Békés Megyei Hírlap, 1993. szeptember (48. évfolyam, 203-228. szám)

1993-09-30 / 228. szám

Egy rendőr életét vesztette — A moszkvai eseményekről olvashatnak a 2. oldalon 1993. SZEPTEMBER 30., CSÜTÖRTÖK ÁRA: 13,80 FORINT XLVIII. ÉVFOLYAM 228. SZÁM Megtört a jég Tótkomlóson Jonatándömping A Békéscsabai Konzervgyárba naponta mintegy 40—50 ezer kilogramm alma érkezik többnyire Szabolcsból, illetve Borsodból. A szeptember elejétől október végéig szüretelt gyümölcsből sűrítményt, ivólevet készítenek FOTÓ: LEHOCZKY PÉTER Kirándultak a környezetvédőit TVR EXTRA Heti rádió-, tv-műsor A japán nagykövet Gyulára látogat Gyula Távol-Kelettel is szeret­ne kapcsolatot teremteni, ezért nemrégen meghívták városuk­ba Tsutsumit, Japán budapesti nagykövetét. A nagykövet elfo­gadta az invitálást, és feleségé­vel október 6-án érkezik Gyulá­ra, ahol részt vesz az aradi vérta­núk emlékére szervezett ünnep­ségen, majd megtekinti a város nevezetességeit. Magánkézen a tömegközlekedés A közelmúltban döntött Gyo- maendrőd képviselő-testülete a helyi autóbusz tömegközleke­dési koncepciós pályázatáról. A képviselő-testülethez egyetlen egy pályamű érkezett, melyet Tímár Lajos helyi vállalkozó nyújtott be. A testület a pályáza­tot jópak találta és megkötötte a vállalkozóval a helyi tömeg- közlekedés lebonyolítására és rendjére vonatkozó szerződést. Kiállítás Kecskeméten Kétegyházi énekes és naiv fes­tő, Argyelánné Simonka Mária mutatkozik be Kecskeméten a Magyar Naiv Művészek Múze­umában. A Gyursó Pál festő és szobrászművésszel rendezett közös tárlat megnyitóján — amelyet október 2-án, szomba­ton délelőtt tizenegykor tarta­nak — Árgyelánné népdalokat is énekel. A hatvannégy éves kétegyházi asszony otthonról hozta magával a művészet sze- retetét. Édesapja, Simonka Ti­vadar nagy mesemondó hírében állt, meséig két kötetben meg is jelentek. Argyelánné már gye­rekkorában citerázott és éne­kelt, 1972 és 1982 között pedig néptáncokat is előadott. Festés­sel 1974 óta foglalkozik, eleinte temperával, utóbb pedig olajjal dolgozott. Kedvenc témája a természet, a lovak és a madarak. Vállalkozó szellemmel, vállal­kozásbarát elképzelésekkel ala­kult meg a tótkomlósi képvise­lő-testület hajdanán — emlé­keztetett az egyik képviselő a legutóbbi ülésen. Társai annak kapcsán tettek aggályoskodó megállapításokat, hogy egy családi vállalkozás — munka­helyteremtésért, piacért, helyi termékfelvásárlásért stb. cseré­be — banki fedezet vállalására kérte a testületet. A vállalkozó (kérésére nem írunk neveket és azt sem részletezzük, milyen jellegű vállalkozáson töri a fe­Egészségnevelők, orvosok, védőnők régóta foglalkoznak, próbálkoznak a szexuális is­meretterjesztéssel, az iskolák­ban is igyekeznek a hiányos ismereteket pótolni, de vala­hogy nem az igazi. Az INDU­SÁT Budapest Kft. és az IN- NO-CORD Bt az Egyesült Ál­lamok egyik legnépszerűbb kondomjának, a LifeStyles gumióvszer-családnak a hazai forgalmazói egészségügyi ok­tatócsomagot ismertettek meg, véleményeztettek egész­ségügyi szaktekintélyekkel, nőgyógyászokkal, a családvé­delmi szolgálat munkatársai­val, majd megnyerték a Nem­zeti Egészségvédő Intézet (NEVI) támogatását is. Erről tájékoztattak bennünket, új­jét, hiszen az ördög nem alszik, a konkurencia pedig...) rendha­gyó módon szemléltette, vázol­ta elképzeléseit és kérte a képvi­selők „áldását”. A hozzászólók részéről a pro és kontra érvek között el­hangzott a túlzott kockázat- vállalás, majd a „mit tettünk mi a vállalkozókért eddig?”