Békés Megyei Hírlap, 1993. augusztus (48. évfolyam, 178-202. szám)
1993-08-30 / 201. szám
1993. augusztus 30., hétfő HAZAI TÜKÖR/SOROZAT iRÉKÉS MEGYEI HÍRLAP Magyar-román polgárfórum Politikus pálya a pártállamban és a rendszerváltásban Az utóbbi évtizedek történelmi átalakulásának bemutatása és elemzése Részlet Pozsgay Imre: 1989. Politikus pálya a pártállamban és a rendszerváltásban címmel a Püski Kiadónál a közeli hetekben megjelenő' kötetéből. A pályatörténet az utóbbi évtizedek, s főképpen az 1987—90 közötti történelmi átalakulás bemutatása, elemzése, több, eddig ismeretlen momentum feltárása olyan szerző tollából, aki az eseményeknek hol közvetlen résztvevője, hol fontos irányítója volt. A visszaemlékezés nemcsak a történetírók számára forrás, de a rendszerváltás eddigi folyamatának megértése, s a lehetséges további útkeresés szempontjából is nélkülözhetetlen dokumentum. Zárónyilatkozat elfogadásával fejezte be munkáját vasárnap Pécsett az első magyarromán polgárfórum, amelyet a pécsi székhelyű Magyar-Román Baráti Társaság szervezett. A háromnapos tanácskozás harminc román és harminc magyar részvevője által elfogadott nyilatkozat a két ország államközi kapcsolatainak rendezését szolgáló magyar-román alapszerződés mielőbbi létrehozására kéri a törvényhozókat. Leszögezi, hogy Európa — különösen pedig Ke- let-Európa — népei, nemzetei számára sorskérdés a békés együttélés és együttműködés, amelyre nézve a nacionalizmus a legnagyobb veszély. A nyilatkozat arra hívja fel a két ország politikai erőit, hogy tartózkodjanak a szélsőséges nacionalista megnyilvánulásoktól. A fórum résztvevői szorgalmazzák, hogy újítsa fel munkáját az iskolai tankönyveket vizsgáló magyar-román történelmi vegyesbizottság, s érje el, hogy kikerüljenek e könyvekből a történelemtorzítások. A nyilatkozók javasolják, hogy mindkét országban és minden szinten kapjon nagyobb teret és figyelmet a szomszédos népek történelmét, kultúráját, életét bemutató tananyag. Határhelyzet A határokon a Magyarországra igyekvő személyforgalomban Biharkeresztesnél, a külföldre irányuló kamionforgalomban Nagylaknál és Gyulánál alakult ki jelentős várakozás vasárnap reggelig. Biharkeresztesnél 6 órát, Nagylaknál 15, Gyulánál 7 órát kényszerültek várni a vezetők. A Magyarországot elhagyók Záhonynál 4 órát álltak a határon az átjutásig. Október 6-án, viharos előzmények után megkezdődött az MSZMP utolsó kongresszusa. A megelőző hetekben már nemigen volt együttműködés a párt vezetői között, formálisan szervezeti, szervezési ügyeket intéztünk. A rutinos pártgépezet ehhez teljesen elegendő volt. A kongresszusi helyszín kiválasztása, a küldöttek szállása, a sajtóközpont rendben volt, látszólag minden ment, mint a karikacsapás. A Központi Bizottság teljes önfeladással, beletörődéssel minden ügyben egyhangú, vita nélküli döntést hozott, vita nélkül vette tudomásul a legnagyobb horderejű megállapodásokat, mint akinek minden mindegy. Bevallom, ez engem nem rendített meg, ellenkezőleg, meg- könnyebbü-lést okozott. Úgy éreztem, hogy a párt feloszlatásának, s az új szocialista párt életre hívásának nem lesznek komolyabb akadályai. Ám korai volt egy kissé az öröm. Elszámítottam magam, mert igaz ugyan, hogy a Központi Bizottság vert seregként viselkedett, de nem így a párt konzervatív erői, amelyek a kongresszus előtti napokban nagyon is aktivizálódtak. Az első napon még úgy tűnt, hogy nincs akadálya a radikálisabb reformerők győzelmének. Egyetértés alakult ki a párt feloszlatásáról, az újonnan szerveződő párt nevéről, a kongresszus lebonyolításához szükséges ügyrendről. A reformerők első napi győzelme órák alatt elbizakodottsággá változott. Kétségtelen, magam is hatása alá kerültem ennek a látszatgyőzelemnek. Németh Miklóssal, Horn Gyulával együtt én is beléptem a reformszövetségnek nevezett platformba és arra gondoltunk, hogy a Grósz és Berecz által