Békés Megyei Hírlap, 1993. szeptember (48. évfolyam, 203-228. szám)
1993-09-08 / 209. szám
1993. szeptember 8., szerda SPORT Az oroszok ellen az Üllői úton Szerdán 19 órakor az FTC Üllői úti stadionjában vb-selejtező- mérkőzésen a magyar válogatott az oroszokat fogadja. A mérkőzés előtt az esélyekről nyilatkozott Détári Lajos (55- szörös válogatott, Ferencváros): — A moszkvai Luzsnyiki- ben az első félidőben tudtuk tartani a tempót, sőt, emlékszem: az első 45 perc során akadt egy „közös” helyzetem Kovács Kálmánnal. Ha akkor, 0—0-nál betalálok Harin kapujába...! Mindegy; vagyok annyira rutinos, hogy a múlton már nem töprengek. — Mit vár a szerdai mérkőzéstől? — Azt mondom, nyerni fogunk. Nehéz, persze, nehéz, mert ismert klasszisokkal áll fel a Szadirin-csapat, de hát végre egyszer sikerülnie kell. — Szerda este is ezrek lesznek? — Ebben biztos vagyok. Csak ha szegény Zsiborás Gabi- ra gondolok; az ő emlékének illendő lenne tisztelegni egy telt házzal... Kedden kora délután Verebes József szövetségi kapitány csapatot hirdetett a szerdai válogatott mérkőzésre, a névsor így fest: Végh — Puglits, Bánfi, Kuttor—Bordás, Albert, Détári, Lipcsei — Csertői, Kla- usz, Vincze. Elhunyt Zsiborás Gábor Keddre virradóra a Szobi utcai Mentőkórházban 35 éves korában elhunyt Zsiborás Gábor. A népszerű kapus — mint ismert — a válogatott keret múlt szerdai edzésén lett hirtelen rosszul, és eszméletét azóta sem nyerte vissza. Zsiborás Gábor 1957. november 12-én született és sikerekben gazdag, hosszú pályafutása során az első' osztályban 361 alkalommal lépett pályára. Összes NB I-es fellépése két klubhoz, a Ferencvároshoz és az MTK-hoz kötődik. A nemzeti tizenegyben négy alkalommal szerepelt. A Békéscsabai Előre FC öltözőjében is mindenki mély megdöbbenéssel vette Zsiborás Gábor halálát. Az ügy a kapusokat—értelemszerűen — külön is érinti. Baji Tamást, a lila-fehérek portását pedig méginkább megrendítette: — Amikor 12 esztendősen megismerkedtem a sportággal, éppen akkor futott be az NB I-ben Zsiborás Gabi. Nem is választhattam mást példaképemül, de azt hiszem, a legtöbb harmincon inneni kapus eszményképe lehetett. Vakmerő védései, csodás kifutásai mellett az emberi mivolta is megragadott. Igaz, mindössze egyszer álltunk szemtől szembe egymás ellen egy Magyar Kupa meccsen, de ha Békéscsabára jött, vagy mi utaztunk hozzájuk a fővárosba, sokat beszélgettünk a mérkőzés után. Amikor meg kispados voltam, időnként odaálltam a kapuja mögé, s ha éppen nem támadott a csapatom, elbeszélgettünk. Barátomnak tekintettem. A BVSC meccset követően, vasárnap szinte egész nap az járt fejemben: vajon felépül-e Gábor? Fogunk-e még egymással szemben állni a kapuban? Megdöbbentő... Dr. Orosz István, a klub elnöke elmondta, a békéscsabai klub is készül felajánlást tenni az elhunyt kapus családjának. A temetésen pedig a csapat az edzővel, Pásztor Józseffel és a csapatkapitánnyal, Szenti Zoltánnal képviselteti magát. J. P. Labdajáték-eredmények Jól sikerült a rajt Zöld Sólymok—Békéscsabai Benny Bulls-Partium 0—28 (0—21). NB Iles rögbimérkőzés, Keleti csoport, Budapest. V.: Horváth L. Békéscsaba: Tóth, Szűcs I., Márton R., Szombati, Dudás, Gyebnár, Krajcsó, Lukács, Szűcs II., Márton T., Bagi, Kovács, Herpai, Kardos. Tímár. Murzsicz. Játékos edző: Lukács Csaba. Jó iramú mérkőzésen várakozáson felüli teljesítményt nyújtott a