Békés Megyei Hírlap, 1993. augusztus (48. évfolyam, 178-202. szám)

1993-08-07-08 / 183. szám

«&RÉKÉS MEGYEI HÍRLAP CSALÁD-OTTHON 1993. augusztus 7-8., szombat-vasárnap / Ásványtani A táplálkozástudomány szak­emberei évtizedek óta hangoz­tatják, hogy szervezetünk megfelelő működése elkép­zelhetetlen ásványi sók nélkül. A felismerés azonban csak az utóbbi időkben talált érdemi visszhangra az egészségügy és az élelmiszeripar berkeiben. A kutatások ma már azt is igazol­ták, hogy szinte minden ásvá­nyi sónak megvan a maga „szakterülete”, az a szerve, amelynek normális tevékeny­ségéért felelős. A sejtekkülső folyamatait például a nátrium, a belsőket a kálium szabályoz­za. Szervezetünk oxigénellá­tásának gazdája, a haemoglo­bin sok vasat és cinket tartal­maz; csontozatunk „karban­tartása” pedig elsősorban a kalcium és a foszfor feladata. A következő felsorolásból a reformkonyha, az egészséges táplálkozás hívei képet kap­hatnak arról, hogy a legfonto­sabb ásványi sókból naponta mennyi szükséges a szervezet optimális működéséhez, s me­lyek az e sókban gazdag élel­miszerek. Kálium: A napi átlagos szükséglet 800 milligramm, s ennyi a szokványos vegyes táplálkozással be is kerül a szervezetbe. Ügyelni kell „kis-sótár” azonban az esetleges túlada­golásra, ami ingerlékenysé­get, zaklatott szívműködést okozhat. Sok káliumot tartal­maz a túró, a zabpehely, a sajt, a spenót, a mogyoró és a szója- liszt. Kalcium: A napi adag 1—2 gramm, Hiánya, illetve a vér kalciumszintjének jelentő­sebb csökkenése miatt izom­görcs léphet fel. Allergiás tünetek enyhítésére kalcium tartalmú pezsgőtablettát szok­tak adni. A hiány egyébként főként csirkehússal, mazsolá­val, kakaóporral, tökmaggal és zöldborsóval pótolható. Foszfor: A felnőtt szerve­zetnek napi 800 milligrammra van szüksége. Hiánya elsősor­ban fiatal korban, a még alaku­ló csontozat fejlődését befo­lyásolja károsan. A kismamák és a gyerekek szervezetének foszfor-háztartására ezért ki­vált ügyelni kell. A legtöbb foszfort tartalmazó ételek: barna kenyér, szárazbab, mák, napraforgómag ( szotyola). Magnézium: Az ajánlott napi átlagos mennyiség 0,2— 0,05 gramm. Főként az agysej­tek működéséhez, a szellemi frissesség fenntartásához nél­külözhetetlen. A szakemberek ezért elsősorban a megfeszí­tett szellemi munkát végzők­nek és az idősebbeknek ajánl­ják a magnéziumban gazdag zabpehely, sovány csirke, cék­la, spárga és sárgaborsó fo­gyasztását. Vas: Szervezetünk vérkép­ző folyamatában játszik meg­határozó szerepet. A vas-sze­génység, illetve -hiány többek között köles, zab, csipkebogyó és szilvalekvár fogyasztásával előzhető meg. Nátrium: A szükséges napi mennyiség 4 gramm, ami 10 gramm konyhasónak felel meg. Mint szó volt róla, a sejtek meg­felelő működéséhez nélkülöz­hetetlen ásványi só, de akik túl sósán étkeznek, azok az átla­gosnál több folyadékot is fo­gyasztanak, s ez hosszabb távon a szervezetet megviseli. Fluor: 1—2 milligramm a naponta kellő mennyiség; hiá­nya a fogszuvasodás veszélyét növeli. Ajánlatos tehát már gyerekkorban rendszeresen napraforgó- és tökmagot fo­gyasztani: e két „lenézett” mag igen gazdag fluorban! Jód: Napi 0,4 milligramm szükséges a pajzsmirigy és az izomrendszer zavartalan mű­ködéséhez. A legtöbb jód a tengerből származó élelmi­szerekben, tengeri halakban, szardíniában stb., továbbá az algákban található. Szabó Margit, Ferenczy Europress Az újra felfedezett egyház 12. Istennel kötött szövetség Sorozatunkban már kétszer is foglalkoztunk a keresztséggel (katolikus és evangélikus megkö­zelítésből), s Csaholczi László békéscsabai re­formátus lelkipásztor értelmezése ismét szép bizonyítékát adta annak, hogy bizony ez a jelen­tős esemény nem egyszerű névadás, de egy életre szóló elkötelezettség^ — A keresztség értelmezésekor a Szentírás­ból szeretnék kiindulni, amelynek a magva egy feltételrendszer, egy szövetség. Jézus azt hagy­ta meg apostolainak, hogy tegyenek tanít­vánnyá minden népet, kereszteljenek, tanítsa­nak, hogy