Békés Megyei Hírlap, 1993. szeptember (48. évfolyam, 203-228. szám)
1993-09-11 / 212. szám
1993. szeptember 11-12., szombat-vasárnap o A «ÜRÉKÉS megyei hírlap hétvégi magazinja Molnár Antal festőművész rajza Halló! Beszélgessünk! Mondták... A cseh miniszterelnök egyre gyakrabban juttatja eszembe Palivecz kocsmárost, Brett schneider felügyelőt és a legyek által leszart Ferencz József- képet. Szóval azt hiszem, ugyanaz történik mostanában rendre egy másik keresztvezetéknevű József közép-európai kezdeményezéseivel és úgy tűnik, Václav Klaus a kocsmáros, a felügyelő és a légy közül inkább az utóbbi. Bár ha hozzáveszem, hogy Lengyel László legutóbbi szenzációs 2000-beli tanulmánya szerint a sértettet komolyabb kormányfő majd egy éve nem fogadta, akkor talán már nem is légyről van szó. (Far- kasházy Tivadar humorista) Mindenki látja már, hogy a magyar stabilitás egyetlen igazi záloga a magyar nép megvető közönye az új demokratikus intézmények iránt. Úgyszólván senkit nem fakaszt víg dalra az új alkotmányos berendezkedés némely szabadelvű formai szépsége; a szabad és független magyar államnak nincs tekintélye; az összefogásra és áldozathozatalra serkentő patriotizmust rossz hírbe hozták (korábban) a képmutató zsarnokok és (újabban) a hájfejű uszítok. A nép nem fogja elsöpörni — „indulj, te forradalmi ár”... — a harmadik köztársaságot, mert nem lehet olyasmit elsöpörni, amit unnak és kinevetnek. (Tamás Gáspár Miklós, ország- gyűlési képviselő, SZDSZ) Békési tallózó — Torgyán József nagy mesemondó. Hall valamit, aztán kiszínezi tetszése szerint, hogy minél hatásosabb legyen. Nagyatádi Szabónak én egyébként nem az ük- (mint Torgyán állította — a szerk.), hanem a dédunokája vagyok. Amikor politizálni kezdtem, tenni a rendszerváltásért, itt a Viharsarokban a kisgazdapárt még meg sem mozdult. Városomban, Gyulán az elsők között alakult meg az MDF-szervezet, s mi ezért barátaimmal a kezdetektől nagyon sokat tettünk. Én az első pillanattól hangsúlyoztam, hogy a földkérdésben, az agrár- politikában nekünk Nagyatádi Szabó István örökségét kell vállalnunk. Tudatosan ügyeltem azonban mindvégig arra, nehogy dédapám epigonjává váljak. (Markó István országgyűlési képviselő— MDF) Fürkésző Amikor a török 1695-ben elvonult Gyula várából, nem csak a mai fürdővárosban, de az egész környéken pusztulást és romot hagyott maga után. A török örökségből Csabának is kijutott. Az elpusztított város helyét mocsár és nádas borította, másutt legelők voltak. A vándort siralmas látvány fogadta. Mar- kovicz Mátyás szarvasi evangélikus lelkész megrázó képet fest a látottakról 1748-ban kelt feljegyzésében: „...annyi szúnyog, légy, lóbogár és mindenfajta rovar, hogy a magányosan legelésző marhának a vérét szívják s az elpusztul, és a nyári hónapokban csak úgy lehet útra kelni, ha a lovakat szövetbe varrják. ...azonkívül a rozsda, penész, a moly, a rothadás mindent megemészt.” —Halló! Mezőhegyes 445 ? Jó napot kívánok! Ménesi György vagyok a Békés Megyei Hírlaptól. — Üdvözlöm. Bakonyi Sándorné vagyok. Képzelje, éppen hívni akartam! —Öröm? Bánat? — Az utóbbi. Az emberi irigység ugyanis határtalan. Alig egy hónapja szerelt le a fiam, munkanélküli. Szerettünk volna egy fodrászüzletet berendezni