bajnoki nyitányon a békéscsabai csapat. A békési nólt nyerték a megyei rangadót Tiszakécske—Colors SE Békés 30—30 (18—14). NB Il-es férfi kézilabda- ! mérkőzés, Tiszakécske. Colors SE: Szikora — Kádas 1. Fekete 4, Oláh 7 (2), Bogárdi 13 (2), Szilágyi L. 2, Weigert 1. Cs.: Soczó (kapus), Gombkötő 1, Szatmári 1. Edző: Varga László. A fáradtan játszó békésiek elsősorban védekezésben nyújtottak gyengét, így hiába értek el idegenben 30 gólt, nem volt elegendő a győzelemhez. Csaba Mirelité—Tiszaföldvár 31— 28 (14—12). NB II. Férfi. Békéscsaba, 100 néző. V.: Gyuris, György. Mirelit: Murányi—Kovács Z. 5, Molnár 6, Szentmihályi 6, Komáromi 3, Lovász 8, Kaiszler 1. Cs.: Kovács Gy. 2. Edző: Lukács János. A bajnokság egyik rangadójának számító mérkőzésen a hazaiak az idény legjobb teljesítményét*nyújtva, biztosan győzték le a csoport egyik legjobb csapatát, a Tiszaföldvár gárdáját. Jamina SE—Lajosmizse 17—16 (12—12). NB II. Női. Békéscsaba. V.: Góg, Horváth. Jamina: László — Va- lastyánné 3, Popol 1, Bucsai 1, Obsuszt 4, Leszkó 6, Vassné 2. Cs.: Szarvas. Edző: Fellegvári Zoltán. Két jó teljesítményt nyújtó kapus párharca jellemezte a mérkőzést. A játékosok egymás hibáit próbálták a saját javukra fordítani, végül is a rutinosabb csapat maradt alul. Szeghalom SC—Soltvadkert 24—14 (14—3). NB II. Női. Szeghalom. 100 néző. V.: Ladányi, Mikházi. Szeghalom: TAKÁCSNÉ — VERES 6, Zsadányi 4, BÚZA 2, Szabó 2, VAR- GÁNÉ 9, Madar 1. Cs.: Szalóki Á„ Szalóki E. Edző: Csernáné Madar Márta. Az időjáráshoz jobban alkalmazkodó sárrétiek fegyelmezetten védekeztek, helyzeteiket ügyesen kihasználták, biztosan nyertek. Kétsoprony—Szegedi TK 19—21 (9—7). NB II. Női. Kétsoprony, 200 néző. V.: Nyári, Veszten Kétsoprony: Danadáné — Szigeti 1, Túri 3, Lauri- nyecz Gy. 2, Szász, KRIZSÁN 11, La- urinyecz K. 2. Cs.: Szabó (kapus), Korcsok, Laurinyecz B., Laurinyecz E., Laurinyecz M. Edző: Völgyi Sándor. A második félidő 20. percéig a fiatal hazai csapat 2—3 góllal vezetett, de ezután a rutinos szegediek fordítottak. Kétsoprony—Tornádó SE 16—25 (8—13). NB II. Női. Kétsoprony, 150 néző. V.: Ökrös, Balogh. Kétsoprony: Danadáné — Szigeti, Túri, LAURINYECZ GY. 4, Szász, KRIZSÁN M. 1.9,KrizsánM. II. 3. Cs.: Laurinyecz G. (kapus), Laurinyecz K„ Korcsok, Laurinyecz B., Laurinyecz E., Laurinyecz M. Edző: Völgyi Sándor. A sorozatmérkőzéseket még nem bírja a fiatal kétsopronyi gárda — a második játékrészre elfáradtak. Colors SE Békés—Szirén SE 19—16 (12—4). NB II. Női. Békés, 200 néző. v.: Harangozó, Medovarsz- ki. A békési Takács mellhártyagyulla- dással vállalta a játékot, s két gólt lőtt a találkozón. Az első félidőben a hazaiak Szakálné és Sebenné vezérletével látványos gólokkal szinte állva hagyták a sziréneseket, s a 17. percben már 9—1 volt az eredmény. A második játékrészben a békésiek kiengedtek, így a szarvasiak fölzárkóztak, de a hazaiak így is biztosan nyerték a rangadót, jó játékvezetés mellett. Ld.: Szakálné 7, Sebenné 6, ill. Pecsenyáné 7, Kugyela 4. A megyei bajnokságban történt. Zárójelben az utánpótlás csapatok eredményeit közöljük. Férfiak. Orosháza I.—Mezőhegyes 31—22 (21—24), Újkígyós—Gyomaendrőd 30—15 (24—16), Mezőberény— Kondoros 26—18, Colors SE Békés— Kondoros 21—14, Kétegyháza— Orosházi MTK II. 13—56, Szeghalom—Gyulai SE 10—7, Köröstar- csa—Békéscsabai Sportcsarnok 23—36. Nők. Mezőkovácsháza—Kamut 17—17 (16—17), Békésszentandrás—Medgyesegyháza 11—22 (7—21), Mezőberény—Csorvás 15—25, Békéscsabai Jamina— Székkutas 17—12 (19—4), Kondoros—Doboz (19—16), Székkutas— Bcs. Előre KSEII. 