vezényelt rendpárti oldal nem jelent majd ellenfelet az alapkérdések meghatározásában. Ezt tulajdonképpen jól is gondoltuk, a baj nem innét jött. Népidemokratikus platform címén újjászerveződtek a kongresszuson azok a konzervatív állampárti erők, amelyek jelszavakban elfogadták a reformot, tudomásul vették a párt feloszlatását, beleegyeztek, hogy Magyar Szocialista Párt néven új párt alakuljon, tudomásul vették a politikai egyeztető tárgyalások záródokumentumát, egyszóval látszatra megfeleltek a fordulat követelményeinek, valójában egy olyan anakronisztikus bal- oldaliságot fogalmaztak meg, amely a kongresszusi küldöttek többségének szíve vágyát kifejezte: úgy beleegyezni és beletörődni a pluralizmus és a jogállam körülményeibe, hogy közben ne kelljen feladni a revans gondolatát, a párt hegemóniájának gondolatát. Mikor előretörésük felismerhetőPozsgay Imre, a Nemzeti Demokrata Szövetség elnöke MTI-FOTÓ vé vált, s kiderült, hogy a reformerek előző napi győzelme csupán néhány jóbeszédű küldött érzelmi hatásokat kiváltó produkciója volt, ettől kezdve csak arra gondoltam, mentsük, ami menthető. Érjük el, hogy törvényesen, saját kongresszusán mondja ki az MSZMP önmaga feloszlatását. Tegyünk szabaddá hétszázötvenezer párttagot. (Addigra annyi maradt a korábbi nyolc százhat vanezerből.) Szabadságukat visszanyerve alakítsák meg a szocialista pártot azok, akik elfogadják annak lényegében szociáldemokrata tartalmú programját és demokratikus alapszabályát, a többi szabadságolt párttag pedig készítse el magánstratégiáját, s próbáljon meg beilleszkedni az eljövendő új rendszerbe. Hogy a reformerőket menynyire gyengén képviselték a kongresszuson, az akkor derült ki igazán, amikor nagy horderejű alapvető politikai kérdésekben kellett döntést hozni. A legjellemzőbb példája volt ennek az a döntés, amelyet a pártszervezetek munkahelyi kivonulásáról kellett meghozni. Ez volt az az ügy, amelybe már a nyár folyamán, a politikai egyeztető tárgyalásokon belebuktam, amikor is a párt vezetői dezavuáltak engem álláspontom miatt. Itt ebben a kérdésben most szavazni kellett. Németh Miklós, Horn Gyula meg én a munkahelyekről való kivonulás mellett voltunk. Nyers Rezső makacsul kitartott nyáron hangoztatott álláspontja mellett. Én arra kértem, hogy akkor legalább ne szóljon a kongresszushoz, de indulatai erősebbek voltak, meg elkötelezettségei is, mert szavazás előtt felrohant a szónoki emelvényre, és tőle szokatlan szenvedélyességgel kikelt a javaslat ellen. A szavazás eredménye siralmas volt. A mintegy ezerkétszáz küldöttből alig valamivel több, mint száz tartott velünk, a többiek Nyers Rezső álláspontjára szavaztak. Mindezek ellenére, a szociáldemokrácia jövőjében bizakodva, szerepet vállaltam az új párt vezetőségében, megválasztottak alelnöknek, s óriási ünneplés közepette az egész kongresszus felállva megerősítette köztársasági elnökjelöltségemet. A belső vereségek ellenére hittel, meggyőződéssel láttam hozzá új feladataimhoz, reméltem, hogy belátható időn belül az európai baloldal követelményei és a szociáldemokrácia tapasztalatai szerinti pártot tudunk alkotni Magyarországon. Ugyanakkor támogattam Németh Miklóst abbeli törekvésében, hogy az eddigieknél is nagyobb mértékben, lényegében teljesen függetlenítse a kormányt a párt tevékenységétől. Szakértői kormányként, a sarkalatos törvények előkészítőjeként, önnön korlátáink tudatában tegyük felelősen a dolgunkat. Megegyeztünk abban, hogy bár a pártkongresszus sem a pártvagyon, sem a munkahelyi pártszerveződés, sem a Munkásőrség dolgában nem hozott elfogadható határozatokat, a politikai egyeztető tárgyalások szellemében, azok követelményei szerinti törvényeket terjesztünk elő ezekről a kérdésekről is a parlamentbe. Ez a tervünk használhatónak, jónak bizonyult. Az október 23- a előtti időszakban, az 56-os évfordulóra készülődve a magyar országgyűlés jóváhagyta az