Békés Megyei Hírlap, 1993. szeptember (48. évfolyam, 203-228. szám)
1993-09-14 / 214. szám
BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP SZUPERNAGYI 1993. szeptember 14., kedd Szupernagyik kerestetnek Folytatjuk a fényképek közlését. Minden jelöltnek van esélye: az első tíz, legtöbb szavazatot kapott nagymama mellett további tíz, sorsolás útján kiválasztott nagyi kapja meg a Szupemagyi címet, hozzá szu- pemagyihoz illő jutalmat és lehetőséget a lapban való bemutatkozásra. A szavazás módja: a lapból kivágott, a nevet is tartalmazó képet levelezőlapra ragasztva, vagy borítékba téve be kell küldeni szerkesztőségünk címére. A szavazatokat legkésőbb a megjelenést követő hetedik napon, tehát egy héten belül adják postára. A sorsoláson mindenki résztvesz, aki legalább egy szavazatot kapott. Kérjük, ne feledjék el feltüntetni nevüket a borítékon, levelezőlapon, mert a szavazatot beküldők között is jutalmat sorsolunk ki. Ajánló sorok „Szerintem az én nagymamám olyan, mint a Dallasban Elli — mutatja be Borbás Ká- rolynét a legnagyobb unokája, Kecskés László Battonyá- ról. — O is mindent elkövet, hogy a családtagok együtt maradjanak és szeressék egymást. Mindig igazat mond. Ha jó idő van, mindig rendez szalonnasütést, ahol a család ap- raja-nagyja ott van.” Özv. Kócs Mátyásnét, miután az óvodában dolgozott nyugdíjazásáig, a faluban sokan hívják daduskának — árulja el a fényképhez mellékelt kedves levelében a hét unoka egyike, Orlicsek Tibor, így folytatja: „Nekem Ilonka mama, és én nagyon szeretem. Amikor vasárnap eljön hozzánk ebédelni, mindig hoz nekem csokit. Nagyon sokat szoktam vele beszélgetni mindenféléről. Sokat mesél nekem. Ezt a levelet anyukám írja helyettem, mert én még Borbás Károlyné, Battonya Özv. Kapocsán Györgyné, Kétegyháza Özv. Sánta Imréné, Békéscsaba csak most megyek elsőbe, még nem tudok írni, de beszélni azt nagyon, főleg Ilonka mamával.” A két nagymama, Thurzó Imréné és Szatmári Sándorné fényképét Thurzóné Szatmári Margit kislánya „megbízásából” küldte be Csárda- szállásról. Az „indoklás” szerint, amit a kisunoka mondott tollba Szatmári nagymamáról: „Igazán engedékeny az én mamám, nagyon finomat tud főzni, és sokat kerékpározunk együtt, focizunk és tollaslabdázunk. A Thurzó mamánál is nagyon szeret a kisunoka, „mert ad az én játék főzőcskémhez edényt, és olyan dolgokat, amiket ő már nem használ. Mind a két mamám Szupemagyi!” Gyurika, özv. Kabódi La- josné unokája rímbe szedte mondandóját: „Még az ég is irigyelné mosolyát, / szeme fényét, azt a kéklő ragyogást! / Ilyen szépség nem is volt még soha tán! / Másnak el sem mondhatnám, / tudod — ő az én csodám; / az én édes-édes szép mamikám! / Néha fáradt, néha bánt / és én láttam sími már / nekem mégis mindig mindent megbocsájt. / Ami jó csak énrám vár, / bárcsak néki adhatnám / amint értem ő a szívét is adná. / Ahogy este rámnéz csendben, s lámpát olt / én csak sejtem, mennyi terhet, gondot hord! / Kíséri léptem, óvva-féltve vigyáz rám / bárcsak én is óvhatnám, míg a szíve meg nem áll / az én Édes- Édes Szép, Drága Jó Mamikám!” Számfira Lászlóné fényképét Dézsi Erika, a második unoka postázta. Négy gyereke, kilenc unokája és háromdédunokája van a család Szupemagyijának, aki mind- annyiuk között a legkiegyensúlyozottabb, remek a humorérzéke, soha nem hagyja el magát. Özv. Kócs