12—22 (4—40). Csabaiak az élen Megkezdődtek az OB III-as férfi teniszbajnokság őszi idényének küzdelmei, amelyben négy megyei csapat érdekelt. A békéscsabaiak pontveszteség nélkül indulnak a felsőbb osztályba jutásért, a szentesiek a legnagyobb riválisok, ám a Gyula is beleszólhat az első helyért folyó küzdelmekbe. Ugyanis mindkét csapat vendégjátékosokkal erősített, míg a csabaiak elsőszámú játékosa bevonult katonának. Eredmények: Sarkad— Békéscsabai Előre TK 2:7, Gyula— Szarvas 9:0. Pályaválasztók sikere A megyei alsóbb osztályú labdarúgó-bajnokságokban a II. osztályban az összecsapások a hazai sikerével zárultak. Mindössze a Pusztaföldvár, az OMTK- Rákóczi és a Kaszaper gárdája tudott pontot szerezni vendégként. Eredmények. II. osztály. (Zárójelben az ifjúságiak eredményeit közöljük.) Kondoros—Pusztaföldvár 1— 1 (6—0), Doboz—Békéssámson 2— 1 (0—7), Csabacsűd—Gyulai Magán SE 5—2 (7—0), Dévaványa— Orosházi MTK-Rákóczi 1—1 (0—1), Kétegyháza—Dombegyház 3-—1 (11—1), Sarkad—Kaszaper 2—2 (4—1), Kunágota—Magyarbánhe- gyes 1—0 (1—0), Csorvás—Újkígyós 1—0(0—1). III. osztály. Déli csoport: Mezőhegyes n.—Medgyesbodzás 2—2, Szabadkígyós—Csanádapáca 0—0 (4—0), Gerendás—Almáskamarás 0—13, Nagybánhegyes—Lökösháza 3— 0 (0—3), Kétsoprony—Csorvási Magán SE 2—1. Északi csoport: Okány—Békéscsabai Gépészeti DSK 1—1 (1—0), Okány 80 néző. V.: Csonka. G.: Szabó S., ill. Vasas. Jó: Nagy Zs., Farkas, Szabó L., ill. Krátki, Aradszki. Ifjúságiak: Okány—Békéscsabai Gépészeti DSK0—6. (F. Z.) További eredmények: Tarhos— Csárdszállás 2—1, Békési Iparos Sportegyesület—Bélmegyer 2—2, Bucsa—Körösladany 2—1, Gerla— Vésztő 0—0 (3—5). Összeállította: Hankó György Sok gól esett a Csabacsűd—Gyulai Magán SE mérkőzésen, ezek közül az egyik, mégpedig a hazaiak második találata látható felvételünkön fotó: fazeaks ferenc csapatok Böhm Gabriella és Pidl Zita Orosházára igazolt Uj termet kapnak az asztaliteniszezők Az elmúlt szezonban az NB IA csoportjában a hetedik helyen végzett a Sáth Sándor edző vezette Orosházi MTK női asztalitenisz-csapata. A férfi NB Il-es együttes a második helyen végzett csoportjában, így részt vehetett az NB I B-s helybetöl- tön, ahol nem sikerült kiharcolniuk a feljutást. Ebben az évben új formában bonyolítja le a szövetség az NB I A csoportos küzdelmeket. A Szuper Liga létrejöttével — amelyben a legjobb három magyar női együttes, a Statisztika, BSE, Postás szerepel — az alapbajnokságban csak hét csapat küzd. Tavasszal a rájátszásban csatlakozik a három Szuper Ligás gárda az alapbajnokság elsőhárom helyezettjéhez és ez a hat együttes küzd majd a bajnoki címért. A hétvégén megkezdődik a pontvadászat, az orosháziak felkészüléséről, a változásokról beszélgettünk Horváth Imre szakosztályelnökkel és Sáth Sándor vezető edzővel. — A szakosztályvezetés milyen célt tűzött az új bajnokságban a női együttes elé? Milyen változások történtek a nyár folyamán a csapatban? — A közelmúltban tartottunk ülést, amelyen a szakosztályvezetés az alapbajnokságban az első két hely megszerzését tűzte ki célul — monja a szakosztályelnök. — A rájátszásban pedig szeretnénk kivívni az ETTU-kupa szereplés jogát, ami a negyedik-ötödik helyet jelentheti. A nyár