Békés Megyei Hírlap, 1993. szeptember (48. évfolyam, 203-228. szám)
1993-09-01 / 203. szám
1993. szeptember 1., szerda HAZAI TÜKÖR/SOROZAT c Ï3ÿ''\ Sokszínű, csodaváró gyülekezet telepedett a sátor alá Táborban Balatonszárszón ’93-ban 2. Agrárérdekegyeztetés Plenáris üléssel folytatódik a kormány és az agrár-érdekvédelmi szervezetek egyeztető tárgyalása csütörtökön a Földművelésügyi Minisztériumban — közölte az MTI-vel kedden Medgyasszay László, a szaktárca államtitkára. Az államtitkár elmondta: a megbeszéléseken a kormány és az agrár-érdekképviseletek megbízottai áttekintik az augusztus 10-ei emlékeztetőben rögzített témákban történteket. Malévsajtótájékoztató Drasztikus lépésekre kényszerülhet a Malév Részvénytársaság abban az esetben, ha a repülőgépszerelők érdekképviselete továbbra is fenntartja sztrájkfenyegetését, és ezzel tovább növeli a Malév már eddig is 25 millió forintos többletköltségét — ismertették a Malév tegnapi sajtótájékoztatóján. Az intézkedések — járatbeszüntetések, saját karbantartási-műszaki bázis kiépítése — mindenképpen a munkaalkalmak csökkenéséhez vezetnek. Job-clubok munkanélkülieknek * Az év végére Magyarország minden megyeszékhelyén megkezdik tevékenységüket a job-clubok, hogy a huzamosabb ideje állás nélkül lévő munka- nélkülieknek segítsenek az elhelyezkedésben. A projekt lényege, hogy a foglalkozások résztvevői egymás segítségével keresnek állást önnmaguk és társaik számára. A klubok berendezésére és elindítására a megyei munkaügyi központok 2 millió forintot kapnak a projekt keretében.(MTI) Volt egy másik Szárszó is. Ez a mostani, lenn a Balaton partján, egy kempingben. Ama ’43-as ötvenedik évfordulójára hívta össze jelképes sátor alá Püski Sándor, aki azt a régit is szervezte. Csak hát időközben átgyalogolt rajta is, másokon is a történelem. Nem lehetett ott folytatni, ahol abbamaradt. Minden megváltozott, egyedül talán Püskiék szelleme és szándéka nem: egy sátor alá verbuválni a nemzet sorsáért felelősen gondolkodó erőket, mintegy ezer, átlagéletkorát tekintve ötven körüli résztvevőt. Szellemi tábort akartak ők a magyar megmaradásért. De hol van már Németh László és Ko- dolányi János, hol Veres Péter és Erdei Ferenc? A szellemet adók! Flelyettük szekértáborok vannak. Először is talán azok, akik a politika perifériájára sodródtak. Akik többet vártak a rendszerváltástól egzisztenciálisan is, társadalmilag is. A Csurkáék és a Pozsgayék, akiknek paktumáról szóló mendemondák már előre belengték a szárszói sátrat. Jó ideig a Szárszót kívülről szemlélők nem is igen akarták elhinni, nem lesz se paktum, se népfrontosodás. Erre Csoóri kínosan ügyelt. Amikor aztán látta, hogy végzetszerűen rohan a fórum az „elpoliti- zálódás” felé, minden erejével húzta volna vissza a szárszói ezret. A disputa ötödik napján ki is mondta az addig kimondatlant: „Úgy érzem, sok csodaváró ember jött el ide. A politika kizökkent bennünket a nemzeti egységből!” De menjünk tovább! Eljöttek a naivak, akik nem kormányt szidni vagy kormányt éltetni érkeztek, hanem a magyar sorskérdéseket megvitatni. Akik elhitték, őszintén hitték: van annyi közük a hazához, hogy beleszólhatnak sorsába legalább egy gondolat kimondásának erejéig. Akik azt képzelték, hogy a ’43-as Szárszó módjára politikai nehezékek és elkötelezettségek nélkül csokorba szedhető, mi sújtja a nemzetet. Legtöbbjük az ötven év előtti találkozó szellemi emlőin nevelkedett, néppárti-parasztpárti vagy szocialista népi értelmiségi. Aztán ott ültek — s ha csak ültek volna, de szónokoltak — a rögeszmések: Fónay, Zété- nyi, Kosa Csaba és mások. Akik ugyanazt mondják minden fórumon, itt Szárszón is, anélkül, hogy meggyőződtek volna igazukról. Végezetül odatelepedtek a sátor alá a határon túlról érkezettek. Hozták a maguk keservét, megaláztatásuk