. A testület végső döntésével bizonyított: vállalkozásbarát szellemben támogatásáról biztosította az üzletembert. Tótkomlóson megtört ajég. Cs. I. ságírókat a napokban a buda­pesti Vigadóban. Október 1- jén, pénteken a Családvédelmi Szolgálat III. tudományos ülé­sén adják át az ingyenes okta­tócsomagot a szexuális felvi­lágosítóknak. Ezer dobozzal „készültek”, s ez a szám felte­hetőleg kielégíti az igényeket, a családvédelmi szolgálatok­nak, a védőnői hálózatnak a fővárosban és vidéken egy­arántjut belőle. Lapunk kérdé­sére válaszolva a forgalmazók megnyugtattak, hogy azok az ismeretterjesztő intézmények, akik igénylik ezt a szemléltető oktatást segítő dobozt, tovább­ra is ingyen megkaphatják, az elhasználódott készleteket pe­dig kicserélhetik. (Folytatás a 3. oldalon) Bár a Gyulán megrendezett ma­gyar—román környezetvédel­mi tanácskozás már kedden be­fejeződött, a Romániából érke­zett környezetvédelmi delegá­ció még tegnap is a megyénk­ben tartózkodott. A tanácsko­zást szervező Körös-vidéki Környezetvédelmi Felügyelő­ség ugyanis egy Békés megyei kirándulásra invitálta a vendé­geket, akik ennek során megis­Rövidesen a kormány elé kerül a vidéki bankhálózat kialakí­tásának koncepciója, illetőleg a működtetését szolgáló Intéz­ményvédelmi Alap létrehozá­sa. Égyelőre nem lehet tudni, hogy az alap mekkora összeg­gel jön létre. Az eredeti elkép­zelések szerint mintegy 8-10 milliárd forintra lenne szük­ség. A vidéki bankhálózatot a merkedhettek a Kardoskúti Fe- hér-tó vidékével (a darvak vo­nulóhelyével), a Hármas-Körös hullámterének természetvédel­mi értékeivel, a dévaványai táj­védelmi körzet kutatóközpont­jával (amely Közép-Európa „túzokközpontja”) és a biharug- rai halastavakkal, szikes puszták­kal, erdőkkel. A román környezet­védelmi szakemberek az esti órák­ban utaztak vissza hazájukba. Phare Irodával közösen hozza létre a bankprivatizációs bi­zottság, amelynek tagjai a Pénzügyminisztérium, a Ma­gyar Nemzeti Bank, az Állami Vagyonügynökség, az Állami Vagyonkezelő Rt., illetőleg az Állami Bankfelügyelet. A vi­déki bankhálózat a bankrend­szer részeként, annak kiegé­szítéseként működhetne. Drágább lesz a benzin A forint legutóbbi, 4,5 száza­lékos váratlan leértékelését a Magyar Olaj- és Gázipari Részvénytársaság (MÓL Rt.) nem tudja átvállalni, és áreme­lésre kényszerül — mondotta József Gábor, a MÓL ügyve­zető igazgatója. Egyelőre még nem született meg a döntés arról, hogy az áremelés milyen mértékű lesz a különböző mo­torhajtó anyagoknál, és az sem eldöntött, hogy a magasabb árakat mikor vezetik be. Segítség a kovásznai kórháznak Kovászna megye kórháza nemrégiben sürgős kéréssel fordult a Békés megyei önkor­mányzathoz, segítséget kérve alapvető és életmentő gyógy­szerek beszerzéséhez. Me­gyénk több települése anyagi­lag hozzájárult a kovásznaiak támogatásához, ily módon — a Népjóléti Minisztérium en­gedélye alapján — mintegy 200 ezer forint értékű gyógy­szersegélyt és gyógyászati se­gédeszközöket juttattak el a bajbajutott kórháznak. Öregdiákok köre Szabadkígyóson Az ókígyósi kastélyban tanult egykori diákok megalakítot­ták baráti körüket. A szabadkí- gyósi Mezőgazdasági és Élel­miszeripari Szakközépiskolá­ban végzettek a körön ke­resztül ápolni szeretnék az is­kola hagyományait, támogatni iskolatörténeti kiadvány meg­jelentetését, helyi múzeumi szoba kialakítását, a legjobb tanulók jutalmazását és a rá­szoruló diákok segítését — tá­jékoztatta lapunkat dr. Szigeti Zoltán, a kör elnöke, egykori kígyósi diák. Azt is megtud­tuk, hogy a kör nyitott, minden jelentkezőt szívesen fogadnak az elnök címén (Békéscsaba, Pf. 154.). A szerelem biztonsága / Újabb támadás az AIDS, a szexuális betegségek, a nem kívánt terhesség ellen Az egyik általános iskolában hiába csengettek órára, öt „fiatalúr” (14 évesek) élénk kíváncsiságának en­gedve, meg sem hallotta a hívó jelet. Egyikük gumióv­szert mutatott a