folyamán megerősödött a csapat, hozzánk került a Statisztika- Metalloglóbusból a többszörös magyar bajnokpáros, Bőhm Gabriella és Pidl Zita. Közülük Pidl a ranglista 11. helyén áll, míg a szülés után visszatérő Bőhm a 19. Nem volt eddig önálló terem — Rajta kívül Siry Vera a ranglista 27. helyezettje, Gel- lér Andrea (43.), Sárkány Krisztina (47.) Kiss Anikó (52.) és a saját nevelésű, Le- hoczki Anett (95.) alkothatják a csapatot. Mi úgy ítéljük meg, hogy egy jó közepes erősségű együttest sikerült létrehoznunk. Öröm számunkra, hogy korábbi edzőnk, a szakedzői minősítéssel rendelkező Bog- dánfy Csaba ismét bekapcsolódott a szakosztály munkájába. Ő az NB I-es női csapatnál segíti a jövőben Sáth Sándor munkáját. A férfiak edzéseit pedig Hornyák Tibor irányítja. — Úgy hallottam, hogy a közeljövőben megoldódik a szakosztály évek óta húzódó terem gondja. — Valóban így van. Az elmúlt negyven esztendőben nem volt önálló terme a szakosztálynak. Ez azt hiszem az NB I-ben egyedülálló volt eddig. Most közös összefogással mintegy másfélmilliós költséggel a volt Diana-fürdőben, a Fürdő utcában egy egész napos asztalitenisz-termet alakítottunk ki. A 20 méter hosszú és 10 méter széles terem nemzetközi mérkőzések játszására is alkalmas lesz, egy asztallal. A teremben mintegy 200 szurkolót tudunk fogadni. Úgy tervezzük, hogy az ünnepélyes átadásra meghívjuk a magyar válogatott két tagját, a Bátorfi testvéreket — Csillát és Zoltánt — akiket Tolnán édesapjuk mellett Sáth Sándor ismertetett meg a sportág alapjaival. Szigorú költséggazdálkodás — Hogyan tudják biztosítani az NB I-es és a két NB II-es csapat működtetését anyagilag? — Sajnos nagyon nehéz anyagi feltételek mellett dolgozunk. Az önkormányzattól mintegy 1,8 millió forint támogatás kaptunk az idén, s ehhez igyekszünk még újabb szponzorokat találni. Bízom abban, hogy a város egyetlen NB I-es csapatát, amely Orosháza jó hírét kelti országszerte, egyre többen támogatják majd a jövőben. Most szigorú költséggazdálkodást vezettünk be e hónap elején. — Hogyan sikerült a felkészülés? Mi újság az utánpótlásfronton, az NB Il-es együtteseknél? — A nyáron Szekszárdon, Tótkomlóson és Bonyhádon mintegy harminc versenyzőnk készült az új idényre — veszi át a szót Sáth Sándor. Úgy ítélem meg, jól sikerült a felkészülés. Külön örömet jelentett, hogy a fiatalok becsületesen, nagy elszántsággal dolgoztak. A női szakágban az utánpótlás-nevelésben jelentősen előreléptünk egy év alatt. Bajnoki mérkőzés Tótkomlóson? — A korábbi 20. helyről a tizedikre jöttünk fel az országos rangsorban. Több tehetség bontogatja szárnyait, így Molnár Emese, Lehoczki Mariann, Kiss Szilvia, Budavári Anikó és Nagy Olga. Gyakorlatilag ezek a tizenéves lányok alkotják az NB Il-es csapatunkat, kiegészülve Dér Magdolnával és Lehoczki Anettel. A fiúknál Fehér László, Fehér Balázs és a Szarvasról igazolt Mótyán Attila a legtehetségesebb fia- taloL Mellettük Hornyák Tibor, Ágoston Róbert, Fest Attila, Sipos Attila és Bohács Gábor alkotják az NB Il-es gárdát, amelyet az első két helyre várunk az NB II-ben. Szeretnénk népszerűsíteni a sportágat a megyében, ezért azt tervezzük, hogy néhány bajnoki találkozót vidéken, például Tótkomlóson és Szarvason rendezünk meg. — Kik lehetnek a legnagyobb ellenfelek az alapbajnokságban az NB I-es női csapatszámára? — Úgy ítélem meg, hogy a sokszoros bajnok Statisztika tartalék gárdája, amelyben Molnáréi Fazekas játszik, valamint az Európa-bajnok Szabó Gabriellát felvonultató Tolnai SE csapata lehet a legnagyobb vetélytársunk. Egyébként a második fordulóban máris rangadót játszunk, hazai környezetben fogadjuk a Statisztika utánpótlás együttesét — fejezte be a vezető edző. Verasztó Lajos Totótippjeink a 37. heti szelvényekhez: l.Siófok—Újpest 1 2.Sopron—Debrecen lx 3. Vasas—Videoton lx 4.Cagliarai—Intern. 