Békés Megyei Hírlap, 1993. szeptember (48. évfolyam, 203-228. szám)
1993-09-11 / 212. szám
Himnuszok Kelet kapujában Néhány gondolat egy szeghalmi új kiadvány kapcsán Sinka István neve ma már — szerencsére — nem ismeretlen e lap hasábjain, évtizedek óta sokszor írtunk róla, verseiről, emberi magatartásáról, üldöztetéseiről, megjelent kiadványokról és a vésztőiek igazságszolgáltatásairól. Mindazok, akik erőfeszítéseket tettek a maguk környezetében, hogy a költőnek visszaadják hitét és rangját, és ha ezen lépések már csak Sinka halála után váltak is valóra, még mindig nagy tettek voltak! Nem akarok irodalomtörténeti értekezést írni e helyen, hogy mikor is és kinek a révén indult el az a mozgalom, mely a mához vezetett, de bizonyosan egyszer sort kéne keríteni rá, megérné! Az, hogy Sinka István első verses kötetét a szeghalmi Péter András Református Gimnázium vezetése és Fülöp Károly költőtanár szerkesztette egybe és ötven évvel ezelőtt megjelentette, az már irodalomtörténeti tény! Az is, hogy a költő több ízben is megfordult a gimnázium tanári kara és a diákifjúság körében és írásaiban elismerőleg nyilatkozott a középiskola demokratikus szelleméről — okkal! A később megjelent köteteit hálából és hálásan gondolatgazdag dedikációkkal ajánlotta Fülöp Károly- nak. (Ezek a könyvek később a megyei könyvtárba kerültek Balogh Ferentz jóvoltából.) A Himnuszok Kelet kapujában című első kötet 1933 szeptemberében a békéscsabai Tevan nyomdában készült 500 példányban. Sinka, aki önéletírásában kissé elbagatellizálja az első kötet fölötti örömét, később —1963 őszén — másként vallott érzéseiről. Akkori látogatásom során szándékosan kérdeztem rá, hogy milyen érzésekkel vette kezébe a kinyomtatott verseit, mert — mondtam én — más dolog, ha „csak” az újság hasábjain pillantja meg írását, gondolatait és megint más, ha azt egy külön kötetben veszi kézbe. „Hej, Pajtás! Simogattam biz’ én azt, mert én már akkor meg voltam győződve, hogy erről az útról már senki le nem téríthet! A kétkedőknek és a mocskolódóknak ezentúl bizonyságul tudom ezt a könyvet felmutatni.” Most tehát ötven év múltán, az évforduló kapcsán kézbe vehetjük az első kiadvány hasonmásváltozatot. Ismét 500 példányban jelent meg és kiadója ismét a szeghalmi gimnázium volt. Vaszkó Tamás igazgató előszavával és Balogh Ferentz szerkesztő Sinka életútját bemutató soraival. Balogh Ferentz irodalomtörténész és bibliográfus még megérte a kötet megjelenését, még kézbe vehette a nevével is fémjelzett kiadványt, még örülhetett a kötetnek, aminek a megjelentetését ő ajánlotta Vaszkó Tamás igazgatónak. Azután néhány nap múlva ott voltunk a mezőberényi temetőben, hogy végbúcsút vegyünk Tőle, a fáradhatatlan és lelkes kutatótól, a baráttól. Az ő lelkiismeretes munkásságát is hirdeti a kötet pontos szövegezése. Egyébként a kiadvány a megyei könyvtár nyomdájában készült, őket dicséri a kivitelezés! Miklya Jenő MŰVÉSZETEK- TÁRSADALOM 1993. szeptember 11-12., szombat-vasárnap Nyáron egyszerű! Avagy drámatábor Bükkszentkereszten A színház adni tanít Számomra a nyár minden évben Szent István napjáig tart, a tűzijáték a vakáció végét jelző függöny. Hiába folytatja netán a kánikula tobzódó színjátékát, idegeimben már a következő felvonás készenléti állapota feszül: közeleg az új tanév. Értekezletek, tanszervadászat, sürgető feladatok terelik célirányos mederbe az elkalandozó gondolatokat, pörgetik fel a lelassult életritmust. Az idei nyár megajándékozott egy olyan héttel, amelynek minden órája