Békés Megyei Hírlap, 1993. szeptember (48. évfolyam, 203-228. szám)

1993-09-10 / 211. szám

1993. szeptember 10., péntek SPORT-ëaiREKES MEGYEI HÍRLAP Holnap: „szuperpontokért” Gyulán Holnap délután fél 3 órai kez­dettel rendezik meg Gyulán az országos egyéni salakmotoros bajnokság úgynevezett szuper­fordulói közül az elsőt—hirdeti a minden korábbinál jobban si­került plakát. Ezen a viadalon már a tavalyi ob 1—8. helye­zettje is rajthoz áll, vagyis a külföldi (elsősorban lengyel) bajnokságokon induló profik is. A 2. forduló másnap, vasárnap lesz Nyíregyházán, a harmadik október 9-én Debrecenben (ok­tóber 10-én Miskolc a páros ob színhelye). Már a hét eleje óta nagyüzem van a gyulai Speedway Clubban és a pályán; az előkészületeket látva a pályán semmi sem múlik a szuperbajnokság nyitóverse­nyén! Erre már hazajön Glas- gow-ból az angol II. osztályú TOP-listán szinte tavasz óta élen álló Nagy Róbert is és itt lesz Adorján Zoltán, Hajdú Zol­tán és Kocsó Antal is, akik csak kevéssel maradtak le az idei vi­lágbajnoki döntőről. Egyszóval régen várt nagy küzdelemre van kilátás, amely némileg kárpó­tolhatja az augusztusi, a város nagydíjáért tervezett, de anya­SPEEPWfiY SALAKMOTOR SUPER DÖNTŐ I. FORDULÓ GYULÁN Kován A. K«stosZ. Kovács. IMolwf N*»H. PatMcvirs Staftni 1993. SZEPTEMBER 11.1430 Résztvevők: Adorján Bódl tezórmcny Csi k Hajcü He* Kxxó giak híján elmaradt versenyért a szurkolókat. (Tavaly 300 ezer forinttal ráfizetett a klub a ren­dezvényre s mivel az idén is csak minimális támogatást ka­pott az önkormányzattól, egyedül nem tudta felvállalni.) A házigazdák közül egyfor­mán jól kezdte az idényt a válo­gatottba is újra bekerült Gyepes Barnabás, továbbá Csillik Ró­bert is, de csak az alapbajnok­ságban Kovács Zsolt mögött második helyen végzett Csillik indul holnap. Gyepes ugyanis a 6. fordulóban Miskolcon az első futamban bukott és ínszalagsza­kadást szenvedett. Hasonló sérüléssel bajlódik a bronzér­mes Rőth Gábor is, de ezzel együtt is, valóban éles harc vár­ható a békéscsabai NB I-es fut­ballmeccs „előjátékának” te­kinthető gyulai salakszóráson. F.I. Ismét repül a „tojás” Ha a bikák beindulnak... Újabb szezont kezdett a hazai rögbibajnokságban a Békéscsabai Benny Bulls-Partium együttese. Néhány változásról számolt be a csapat játékos­edzője, Lukács Csaba, akiről azt is tudni kell, testnevelő tanárként dolgozik a Széchenyi szak- középiskolában. — Napjainkban mintegy 25 fiatal jár rendsze­resen a heti négy edzésre, amelyet az Előre Kór­ház utcai pályáján tartunk hétfőn, kedden, csütör­tökön és pénteken 18 órától. Nem véletlelnül mondom az időpontokat, ugyanis szeretnénk szé­lesíteni az utánpótlást, s szívesen várjuk a diáko­kat, akár már nyolcesztendős kortól. Tervünk, hogy felkészítünk, majd a bajnokságba is bene­vezünk egy kadett csapatot. Az NB I-ben már kötelező az utánpótlás indítása. Egyébként az ügy érdekében e napokban járom az általános iskolá­kat, ahol igyekszem népszerűsíteni a sportágat.