Békés Megyei Hírlap, 1993. augusztus (48. évfolyam, 178-202. szám)

1993-08-11 / 186. szám

MŰSOR/HÍREK 1993. augusztus 11., szerda / V © Békés megyei „LEG”-ek A legelső Békés megyei legek könyve címen adja ki kötetét Vitaszek Zoltán békéscsabai újságíró, aki arra vállalkozott, hogy összegyűjti a megyei legeket. Olvasóink már a könyv megjelenése előtt is böngész­hetnek az érdekességekből. — A Körösök vidékén az északkeleti szél a leggyakoribb. A legtöbb csapadékot általában az északnyugati széljárással kapja a terület, de hasonló hatású a nyugati és a délnyugati szél is. Északi széljárás esetén jelentősen csökken a csapadékmennyi­ség. A legkevesebb csapadék-előfordulást a délkeleti légmozgás okozza. Ekkor leginkább főnhatás érvényesül, s a száraz, szik­kasztó szél — különösen a vegetációs időszakban — légköri aszályhoz vezet. „ — A legelső színház ünnepélyes megnyitója 1879. március 8- án volt a Békéscsabai Vidagóban (akkoriban Vigarda). A mai Jókai Színház épületében Szigeti József: A falusiak című vígjáté­kát mutatták be a helyi műkedvelők. A Vigarda Halmay Andor tervei alapján, Sztraka Ernő mérnök vezetésével, mindössze két év alatt készült el. Az épületet a közbirtokossági testület építtet­te. Az országban a legelső vidéki állandó kőszínházak közé tartozott. — A legelső és egyetlen ajándék szobor Szarvasra kerül. Kepenyes Pál, a Mexikóban élő, szarvasi születésű szobrászmű­vész egy közel négy méter magas, 2,5 tonnás háborús emlékmű­vet ajándékozott szülővárosának. A fémből készült szellemalak azt érzékelteti, hogy az erőszakos halál pillanatában a háború áldozata elszakad az élettől, eltűnik a térből, de ottmarad a képe a nemzedékek lelkében. Az elképzelések szerint az emlékművet az 1993. évi Hősök Napján avatják Szarvas egyik kiemelt pontján. A Csaba Tv műsorát Hír­turmix címmel ma 17.30 órá­tól nézhetik meg az érdek­lődők a belvárosban, a Lencsé- si- és a Kazinczy-lakótelepen. A tartalomból: Torna Ónodi Henriettával; Román nemzeti­ségi néptáncfesztivált rendez­tek megyénkben; 30 éves a FÉK Képzőművészek Köre; Látogatás egy csángó asszonynál; Sajtótájékoztatót tartott a Fidesz megyei szerve­zete; I. Nemzetközi Művészte­lep Békésen; Interjú Orosz Ist­vánnal, a Békéscsabai Előre FC új elnökével; Dánfok-nap Békésen; Kulturális program- ajánlat; Szlovák nyelvű hírek. A műsort csütörtökön 9.00 órától a belvárosban és a Ka­zinczy-lakótelepen megis­métlik, ezt követi 9.30 órától a Fiúk, ki jön az ágyamba? c. olasz filmvígjáték. Pénteken 19 órakor Telekgerendáson kerül ismétlésre a Hírturmix műsora. Majd szombaton Gyulán, a Paradicsom-lakóte­lepen 14.00 órakor a Hírtur­mix kerül megismétlésre. Leány gengszterbandák Amikor Victor Oliveira a kali­forniai San Mateo városkában megpillantott két leányt isko­latáskával a hátukon, megállí­totta kocsiját. A leányok kér­ték, vigye őket a közeli kór­házba, mert meg akarják láto­gatni beteg édesanyjukat. Az utazás egy kilométer megtétele után meglepő véget ért: a vezető melletti ülésen helyet foglaló 13 éves leány pisztolyt vett elő a