neki itt, a portánkon. —- Valami vagy valaki megakadályozta önöket ebben? — Az üzlethelyiséget a garázsból alakítottuk ki. Közvetlenül a garázs mellett már három éve állott egy gépkocsitároló szín. Nos, mi mindkét épületet kipofoztuk, körbebetonoztuk, körbekoszorúztuk, végül egybetetőztük őket. Mindezt végignézte a szomszéd, s amikor elkészültünk, feljelentett bennünket a polgármesteri hivatalban. S a hivatalt egyáltalán nem érdekli, hogy ezeken a pici portákon gyakorlatilag mindenki szabálytalanul építkezik. Bennünket jelentettek föl, hát ránk szabták ki a bírságot. —Mennyit? — Tízezret, s ezt megismételhetik mindaddig, amíg le nem bontjuk az épület... felét. Ezért mondom én magának, hogy az emberi irigységnek, a rosszindulatnak nincsenek határai. Hogyan, miből válasszuk szét a két épületet? Hol lesz most a fiam üzlete? Miből és hol építünk újat neki? Ha nem jelentett volna föl a szomszéd bennünket, az idők végezetéig itt állhatott volna ez az épület. De legalább akkor szólt volna, amikor kevertük a betont, hordtuk a maltert! —Asszonyom! Ón sem titkolja, hogy engedély nélkül építkeztek, így a polgármesteri hivatal eljárása minden bizonnyal jogszerű. Viszont én sem repesnék az örömtől, ha olyan szomszédságban kényszerülnék élni, mint önök. Köszönöm, hogy beszélgetett velem. „Egyik lábunk a sírban másik a kocsmában Raksányi G.” Mostanában a „Szomszédok”-ban szerepel a leggyakrabban a népszerű színész, aki a fenti bejegyzést tette Emlékkönyvünkbe: Raksányi Gellért Jászai-díjas, érdemes művész. Száz éve született Szent-Györgyi Albert A Nobel-díjas orvos, biokémikus, akadémikus Szent- Györgyi Albert 1893. szeptember 16-án Budapesten született, és 1986. október 22- én, az Egyesült Államokban, Woodshole-ban halt meg. A paprikából elsőként ő állított elő C-vitamint, s megállapította kémiai természetét. Hozzájárult az izomműködés biomechanizmusának tisztázásához. Fizikai elméletet állított fel az anyagcserében lebonyolódó energiaátvitel magyarázatára. 1937-ben orvosi Nobel-díjat kapott „a biológiai égésfolyamatok terén tett felfedezéséért, különösen a C-vitamin, valamint a fumársav-katalízis vonatkozásában”. 1947-től az Egyesült Államokban élt. 1987-től nevét viseli a Szegedi Orvostudományi Egyetem. A tudós-gondolkodó 1970-ben Az őrült majom címmel megjelent könyvéből való a következő részlet. Élet a halál ellen ...Tulajdonképpen mindenünket, amink van—beleértve magát az életet is — a tudománynak, a kutatásnak köszönhetjük. Ha egyszerre mindent elvesztenénk, amit a kutatás adott nekünk, a civilizáció összeroppanna, és ott állnánk ismét meztelenül, barlangok után kutatva. Még maga a tiszta igazság is, melynek egyáltalán semmilyen alkalmazási lehetősége nincs, az is magasabb szintre emeli az életet. Gyakorlati szempontból meglehetősen mindegy volt, hogy a Föld kering-e a Nap körül vagy a Nap kerüli meg a Földet. Ennek ellenére Galilei és Kopernikusz magasabb szintre emelte az emberi létet. Hasonlóképpen vélekedhetnek majd egykor első holdbéli lépéseinkről. A tudomány az élet felé irányul. Ezzel szemben a hadseregek és a fegyverek a halál szolgálatában állanak. A hadseregek, akár a védekezésre, akár a támadásra használják fel őket, a szervezett mészárlás