az emberek követhessék őt. Akik az ő útjára térnek, azokkal viszont együtt lesz a világ végezetéig. Tehát ez a feltételrendszer egyrészt az embereken nyugszik, másrészt Istenen. Ha az ember azt teszi, amit az Isten vár tőle, akkor Isten is megteszi az ő vállalt feladatát. Ezt a feltételrendszert nevezi a Biblia szövetségnek (Ószövetség, Újszövetség). Ez a szövetség a keresztséggel kezdődik, amely gyakorlatilag nem más, mint az Istennel kötött szövetség legalizálása: a megkeresztelt mások előtt is kinyilvánítja, hogy komolyan veszi az Úrral való kapcsolatot. A felnőtt keresztség esetén ez SZENT BIBLIA ISTENNEK O ES UJ TESTAMENTOMA­BAN FOGLALTATOTT égéi?: Szent Iras. M A G T A X HYClVYt fordittaíott C A R 0 L / GÁSPÁR Áltál. MOSTAN PEDIG UJOBBAN EZ ÖREG Formában némely nehezebi és homályoflab Fordicifu Sz. Irásbéii Lv~ oil oknak értelmes magyaraiaiival. « Iftennek a’Magyar nemzet- ben lévő Anyalzcn«gyhi“nik bathatói épúlélcie ki- bocsá itatott. VAR ADÓN, KéfUVIÁRA [cicetectCo­Kczdcrtctett nyomtacAl'a a1 vclzedelein előtt : és el végczcecet tosv/.AT, SZENCI K. ABRAHAM Jtal **********-* hamsam Az idősek testamentomként ismerik Isten felajánlott szövetségét. (Az 1661-es Váradi Biblia címlapja) a vállalás megkérdőjelezhetetlen, hiszen az il­lető maga dönt saját lépéséről. A gyermekke- resztségnek viszont éppen ezért csak ott van helye és értelme, ahol a szülők az Úrral való szövetségben élnek. Nem hangozhat el a hitben nevelés ígérete, ha a szülők nem tudják, hogy mi a bibliai hit. — A napjainkban kisgyermeket nevelő szülőnemzedéknél az okozza a legnagyobb feszültséget, hogy legtöbbjük nincs megkeresz­telve, hiányoznak a hitélettel kapcsolatos isme­reteik, ugyanakkor egyre többen szeretnék a templomban keresztvíz alá tartani kicsinyeiket. — Sok szép példát tudnék említeni arra, amikor a gyermekét megkeresztelni vágyó vál­lalta, hogy megismerje hitünket, s folyamato­san felnőtt, megérlelődött szándékához. Ilyen­kor néhány hónapon át hitoktatáson vesznek részt a szülők, bekapcsolódnak az istentisztele­tekbe és megkeresztelt gyermekükkel együtt indulnak el a hit útján. Természetesen mások— meghallván a feltételt: először önmaguknak kell tanítvánnyá válniok — letesznek a csupán népszokásnak vélt keresztelő megtartásáról. Tudom, hogy az első lépést a legnehezebb megtenni, de ugyanígy vagyunk a folyóvízzel is, amely csak addig hideg, amíg a testünk alkalmazkodik a hőmérsékletéhez, azután már jó benne úszni. — A keresztség tehát azt jelzi, hogy a benne részesülő elindult Isten útján. Mire vállalkozik Krisztus követésekor a hitben élő ember? — A keresztségről még elmondanám, hogy valamikor bemerítés formájában történt, ugyanis az ókori ember számára a víz halálho­zót és életet adót egyaránt jelentett. A vízbe való alámerítés azt fejezte ki, hogy a keresztelendő meghalt az Isten nélküli életnek, de a következő pillanatban, amikor kiemelték a vízből, akkor új életre született. Manapság a vízzel való leöntés ugyanezt a tartalmat hordozza. Visszatérve a kérdésére: a szövetségbe kerülés természetesen feladattal jár, de ez nem holmi aszkézis, ahogy sokan gondolnák, hanem egy kedves teher. Ugyanúgy, mint az öccsét hátán cipelő fiú ese­tében, akire rászóltak, hogy miért cipeli azt a terhet, s ő így válaszolt: nem teher ez, hanem a kisöcsém. A hitben élő őppen ezen a vállalt feladaton keresztül találja meg élete tartalmát és célját. A B ibl ia tanítása szerint az ember élete akkor kerül a helyére, ha kapcsolatba lép Isten­nel. További életében már csak egy függőség van, az Istentől való függőség. Amíg ezt az egy igazi függőséget nem találja meg az ember, addig vergődik, s nem talál megoldást a kudarcaira, betegségeire, konfliktusaira. (Folytatjuk) Lenthár Márta Gazdaképzés Sorozatunk a Tv2 vasárnapi gazdaképző' műsorának anyaga (ismétlés szombat reggelenként), melynek szakmai felelőse és előadója dr. Böő István békéscsabai állatorvos. A háziméh I. Az ember és a méh A Földön ma