Békés Megyei Hírlap, 1993. augusztus (48. évfolyam, 178-202. szám)

1993-08-05 / 181. szám

KÖRKÉP 1993. augusztus 5., csütörtök ' Magad uram, ha szolgád nincsen Vidéki látáskárosultak kényszeralapítványa Jó dolog, hogy a civil társadalom egy­re ritkábban hisz a sültgalamb-cso- dában, és sorsa alakítását egyre gyak­rabban veszi a saját kezébe. A gyulai látáskárosultak alapítványi kezde­ményezését is fel lehetne így fogni, de akkor meghamisítanánk a keserű va­lóságot. Az 1980-ban csőlátása miatt vakként leszázalékolt gyulai Holl Jó- zsefné és férje, valamint egy pedagó­gusnő, akinek harmincéves fia veszí­tette el hirtelen a látását, indította útjára saját pénzén a „Látásunkért Alapítványt”. Hogy miért volt erre szükség, amikor létezik már egy ilyen országos alapítvány, arra Hollné Ágoston Joli adta meg a választ. — A látáskárosultak közül csak a vakoknak van érdekvédelme, pedig sokezer ember küszködik látáscsökkenése miatt sokfajta nehézséggel. Mi az alapítvánnyal rájuk is gondolni szeretnénk. Ugyan a budapestiek már létrehoztak egy ha­sonlót, csakhogy ez a vidéken élőket nem segíti. Hogyan használhatná a zalai vagy a gyulai látáskárosult azt az olvasógépet, ami Budapes­ten van? Mennyiben segíti a két pesti klinikának vásárolt műszer azt, akit a lakóhelye szerint illetékes kórház szemészete lát el, s ahol ugyan­csak műszerproblémák vannak. És ki képvisel­né a szemideghártya-elváltozásban szenvedő­ket, akiknek létkérdés az Etaretin injekció, amit korábban ingyen kaptunk» majd egy éve ezer forintért, most meg nemcsak a támogatást von­ták meg, de kapni sem lehet, holott Bécs mellett gyártják. írtam én mindenfelé, de csak annyi választ kaptunk az illetékes minisztériumtól, hogy van helyette más, hazai gyógyszer. De hogy mi, azt nem tudták megmondani. Egy esztendőre 10 doboz kell belőle, egy doboz ára 1020 schilling. Hogy tudná ezt egy munka- nélküli vagy egy nyugdíjas megvenni? Tehát ebben is segíteni szeretnénk és még sok min­denben. Az iskolába járó látáscsökkent gyerekeknek az okoz gondot, hogy a budapesti Vakok Intéze­téből szinte képtelenség hanganyaghoz jutni, amelyen a kötelező olvasmányok vannak. Ezért gondoltuk, hogy az alapítványból befolyt összegből olvasógépet, tananyagot és olvasmá­nyokat tartalmazó hangkazettákat is veszünk. Segíteni kívánjuk a pályakezdőket, ugyanakkor a bennünket ellátó gyulai kórház szemészeti osztályának is vásárolnánk műszereket. Már létezik a számlaszámúnk is, a gyulai OTP- fióknál a 621-2903-as számon lehet befizetni. A kuratórium tagjai levélben keresték meg a pol­gármesteri hivatalokat és az iskolákat, hogy segítsenek a rászorulók felmérésében, és ha lehet, anyagi támogatással is. Reméljük, az emberek sem hagynak cserben bennünket... B. Sajti Emese A szemüvegek, optikai eszközök ára a csillagos égbe emelkedett Ebbe az áfa is besegített A kontaktlencsét sem mindenki szépészeti okból használja, van, akinek másképp nem oldható meg a szemüveg viselése. Ám ez utóbbiaknak is tízezer forintot kell fizetni érte, mondván, a kontaktlencse luxuscikk FOTÓ: LEHOCZKY PÉTER Polgárőrök, csőszök kerestetnek Holnap: csabai, vésztó'i, pusztaföldvári jelöltek Szupernagyik kerestetnek Lassan lejár Szupernagyi pályázatunk nevezési határide­je. Még pár napig elfogadunk fényképeket a nagymamák­ról, természetesen névvel és lakcímmel, pár soros „indok­lással”. Elsősorban arra vagyunk kíváncsiak, mi az, ami­ben ő a legszuperebb, amit egyedül ő tud. Legkésőbb kedden adják postára a fotót. A képeket