-—Egyelőre a második vonalban küzd a csapa­totok, de az eddigiek alapján úgy tűnik, a maga­sabb az osztály a vágyatok... — Ha feljutunk, ha nem, mindenképpen sze­retnénk egy kadett csapatot is indítani. De tény, hogy megcélozzuk az NB I-et. Sokat változott a csapatjátéka, s némiképpen az összetétele is. —Erről is hallhatnánk? — Négy új játékos épült be a nyáron a csapatba, akik gyorsak, erősek és jelentős sportmúlttal ren­delkeznek. így Povázsai, Gyebnár, Tímár és Mur- zsicz a jövőben meghatározói lehetnek az együt­tesnek. Tudott, hogy nagyon sokat kell dolgozni minden siker érdekében, de azt hiszem ezt a mi csapatunk nagyon is átérzi. Ezért vagyok optimis­ta, no meg azért, mert átdolgoztuk a nyarat is, jól sikerült az alapozás, s rengeteget fejlődött a gárda „agyban” is. —Nevetekből is kiderül, továbbra is van támo­gatótok. — Valóban, mégpedig nagyon hatékony segítő a Partium Kft. Továbbra is kapjuk a támogatást, legutóbb például remek felszerelést vásároltak a csapatnak — Angliából. Úgy tűnik, év végéig megoldott általuk az utazásunk, a bírói díjak, az edzőtábor... (jávor) Herczegfalvy Tibor elutazott az Európa-bajnokságra Mezahegyesi diáklovasok sikerei Az elmúlt hétvégén rendezték meg Dégen az általános- és közép- iskolások országos lo­vasbajnokságát. A viadalon jól szerepeltek a Mezőhegyesi Mé­nesbirtok Rt. lovasai. Az általá­nos iskolások mezőnyében díj­lovaglásban Anka János az első helyen végzett, míg az összetett versenyben ezüstérmet nyert. A középiskolások csapatverse­nyében a mezőhegyesiek a má­sodik helyet szerezték meg. A csapatban Sás Menyhért (Batto- nyai Mikes Kelemen Gimnázi­um), Krucsó Balázs (Mezőtúri Református Gimnázium), Sás Péter (Mezőkovácsházi Hu­nyadi János Gimnázium) szere­pelt. Az egyéni összetett ver­senyben Sás Péter bronzérmes lett, míg Sás Menyhért a hatodik helyen végzett. A közelmúltban rendezték meg Unyban a hatodik Magyar ugróderbit. Az újszerű viadal érdekessége, hogy az eddigi öt derbit Békés megyei verseny­zők nyerték. Az első négy alka­lommal az akkor még orosházi Göttler Vilmos győzött. Tavaly a mezőhegyesi Szász Attila nyerte a versenyt. Az idei viadalon is kitűnően szerepelt a mezőhegyesiek fiatal verseny­zője, Szász Attila, aki összeve­tés után hibátlan teljesít­ménnyel lett az ugróderbi győz­tese, Randi nyergében. Szász az első helyen végzett a Calypso Rádió díjáért kiírt verseny­számban is. A mezőhegyesiek kiválósága, Szász Attila ebben az évben megnyerte a díjugrató közép-kelet európai liga küz­delmeit és a közeljövőben Prá­gába utazik a díj átvételére. Herczegfalvy Tibor, a mező­hegyesiek barcelonai olimpiát is megjárt válogatott verseny­zője két társával együtt a német- országi Agchelschwangba uta­zott, ahol a hétvégén rendezik meg a lovastusa Európa-baj- nokságot. (VERASZTÓ) Impozáns lovasverseny Füzesgyarmaton Negyedik alkalommal rendez­ték meg Füzesgyarmaton — a néhány év alatt rangossá vált — meghívásos lovasversenyt. A lovassport kiválóságai közül pályára lépett a Barcelonában szerepelt Herczegfalvy Tibor, a bécsi, spanyol iskolát is megjárt Szűcs András díjlovas, Kiss Im­re, a ma már ritkaságszámba menő ötösfogatával. A lovas- tornában válogatottakat és ma­gyar bajnokot adó debreceni csapat, s nem utolsósorban az országos bajnokságokon há­romszor dobogós helyre került helyi lovastoma-együttes, Né­meti István vezényletével. Bé­késből és a szomszédos megyék mintegy 15 településéről több mint félszáz lóval érkeztek lo­vasok és fogathajtók. A két nap során — versenyek és bemuta­tók keretében — látványos íze­lítőt adtak a lovassport legkülönbözőbb ágaiból. Első- versenyes újoncok voltak Dé- vaványáról a túzokrezervátum kezdő lovasai és lovai. A díjugrató versenyszámok ered­ményei. Kezdő" lovak A: 1. Schiffer J. (Furioso SE), Johanna n. 1., 2. Dér (Bcs. LK), Csini n. !.. 