Békés Megyei Hírlap, 1993. augusztus (48. évfolyam, 178-202. szám)

1993-08-16 / 190. szám

MŰSOR/HÍREK 1993. augusztus 16., hétfő O Prágában is működik a taximaffia A prágai taxisok európai hír­névre tettek szert—írja a DPA német hírügynökség. A turis­ták kénytelenek gyakran a hi­vatalos viteldíj többszörösét megfizetni. Ha vonakodnak, a gépkocsi vezetője nem ritkán veszélyesen gorombává válik. A prágai városi hatóságok és a taxis kamara most közösen harcot indítottak a köznyelven taximaffiának nevezett „feke­tebárányok” ellen. Eduard Su- bert, a kamara elnöke „nem­zetközi szégyenének nevezi azt, amit néhány engedély nélkül fuvarozó taxis művel. — Ma egy némettől 600 ko­ronát (33 márka) vasaltam be egy 160 koronás útért — mondta a tudósítónak minden látható zavar nélkül egy taxis. Arra a kérdésre, nem ellenke- zett-e az utas, könnyedén így felelt: — Nem volt semmi esé­lye. A taxis az „albán maffiá­val” kötött egyezményére hi­vatkozott. Nemcsak a külföl­diek, hanem a cseh utasok is kénytelenek gyakran az induló 10 korona helyett 100 koronát leszurkolni. Az Aranyváros 6000 taxisa közül Subert becslése szerint 2000 illegálisan működik. A korrekt vezetők ellen a taxi­maffia gyakran erőszakot al­kalmaz — mondta. Fizikai erőszak és szétroncsolt autó­gumik napirenden vannak. A fő probléma Subert sze­rint az, hogy a turisták nem képesek megkülönböztetni a legálisan és a feketén működő taxikat. „Taxijelzést” és vitel- díjmérőt mindenki beszerez­het. A városi vezetés és a taxis kamara most azt tervezi, hogy minden taxit azonos színűre, valószínűleg sárgára kell fes­tetni. A nemzetközi színvonal biztosítása végett a kamara Volvókat, VW-ket, Hynda-kat akar beszerezni. A gyárakkal már folynak a tárgyalások. Prágában a hivatalos vitel­díj 12 korona kilométeren­ként. A taxis kamara elnöke felkérte a turistákat, értesítsék a kamarát (amelynek telefon­számát plakátokon tették köz­zé), ha panaszuk van. Reméli, hogy őszre a Prágába látogató turisták már bizonyosak lehet­nek abban, hogy a taxisok nem csapják be őket. Hiú remények?... Mamutagyar mint fizetőeszköz Egy japán társaság fél tonná­nyi mamutagyarat kapott fi­zetségül azért, hogy 60 millió jen (5,9 millió dollár) értékű égetett szeszt szállított Szibé­riába. A kemény valuta helyébe lépett „fizetőeszköz“ tízezer évvel ezelőtt kipusztult álla­tok maradványa, amelyet az időjárás enyhülése következ­tében egyre könnyebben ásnak ki a földből. Az oroszok megí­gérték, hogy további másfél tonna mamutagyarat külde­nek. „Nem tudjuk, hogy mihez kezdjünk az agyarakkal, de minden bizonnyal használni lehet őket valamire” — nyilat­kozta Macuda Jaszunobu, a PJL cég ügyveztető igazgató­ja. Az 1989-es washingtoni konvenció tiltja az elefánt- csont importját, de ez a tilalom élő állatokra vonatkozik, s nem már ősidők óta kimúltak­ra. Nem vonatkozik tehát a mamutagyarakra sem. Macuda a Kyodo japán hírügynökségnek nyilatkozva elmondta, hogy az agyarakat, ha porrá törik őket, felhasznál­hatják a hagyományos kínai gyógyászatban. Egy átlagos mamutagyar súlya 40 kilogramm körüli. Két tonna agyar 25 mamutot feltételez. Magadánban éven­te 120 tonna mamutagyarat ás­nak ki a földből. ízléstelen reklám Ír tiltakozásra „megszelídítik” azt a sörreklámot, amelyen szőrös keblű nő látható annak bizonyítására, hogy a német világos sör (lager) „szőrt növeszt annak