társainak, nézegették, forgatták, próbálgatták a tabutárgyat, miközben jócskán elkés­tek az óráról. Az ellenőrző oldalai örökítették meg a tanár néni feddő szavait. Az oktatás szempontjából igaza volt, de a fiúk kíváncsisága is természetes. Al­kalmat, módot, szervezett formát kell találni már ebben a korban a szexuális felvilágosításra, az élmé­nyek feltételeinek, értékeinek és veszélyeinek az igaz magyarázatára. Vidéki bankhálózat terve Ciróka-maróka A ciroktermelőknek évek óta égnek áll a haja már a szó hallatán is. A mezőgazdasági vállalkozók úgy-ahogy megbirkóznak az időjárással, a nehéz fizikai munkával, de nem tudnak örülni sem a jó, sem a még jobb termésnek. Bár az idén egyik sem volt jellemző. A mostani cirok rövid szárú, nem fejlődött a szárazság­ban, vértetves, és nem éri el az első vagy másodosztályú minősítést. Az alacsony áron átvett cirokhegyek értékesí­tése is problémás. Mert átvenni átveszik sok helyen válla­latok és kft.-k, de fizetni kevés kivétellel egyik sem fizet. Még mindig vannak bírósági perek és sokan futnak a tavaly megtermelt cirok áráért. És hiába futnak, mert mint korábban írtunk a bánhegyesi példáról, nincs ember és bíróság, aki a felszámolás alatt lévő cégtől pénzt tudna kihajtani. Érdemes hát termelni? Minden bizonnyal érdemes lenne, ha volna szerződési fegyelem, s aki írásban vállal kötelezettséget, garantál árat, az be is tartaná adott és leírt szavát. A cirokcirkusz idén újra megismétlődik. A termelő nem tud mit kezdeni a levágott cirokkal, de fél odaadni is, mert pénzt sosem lát belőle. Mikor lesz ez másként ? Mert a kérdés megoldásához biztosan nem kell parlamenti döntés, csak korrekt üzleti magatartás. Papp János Domokos László: Békéscsaba költségvetése egyensúlyban tartható „Nem szárnyalós időket élünk” Békéscsaba város költségve­tése az év eddig eltelt idősza­kát tekintve egyensúlyban van, időarányosan megfelel az előirányzottaknak — tudtuk meg Domokos László alpol­gármestertől. Ugyanakkor száz százalékig nem tudták biztosítani az intézmények 1992-ben központilag elren­delt bérfejlesztéseit, mert a kormány ezt nem ellentételez­te az önkormányzat részére. Az ingatlan- és telekértékesí­tésből származó bevétel nem éri el a betervezettet, de egyéb bevételi nemek részben pótol­ták a kiesést. A város adóssá­gát — amit a múltból örökölt — pontosan törleszti és a szer­ződések szerint másokkal szemben is tartani tudja fizeté­si határidőit. Az alpolgármes­ter, valamint Uhrin Nándor pénzügyi irodavezető a részle­tekre is kitért: — Kezdenénk azzal, hogy út- és ingatlanfelújításokra, a köztisztasági és parkfenntartá­si célok megvalósítására keve­sebb pénzünk jutott, de a tava­lyi 41 millió forintos pénzma­radvány felhasználásával a 92- es ellátási színvonalat ezeken a területeken biztosítani tud­tuk. A pénzbeni szociális jutta­tásokra egész évre 122 millió forintot terveztünk be, ami 80 százalékkal meghaladja a ta­valyit. Az igények azonban ak­korák, hogy gondos mérlegelést (Folytatás a 3. oldalon) Most csereakció keretében már 10 000 Ft előleggel— kamatmentes hitelre is — megvásárolható a közkedvelt Waltham 821/A típusú televízió. 55 cm képcsőátméró', 99 programhely, képernyőn történő kiírás, automatikus kikapcsolás. Ára: 40 900 Ft helyett 33 900 Ft. A vételárba a legkedvezőbb napi áron beszámítjuk használt tévékészülékét. Készpénzes vásárlás esetén 1000 Ft-os vásárlási utalványt ajándékozunk kedves vásárlóinknak. , 'Október 22-én tartjuk első fősorsolásunkat vásárlóink N között, ahol 33 értékes ajándékot sorsolunk ki. yFőnyeremény: 1 db SEAT IBiZA személygépkocsi. . Legyen Ön is a nyertesek között! ELEKTROHAZ Békéscsaba, Baross u. 10. Telefon: 325-588.

Next

/
Thumbnails
Contents