Mátyásné, Dombegyház Tripon Györgyné, Kétegyháza Az öt unoka és tizenegy dédunoka mellett már két ükunokával is dicsekedhet özv. Kapocsán Györgyné, akinek a fényképét Szekán Györgyné — az egyik unoka —juttatta el hozzánk. „Az én kedves nagymamám 91 éves. Számomra ő nemcsak drága nagymamám, hanem 14_éve édesanyámat is pótolja. O egy csodálatosan fürge, ezerkezű, jószívű, fáradhatatlan, családösszetartó nagymama.” Akikre a négy unoka szerint mindig lehet számítani: Tripon Györgyné és a másik nagymama: Truczán József- né. Tripon Róbert és Emese küldte a két fényképet Kétegy- házáról. Rúzsa János, Péter és Marika is hasonló nagyszerű tulajdonságáért tartja szupernek a nagymamát, Szferle György- nét: „Mindig van ideje ránk, amikor anyu beteg volt, mosott, főzött ránk, sohasem fáradt el” — írják a gyerekek. Megkapó kedvesség, mély szeretet árad Bodó Beatrix soraiból: „Az én mamám nagyon fiatal és szép. A lelke mélyén biztosan velem egykorú kamasz, hiszen állandóan viccel, mindig mosolyog és bármikor kapható egy tréfa erejéig valamilyen huncutságra. Ha lenne gyalogkakukk-verseny, ő biztosan nyerő lenne, olyan fürgén mozog. Imádja az állatokat, és engem is a természet szeretetére nevel. Az utcán képes lehajolni egy letört és eldobott virágért. Remekül főz, és nagyon megértő. Azt hiszem, neki van a világon a legnagyobb szíve. És ez a legfontosabb.” A nagymama, akiről a levél szól: Andó Andrásné. Még a pudingot is pudinggal lehet enni, a zöldborsólevesről nem is beszélve — lehet-e ennél komolyabb bizonyíték az ember gyereke számára, hogy milyen egy igazi szupemagyi? Mert Dobra LaSzatmári Sándorné, Csárdaszállás T ruczán Józsefné, Kétegyháza Hegyesi Károlyné, Békéscsaba Petrovics Mihályné, Békéscsaba A főnyeremény: egy színes TV Szupemagyi versenyünk fődíja egy színes televízió, amelyet lapunk kiadója ajánlott fel a Szupernagyi cím tulajdonosának. Személyét sorsolással választjuk ki az első tíz helyezett, valamint a szintén sorsolással kiválasztott további tíz szerencsés pályázó közül. Több cég is jelezte, különböző értékű ajándékkal hozzájárul a verseny sikeréhez: Burek pékség, Békéscsaba; Elektroház, Békéscsaba, Exclusive Flowers, Békéscsaba; Färbung BT., Békéscsaba; „Katica” kisáruház, Békéscsaba; Kunság Fü- szért, Békéscsaba; PI- ÉRT bolt, Békéscsaba; Magyar király söröző, Békéscsaba. További ajánlatokat szívesen fogadunk! josné ilyen, sőt! Amint a három unoka, Márkus György, Illés Tamás és Illés Dávid elárulta, a nagyinál „a legfinomabb csokinál is mindig finomabb van. Mi hárman nagyon szeretünk nála aludni, meg lefekvés előtt a heverőn ugrálni, pámacsatázni.” Vantara Györgyitől kaptuk özv. Sánta Imréné fotóját, ezekkel a sorokkal: „Ahhoz, hogy igazán megértsék, miért a mi nagyink a legszuperebb, nem volna elég az egész újság. Ezért, ha igazán rövidek akarunk lenni, a következőket mondhatjuk róla. A mi nagyink azért szuper, mert élete nehéz szakaszainak ellenére is tele van energiával, amit talán a gyermekeiben, unokáiban és dédunokáiban talált öröm és szeretet táplál. Az életét is odaadná értünk, szeretete haThurzó Imréné, Csárdaszállás Szferle Györgyné, Méhkerék Gyó'ri Imréné, Békéscsaba tártalan még akkor is, ha néha bosszankodik is miattunk. Utóirat: félreértés ne essék, a mi nagyink nem a televízióért szuper!” A kisunokák még nem jutottak el a betűvetésig, így