keblén, aki issza". Mint a Reuter jelentése rámutat, az ír Köztársaság Reklámokat Ellenőrző Hivatala szerint ugyan a kérdéses plakátok nem ütköznek a hivatal által kidolgozott szabá­lyokba és nem indokolják betiltásukat, de „nélkülözik a jó ízlést". A német világos sört gyártó Tennent cég most kénytelen lesz „megszelídíteni” az ital alkoholtartalmára utaló rek­lámot. Az öngyilkos patkányok rejtélye Zoológiái rejtély foglalkoztat­ja a kínai tudósokat: tömeges öngyilkosságot követnek el a patkányok az ország északnyugati részén fekvő Hszincsiang-Ujgur Autonóm Területen. Külön érdekesség az önpusztítás módja. E rág­csálók az utóbbi időben egyre agresszívabbak egymással. Ha két egyed összetalálkozik, bi­zonyosan megmarják egy­mást. A sebzett állat azonnal le- vetkezi agresszivitását, és bá- vatag, lassú, bizonytalan moz­gású lesz. Nem menekül sem­milyen veszély elől, és nem is próbál védekezni. Az első út­jába eső tóba, folyóba, patak­ba, csatornába, öntözőárokba beleveti magát, és belefullad. A terület vizei mindenütt tele vannak döglött patkányok te­temeivel. Egy falu határában egyetlen öntözőárokból har­mincezer patkánydögöt húz­tak ki. Kínai tudósok, valamilyen vírusfertőzésre gyanakodva, megvizsgáltak több patkány­tetemet, de nem találtak sem­milyen különös, szokatlan fer­tőzést. A talány még megol­datlan, csak hipotézisek van­nak. Az egyik szerint a faj ter­mészetes önszabályozó me­chanizmusáról van szó. A Hszincsiang-Ujgur Autonóm Területen ugyanis 1990 óta mérhetetlenül elszaporodtak a patkányok, hemzsegnek a jur­ták körül, a farakások alatt, az istállókban, mindenütt az em­beri települések közelében. A kínai tudósok egy csoportjá­nak feltevése szerint a faj túl­zott elszaporodását gátló, ön- szabályozó természeti mecha­nizmus tanúi vagyunk. Születésnapi buli Akár hiszik, akár nem, Mick Jagger ötvenéves. A sok botrányt, de még több sikert megélt zenész jelmezes bulival ünnepelte 50. születésnapját. A Rolling Stone tagjain és azok hozzátartozóin kívül a „szakma” legkiválóbbjai köszön­tötték az ünnepeltet feb-fotó Lengyelországi bűnüldözés Az elmúlt öt év folyamán min­den ötödik lengyel családnak legalább egy tagja valamilyen bűncselekmény áldozata lett. A lengyelek elégedetlenek a bűnüldöző szervek munkájá­val — írja a Gazeta Wyborcza. A liberális lengyel napilap egy közvélemény-kutatás eredményeit összefoglalva megjegyzi, hogy a megkérde­zettek 12 százaléka szerint egyes bűncselekményeket — elsősorban a lopást—az elkö­vető kezének levágásával kel­lene büntetni. 17 százalék a testi fenyítés büntetését is be­vezetné a lopás, a kegyetlen­kedés, a garázdaság és a nemi erőszak megtorlásaként. A köz vélemény-kutatásban részt vevők csaknem kéthar­mada munkatáborba küldené azokat, akik nem fizetnek gyermektartást, lopnak, ga­rázdálkodnak vagy rabolnak. Minden második lengyel szerint halállal csak a szándé­kos emberölés elkövetőit kel­lene büntetni. A többi súlyos bűntett — nemi erőszak, betö­réses lopás, repülőgép-eltérí­tés, pénzhamisítás, kémkedés — szabadságvesztést vonna maga után, a büntetés felfüg­gesztésének kizárásával. Len­gyelországban nem törölték el a halálbüntetést, igaz, néhány éve nem alkalmazzák. Egyéb­ként a megkérdezettek 64 szá­zaléka a halálbüntetés fenn­tartása mellett van, míg 28 százalékuk ellenzi ezt. A lengyelek több mint két­harmada (69 százaléka) a