táskájából. Oliveirának sikerült a fegyvert kiütni a kislány kezéből. A két fiatal utonállót elfogták. A rendőrségen elmondták, hogy két órán belül ez volt a harma­dik hasonló esetük. Kétszer azonban sikeresek voltak. A gépkocsi vezetőjét mindkét esetben kiszállították, majd el­hajtottak és a kocsikat szaka­dékba lökték. „Jól szórakoz­tunk”— mondták. Oliveirát meglepte, hogy a tettesek leányok voltak. A rendőrség kevésbé mutatott meglepetést. Az Egyesült Ál­lamokban egy ideje szaporod­nak a tizenéves lányok által elkövetett erőszakos cselek­mények. Mind gyakoribb, hogy női genszterbandák ala­kulnak, amelyek terrorcselek­ményeket, még gyilkosságo­kat is elkövetnek. Marcus Frank, a dél -kai ifor- niai Orange körzet rendőrfő­nöke azt írta a San Francisco Chronicle című lapban, hogy csupán Kaliforniában 12 ve­szélyes leány genszterbandá- ról tudnak, ebből 8 Los Ange­lesben működik. A rendőrtiszt azt mondta a DPA német hírügynökség tudósítójának, hogy azelőtt a lányok — azon kívül hogy a férfiak „szextár­gyai” voltak — csupán kisebb szívességeket tettek a gensz- terbandáknak: hamis alibit igazoltak, vagy felderítést vé­geztek. Ma azonban már fegy­veresen vesznek részt betöré­sekben, vagy gyilkosságokban és önálló szervezeteket is léte­sítenek. Már árra is sor került, hogy harcba keveredtek a fér­fiakból álló bandákkal. Kriminológusok szerint a női bűnözéshez nagyban hoz­zájárulnak azok a hollywoodi filmek és tévéadások, amelyek a nők effajta magatartását di­csőítik. A rendőrség szerint a lányok könnyebben jutnak ké­zifegyverekhez, mint a férfiak. Ejtőernyővel a kacsaúsztatóba Hihetetlenül szerencsésen esett ej­tőernyő nélkül egy új-zélandi fér­fi, aki 1100 métert zuhant egy repülőgépből és — egy kis vágott sebtől eltekintve — épségben lan­dolt egy kacsaúsztatóban. A kezdő ejtőernyős Kiint Free- mantle az új-zélandi Napier mel­lett rendben kiugrott a repülőgép­ből, majd észrevette, hogy sem a nagy, sem pedig a tartalék ejtőer­nyő nem nyílik ki, mivel a zsinórok teljesen összegubancolódtak. Ezután a kiképzésnek megfelelően megpróbált testével csavarokat leírni, de semmi sem állította meg zuhanását 1100 méteren ke­resztül. Amikor rájött, hogy a mintegy egy méter mély kis tóba fog esni, kibújt a felszerelésből, mert nem akart megfulladni. Belepottyant a tavacskába... majd szépen felállt, s mintha mi sem történt volna, összetekerte ejtőernyőjét. A biztonság mindenek előtt Misi és Dani vitorlázórepülés előtt fotó: fazekas ferenc Kérünk egy mosolyt Drágulás —Abban a vendéglőben, ahol ebédelek, mindennap gulás van. —Marhagulás? —Nem. Drágulás. Végelgyengülés —Mi történt Cibulkával? — Meghalt. Végelgyengülésben. —Hogyan ? Ilyen fiatalon ? —Na hallod! Amilyen emberfeletti munkát végzett! —Mit csinált? — O írta át az ábécében az új árakat! Komputerek, ha találkoznak Három komputer egybekapcsolva beszélget. A lengyel: —Nincs hús... Nincs hús... A kínai: —Mi az, hogy „hús” ?... Mi az, hogy hús?... Az amerikai: —Mi az, hogy „nincs” ?... Mi az, hogy „nincs” ?... Az év kérdése Ha valaki megforog