alkotmánymódosítást, a köztársasági államformát, s a döntések után lélekben az egész ország október 23-ára, a köztársaság kikiáltásának napjára készülődött. A harmincegy évvel ezelőttihez hasonlóan, derűs napra ébredt az ország. Minden különösebb szervezés nélkül, csupán az újsághír hatására, már a kora délelőtti órákban tízezrek gyülekeztek az Országház előtt, a Kossuth Lajos téren, s a kelet-közép-európai átalakulás első és világraszóló aktusaként Magyarországon visszavonhatatlanul beszüntették a szocializmus építésének nevezett, zsákutcás bolsevik-kísérletet, nyilvánosan leváltották az állampártot, a népköztársaságnak nevezett pártállami formát, s kikiáltották a Magyar Köztársaságot. Szűrös Mátyás, az Ország- gyűlés elnöke lett az új Magyar Köztársaság ideiglenes elnöke. Rá két napra — magam mögött hagyva egy lezárt korszakot, elindultam a világba, teljesíteni egy háromhetes nemzetközi programot. Ennek első állomása Anglia volt. Randé Jenő: Nagykövet voltam Egyiptomban Időtlen háború Konferencia a vállalkozásokról 16. A döntés éve Ha a logika nagyobb szerepet játszott volna a Közel-Kelet történelmében, aligha nyilvánította volna Szadat elnök mindazok után, ami 1971 első felében Egyiptomban és Egyiptom körül történt, ezt az évet a „döntés évévé”. Túlzás lenne azt mondani, hogy a „forradalom kiigazításának” jelszava, amit Szadat ellenfeleinek őrizetbevétele után meghirdetett, nem keltett visszhangot. A lehallgatott telefonbeszélgetések tekercseinek elégetése a Belügyminisztérium udvarán olyan látványosságnak bizonyult, ami éreklődők tömegét vonzotta. Jócskán akadtak neves politikusok, hogy a már többször idézett Haikalt említsem, akik teljes mellszélességgel kiálltak az „új politika” mellett. A sivatagi koncentrációs táborokat megjárt kommunisták közül is jónéhányan komoly pozíciót vállaltak, bár egyikük — alig nyolc hónappal Szadat elnökké választása után — fülem hallatára kijelentette: „Nasszer egy szer jobbra ütött, egyszer balra, ez meg összevissza csapkod.” Szadat akkor még nem tagadta meg Nasszert, csak igyekezett elhatárolódni tőle: „Ga- mál és én mindig ugyanazt akartuk, azzal a különbséggel, hogy ő diktatórikusán törekedett mindent megvalósítani, én pedig demokratikus eszközökkel.” Sokak számára lassú volt a kijózanodás. A bölcs dr. Favzi, akire Szadat főszerepet osztott, megválva a miniszterelnöki széktől, majd az alelnöki tisztségtől, így látta a helyzetet: „Olyan színházban vagyunk közönség, ahol nincs színdarab. Vannak díszletek, vannak hanghatások, van vilá- gosítás, van függöny, de nincs szövegkönyv.” Egyre világosabb lett, hogy egy szereplő van a rögtönzésekre ah&puló „commedia deli’ arte”-ban: az elnök. Az első feltűnő rögtönzést, a „döntés évének” bejelentését követte a többi. S a rögtönzések útja vezetett Jeruzsálembe, Camp Davidbe, Egyiptom elszigetelődéséhez az arab világban, a Nobel-békedíjhoz s végül 1981. október 6-ához, amikor a kairói díszszemlén merénylők géppisztolysorozata valósággal lekaszabolta Szadatot. Mahmúd Riad miniszterelnök-helyettes külügyminiszternek jutott az a feladat, hogy több országban, köztük Magyarországon magyarázza a szadati politikát. Feladatát a tőle megszokott diplomáciai érzékkel oldotta meg. Nem merült bele a „döntés évének” ingoványába, a békés megoldásra helyezte a hangsúlyt, de nem zárta ki teljesen arra az esetre, ha a békés út keresésének minden lehetősége kimerült, s figyelembe véve az egyiptomi népet egyre nehezebb próbára tevő „sem béke, sem háború” állapotot, a katonai megoldás lehetőségét sem. Az időközben a Népi Gyűlésben elfogadott új alkotmány jelentősen növelte az elnök hatáskörét. (A Nemzet- gyűlés nevét is mintha ötletszerűen változtatta volna meg Szadat: „Elhatároztam, hogy eljövök és szólok hozzátok, a Népi Gyűléshez. Egyébként mostantól kezdve nem Nemzetgyűlésnek, hanem Népi Gyűlésnek hívnak benneteket” — mondta az