hát Hegyesi Károlyné fényképét a fia felesége, magyarán a megye, Hegyesi Róbertné küldte el lapunknak. O írja: „Menyem nem a lányom, vejem nem a fiam — tartja a mondás, de én nem érzem így. Mert a mami, a nagyi — ahogyan őt hívja hat unokája — egyformán kapcsolja magához «szűk és kibővített» családtagjait. Túl van az ötvenen, még aktív dolgozó, de mindenre jut ideje. Fáradhatatlan és energikus. Utánozhatatlan a befőzésben. A sütés-főzés mellett a kert is a hobbija. Unokáival együtt szívesen jár kirándulni, szereti a természetet. Együtt jártunk gépjárművezetői tanfolyamra — 47 évesen szerzett jogosítványt. Lakásdíszítésnél mindig van ötlete — igaz, művészeti működési engedélyt is szerzett. Szívesen vállalja a kis ruhácskák foltozását, újjávarázsolását. Sok-sok apró játékot, ajándékot készít. Tavaly virágkötészetet tanult. Az idén Olaszországban nyaralt a diákjaival — merthogy nevelőtanár a Kossuth Zsuzsanna leánykollégiumban. Igazságszerető, bátor kiállású, ha kell, harcias, de nagy szeretettel és odaadással tudja gyermekei és a rászorultak útját egyengetni.” Petrovics Mihályné fotóját Petrovics Zoltántól kaptuk ezekkel a sorokkal: „Ő egy nyolcéves és egy nyolc hónapos kisfiú nagyija, aki minden idejét velük töltené. Természetesen a legszebb és legédesebb meséket találja ki és mondja el nekik. O az, aki csak úgy pihen, ha gyerek van a közelében. Egész életét gyermekek között töltötte, s most már csak az unokáit dédelge- ti.” „Engem Ilyés Évinek hívnak és 13 éves vagyok, az Özv. Kabódi Lajosné, Kaszaper Andó Andrásné, Békéscsaba Molnár Pálné, Békéscsaba öcsém, Gabika 11 éves — mutatkozik be a kisunoka, aki szerint természetesen az ő nagymamája, Gyó'ri Imréné a legszuperebb a világon. — Olyan sok a jótulajdonsága, hogy fel se tudom sorolni. így egyszerűen és tömören annyit róla: nagyon jó, hogy van nekünk a világon, és nagyon, de nagyon szeretjük őt. Reméljük, az Isten megtartja nekünk még nagyon sokáig jó egészségben. Talán azért is ragaszkodunk hozzá ennyire, mert nagypapánkat, akit szintén nagyon szerettünk, elég korán elvesztettük.” Molnár Pálné fényképét unokája, Rácz Ágnes postázta. Tisztelettel, szeretettel írja: „Azért szeretem, mert nagytudású, művelt. Szeretné, ha én is ilyen lennék, ezért mindent megtesz. Magas mércét állít, szerinte a tudást senkitől sem lehet elvenni. Emellett rengeteget törődik a családdal. Három gyereket nevelt fel, gonddal és türelemmel foglalkozik unokáival. Nagyon jó háziasszony és nagyon szeret minket, mint mi Őt. Mindig arra törekszik, hogy a népes családban béke és nyugalom legyen. Örömöt szeretnék szerezni Neki azzal is, hogy elismerjék: Ő a „Szupemagyi!” Sajnos, a másik nagymamámat, nem ismerhettem, mert születésem előtt halt meg. Amit hallottam Róla, Ő is nagyon jó nagymama lehetett volna.” Szivák Gabika hatéves, az öccse, Tomi pedig kettő. A nevükben édesanyjuk, Szivák Gábomé mutatja be Sztoján Jánosnét, a nagymamát, akiért rajong a két kisfiú. „Számunkra Ö a legszebb, legkedvesebb nagymama, és ő tud a világon a legügyesebben varrni. Minden szabad idejét velünk tölti, soha nem fáradt, ha rólunk van szó. Mindent megtesz értünk, rengeteget dolgozik, és mindenben segít, hogy nekünk jobb legyen. Mi nagyon-nagyon szeretjük Ót.” Számfira Lászlóné, Kétegyháza Dobra Lajosné, Békéscsaba Sztoján Jánosné, Békéscsaba