a sírjában, azért is kell forgalmi adót fizetni? Áremelések idején Két csonh’áz találkozik: —Mikort halt meg, kollégám ? — Óh, én még az áremelések előtt. És ön ? —Én?... Én még élek! Szenvedélyes madárszabadító Bizonyára nem minden szenvedélybetegség igényel gyógykezelést. Ezt sugallja Kung Csen-fa kínai nyugdíjas „kóresete”. A Hszianban élő idős ember különös szenvedély rabja: felvásárolja madárkereskedők teljes árukészletét, hogy aztán parkokban, mezőkön szabadon engedhesse az addig rabságban tartott állatokat. Szokását ő maga nevezi „szen­vedélybetegségnek”. A puszta részvéten túl ugyanis már valamilyen lebírhatatlan belső kényszer keríti hatalmába, amikor meglát egy madarat kalitkába zárva. Hobbija olyan költséges, hogy kis nyugdíjának maradé­kából alig tudja fenntartani saját létét. „Függősége” 1984- ben kezdődött. Azóta már 8 ezer madarat szabadított ki kalitkájából drága pénzért. Szenvedélyének eredete még racionális volt: olvasott egy hatásos cikket az élő környe­zet pusztulásáról és az ökológiai egyensúly felbomlásának veszélyeiről. Az meggyőzte őt, hogy kinek-kinek csele­kednie kell a maga lehetőségein belül. Azóta fogához veri a garast, csak a legeslegszükségesebbekre költ, hogy minél több pénze maradjon madárszabadításra. Mint a Nánfang Zsipao című lapnak elmondta, nem bánja „szen­vedélybetegségét”. Úgy véli: még mindig jobb, mintha italra vagy cigarettára szórná el pénzét. Mai műsor KOSSUTH RÁDIÓ Óránként: hírek, időjárás, útközben 4.30: Reggeli krónika 8.10: Törvénykönyv 8.20: Műsorismertetés 8.40: Napközben 11.05: Ki kopog? 11.35: Tom Jones 12.00: Déli krónika 12.30: Ki nyer ma? 12.40: Falurádió 12.50: Külpolitikai figyelő 13.05: Vendég a háznál 13.15: Szimfonikus miniatűrök 13.30: A református egyház félórája 14.05: Klasszikusok mindenkinek 14.55: Elsőközlés 15.05: A Határok nélkül naplója 16.00: Délutáni krónika 16.10: Mindennapi gazdaság 16.20: Zenefórum 17.05: Hírvidék 18.00: Esti krónika 18.30: Ráadás 19.05: Sportvilág 19.30: Jó éjszakát, gyerekek! 19.40: Radnóti Sándor összeállítása 20.05: Emlékezetes dunántúli népdalok 20.30: Határok nélkül 21.05: Fültanú 22.00: Késő esti krónika 22.30: Művek, műhelyek, művészek 23.05: Nagy mesterek, világhírű előadóművészek PETŐFI RÁDIÓ 4.30: Hajnali dallamok 6.03: Reggeli csúcs 7.40: Sportreggel 8.05: Hosszú forró nyár 8.50: Apró-cseprő — gyerekekről 9.00: Hírek, időjárás 9.03: Zöld telefon 9.10: Az én rádióm 10.00: Nemcsak zene 10.25: Levél barátnőmnek 10.55: Gordiusz-plusz 11.00: Hírek, időjárás 11.03: Családi persely 11.15: Szív küldi... 12.00: Nóták 13.00: Hírpercek 13.10: Derűre is derű 13.35: A Petőfi válaszol 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés 14.00: Szieszta Benne: 15.00: Hírek, idájárás 17.00: Hírek, időjárás 17.05: Kölyökrádió 17.32: Ziccer 18.30: Drogambulancia 19.00: Hírek, időjárás 19.05: A rock gyermekei 20.00: Amikor egy színművész rádióműsort szerkeszt 21.00: Hírpercek 21.10: Szent Iván éjjelén a csillagokról 22.00: Demis Russos énekel 23.00: Hírek, időjárás 23.03: Sporthíradó 