ebből az alkalomból tartott beszédében.) S ugyancsak rögtönzésnek tűnt, hogy Kairó Heliopolis kerületében kijelöltek a Bengaziban elvileg elfogadott unió, az Ittihad székhelyéül egy palotát, anélkül, hogy a részt vevő országok elfogadták volna az unió alkotmányát. A legnagyobb bizonytalanságot azonban az jelentette Szadat számára, hogy a Ro- gers-látogatásnak nem volt folytatása. Vagy ami volt, nem felelt meg elképzeléseinek. Mert igaz, hogy az Afrikai Egységszervezet négytagú küldöttséget jelölt ki, hogy megpróbálja kimozdítani a közel-keleti helyzetet a holtpontról, de a delegáció összetétele — Léopold Senghor, Szenegál francia neveltetésű költő-elnöke, Sese Seko Mobutu, Zaire, Ahmadou Ahidjo, Kamerun és Jakubu Gowon, Nigéria elnöke — nem volt Egyiptom számára túlságosan kedvező. Mobutu ejtőernyős egységeit, melyek mindig készen álltak bevetésre, ha a hatalmas és széthúzó törzsi ország valamelyik részében mozgolódás keletkezett a központi hatalom ellen, izraeli tisztek képezték ki. Ahidjo érthetően nem rokonszenvezett Egyiptommal, mert Kairó az egykori francia gyarmat függetlenségének elnyerése előtt a függetlenségi mozgalom vele szemben álló szárnyát támogatta. Mielőtt elkészült volna az Afrikai Egységszervezet Egyiptomban járt magasszintű küldöttségének jelentése, Szadat Moszkvába látogatott. A megbeszélésekről kiadott közös közlemény meglehetősen kedvezőtlen visszhangot váltott ki Izraelben. A közlemény szövegezésében részt vett egyiptomi diplomata elmondta, az eredeti szövegtervezetből egyiptomi kérésre kimaradt az, hogy „védelmi” jellegű katonai támogatást kapnak. S ez egyesek fülében a „döntő évben” baljósán csengett. (Folytatjuk) Konferenciát tart az Európai Vállalkozáskutató Alapítvány (EFER). Az elmúlt két-három évben a közép-kelet-európai térségben mintegy 8 millió új vállalkozás kezdte meg működését, ám ezeknek mindössze 5 százaléka mondható dinamikusnak. A szakemberek szerint dinamikus vállalkozásoknak a gyorsan növekvő, legalább egymillió dolláros évi Meghirdetői nyilván pontosan tudják: a sztrájk kétélű, veszélyes fegyver. Hasonlatos a harci gázhoz: lebénítja az arcvonal túloldalán levőket, de könnyen azokat is, akik bevetik. Az elmúlt hónapokban tovább halmozódtak a szociális, társadalmi problémák, s a gazdaság számos szférájában rendkívüli módon kiéleződtek a munkáltatók és a munkavállalók közötti konfliktusok. Nem meglepő tehát, hogy a politikai barométerek viharzónákat jeleznek. Ma a repülőgép-karbantartók nyúlnak a sztrájk fegyveréhez, holnap talán a közalkalmazottak, esetleg a köztisztviselők, holnapután az agrárágazat-beliek? Láncreakció? Egy-egy munkahely, esetleg szűkebb vagy tágabb szakmai kör sztrájkba torkolló bérharca — a jelenlegi körülmények köforgalmat elérő, minimum 10 alkalmazottat foglalkoztató cégek számítanak. A résztvevők a mostani konferenciát elsősorban a vállalkozások jövőbeni fejlesztése érdekében tartják döntő fontosságúnak. Megállapodtak abban, hogy az alapítvány a közép-kelet-eu- rópai országokban rövidesen vállalkozói központokat hoz létre. zött — nem egykönnyen lokalizálható. Reális a veszély, hogy az egyedi munkabeszüntetésekből olyan pusztító erejű sztrájkhullám kerekedik, amelynek beláthatatlanok a következményei. Mert míg egyik oldalon a munkanélküliség, a létbizonytalanság, a csökkenő életszínvonal miatti jogos elkeseredettség munkál, a másikon a gazdasági krízis, a külgazdaság megroppanása, a vészesen gyarapodó deficit határolja be a mozgásteret. A gazdaság akut betegségeit egyik hétről vagy egyik hónapról a másikra képtelenség orvosolni. Egyelőre csupán a további romlás megállítása lehet a reális cél. Itt és most nem az az igazi tét, hogy a bérviták terepasztaláról melyik fél tudja leszorítani a másikat, hanem az, hogy egyáltalán lesz-e, ma- rad-e asztal, amely mellett az érvek és érdekek még egyeztethetők. Bajnok Zsolt Az asztal marad?