naponta íródó történetét, gyógyírt remélve az óhazától. Alighanem mélységesen csalódtak. Rá kellett döbbenniük, az óhaza beteg, nagyon beteg. A szárszói sátor alól hiányoztak tehát a pártokhoz nem tartozó vagy a pártokhoz nem túl erősen kötődő szellemek. Pontosabban ott voltak, de elnyomták hangjukat — befelé is, kifelé is — a politikai szónoklatok. Ettől volt hát a túlfűtött érzékenység, némely politikus régi MSZMP-kong- resszusi hangulatot idéző ünneplése, a sok disszonáns hang és mindezek reakciójaként a külvilág, főleg Horn és Pető szigorú üzenetei. Jóllehet tévedtek, mert igaza lehet-e például Horn Gyulának abban, hogy Kosa Ferencet bírálja a szárszói részvételért? Azt a Kosa Ferencet, aki szelíd modorával csak ennyit válaszolt onnan, a sátor alól: „Elvitatom bárkinek a jogát, hogy megszabja másoknak, hová menjenek és mit gondoljanak. Soha nem tagadtam baloldali elkötelezettségemet és azt, hogy Randé Jenő: Nagykövet voltam Egyiptomban Időtlen háború 18. Hogy a kormányátalakításnak is volt-e benne szerepe vagy csak Szadat beszéde váltotta ki a diákmegmozulásokat, nehéz lenne megmondani. Különösen a Kairói Egyetem mérnöki és közgazdasági tanszékén voltak hevesek a tüntetések, melyek egyértelműen Szadat ellen irányultak ilyen jelszavakkal: „Júliusban nincs köd” — utalva az elnök beszédében elhangzottakra — s „Szadat, nem mersz fegyvert adni a népnek.” Február első napjaiban újabb moszkvai megbeszélésein Szadat a diákmegmozdulásokat külső erők beavatkozásával magyarázta. Egyébként a tárgylásokról általánosságokon kívül kevés szivárgott ki. Hogy azok légköre nem lehetett nagyon kedvező, azt jelezte, hogy Szadat hazatérte után először hallottam szovjet diplomatától ilyen lehangolt véleményt: „Ha Egyiptom elveszne, az nagyon súlyos hatással lenne a fejlődő világra”. Ez a pesszimizmus aligha volt csak Szadat legutóbbi látogatásával magyarázható. Kairó tele volt titkos egyiptomi—amerikai kapcsolatokról szóló hírekkel. Azt sokan sejtették, hogy a titkosszolgálatok, ha nem is közvetlenül, bizalmas kapcsolatot létesítettek. Csakhogy, mint erre Hei- kal Sphinx and Commissar című könyvében utal, az a nemhivatalos és titkos közvetítő csatornák hátránya, hogy ritkán lehet biztosan megállapítani, milyen nagy a beérkező információk jelentősége. Igaz, az üzenetek kicsengése mindig ugyanaz volt: ha Egyiptom lerázza a nyakáról a szovjeteket, az Egyesült Államok minden jóval ellátja. Azt azonban nem lehetett ezekből az üzenetekből kihámozni, hogy azokat Nixon vagy Kissinger valóban jóváhagyta vagy legalább kezdeményezte-e. így Szadat úgy döntött, hogy az üzenetváltást hivatalos csatornába tereli. Április 8-án Kissinger üzenetet kapott Kairóból. Az üzenet egyiptomi kormánytisztviselőtől származott, s úgy szólt, hogy Egyiptom a Külügyminisztérium kiiktatásával elnöki szinten kíván kapcsolatot teremteni, s ennek érdekében Szadat kész Hafez Izmailt Washingtonba küldeni. Kissinger mint nemzetbiztonsági tanácsadó maga is szívesen megkerülte a State Departments. így a javaslat kedvére való volt. Ezt írta a jelentésre helyettesének, A1 Haig- nek címezve: „Al, mit szólnál hozzá, ha Izmail Washingtonba jönne?” Mindez Kissinger emlékirataiból ismert. Az azonban már nem, miért kapott április végén Szadat ha nem is elutasító, de egyelőre a találkozó elhalasztását javasló választ. Hafez Izmail tehát, akit akkoriban Szadat már „az én Kissingeremként” emlegetett, egyelőre Kairóban maradt. „Nyári felhő barátságunk egén...” Az arab világ legtekintélyesebb napilapja, Heikal Al Áh- ramja, 1972. május 19-én szokatlan szenzációval szolgált. Ekkor közölte a lap mellett működő Stratégiai Tudományok Központjában rendezett vitát a közelgő szovjet— amerikai csúcstalálkozóról. Itt indult el egy egyiptomi diplomata