élményt jelentett annak a félszáz diáknak és pedagógusnak, aki augusztus 12. és 19. között részt vett a bükkszentkereszti drámatáborban. A tábor megálmodója, szervezője, vezetője Fabulya László)- né Éva, a Körös-vidéki Drámapedagógiai Társaság titkára volt. Neve a VI. Európai Gyermekszínjátszó Fesztivál kapcsán vált ismertté a szakma berkein túl is. Az MMK főmunkatársaként rendszeresen szervezi a drámatanári műhely foglalkozásait, a neves hazai és külföldi előadók által vezetett tréningeket. Bükkszentkereszten három csapat munkáját hangolta össze, ő maga a szociodráma szekciót irányította. Megszervezte a napi tízórás intenzív képzést, egybefogta a csoportok szétágazó tevékenységét, jelenléte súrlódásmentes együttmunkálko- dást biztosított. Sosem láttam fáradt, ingerült kifejezést az arcán. „A Fabulya” olyan ember, aki megtalálta a helyét, feladatát az életben, s akinek örömet és erőt ad a másokért végzett munka. A színjátszó diákcsoportot színházi szakember vezette: Soltis Lajos rendező Újvidékről. Vendégtanárként Szergej Kazarnovszkit, a híres moszkvai rendező-tanárt üdvözölhettük körünkben. Az ő elmélyült, belülről építkező drámatanári módszerét már ismerhették azok a szerencsések, akik tavasszal a békéscsabai kurzusán részt vettek. Belső derű, elfogadó emberszeretet árad a lényéből. Angolul és oroszul beszélt velünk, de igazán a zene és a ritmus nyelvén tudta a legjobban megértetni magát. Egyszerű, kedves, szerény ember, a tehetsége lenyűgöző. Példákkal illusztrálta, hogyan lehet az iskolában úgy nevelni a gyermekeket, hogy pozitív érzelmekre tegyenek szert a mindennapokban. A dramatikus nevelés erre a legalkalmasabb eszköz, mert a színház adni tanít. Vallja, hogy a művészet energiacsere. Egy rossz produkció után elnehezülve vánszorgunk ki a nézőtérről, mert belőlünk vesz ki energiát az előadás, nem a színészből. Szergej közelében ennek mindig az ellenkezője történt: feltöltődtünk, megtáltosodtunk. Látszólag eszköz- telenül dolgozott. Helyzetbe hozott minket, s figyelte, hogyan tör fel a bennünk szunnyadó homo ludens. Magunkon kipróbálni a saját élményű improvizációs és élethelyzet-játékok társas kölcsönhatását, hogy aztán tanítani tudjuk: ez a drámatréning lényege. Nincs előre megírt szöveg, ez a játék élő, annyi megoldási lehetőséggel, ahá- nyan vagyunk. A drámapedagógus személyre szólóan nevel. Fontos, hogy mennyit tud a gyermek, de még fontosabb, hogy milyen emberré válik. Személyiségünk ablakán nézünk a másik emberre, a világra. Tükröződünk és visszatükrözünk. A személyiségközpontú pedagógia iránti érdeklődés Kárpátaljáról és a Vajdaságból, Újvidékről is vonzott táborozókat. Dr. Solténszky Tibor, a Magyar Rádió dramaturgja a szín- házcsinálás fortélyaira okított bennünket. A pedagógusképzés általában adós az efféle ismeretnyújtással, a gyakorlat viszont elvárja a szaktanártól, osztályfőnöktől, hogy az iskolai ünnepségek megrendezésekor a helyzet magaslatán álljon, és rendelkezzen a dramaturg, koreográfus, díszlettervező, rendező kvalitásaival is. Gabnai Katalin, a Színművészeti Főiskola tanára az ünnepekről és az iskolai ünnepélyekről tartott lebilincselően érdekes, átfogó előadást. Izgatottan vártuk a személyes találkozást, hiszen évek óta az ő elméleti munkája és tematikája az útjelzőnk. A drámapedagógus szekció vezetője Kovács Andrásáé Rozika volt, akinek neve már fogalommá vált e pályán. Igazi fénysugárzó személyiség! Minden szava alakító, formáló hatású. Hihetetlen energiájú, örökifjú lénye mélységes emberi