kis­korúak homoszexuálisok álta­li megrontását ugyanúgy bün­tetné, mint a betörést, a terro­rizmust és a kémkedést. A varsói napilap kiemeli, hogy a közvélemény-kutatás­ban résztvevők általában eny­hébben büntetnék a megvesz­tegetést, valamint azokat az eseteket, amelyekben a hiva­talnokok a fennálló jogszabá­lyokat megszegik. Az ilyen vétségekben elmarasztaltakat véleményük szerint pénzbír­ságra kellene ítélni. Ugyan­csak ezt a formát tartanák he­lyesnek az illegális szeszfőzés és az adócsalás elleni harcban is. Minden második lengyel úgy véli, hogy büntetni kelle­ne azokat, akik útelzárásban vesznek részt. A megkérde­zettek 42 százaléka az illegá­lis sztrájkban való részvételt is megtorolná. A terhességmegszakítást a megkérdezettek 60 százaléka nem büntetné, 24 százalékuk viszont ezzel ellenkező állás­ponton van. Csókbajnokok Eléggé elfáradhattak azok a kitartó versenyzők, akiket a brazíliai Santos városában 62 nap, 8 óra és 15 percnyi csóko­lózás után hirdettek ki győzte­seknek a városban megrende­zett csókbajnokságon. Marcio és Ivy, valamint Sandro és Ne- usa június 12, a brazil Bálint- nap óta tartottak ki rövid szünetekkel ilyen sokáig. A verseny szabályai először azt írták elő, hogy reggel tíztől este tízig csókolózzanak, két 15 perces szünettel és két egyórás ebéd-, illetve vacso­raszünettel. A rendezők ez­után megnehezítették a rész­vételt: azontúl reggel fél nyolctól hajnali fél háromig kellett versenyezni, kétszer öt­perces fürdőszobaszünettel és csak egy étkezéssel, amelyet 15 perc alatt kellett elfogyasz­tani. Csütörtökön a helyi rá­dióadó megelégelte a dolgot, s így a két fáradhatatlan páros végül elnyerte jól megérde­melt jutalmát: hétezer dollár értékű vadonatúj autókat. Mai műsor KOSSUTH RÁDIÓ Óránként: hírek, időjárás, útközben 4.30: Reggeli krónika 8.10: Törvénykönyv 8.20: Műsorismertetés, programajánlat 8.40: Napközben 11.05: Szonda 11.35:Tom Jones 12.00: Déli krónika 12.30: Ki nyer ma? 12.40: Falurádió 12.50: Külpolitikai figyelő 13.05: Nemzetközi vallási híradó 13.30: A görög katolikus egyház félórája 14.05: Klasszikusok mindenkinek 14.55: Első közlés 15.05: Nyitnikék 15.35: Üzenő 15.45: Beszélni nehéz 16.00: Délutáni krónika 16.10: Mindennapi gazdaság 16.20: Zenefórum 17.05: Eco-mix 18.00: Esti krónika 18.30: Ráadás 19.05: Sport világ 19.29: Jó éjszakát, gyerekek! 19.40: Gyárfás Endre irodalmi összeállítása 20.05: A népzene hagyományőrzői 20.30: Határok nélkül 21.05: Szakonyi Károly: A prágai szerelmesek 21.49: Sztravinszkij: Négy etűd zenekarra 22.00: Késő esti krónika 22.30: Két világrendszer titkos háborúja 23.05: Lemezműzeum PETŐFI RÁDIÓ 4.30: Hajnali dallamok 6.03: Reggeli csúcs 7.40: Sportrcggel 8.05: Slágerről slágerre 8.50: Apró-cseprő—gyerekekről 9.00: Hírek, időjárás 9.03: Zöld telefon: 138-8082 9.10: Az én rádióm 10.00: Az én slágerlistám 10.25: Nyáron egyszerű! 10.55: Gordiusz plusz 11.00: Hírek, időjárás 11.03: Családi persely, avagy a pénz is boldogít 11.15: Sárga tengeralattjáró 12.00: Nótakalendárium 13.00: Hírpercek 13.10: Hogy tetszik lenni? 