buktatókkal tarkított karrierje. Izamil Fahmi külügyminiszter-helyettes volt a vita főszereplője. Fahmi hivatásos diplomata volt. 1971-ben tért vissza Ausztriából, ahol nagykövetként képviselte Egyiptomot, s viszonylag fiatalon, több rangidős kollégáját megelőzve nevezték ki külügyminiszter-helyettessé. A vita kiindulópontja Nixon elnöknek az a döntése volt, hogy elaknásítja a vietnami Haiphong kikötőjét. A szimpózium résztvevői Fahmi kivételével azon a véleményen voltak, hogy ennek következtében elmarad vagy elhalasztódik a szovjet—amerikai csúcstalálkozó. Fahmi amellett érvelt, hogy mind a két fél érdekelt az enyhülésben, s ezért a csúcstalálkozót megtartják. Bárhonnan indult is el a vita, óhatatlanul a közel-keleti válsághoz, s Egyiptom és a nagyhatalmak viszonyának áttekintéséhez kanyarodott. Fahmi, aki életében először kapott nyilvánosságot, hosszan kifejtette véleményét. Többek között azt, hogy újra kell értékelni a közel-keleti helyzetet. Egyiptom nem ingadozhat tovább a béke és a háború között. A belső és külső nyomás változtatásokat tesz szükségessé, de minden lépést gondosan meg kell tervezni, figyelembe véve Egyiptomnak a két nagyhatalomhoz fűződő kapcsolatait. Fahmi szerint a szuperhatalmak hozzájárulnak a „sem béke, sem háború” állapotának fenntartásához, mert nem túlságosan érdekeltek a tartós rendezésben a Közel-Keleten. Az enyhülés szakasza még inkább csökkenti érdekeltségüket, mert figyelmüket elsősorban annak fenntartására fordítják. Azt fejtegette, a szovjetek a jövőben vonakodni fognak attól, hogy ellássák Egyiptomot azokkal a fegyverekkel, amelyekre szüksége lenne új konfrontációhoz Iz- rallel, pedig összetűzés nélkül semmi sem ösztönözné a szuperhatalmakat arra, hogy átfogó megoldásra törekedjenek a Közel-Keleten. (Folytatjuk) Csurka István szerkeszt. Ünneplése régi pártkongresszusok hangulatát idézte fotó: lang Róbert szabad ember akarok lenni a hazában.” Ugyanígy célt tévesztett a „megengedhetetlen, hogy bárki is kétségbe vonja a liberális pártok létjogosultságát a hazában” tartalmú üzenet. Mert senki nem vonta kétségbe a létjogosultságukat. „Csak” bélyeget sütöttek rájuk: az SZDSZ és a FIDESZ nem liberális párt. E sorok írójának ugyan más a véleménye, de liberalizmusuk megkérdőjelezése még nem kirekesztés. Politikai kinyilatkoztatás vagy ha úgy tetszik retorika, sértő szándékú üzenet a túloldalra. Amiért persze kár, mert az a Szárszó, a ’43-as épp attól történelmi, hogy nem üzengetett senkinek. Otven évvel ezelőtt elemeztek. Alapvetően szociológiai alapon. De hát akkor nem belül, a meglévő és kialakult pártstruktúrában keresték az ellenséget, illetve a támaszt. A hitleri és — az akkor még csak Magyarország felé masírozó —- sztálini katonacsizmák taposását is túlélő magyarságban reménykedtek. A megmaradás esélyeit latolgatták. Ma viszont a magyarság sorskérdéseinek elemzése mint összetartó erő mellett a másik szervező erő — mondjuk ki nyíltan — egy esetleges liberális győzelemtől való páni félelem volt. (Folytatjuk) Árpási Zoltán A NÉPÚ1SÁG KFT saját lapterjesztési feladatainak ellátására pályázatot hirdet Békéscsaba, Szeghalom, Békés, Mezőkovácsháza, Orosháza, Sarkad és Gyula városokban területi ügynökségvezetői feladatok ellátására. AZ ÜGYNÖKSÉGVEZETŐ FELADATA: a fefrREKES MEGYEI HÍRLAP című napilap adott terjesztési ügynökségének vezetése, a hozzá tartozó kézbesítők munkájának irányítása. PÁLYÁZATI FELTÉTEL: — vezetői ismeretek — vállalkozói szemlélet, gyakorlat — jó szervezőkészség — területi ismeret. Előnyt jelent a terjesztési és vállalkozói gyakorlat. Fizetés megegyezés szerint. A pályázatot (önéletrajz, esetleg elképzelések ismertetése) 1993. szeptember 15-éig kérjük elküldeni az alábbi címre: Népújság Kft., 5601 Békéscsaba, pf. 111. Jelige: „ÜGYNÖKSÉG"