23.10: Máról holnapra — éjfél előtt 0.15—4.20: Máról holnapra — éjfél után 4.03: Csárdásmuzsika BARTÓK RÁDIÓ 6.00: Muzsikáló reggel 9.05: Pódium 10.00: Hírek, időjárás 10.05: Tauno Yliruusi: Detektívek szabadnapja 10.59: Operaslágerek 11.40: Magyar szerzők népdalfeldolgozásaiból 12.00: Hírek, időjárás 12.05: A Trio Avodah hangversenye 13.15: IV. Budapesti Nemzetközi Kórusverseny —1993 14.00: Hírek, időjárás 14.05: En Français 14.20: A podolini kísértet 14.50: Zenekari muzsika 16.00: Hírek, időjárás 16.05: Muzsikáról versben, prózában 16.39: XX. századi fúvószene 17.00: Metronóm 17.50: Újraolvasva 18.00: Hírek, időjárás 18.05: A magyar zene évszázadai 19.35: Romantika Közben: 20.05: Hírek, időjárás 21.30: A Gustav Mahler Ifjúsági Zenekar hangversenye Közben: 21.50: Hírek, időjárás 21.55: Halhatatlan magyar vers 23.20: Horváth Anikó csembalózik 23.29: Úgyis megkapjuk a magunkét! 24.00: Hírek, időjárás 0.05: Donaueschingeni Kortárs Zenei Napok, 1992 TV1 6.05: Falutévé — géptippel, munkaügyi tippel, növénydoktorral 6.25: Határtól — határig 6.35: Reggeli mérleg 6.45: Híradó 7.00— 9.00: Napkelte 9.00— 12.00: Napközi Benne: 9.30: Csodálatos a világ 10.30: A nagykövet férje 11.30: Játék 12.00: Déli egyenleg 15.58: Napi műsorismertetés 16.00: Híradó 16.10: Hatalom és szenvedély 16.40: Képújság 16.45: Természet nyeregből 17.31: Pénzvilág 17.41: KultúrFelelős 18.04: A simlis és a szende 18.50: Világvédett lehetne... 19.05: „Maradjatok meg szeretetemben!...” 19.12: Jó éjszakát kíván a Disney! 19.30: Híradó 20.00: Telcsport 20.10: Kisváros 20.50:24 óra 21.15: Szemtől szemben... 21.55: Anne Burda ’93 23.00: Bokszárnyék 23.30: Híradó 23.35: BBC-híradó TV2 16.15: Műsorismertetés 16.20: Maja, a méhecske 16.45: Ötöd-ölő 17.00: Fekete Villám kalandjai 17.26: Műsorajánlat, időjárás 17.30: Együtt a Földért 17.50: Elektor kalandor 18.00: Délutáni egyenleg 18.10: Körzeti híradók 18.23: Műsorajánlat, időjárás 18.30: Telesport 19.05: Maros Gábor és barátai 19.35: A csalás gyönyörei 21.11: Kortársaink 21.25: Útmutató 22.00: Esti egyenleg 22.20: Időjárás 22.25: Szégyen DUNA TV 16.00: Hírek, műsorismertetés 16.05: Évforduló 16.10: Szívzűr 17.35: Életünket és vérünket a győzelemért, avagy a sport története 18.05: Vendégségben 18.20: Mesesarok 18.40: Dunahíradó 19.00: Kórház a város szélén 20.00: Gazdakör 20.30: Sipsirica 21.20: Budapest hangversenytermeiből 22.00: Évforduló 22.05: Hírösszefoglaló MS TV (Békéscsaba) 18.00: MS TV-magazin 19.00: Kapcsoljuk a Szív Tv 2. műsorát Műsorajánlat 19.10: Aerobik 19.35: Gyermekek képernyője 20.00: TOP 10 20.40: Kurir-est 21.25: Szív Tv-shop 21.35: Szív Tv-mozi — A fáraó II. rész 23.00: MS TV-mozi BÉKÉSCSABA, PHAEDRA 6-kor: A terror iskolája (mb., am.); 8-kor: Veszett kutya és Glória (am.). BÉKÉSCSA­BA, PHAEDRA KAMARA 7-kor: Arizonai álmodozók (am.); 9-kor: Jákob lajtorjája (am. thriller)). MEZŐKO- VÁCSHÁZA 7-kor: Dupla 0 kölyök (mb., sz„ am.). OROSHÁZA fél 6 és fél 8- kor: Úszó erőd (sz„ am.) SZARVAS 8-kor: Jól áll neki a halál (sz„ am.).

Next

/
Thumbnails
Contents