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés 14.00: Kettőtől ötig Benne: 15.00: Hírek, időjárás 17.00: Hírek 17.05: Kölyökrádió 17.32: Ziccer 18.30: Látatlanul 19.00: Hírek, időjárás 19.05: Garázs 19.30: Éteri múzeum 20.15: Könnyűzene 20.30: Sportközvetítés 21.20: Hírpercek 21.20: Zeneközeiben 23.00: Hírek, időjárás 23.03: Sporthíradó 23.10: Máról holnapra — éjfél előtt 0.15—4.20: Máról holnapra — éjfél után 4.03—4.20: Verbunkosok, csárdások BARTÓK RÁDIÓ 6.00: Muzsikáló reggel 9.05: Pódium 10.00: Hírek, időjárás 10.05: Tested nélkül nem vagy, Mama! 10.44: Zenekari muzsika 11.40: Draskóczy László népzenei feldolgozásaiból 12.00: Hírek, időjárás Moziműsor BÉKÉS, KORONA 7-kor: A bárányok hallgatnak (sz„ am). BÉKÉSCSABA, PHAEDRA 6 és 8-kor: Az utolsó akcióhős (m. b„ sz„ am). BÉKÉSCSABA, PHAEDRA KAMARATE­REM 5 és 9-kor: Jézus Krisz­tus szupersztár (sz„ am.), 7- kor: A nagy zabálás (sz„ fr.— ol). ELEK, APHRODITÉ 7- kor: Cliffhanger (m. b„ sz„ am.)*. FÜZESGYARMAT, FŐNIX 8-kor: Halhatatlan szerelem (sz„ am.). GYOMA, 12.05: Hangverseny délidőben 13.45: Fúvósátiratok 14.00: Hírek, időjárás 14.05: Down to Earth 14.20: Az országépítő 15.22: Louise 16.00: Hírek, időjárás 16.05: Kóruspódium 16.30: Eszperantó híradó 17.00: Új hangoló 17.30: Haydn: C-dúr szimfónia 17.50: A hét költője: Juhász Ferenc 18.05: John Mills gitárhangversenye 19.05: Hunor és Magor nyomában 19.35: A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának hangversenye Közben: 20.31: Hírek, időjárás 20.36: Búvárharang 21.24: László Margit énekel 22.00: Hírek, időjárás 22.05: Új Zenei Újság 22.35: Boccherini: d-moll gitárötös 22.59: A cár őrültje 24.00: Hírek, időjárás 0.05: Évszázadok muzsikájából TV1 6.05: Falutévé — törvénytippel, agrometeorológiával 6.25: Határtól határig 6.35: Reggeli mérleg 6.45: Híradó 7.00— 9.00: Napkelte 9.00— 12.00: Napközi Benne: 9.30: Walt Disney bemutatja 11.30: Játék 12.00: Déli harangszó Déli egyenleg 15.58: Napi műsorismertetés 16.00: Híradó 16.10: Hatalom és szenvedély 16.40: Képújság 16.45: „Aki panaszkodik, megveri az Isten...” 17.25: Bűvös hatos 17.40: Pénzvilág 17.55: Kalendárium, 1993 18.35: Szerencsekerék 19.07: Jó éjszakát kíván a Disney! 19.17: „Engedjétek hozzám!” 19.30: Híradó 20.00: Dick Tracy-show 20.10: Olaszország—NSZK 4:3 — olasz film 21.35:24 óra 22.00: Titkok és talányok 22.25: Vígszínházi búcsú 0.05: Híradó 0.10: BBC-híradó TV2 17.00: Műsorismertetés 17.03: Időjárás 17.05: Természeti képek 17.50: Elektor kalandor 18.00: Délutáni egyenleg 18.10: Körzeti híradók 18.23: Műsorajánlat, időjárás 18.35: Kojak 19.25: Kispest-Honvéd—Vác FC Samsung labdarúgó­mérkőzés 21.20: Stanés Pan 21.25: Műsorajánlat 21.30: Frici, a vállalkozó szellem 22.00: Esti egyenleg 22.20: Időjárás 22.25: Korkép 22.55: Atlétikai vb 23.25: A szabadság dala DUNA TV 16.00: Hírek, műsorismertetés 16.05: Évforduló 16.10: Sipsirica — II/2. 17.05: Az utolsó vadon 18.00:80 nap alatt a Föld körül Willy Foggal 18.25: Mesesarok 18.40: Duna-híradó 18.55: A bábu—lengyel film 20.15:124 év ártatlanul 21.00: A polip — olasz bűnügyi tévéfilmsorozat 22.00: Évforduló 22.05: Hírösszefoglaló APOLLÓ 7-kor: Sose halunk meg! (sz„ m.)*. GYULA, PE­TŐFI 6 és 8-kor: Drágám a kölyök (marha) nagy lett (m. b„ sz„ am.). GYULA, KA­MARA 7-kor: Amerikai biro­dalom hanyatlása (sz„ kan.). MEDGYESEGYHÁZA, BAROSS 7-kor: Az 57-es utas (sz„ am.)*. OROSHÁZA, SZIVÁRVÁNY fél 6-kor: Kőbunkó (sz„ am.), fél 8-kor: A terror iskolája (m. b„ sz„ am.)*. SARKAD, BARTÓK 7-kor: Örömapa (sz„ am.). SZARVAS, TURUL 8-kor: Elemi ösztön (m. b„ sz„ am.)***. TÓTKOMLÓS, KORZÓ 7-kor: Apáca-show (sz„ am.).

Next

/
Thumbnails
Contents