3. Homoki (Füzesgyar­mat), Ferkó n. 1. Kezdő" lovak B össze­vetésben: 1. Krajnyák Attila (Oh. Der­by LK), Káin n. 1., 2. Herczegfalvy (Mezőhegyes), Ciliké n. 1., 3. Borsos (Oh. Méncoop), Borcsev n. 1. 120 ern­es vadászugratás: 1. Herczegfalvy Ti­bor, Lump n. 1., 2. Szarvas (Mezőhe­gyes), Zsiráf n. 1., 3. Kovács (Debre­cen), Ferike n. 1. Pontgyűjtő" verseny: 1. Szarvas Szilárd, Zsiráf n. 1., 2. Udvar- di Edit (Hódmezővásárhely), Rita n. 1., 3. Kovács, Ferike n. 1. Stafétaugratás: 1. Herczegfalvy, Szarvas (Mezőhe­gyes), 2. Novák, Szabó (Gyula), 3. Bor­sos, Gombár (Orosháza). Korlátugra­tás (holtversenyben 160 cm-en 0 hiba­pont): 1—3. Udvardi Edit, Rita n. 1.; Gaál Zoltán (Debreceni ÁG), Judo n. 1.); Szarvas Szilárd, Zsiráf h. 1. B.Gy. Rajt a női kosárlabda NB I-ben A négybe kerülés a cél Szarvason Szombaton kezdetét veszi az 1993—94-es bajnoki idény a kosárlabda NB I-ben. A sportág a második "r legnézettebbé vált a labdarúgás mögött az elmúlt években, így nagyon sokan várják érdeklődéssel nemcsak a mérkőzéseket, de a híreket is a palánkok alól. A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége szép kivitelű kézikönyvet, bajnoki műsort, játékoslistát, név- és címjegy­zéket bocsátott ki a rajtra, hogy mindenki pontos tájékozta­tást kaphasson a menetrendről. Most folyik az egyeztetés a televízióval, s valószínűleg hétfőnként összefoglalókat látha­tunk a legjobb férfi és női mérkőzésekről. Megyénk elsőligás női kosárlabdacsapatánál Novák Gábor vezető edzőt ke­restük, hogy a bajnoki nyitányról, a BSC Szarvas felkészülé­séről és esélyeiről tájékoztassa olvasóinkat. —Az idén alaposan átszervező- dött a női bajnokság. A tavalyi első négy (Sopron, MTK, Diós- győ, BSE) ugyanis a bajnokság alapszakaszában a Szuper Ligá­ban indul, s majd csak január­ban kapcsolódnak „vissza”. A BSC Szarvas az alapbajnokság­ban a 12 csapatos A csoportban játszik és helyezésétől függően folytatja 1994 elején a rájátszá­sokat a szuper ligásokkal vagy a bennmaradásért. Természete­sen mi arra készülünk, hogy a szuper ligásokkal mérkőz­hessünk. —Jóllehet, folyamatosan kö­vettük, de most a rajt előtt össze­gezzük: hogyan alakult a játé­kosállomány? — Négyen távoztak és két új játékost igazoltunk. Az NB I-es keretben jelenleg 13 játékos dolgozik. Gondot okoz, hogy Kurucz Anita, a 192 cm-es cen­ter, akire ebben az évben jelen­tős feladatok vártak volna, két hónapja állandóan sérült. A ma­gyar származású, újonnan iga­zolt Francia Melindának pedig még nincs az állampolgársága rendezve, így csak a másik két külföldi mellett szerepeltethe­tő. — Ezek szerint gyengült az együttes? — Véleményem szerint csak látszatra. A tavalyi csapatból — a már említett Kuruczot leszá­mítva —azokat a felnőtt játéko­sokat — Balogh Gabriellát, Frankó Annát, Frankó Katalint, Lévai Beát, Parascsenko Elenát — tartottuk meg, akik egész évben becsülettel dolgoztak és egyenletes, jó teljesítményt nyújtottak. Melléjük