folyamatosan közöljük és alkalmanként idézünk a kísérő sorokból is. (Csak jó minőségűfekete-fehér arcképeket áll módunkban elfogadni, és visszaküldeni nem tudjuk.) Kérjük, feltétlenül tüntessék fel a fényképet beküldő nevét és pontos címét is — közöttük ugyanis értékes nyereményeket sorsolunk majd ki. S hogy ki lesz „Szuper­nagyi”? Ezt olvasóink döntik el. A megjelent képekkel szavazhatnak a következő módon: a lapunkból kivágott fotót az alatta szereplő névvel borítékban küldjék be a következő címre: Békés Megyei Hírlap, Békéscsaba, Pf. 111. A borítékra feltétlenül írják rá: „Szupemagyi”. Fo­lyamatosan lehet szavazni, a végső határidő az utolsó fotók megjelenését követő egy hét. Holnap újabb békés­csabai, vésztői és pusztaföldvári Szupemagyi-jelöltek fényképét jelentetjük meg. A beküldött szavazatok alapján díjazzuk értékes juta­lommal az első tíz pályázót, s hozzá tízet kisorsolunk azok közül, akikre beérkezik akár egyetlen szavazat is. Az eddigi kedvezőtlen tapasztalatok alapján nyomaté­kosan kérjük, egyértelműen tüntessék fel a fotó hátolda­lán, hogy kit ábrázol a fotó és hol lakik! Ne feledjék: a fotók végső beküldési határideje: augusz­tus 10. ✓ Éjjel-nappal szálló sárga angyalok A kulcsszám: 088 Levél a polgármestereknek Békéscsabán az ILS Nyelvis­kola levelet írt a polgármeste­reknek, hogy különösen a kis­településeken, ahol gond van az idegen nyelv oktatásával, vállalják egy 720 órás tanfo­lyam keretében az angol nyel­vi képzést. Az érettségizettek számára indított nyelvtanfo­lyam hallgatóinak oxfordi kö­zépfokú vagy felsőfokú vizs­gát kell tenni, majd kéthetes bentlakásos módszertani kép­zés keretében olyan képesítést nyernek, amellyel már tanít­hatnak is. Ezt követően nyer­nek felvételt az ILS Főiskolá­ra. A nyelviskola a bentlakásos képzés ideje alatt vállalja a pedagógus helyettesítését is. Sikeresen zárult a KHB kötvénykibocsátása Sikeresen zárult annak az 1 milliárd forint keretösszegű kereskedelmi kötvénynek a ki­bocsátása, amelyet a Közép- Európai Hitelbank — a Kö- zép-Éurópai Nemzetközi Bank Rt. (CIB) leánybankja — dobott a piacra a közelmúlt­ban. A zártkörű kibocsátás szervezésével a bank a CIB Bróker Kft.-t bízta meg. Minderről a pénzintézet tájé­koztatta az MTl-t szerdán. Az aukciós rendben értékesített papírok futamideje 180 nap. Az értékesítésre felkínált pa­pírokat intézményi befektetők és kereskedelmi bankok je­gyezték le. Elfogták a füredi nők rémét Ártalmatlanná tették a bala- tontonfüredi nők rémét. A bűncselekmény elkövetése után alig öt órával, szerdára virradó éjszaka elfogták K. A. 24 éves veszprémi lakost, aki kedden este 19.30 órakor meg­erőszakolt egy német nőt. K. A. alaposan gyanúsítható a há­rom héttel ezelőtt elkövetett erőszakoskodással is, akkor szenvedő alanyának sikerült elmenekülnie. A gyanúsított egyébként az elmúlt év no­vemberében szabadult a bör­tönből, ahol szintén nemi erő­szak miatt töltötte büntetését. Megoldás Tengiz-ügyben? A szerdai nap során az OTP számlájára került a Tengizben dolgozók június végéig járó devizaellátmánya. Erről tájé­koztatta az MTI-t szerdán dél­után Dérczy Ferenc, a fővállal­kozó Vegyépszer Rt. vezér- igazgatója. Az OTP ígérete szerint leg­később pénteken a vidéki fió­kokba is továbbítja a devizát. A Vegyépszer néhány vezető munkatársa csütörtök este — szándéka szerint az ügy rende­ződését igazoló bizonylatok­kal együtt — Tengizbe utazik, hogy megnyugtassa a dolgo­zókat. Ezzel egyidejűleg a Vegyépszer Rt. kezdemé­nyezte annak