mező- kovácsházán, ahol a farmer gazdaságok építészeti kialakításáról esett szó. Az előadás meggyőző érveket sorakoztatott fel amellett, hogy mennyire fontos az új tanyavilág, a modern kisgazdaságok építészetileg is átgondolt kialakítása. A gazdálkodásban bekövetkező lépcsőzetes fejlődés az emberi környezetet is érinti—hangsúlyozta az előadó. Amiképpen nem lehet a termelést máról holnapra átszervezni, az állattartás körülményeit, valamint az emberi életteret sem egyszerű új formába önteni. A földtulajdonok birtokbavételével szinte bizonyosan elkezdődik a kisgazdasági háttér kialakítása. Ebben elsősorban az ősi tudásra, a gazdálkodásnak teret adó régi tanyavilág mintáira alapozhatunk. A napjainkban felépülő minden új gazdasági és lakóépület az itt dolgozók élettere lesz. Fontos tehát, hogyan alakítják ki. Ugyanakkor a most formálódó kisfarmok nemcsak a gazda ízlését példázzák, hanem a település és az ország jövőbeni arculatát is alakítják. Halasi Mária