igazoltuk Olga Negyilját Moldáviából, aki klasszis játékos és Francia Melindát, aki szintén jó játékos és a csapat szerkezete szem­pontjából meghatározó. Az öt szarvasi fiatal—Balogh Ramó­na, Kepenyes Katalin, Huszárik Nóra, Opauszki Mónika, Bar­csik Agnes — is kezd az NB I-es szinthez közelíteni. Sokat fej­lődtek az elmúlt évben. Ami viszont a csapatnál az egyéni képességeket legjobban kihoz­za, azt már kialakítottam, min­denki egy irányban halad és egyet akar. —• Hogyan sikerült a fel­készülés? —Az elmúlt hónapokban na­gyon sokat dolgoztunk: 83 edzésünk volt és 25 mérkőzést játszottunk nagyrészt nálunk, „papíron erősebb” csapatok el­len. A mérlegünk 20 győzelem, öt vereség, 1805:1537-es ko­sárkülönbség. Nagy fegyver­ténynek tartom a bajnok Sopron és a kupagyőztes Diósgyőr le­győzését. Ugyan ebből egy hosszú bajnokságra nem lehet messzemenő következtetést le­vonni, de jelzi a csapat képessé­geit és erejét. A felkészülésben nagy segítségemre volt, s remé­lem a bajnokságban is így lesz, az új bérezési rendszer. Ennek lényege, hogy aki dolgozik és eredményes, az sokat keres, aki viszont nem megfelelő munkát végez, az a létminimumon ma­rad. —Mennyi az a sok? — És az ön fizetése mennyi? De komolyra fordítva a szót, ha valaki kiemelkedőt nyújt, dup­láját is megkeresheti az alapfi­zetésének és ehhez jönnek még a győzelmi és helyezési prémiu­mok. — Ha már itt tartunk, mi a célkitűzés? — Az alapbajnokságban — tehát ahol a kiemelt négy csapat nem játszik, mindenképpen az első négybe kerülés. Az ered­ményesség mellett pedig olyan munkát kell végeznünk, ami re­ális alapot biztosíthat a ráját­szásban a nemzetközi porondra történő kijutáshoz. Ez azonban már sajnos nemcsak rajtunk múlik, ehhez segítség kell, nem pedig öltözőhiány, hideg terem, „lyukas cipő” és állandóan csú­szó fizetés. Ha azt a segítséget és támogatást folyamatosan meg­kapjuk az egyesületi, városi ve­zetőktől, a Gallicooptól és szarvasi vállalkozóktól, amit az elmúlt hónapban, de főleg az Aranyszarvas Kupán megkap­tunk, akkor ígérem, szuper ligás csapata lesz Szarvasnak jövőre és hasonló eredményeket fo­gunk elérni, mint ott. Ha már felmerült az Aranyszarvas Ku­pa, ezúton is szeretném megkö­szönni Szalontai György mene­dzsernek azt a több hónapos ön­zetlen szervező munkáját ennek a Magyarországon egyedülálló torna megszervezésében. ;—Szombaton a Közgáz-MA- TAV az első ellenfél idegenben. Milyen eredményt vár? —, Kisebb sérülések miatt csak nyolc játékost tudok szere­peltetni, ezért óvatosabban kell játszanunk. Idegenben minden mérkőzés nehéz, de győzelmet várok. A mérkőzést egyébként a Szamos, Gidófalvy páros vezeti. A szarvasiak háza tájáról származó hír még az is, hogy jól halad az egész évre kibocsátott bérletek árusítása. Még korláto­zott számban kaphatók a 2000 Ft-os felnőtt és az 1000 forintos ifjúsági és nyugdíjas, egész idényre, valamennyi mérkőzés­re szóló belépők a klub Rákóczi utca 5. szám alatti sportirodá­ján. Ugyanitt vásárolhatják meg a szurkolók a csapat emblémá­jával díszített trikókat is. Bevezetőnkben arról szól­tunk, hogy az MKOSZ nagyon komolyan veszi a kosárlabda­bajnokság szervezését és nép­szerűsítését, Ennek egyik szép eseménye pénteken az a foga­dás, amelyet a szövetség ad a