engedélyezését, hogy a devizaellátmányt a jö­vőben a munka helyszínén, a kazahsztáni Tengizben vehes­sék fel a dolgozók. (Folytatás az 1. oldalról) — Nagy a jövés-menés éj­szakánként. Motorizált és lo­vaskocsis tolvajok járják a ha­tárt. Mindent visznek, amit ér­nek. Most a kukoricatáblákat dézsmálják, de ellopják a szi­vattyúkat is. Messze még az ősz, addig kilopják a szemün­ket! — panaszkodott az egyik gazda és javasolta, hogy éjsza­ka a határban „csavargókat” büntessék meg. , Papp Jánosnak, a helyi ter­melőszövetkezet elnökének nem újdonság ez a jelenség. — Ezelőtt is fogtunk meg gádorosi embert, mert a másét vitte haza, a mi szavunk azon­ban nem volt elrettentő. Mező­Új, a mezőgazdasági gazdálko­dók számára kedvezőbb bizto­sítási forma bevezetését kezdte meg az Argos Biztosító — tájé­koztatta szerdán az MTI-t a cég üzletágvezetője* Márki János. Az új biztosítási forma lényege: (Folytatás az 1. oldalról) mégis nagyon kedvezőek a ta­pasztalataink. Vasárnap a gyu­lai piacon (is) eltűntek a kávé­hegyek és a cigarettahalmok, de ugyanezt mondhatom Bé­késről és Mezőberényről is. A mai napon Békéscsabán ellen­őriztek a kollegáim, semmi in­tézkedést nem kellett tenniük. Az az érzésem, hogy kellett ez őreinket leszereltük, mert ki­nevették őket, nem volt tekin­télyük. Hatékony értékmegőr­zést nem produkáltak. De hogy is produkáltak volna, amikor sok esetben 5-6 tagba­szakadt legénnyel kellett szembesülniük — mondta az elnök. Természetesen a rendőrség is képviseltette magát a testületi ülésen, Németh Jó­zsef százados, az Orosházi Rendőrkapitányság közrend- védelmi osztályának vezetője elmondta, hogy Gádoroson a 3 körzeti megbízotti állást tulaj­donképpen betöltötték, de több okot is felsorolt annak alátámasztásaként, hogy Se­egy olyan kölcsönösségi bizto­sítási egyesületi rendszer kiala­kítása Magyarországon, amely­nek keretében csökkenthetők a jelenleg még többek által ma­gasnak ítélt mezőgazdasági biz­tosítási költségek. az egy hónapos türelmi idő jú­lius 1-től augusztus 1-ig. így mindenkinek megvolt a lehe­tősége, hogy túladjon a kávé- és cigarettakészletén. — Meg van szabva, hogy mikor, hol ellenó'riznek? — Ahol piac van, oda to­vábbra is folyamatosan elláto­gatnak a kollegáim ... B. V. bők Oszkár törzsőrmester egyedül van a területen. — Egy rendőr pedig nem rendőr — állapította meg az egyik képviselő és kezdemé­nyezte, szervezzenek polgár­őrséget (jelentkezők máris vannak, elsősorban a megká­rosított gazdák köréből; aki pedig ezután szánja el magát, keresse a jegyzőt). A szervezet felállásáig a nagyszénási kör­zeti megbízottak besegítenek gádorosi kollégájuknak. A téma kapcsán felvetődött, hogy ha a földtulajdonosok ösz- szefognak (ez sem elképzelhe­tetlen), akkor fizetett csőszök­kel őriztethetnék birtokaikat. Csete Ilona Gondozóintézetek adatai A pszichiátriai gondozókban 135 761, az alkoholgondozók­ban 49 108 személyt tartottak nyilván 1992-ben. Tavaly 4577 új tbc-st vettek nyilván­tartásba, a regisztrált betegek száma így elérte a 18 997-et. Ezek közül 10 882 az aktív tbc-s — adta közre szerdán a Központi Statisztikai Hivatal. A pszichiátriai gondozottak száma 1991-hez képest 5 szá­zalékkal nőtt. Az év végén 61 százalékuk volt nő. A nyilván­tartott férfiak közt háromszor gyakoribb az alkoholos pszi­chózis, illetve az alkoholfüg­gőség, mint a nőknél, míg ez utóbbiak körében 1,5-2-szer magasabb a gyógyszeres pszi­chózis, illetve függőség.