Békés Megyei Hírlap, 1993. július (48. évfolyam, 151-177. szám)
1993-07-28 / 174. szám
BÉKÉSMEGYELHLRLAPGYULAI VÁRSZÍNHÁZ ’93 1993. július 28., szerda Nagy, reneszánsz élet Horváth Gyula színművész nem csak a főzési tudományokban jártas Sík Ferenc rendezésében együtt jelennek meg a Nemzeti Színház nagy öregjei és a fiatalok Hamlet a vár után kiált és otthon érzi magát a politizáló színházban A Shakespeare-sorozat folytatódik Hogy ez a találkozás megtörtént, „a rum tette, s az átkozott likőr”. A Gyulai Várszínház 30. évadját megnyitó gálaműsoron Horváth Gyula olyan döbbenetes hatást keltve tolmácsolta Villon balladáját, hogy akkor, azon nyomban, legszívesebben megszorítottam volna a kezét. Aki hallotta, emlékezhet rá, hogy ez a mindig elegáns, megjelenésével is az élet szerelmét sugárzó művész, mennyire tud „bánni a közönséggel”: akár a lélegzetünket is visszafojtjuk, hogy néma suttogása eljusson fülünkön át a szívünkbe. Gyulai nyarak örökös vendége ő, aki idén „csak” az ünnepi gálán volt közöttünk, de bizonyára van néhány emléke az elmúlt évadokról. — Rossz természettel vert meg a Jóisten, mert az a véleményem, hogy a' színésznek nincs múltja, csak jövője van — mondja Horváth Gyula. — Soha életemben nem „dobtam” egyetlen előadást, akkor se, ha az utolsó alkalommal „temetik” a produkciót. Amíg a színpadon vagyok, igyekszem a tőlem telhető legjobbat adni. De amikor már utoljára játszottam egy szerepet, számomra abban a pillanatban meghalt minden. Soha többé vissza nem hozható, elmúlt. És én irtózom a haláltól, csak az életet habzsolom. így aztán a sok szép gyulai nyárból nem az előadásokra, csak az életre emlékezem. — Nagy, reneszánsz élet van a várszínházi évadokon. A gyulai nyarak — a munka mellett — számomra a pihenést, a mámort, nagy szerelmeket és igaz barátságokat jelentenek. Éjszakánként, amikor már az étteremből kitették a szűrünket, hajnalig beszélgettünk mindenféle dolgokról, éltük tovább bohém életünket. Mert számomra a bohémság azt jelenti, hogy valakinek van szellemi tartaléka, és azzal könnyedén tud bánni. O, azok a csodás szanazugi hajnalok! Amikor könnyű pára lebeg a vizek fölött, s a fák közül megszólalnak az énekesmadarak, így szép kezdeni a napot, mindig így kellene élni az életet. — Nekem a főzés volt a tisztem. Reggel felkerekedtem, s attól függően, hogy milyen kedvem volt, elmentem a gyulai, csabai vagy éppen a békési piacra. Ha csábító portékát láttam, abból jól bevásároltam, hiszen nagy asztalokat ültünk körül. A szálloda konyháján szívesen látott „konkurencia” voltam, még segítettek is a szakácsok, s adtak, szívességből, jóféle gyulai kolbászt a lecsóba. Egyik bankettünkön Szűcs Lajos olimpiai bajnok futballista és Pécsi Ildikó volt a kuktám. Nyolcvan személyre főztünk, s a végén 147 ember nyalta meg az ujját, olyan finom lett a lakoma. Természetesen meghívtuk a műszakot is, hiszen a színházban minden ember munkája fontos. S a végére — egye fene, jöjjön az igazgató is — a direktor úrnak is helyet szorítottunk. Drága jó Havasi Pista, értette a tréfát, csodálatos ember volt. — Gyula környékén tett bóklászásaim során gazdagodott az a gyűjteményem, amelynek darabjait öreg tanyák padlásain szedegettem össze. Most az otthonomat díszítik azok a köcsögök, tálak, s a régvolt idők emlékei, amelyeket ajándékba kaptam. Egyik padláson egy régi-régi lemezjátszó masinára bukkantam. Szépen rendbe hozattam, és megmutattam egy muzeológus szakembernek. Kiderült, hogy ebből a típusból Európában nincs már több példány. Egy londoni hanglemez- gyártó cég felajánlott érte egy modern hifitornyot, három különböző nagyságú televízió-képernyővel, csengő-bongó fittyfenékkel. De a világ minden kincséért se válnék meg az én kis masinámtól. Velencei házikómat is az elmúlt évszázadok használati tárgyaival díszítem. Jó közöttük élni, ha rájuk nézek, jobban megbecsülöm a szippantás friss levegőt is. — Amióta Gyulán játszom, eddig még sose maradt el eső miatt előadás. Egyszer, éjjel fél 12-ig vártunk, amíg elkezdődhetett a játék, de a publikum hűségesen kitartott. Nekünk, színészeknek, bizony könny szorongatta a torkunkat, s mondogattuk: ilyen közönségért érdemes ezen a rögös pályán tölteni az életünket. Idén nyáron, Tamási Áron regényéből készülő filmben kaptam szerepet, s a Szomszédok című televíziós sorozat részeit vesszük fel. A többi időmet a velencei házam körül töltöm, ahová matematikai érdeklődésű gyerekeket várok. Nagy szenvedélyem, hogy a Bolyaiak szolgálatába szegődtem. A legnagyobb magyar lángelmék közé sorolom Bolyai Jánost és Bolyai Farkast, s az ő szellemük ápolására szervezem a nyári gyerektábort. Erdélyből, Felvidékről és a Kárpátaljáról