eszközei. A militarizmus halálközpontú és a militarizmus által uralt társadalom maga is egy halálközpontú társadalom, amint arra Georg Wald nevezetes képviselői beszédében rámutatott. Eszközöket használhatunk építésre és pusztításra, az élet felemelésére és tönkretételére egyaránt... Amikor felfedeztem az aszkorbinsavat (C-vitamint), büszkeséget éreztem, hogy olyasmivel vittem előre a tudományt, mely semmiképpen sem járulhat hozzá az öldökléshez. Azonban ez a büszkeségem rövid életű volt. Egy nap, amikor meglátogattam egy gyárat, tégelyek seregére lettem figyelmes. Elmondták, hogy ezek a tégelyek nyers aszkorbinsav-készít- ményt tartalmaznak; a német tengeralattjárókon helyezik el őket, ilyenformán a tengeralattjárók képesekké válnak halált osztogató küldetésben hónapokon át a nyílt tengeren tartózkodni anélkül, hogy legénységüket megtörné a skorbut. Fokozatosan faragjuk le tudományos és kulturális juttatásainkat, hogy tovább bővítsük amúgy is duzzadt hadi költség- vetésünket. Egy társadalmat, amely halált osztani készül, nemigen lehet megmenteni. Egy atomháborúban csak azok tarthatják magukat szerencsésnek, akik az első csapásra meghalnak... Fel kell riadnunk, fel kell számolnunk a hadseregeket és a héjákat, melyek azokat támogatják, fel kell számolnunk a célszerű pusztító szerkezetek megszállottjait, mielőtt egy jobb életet építhetnénk, melyben a modem tudomány nyújtotta csodálatos eszközöket és lehetőségeket kihasználhatjuk. Békévé oldja az emlékezés? Lezajlott hát a nagy temetés. Ahogy jósolták, voltak vagy ötvenezren Horthy admirális, kormányzó, ellentengernagy, száműzött, holtában egyszerű magyar (kinek-kinek ízlése szerint) búcsúztatásán. A legtalálóbb kifejezést talán a bécsi Kurír használta az egyébként tisztességes cikke élén: A puszta admirálisa. Különben — végignézve a televíziós közvetítést — politikusoknak és nosztalgiá- zóknak alapos leckét adott a kormányzó unokája. Beszédében ifjú Horthy István okosabb volt, mint a fél ország. Horthyt eltemették (eltemettük). De itt maradt nekünk a kérdés, mitől feszültek egymásnak megint az indulatok, hogy oszthatta ketté ismét a nemzetet egy nem sorskérdés. Alighanem a dőreség. A „csakazértis félhivatalos temetés lesz” az egyik oldalon, és a „nem hagyjuk magunkat” a másik oldalon. így, ostobán és bután rontjuk el a legegyszerűbb dolgokat. Itt van például a Horthy-emlékérem, amelynek hitelességét tanúsító igazolásban József Attila idézettel találkozók: „A harcot, amelyet őseink vívtak, / békévé oldja az emlékezés / s rendezni végre közös dolgainkat, / ez a mi munkánk; és nem is kevés.” Horthy- hoz, illetve rendszeréhez azért vannak találóbb József Attila-sorok is: „Két naponként csak egyszer ettem, / és gyomorbajos lett belőlem.” Mert hát —csűrhetjük csavarhatjuk — a költő a nélkülözésen és a megaláztatáson túl nem sokat kapott Horthyéktól. Talán a szárszói vonatkerekeket. Az kijárt neki. Ennek ellenére a József Attila-i sors nem tartozik Kenderesre. De a jóízlés ellen van, ha a Szárszón halt költő szavaival igyekszik bárki is engesztelési szerezni a kormányzónak. Történelmünkben mindig a túlteljesítők és a jó ízlésre fittyet hányok rontottak el mindent. Úgy látszik, ma sincs másként. Árpási Zoltán