kosárlabdázás polgármesterei­nek és az NB I-es klubok elnö­keinek Székesfehérvárott. A várost dr. Demeter László pol­gármester és dr. Nyíri Dezső klubelnök képviseli a sportban eddig igen ritkának számító ese­ményen. Az új kezdeményezés­sel, de az idei bajnokság színvo­nalas és újszerű szervezésével úgy tűnik, jó úton jár a kosárlab­da. Ehhez csak annyit tehetünk hozzá, hogy reméljük a BSC Szarvas is. A. A. Törzsszurkolói bérletek Hazaigazolt a Balogh-Lipták duó A Békéscsabai Előre KSE különvált szakágai, a Bé­késcsabai Női KC és a Csaba Előre KC az 1993—94 -es bajnoki kézilabda­mérkőzésekre árusított bérleteket a törzsszurkolóknak 20 százalékos kedvezménnyel adja. Az érdeklődők jelentkezhetnek Csizmás Csaba tözsszurkolónál a nemzetközi torna, illetve a mai bajnoki mérkőzés ideje alatt. A megvásárolt bérletek kizá­rólag az adott egyesület mérkőzései­re érvényesek. Sportműsor PÉNTEK KÉZILABDA. NB I-es női bajnoki mérkőzés: Békéscsabai NKC—Győri Keksz ETO KC, 17.00. Opel-Klíma Kupa nemzetközi férfitoma, Békés­csaba, városi sportcsarnok. ASA Elektromures—Nafta Gas Zrenjanin, 15.00. Csaba Előre KC—Debreceni Dózsa, 18.40. Megyei bajnokság. Férfiak. Gyula—Kétegyháza, 17.30. SPORTCSARNOK AVATÓ. Békési 1. sz. ált. isk, 15.00. Közben Magyar- ország—Románia ifjúsági fiú nemze­tek közötti barátságos kézilabda-mér­kőzés, 18.00. Békésen a tisztes helytállásban bíznak A hétvégén megkezdődik a bajnoki küzdelemsorozat az asztaliteniszezőknél. Az NB I B újonca, a Colors SE Békés együttese már két hónapja készül a szezonra. A békésiek terveiről, a változásokról Balogh József vezető edzővel beszélgettünk. — Július 4-én mindennapos edzésekkel kezdtük a fel­készülést. A nyár folyamán kétjátékossal erősítettünk, visszatért hozzánk a BVSC-ből a sokszoros ifjúsági válogatott ifj. Balogh József és hazajött Lipták Gábor is Balatonszárszóról. Rajtuk kívül Csornai Gábor, Seres Árpád, Sebestyén Sándor, Czina József, Botyánszki Csaba, Bánhidi Emil, dr. Csenki Gábor, dr. Zsengellér Lajos alkotják a csapatot. —Mit várnak az új idényben a csapattól? Kik a támogatóik? — A becsületes helytállásban reménykedem. Jó lenne meg­szerezni a hatodik-hetedik helyet. A nyitányon Bátonyterenyén szoros mérkőzésen győzelmet várok. Segít bennünket a Colors Coop Kft., az önkormányzat, a Békési és fia Bt., Kugyelka János, Varsányi Sándor, Körözsi Vilmos vállalkozók. Rövidesen szponzori megállapodást kötünk a Salix-szal és a Medisweet-tel. V.L. RÉKÉS MF,GYEI HÍRLAP Közéleti napilap. Főszerkesztő: dr. Árpási Zoltán. Felelős szerkesztő: Niedzielsky Katalin, Seleszt Ferenc. Kiadja a Népújság Kft. Felelős kiadó: Martin Feldenkirchen és dr. Tóth Miklós ügyvezető igazgatók. Szerkesztőség és kiadó: 5600 Békéscsaba, Munkácsy u. 4. Levélcím: 5601 Békéscsaba. Pf. 111. Telefonszámok: központ (66) 450-450; főszerkesztő: (66) 446-242; sportrovat: 451-114; telefax: (66) 441-020. Kiadói telefonszámok: (66) 441-545; hirdetés: 441-311; telefax: 450-198; telex: 83-312. Terjeszti a Magyar Posta és egyéb terjesztő szervek. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 319 forint, egy évre 3388 forint. Készül: a Kner Nyomdában, Békéscsaba, Baross u. 9—21. Vezérigazgató: Balog Miklós. HU ISSN 12151068

Next

/
Thumbnails
Contents