jönnek srácok — tavaly ötvenen voltunk —, akikkel együtt élvezzük a nyár, az élet, s a tiszta gondolatok örömét. Andódy Tibor A Shakespeare-sorozat két éve kezdődött Gyulán, akkor az Antonius és Kleopátrát, tavaly a Macbeth című tragédiát láthattuk. Augusztus 12-én lesz a következő premier: a Hamlet. Shakespeare halhatatlan, a Hamlet örök, a sorozat királydrámái a világirodalom remekei, mindez vitathatatlan. Sík Ferenc művészeti vezetővel, a sorozat rendezőjével az előkészületekről és a szándékokról beszélgettünk. — Néhány évvel ezelőtt, amikor elhatároztuk, hogy Shakespeare legnagyobb darabjaiból sorozatot indítunk, akkor ehhez többek között nagy lökést adott Szász Endrének egy beszélgetésben elhangzott mondata, hogy ő a Hamletet magyar színdarabnak tartja, mert Arany János remeklése olyan, hogy a fordítás pillanatában már beemelte a magyar irodalom szerves egészébe ezt a színdarabot. Mi tulajdonképpen magyar darabnak tartjuk a Hamletet. A sorozat indításában az is szerepet játszott, hogy Vörösmarty, Petőfi, Szabó Lőrinc, szóval a legnagyobbjaink olyan módon nyúltak Shakespeare-hez, mintha valóban a mi irodalmuk szerve része lenne. A másik ok, hogy ezek a darabok szinte ordítanak a várudvar után. Mindenféle szcenikai beavatkozás nélkül lehetnek ezek a falak egy Shakespeare- előadás díszletei. — A Hamlet — akármilyen furcsán hangzik — rokon a Sütő-darab, Az ugató madár eszmeiségével. Nevezetesen: a politikai körülmények lehetetlenné teszik a kívülmaradá- sát. Hamlet nem akar igazából ebbe az egész dániai cirkuszba beleavatkozni, legszívesebben elmenne innen, de az apja szelleme, a lelkiismerete, a belső hang, a tisztesség rákényszeríti, hogy megpróbálja kideríteni az igazságot, és aljban a pillanatban kiderül, hogy közéleti és politikai indítékok játszottak közre. Ettől izgalmas a Hamlet a Gyulai Várszínház számára, mert nagyon tudatosan vállaltuk és vállaljuk a jövőben is, hogy ez egy közéleti színház, politizáló színház, itt nem lehet kívül maradni, ez a színház nem is akar. Természetesen vannak és remélhetőleg lesznek is olyan színházak, amelyeknek sikerülni fog kívül maradni, ezt tűzik a zászlójukra, és ezt végig is tudják hajtani, de Gyula nem ilyen.-—Az értékteremtő, a komoly műhely nem maradhat kívül, a maradandó műalkotás általában állást foglal, színt vall. — A színháznak, a világnak más, szerencsésebb táján talán járható út a kívülmaradás, de itt nem. Babits, aki mindent elkövetett, hogy kívül maradhasson, végül is akkor lett igazán nagy költő és akkor került a csúcsra, amikor nagy húsvéti versében egy nemzet sorsát tudta vállalni. — Mit tudhatunk előre a Hamlet szereposztásáról? — Tavaly a Macbeth előadásában kísérletet tettünk arra, hogy egy generációt beéré- se előtt segítsünk hozzá ezekhez a nagy szerepekhez; fiatalabbaknak adtuk a feladatokat, úgy gondoltuk, ezek felnövesztik őket a következő feladatokhoz, és megérdemlik a bizalmat, hogy ezekkel a szerepekkel megbirkózzanak. Előre lehetett tudni, hogy bizonyos dolgokkal adósok maradnak. Emlékszem Ruttkay Éva egyik nyilatkozatára. Amikor Latinovits Zoltánnal eljátszották a Rómeó és Júliát, azt mondta, hogy ő azért hálás Várkonyinak ezért a szerepért, mert akkor kapta, abban a pillanatban, amikor már el tudta játszani, és még eljátszhatta Júliát. Szakácsi Sándor körülbelül így van ezzel a Hamlet- tel: már el tudja játszani, és még eljátszhatja. Ugyanez vonatkozik a többi szereplőre, parádés a szereposztás. Polo- nius Kállai Ferenc, Claudius Kozák András, Gertrudis Dra- hota Andrea, Ophelia szerepében meglepetés lesz, Horatio szintén, egyelőre nem akarom elárulni, kik fogják játszani. A Nemzeti Színház nagy öregjei és legfiatalabb generációja együtt jelenik meg az előadásban. Niedzielsky Katalin „A színésznek nincs múltja, csak jövője van” FOTÓ: NAGY Z. LÁSZLÓ A gyulai Cigánybárók Először Leblanc Győzőt láthattuk Barinkayként Még nincs ugyan vége a gyulai évadnak, de máris elmondható, hogy az idei nyár egyik legnagyobb sikere volt Johann Strauss operettje, a Cigánybáró, Szinetár Miklós rendezésében és rendkívül parádés szereposztásban. Cziprát Tas Ildikó, Zsupánt Melis György, Saffit Vámossy Éva, Arzénát Vajda Júlia játszotta, énekelte. A címszerepet, Barinkayt kettős szereposztásban Leblanc Győző és Berkes János kapta. Strauss csodálatos muzsikája, Jókai romantikus története, a sztárszereposztás és nem utolsósorban a festői környezetbe szépen illeszkedő rendezés megtette a magáét. A Cigánybáró hódításáról még ma is beszél a város, lelkesednek a helybeliek és elismeréssel szólnak a nyaraló vendégek. Berkes János (képünkön kisfiával) horgászni is szeret FOTÓ: KOVÁCS ERZSÉBET