2 5. C remonese—Lazio x 2 6. Foggia—J u ventus 2 x 7.AC Milan—Atalanta 1 8. Parma—Genoa 1 9.Reggiana—Piacenza 1 10.AS Roma—Napoli lx 11 .Sampdoria—Lecce 1 12.Andria—Ascoli x 2 13. Verona—Padova xl +1. mérkőzés: 14.Cosenza—Fiorentina 2 A magyar-román margójára A Medgyesegyházán rendezett Magyarország—Románia iÄ nemzetek közötti női válogatott labdarúgó-mérkőzésre \0 méltó módon készültek a helyiek, s jól illett bele abba a programba, amellyel a település nagyközséggé válásának 100. évfordulóját ünnepük az idén. A pálya talajának felújítása mellett nem feledkeztek meg a körítésről sem (tűzoltózenekar, tánccsoport, tombola), s ha nem fordult volna zordra az időjárás, akkor bizonyára ezernél is többen lettek volna kíváncsiak a lányok- asszonyok küzdelmére. Góliás Róbert, a Budapesti Labdarúgó Szövetség ügyvezető elnöke is elégedetten mondta: — Valóban körültekintően és minden igényt kielégítően szervezték meg a helyiek a mérkőzést, ugyanakkor a néhány nap alatt nagyszerű kiszolgálásban volt részünk. Sajnáljuk, hogy győzelemmel nem tudtuk viszonozni a sok kedvességet, amit kaptunk. Igaz is, a lüktető iramú kilencven perc végül is kudarccal végződött, s nem is elsősorban az eredmény miatt, hanem mert jobb játékban bizakodott a lelátó népe. Persze, itt Békésben oly sok alkalom nincs, hogy figyelemmel kísérjük a magyar lányok-asszo- nyok játéktudását, s felmérjük valós erejüket. Tudjuk, egy fecske nem csinál nyarat, de talán másképp alakult volna minden, ha Bajkó Rita kezdőemberként lépett volna pályára. A gólján kívül minden megmozdulásán látszott, hogy vérbeli csatár, s nagyon érzi a kaput. A csapatnak legközelebb szeptember végén Helsinkiben kell(lene) felnőni a feladathoz az első Európa-bajnoki találkozón azok ellen a finnek ellen, akik jóval nagyobb játékerőt képviselnek a mieinknél. És csoportunkban van még Norvégia is!... A románok elleni találkozó megmutatta a hibákat, s talán elegendő lesz a hátralévő bő két hét arra, hogy a válogatott rendezze sorait. Ha így lesz, akkor a Békés megyei vendégeskedés, a medgyesegyházi 90 perc már nem volt hiábavaló. (gyurkó) BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP Közéleti napilap. Főszerkesztő: dr. Árpás! Zoltán. Felelős szerkesztő: Niedzielsky Katalin, Seleszt Ferenc. Kiadja a Népújság Kft. Felelős kiadó: Martin Feldenkirchen és dr. Tóth Miklós ügyvezető igazgatók. Szerkesztőség és kiadó: 5600 Békéscsaba, Munkácsy u. 4. Levélcím: 5601 Békéscsaba. Pf. 111. Telefonszámok: központ (66) 450-450; főszerkesztő: (66) 446-242; sportrovat; 451-114; telefax: (66) 441-020. Kiadói telefonszámok; (66) 441-545; hirdetés: 441-311; telefax: 450-198; telex: 83-312. Terjeszti a Magyar Posta és egyéb terjesztő szervek. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra319forint, egy évre 3388 forint. Készül: aKner Nyomdában, Békéscsaba, Baross u. 9—21. Vezérigazgató: Balog Miklós. HU ISSN 12151068