megértést és érdeklődést áraszt. Feltétel nélküli bizalommal, elé- bemenő szeretettel fordul társai felé, ezért aztán bizalmat és szeretetet kap viszonzásul. Iskolájában drámajátékkal dolgozó magyar tanár, gyermek- és ifjúsági színjátó csoportok vezetője. Az ő szívós küzdelmének is köszönhető, hogy a dráma elismert tantárgy lett a magyar pedagógusképzésben. A Jászberényi Tanítóképző Főiskolán Rozika már ebben a szellemben készíti fel a jövő pedagógusait, azok számára pedig, akik korábban végeztek, országjáró kurzusain kínálja fel gazdag élettapasztalatát, kiapadhatatlan ötlettárát. Sablonoktól eltérő gondolkodásmódja, szigorú következetességgel megtervezett foglalkozásai elindították bennünk is a pedagógiai megújhodás folyamatát. Az egyik kolléganőt mindig az erdei ösvényeken találta a pitymallat. Mire mi, álomszuszékok felcihelődtünk a kialvatlanság keserű szájízével, ő már harmatban fürdő topánkéin végigportyázta a fél hegyoldalt. Taplógombát, száraz terméseket, szép formájú köveket gyűjtött. Egy hegyi forrás frissességével tudott mesélni a mészégetők munkájáról, az ébredező erdő neszeiről. Egy délután én-üzeneteket küldtünk egymásnak, bumfordi gombolyagot dobva a címzettnek, aki a szál végét tartva annak továbbította, aki számára a legkedvesebb volt a teremben. Bonyolult rajzolatú hálót szőttünk, amíg letekeredett az utolsó centi fonal is. Képzeletemben most feliz- zik a barátságból és jószándékból szőtt aranyfonal, amely Jászfény szarutól Érdig, Moszkvától Csanádapá- cáig, Muzsalytól Gyuláig, lélektől lélekig összeköt bennünket. Mohácsiné Zima Ibolya Falusi utcarészlet a skanzenben Az alulcsapott vízimalmot Szentkirályról telepítették át Évszázadok a skanzenben Éppen két évtizeddel ezelőtt, 1973. augusztus 20-án nyílt meg a nagyközönség előtt egy 1939-ben született elképzelés alapján a Szombathelyi Falumúzeum. Az 1968-ban kezdődött építkezés nyomán harminc eredeti létesítmény áttelepítése és felépítése jelentette a nyitányt. Ma már ennél lényegesen több építmény mutatja be a magyar paraszti életet, népi építészetet, az elmúlt korokat, korszakokat, tovatűnt századokat. A gyűjtemény zöme a XVIII. századból való, néhány paraszti porta korábbi időszakot mutat be. Az áttelepített létesítmények — harangláb, berendezett falusi porták, lakóházak, pajták, kutak, galambdúcok, s egyéb gazdasági épületek — huszonhét magyar településből származnak. A gyűjtemény bemutatja a hajdani paraszti életformát, annak fejlődését, változását és átalakulását, bizonyos fokon az osztályszerkezet differenciálódásával járó vagyoni különbségeket is. Ezt érzékeltetik a szegény-, középparaszti, a paraszti-polgári és kisnemesi porták, itt-ott a hazai tájegységek jellemzőit kiemelve. Az eredeti pompájukban díszlő nádfedeles házakba lépve az ember úgy érzi, hogy lakói csak röviddel ezelőtt mentek el, s valahol a közeli földeken, mezőkön dolgoznak. Az érdeklődők előtt szemléletesen jelennek meg a lakóházak konyhai és szobai tüzelőberendezéseinek történeti és tájegységi változásai. Láthatóak a szegényebb családok használatában lévő egy tűzhelyes lakóházak, ahol a konyha és a szoba nem különült el egymástól. A gazdasági épületek körül különösen a pajták mutatnak be változatosságot, sokszínűséget, mivel az országosan ismert pajtaféléknek valamennyi típusa megtalálható a skanzenben. — SZEKERES — Völgységi porta és házrészlet fotó: szekeres andrás Cégér a cáki kovácsműhelyen Egy német portáról való galambdúc Középparaszti ház lakószobájából részlet