­Az alkoholgondozókban nyilvántartottak 82 százaléka férfi, 93 százalékuk 20-59 éves, a 20 évnél fiatalabb gon­dozattak aránya a fél százalé­kot sem éri el. Bármelyikünkkel előfordul­hat, hogy valahol az ország­úton vagy éppen városon belül lerobban az autónk, és ha kel­lően pechesek vagyunk, ez éj­jel történik, amikor arra a ma­dár se jár. Ilyenkor sok esetben segélyszolgálati kocsira, azaz más nevén, sárga angyalra szorul. Mindeddig azonban csak nappal nyílt lehetőség ar­ra, hogy segítséget kérjünk, és csupán akkor, ha tudtuk az ille­tékes autóklub telefonszámát. A napokban azonban új rend­szer lépett életbe, és a 088-as telefonszámon éjjel-nappal ingyen tárcsázhatunk sárga angyalért, illetve ha nyilvános fülkéből hívjuk a számot, a bedobott pénzt visszakapjuk. Tóth Lászlót, a Magyar Autó­klub Békés megyei titkárát a részletekről kérdeztük: — Az autóklub országos se­gélyszolgálati hálózatában 103 sárga angyal tart ügyeletet — kezdte. — Megyénkben két ko­csival rendelkezünk, az IZS „törzshelye” Orosházán, a Shell-kútnál van, a korszerű Opel Corsa pedig Békéscsabán, a Szarvasi úton állomásozik. Az Opel Westel-rádiótelefonnal felszerelt. Az országban öt disz­pécserközpont működik, mi Kecskeméthez tartozunk. Ha lerobban az autó, és a térségből hívják a 088-at, akkor a kecske­méti diszpécserközpont küldi az esethez legközelebb lévő sár­ga angyalt. — Miben tudnak segíteni a bajba került autósoknak? — Az országúti segélyszol­gálat — amely klubtagjaink­nak ingyenes—lényege, hogy ha helyben fél, maximum egy óra alatt el lehet a hibát háríta­ni, akkor megteszik a kollé­gák. Ha nem, akkor hívhatnak autómentőt, de a szállításért már mindenkinek fizetni kell. A másik szolgáltatás a városi indítószolgálat, amelyet a klubtagok is térítés ellenében vehetnek igénybe, igaz, jóval kedvezőbb tarifával. Ha az ak­kumulátor felmondja a szolgá­latot vagy dugulás, elektromos hiba következik be, akkor eze­ket elhárítják helyszínre érke­ző munkatársaink. Ny. L. Sarokba szorítva Tanévkezdés előtt így augusztus elején a szüleik már a tanévkezdésre gondol­nak. A gyermekek legnagyobb bánatára már lassan elő kell szedni a tavalyi füzeteket, hogy átismételjék a halvá­nyodó. ismereteket. A közös bevásárlások ideje is augusz­tus, ilyenkor derül ki, hogy kicsi már az iskolaköpeny, elkopott a tornadressz és kellene egy másik cipő is. A felsoroltakat könnyűszerrel meg lehet venni, ami a kínálatot jelenti. A KGST-piacon megtalálható az olcsó román füzet, a lengyel ceruza, az orosz csodatoll és ki tudja még mi minden, ami az iskolába kell. Érdekes módon az alkalmi árusok és az országokat keresztül-kasul vándorló kereskedők már előre készülnek a szeptemberi tanévnyi­tásra. Az állami kereskedelem és a kiskereskedelmi háló­zat szintén bő választékot kínál, akár iskolatáskáról, akár más tanszerről legyen szó. Csak pénz kérdése, hogy ki hol vásárol. A vékonyabb pénztárcájúak megelégednek az olcsóbb portékával, a tehetősebbek megvehetik a szebbet, elegánsabbat. Nincs azonban menekülés a tankönyvek és a füzetek megvásárlása terén. Ahol az önkormányzat teheti, magára vállalja teljesen vagy részben a beiskolázás költségeit. Ahol nem, ott igencsak megterhelőegy-egy család költség- vetésének a rendkívül drága füzet és tankönyv. Külön gond, hogy a rendszerváltás nemcsak a történelemkönyvet bírálta felül, hanem sok mást is, amely új kiadásban drágább és talán nem is jobb. Papp János „OLYAN FEKETE A VILÁG, MINT A KIBERLETT LELKIISMERET.” (Petőfi) / Uj biztosítási forma Se kávé, se cigaretta

Next

/
Thumbnails
Contents