élő állatfajoknak mintegy háromnegyede rovar. Európában körülbelül 30 ezer rovarfaj ismert, ez csak töredé­ke az öt földrész 1 millió fajá­nak, s a kép korántsem teljes, hiszen a trópusokon élő rovar­fajok közül sokat még fel sem fedeztek. Igaz, az ember századunk­ban kiteljesedett természet el­leni tudat alatti vagy — mit szépítsük! —tudatos „háború­ja” e roppant számot csökken­teni igyekszik! Bevallom, ebben az egyen­lőtlen harcban a rovaroknak „szurkolok”, mert a természet velük együtt van (lenne) egyen­súlyban. Persze nem a káros ro­varoknak, a mezőgazdasági és egyéb kártevőknek, az élőskö­dőknek, a betegségek terjesztő­inek stb., hanem a hasznosak­nak, melyek közül a legnépsze­rűbb, a legtöbbet kutatott, en­nélfogva a legismertebb is: a háziméh. De vajon „házi”-e a méh. Olyan értelemben nem há­ziállat, mint a többi gazdasági állatunk, melyek az ember gon­doskodása nélkül elpusztulnak. Nem így a méhek, melyek éle­tét, szokásait az ember legfel­jebb befolyásolni tudta, azok alapjaiban ma is olyanok, mint abban a korban, amikor ember még nem is élt a földön. A méhészkedés a szó leg­szorosabb értelmében ősi fog­lalkozás, hiszen már az ősem­ber is „méhészkedett”. A bar­A méhészkedés a szó legszoV rosabb értelmében ősi foglal­kozás ARCHÍV FOTÓ langrajzok bizonyítják, hogy húszezer évvel ezelőtt már is­merték és fogyasztották a mé­zet, őseink egyetlen édesség­forrása a fák odvaiban, sziklák repedéseiben talált, vadon élő méhektől származó méz volt, melyet az ember a méhcsalá­doktól elrabolt (kirabolt), mi­közben a méheket el is pusztí­totta (általában füstöléssel). Később, hogy a mézszerzés már ne véletlenszerű, ne eset­leges legyen, az ember méh- tartóvá vált: például az óegyiptomiak nílusi iszapból készített csövekbe telepítették a méheket, Európában mester­séges odúkat, üregeket készí­tettek a fákon számukra, ké­sőbb a már befészkelt üreges farészeket kifűrészelték, a rönköket egymás mellé felállí­tották. Noha az ember kizáró­lag saját érdekeit tekintve méhtartóvá vált, a méz elvéte­le ekkor még változatlanul a méhek halálával végződött na­gyon hosszú ideig. így volt ez hazánkban is még a „kasos” méhészkedés alatt is, egészen a kaptárak, keretek, vagyis a mozgatható lépek XIX. század közepén történő megjelenésé­ig, jóllehet, bizonyos tájegysé­geken a kasokkal, köpükkel még a XX. század első harma­dában bőven találkozhattunk volna. A kast szalmából, vesszőből, gyékényből, sásból fonták, alul nyitott, felül csú­csos vagy lekerekített „méhla- kás”, melyet sárral, agyaggal, tehéntrágyával, fahamuval tö­mörítettek, rajta természete­sen megfelelő röpnyílást hagytak. A köpü a kas deszká­ból készült változata. A Kárpát-medence éghajla­ta, természeti adottságai, ter­mészetes méhlegelői hazánkat évszázadokon át a méhek „pa­radicsomává” tették. Még a XX. század elején is általános volt a parlag a vetésforgóban, a tarlóhántást sem ismerték, ezért több hónapon át virág­zott a tarlóvirág (tisztesfű), nem kellett törődni a méhcsa­ládok átteleltetésével. A méhészkedés valóban olyan volt, ahogy a szépiroda­lomból megismertük: olvas­gatás, pipázás, terefere, egy- egy pohár bor mellett inkább csak a méhekkel való foglala­tosságot, rajbefogásokat, mézelszedést jelentette. Vi­rágzott a mézkereskedelem, a sonkolyosok (kereskedők) méhésztől méhészig jártak. (Folytatjuk) Beküldendő: a nyíllal jelölt sorok megfejtése. Beküldési határidő: 1993. augusztus 16. Cím: Békés Megyei Hírlap szerkesztősége, 5601 Békéscsaba, pf.: 111. A megfejtéseket csak postai levelezőlapon fogadjuk el. A helyes megfejtők között 5 darab 500 forintos vásárlási utalványt sorsolunk ki, amit postán elküldünk. A július 24—25-ei rejtvény megfejtése: „Mondtam, hogy nem kellett volna a fürdőkád­ba tenned a békáidat.” Nyertesek: Dinya Margit (Békéscsaba), Far­kas Józsefné (Szarvas), Horváth Csaba (Déva- ványa), Horváthné Nagy Mária (Orosháza), dr. Pál Mária (Békés).

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents