Békés Megyei Hírlap, 1993. július (48. évfolyam, 151-177. szám)
1993-07-03-04 / 153. szám
iSiMES megyei hírlap hétvégi magazinja Voltam rézbotos számadó, Csillagkedvelő, szent és pogány. Ha bort ittam, szidtam az urakat, de szép volt a szívem, kemény a koponyám. Táfogott előttem göndörhajú cigány, s fényes szemekkel szakgatta a húrt; letérdelt a pusztán: — ácsi, kedves! — s kettőnk énekére az ég ráborult. S mikor a muzsika már suttogott csak: bőgatyában, ősi kalapban előhíttam a bojtárokat, s a cigány elé máglyákat rakattam, hogy a kávébőrét ne csípje szúnyog, s hogy úgy játszón nekünk füstös kezekkel, a mi módunkon, azon bánkódva, hogy bennünk tán egy világ veszett el... (Részlet Sinka István verséből) Fotó: archív felvétel, KÉSZÍTETTE 1930-BAN SZEGHALMY GYULA MÁGORPUSZTÁN Szeghalmi Mágoron Halló! Beszélgessünk! Mondták... Számomra nem létezik színpadi csók. Rendesen kell csó- kolódzni, nem lehet imitálni, mert az látszik. Akiről úgy érzem, hogy nem tudnám megölelni vagy megcsókolni, mert valami miatt taszít, azzal nem lépek fel. (Kovács József operaénekes) Ne legyenek hamis illúziók. Bárhogy is gondoljuk, a Nyugat csak akkor segít, ha azt saját érdekei is úgy kívánják. Ettől (is) erős. A száraz tények közé sorolható, hogy akármilyen furcsán is hangzik, különösen látva és tapasztalva az elszegényedést, de Magyarország — ipari termeléséhez, nemzeti jövedelméhez viszonyítva — még mindig túl jól él. (Kari Stipsicz, az Osztrák RTv budapesti tudósítója) Az osztrák hajó megtelt — jelentette ki nemrég az osztrák belügyminiszter. Derék négereket, szingalézeket és tamilokat toloncolnak vissza Magyarországra, mintha mi varázsoltuk volna őket a Duna partjára. A magyar dereglye is megtelt, ráadásul enyhén oldalra dőlt, mert a palánkok régi repedéseit rosszul tömték be az új hajóslegények. (Bertha Bulcsú író) Békési tallózó A pusztaottlakai polgármester a Balkánt emlegeti, mikor elém tesz egy önkormányzati újságot. Száztízmilliós összeget mutat, ő a felével is megelégedne. A maga módján igazán méltányos, hiszen épp annyit kér, mint az 1102 lakosú Alsóörs költségvetéséből az 556 lakosú Pusztaottlakára esne, ha a faluja történetesen nem Békés megye legeldugottabb és legelmaradottabb zugában, hanem a majdhogynem mesebeli Eldorádóként emlegetett Dunántúlon, netán a Balaton partján feküdne. O tizenhatmilliós évi költségvetéssel számolhat s nem csoda, ha a távolságot is forintosítja vagy átszámítja órába, merthogy a falu alig húsz kilométerre esik a megyeszékhelytől, mégis nyolcórányi az oda-vissza út: az ottlakai ember felül reggel nyolckor a buszra és délután négykor vissza is érhet. (Elet és Irodalom) Fürkésző Jókairól köztudott, hogy az 1849-es világosi fegyverletétel után rövid ideig Gyulán bujdosott. Azt talán már kevesebben tudják, hogy az írói munkásságának ötvenedik évfordulóját előkészítő bizottságban több Békés megyei volt. Az 1894. január 6-án, a budapesti Vigadóban rendezett díszünnepséget előkészítő „ünneprendező nagy bizottság” tagjai közé választották Erkel Ferencet (aki 1893-ban bekövetkezett halála miatt az ünnepségen már nem vehetett részt), a gyulai születésű Pál- ffy Albert írót, az orosházi Thék Endre nagyiparost és a politikus Tiszákat: Tisza Istvánt, Tisza Kálmánt és Tisza Lajost. — Jó napot kívánok! Lenthár Márta vagyok, a Békés Megyei Hírlap munkatársa. Egy kis községben élő agrárszakembert keresek beszélgetőtársnak. — Szőke Kiss Zoltán vagyok Csárdaszállásról, végzettségem szerint agrármérnök, pontosabban növényvédő szakmérnök és június elseje óta munkanélküli. — Ezért találtam otthon a legnagyobb mezőgazdasági munkák idején. — Igen, most keresek új munkahelyet magamnak, de magángazdálkodó is vagyok, így azért bőven van mit tennem. — Hogyan élnek mostanában Csárdaszálláson az emberek? — Szerencsére még nem sokan járnak segélyért a polgár- mesteri hivatalba, bár a mező- gazdaság átalakulásával csökkent a munkalehetőségek száma. Ebből a szempontból szerencse, hogy itt a munka mellett a legtöbb ember az otthoni gazdálkodásból boldogult, s most is abból pótolják az emberek a jövedelemkiesést. Eddig tíz százalék alatt van nálunk a munkanélküliség, jól közművesített a község, ránk nem jellemző a városba költözés. — Szabad idejében mivel foglalkozik? — Nagyon szeretek tollaslabdázni, billiárdozni meg sakkozni. A barátaimmal hetente többször is leülünk sakkozni, no és itt a családom, tanítónő feleségem és a két kislányom, akik közül a nagyobbik ötéves, a kisebbik hathónapos. — Köszönöm szépen a beszélgetést, és sok szerencsét kívánok az álláskereséshez! „Nagyon nagy öröm számomra, hogy annyi év után újra találkozhattam a békéscsabai közönséggel. Őrülök, ha örömöt tudtunk okozni! A Szegedi Szimfonikus Zenekar nevében is, a régi barátsággal Erdélyi Miklós” E sorokat Erdélyi Miklós, a Magyar Állami Operaház nyugdíjas karmestere, érdemes művész, Liszt-díjas, Kossuth-díjas jegyezte emlékkönyvünkbe, akit az idén Bartók Béla— Pásztory Ditta díjjal tüntettek ki 1993. július 3-4., szombat-vasárnap Száztíz éve született Franz Kafka A XX. század egyik legjelentősebb prózai újítója, „A per”, „A Kastély” szerzője, a prágai születésű német nyelvű író és elbeszélő, Franz Kafka száztíz éve, 1883 július 3-án született, és 1924 június 6-án Bécsben halt meg. Stílusa hideg, szenvtelen, aprólékosan pontos és kimunkált. Életműve — különösen a II. világháború utáni évtizedekben — rendkívüli hatást váltott ki. Az alábbiakban Naplójából idézünk: „...Elmenni Prágából. E legsúlyosabb emberi ártalommal szemben, amely valaha ért, a rendelkezésemre álló legerősebb ellenszerrel élni. Otthagyni az állást? A fentiek szerint ugyanis az állás az elviselhetetlenség része. A biztonság, az életfogytiglan tartó kiszámítottság, a bőséges fizetés, az erők nem teljes megfeszítése — mindez végeredményben csupa olyasmi, amelyekkel agglegényként semmit sem tudok kezdeni, és amelyek kínokká alakulnak át. Mit akarsz tenni? Egyszer s mindenkorra azt válaszolhatnám minden ilyen kérdésre: nincs mit kockáztatnom, ajándék minden nap és minden apró siker, jó lesz, bármit teszek. De pontosabban is válaszolhatok: mint osztrák jogásznak, aki valójában egyáltalán nem vagyok, nincsenek használható kilátásaim; a legjobb, amit ebben az irányban elérhetnék, már a kezemben van: az állásom, és mégsem tudok élni vele. Egyébként arra az önmagában véve teljesen lehetetlen esetre, ha ki akarnék csiholni valamit a jogi képzettségemből, csupán két város jöhetne számításba; Prága, ahonnan szabadulnom kell, és Bécs, amelyet gyűlölök, és ahol bizonyosan szerencsétlen lennék, mert már eleve azzal a mély meggyőződéssel utaznék oda, hogy szükségszerűen csakis így lehetne. El kell hagynom tehát Ausztriát, és mivel nincsen nyelvtehetségem, és mind testi, mind kereskedői munkát csak rosszul végezhetnék, először legalábbis Németországba kellene mennem, ott pedig Ber- linbe, ahol a legtöbb megélhetési lehetőség található. Lakótársak! A szárazság köztéri fáinkat sem kíméli. Háza előtti köztéri közös fáinkat kérjük, legalább 1—2 vödör vízzel öntözze! Óvja, segítsen környezetünk védelmében! PIHffffií fehéren! A kamrák mélye Boldogok a rendőrök. Ha valaki, hát ők aztán nagyon várhatták, hogy jöjjön a nyár, apadjon a kamrák mélyén a télen bespájzolt disznóság. Fogyjon a kolbász, a szalonna meg a sonka, ne tudja a gyanútlan, de éhes idegen, hány szál, illetve hány tábla és darab lóg belőlük a kampókon. Vagyis, hogy érdemes-e betömi miattuk falusi házak hűs kamráiba. Mert bizony erről van szó. Öreg barátom írta még a tavaszon, figyeljünk már arra, hogy mit lopnak! Megszaporodtak a szalonna-, a kolbász- és a sonkalopások, és divatba jött a gázpalackok meglovasítása is, hiszen az utóbbiakat könyűszerrel el lehet adni féláron, kettőezerért. Vagyis, nem ruháért meg műszaki cikkekért törnek be manapság az emberek, hanem ennivalóért. Ki kell igazítanom pártfogómat, mert bizony betörnek ruháért, televízióért, videomagnóért is rendesen, de tény, új szakaszt nyitott korunk a betörések történetében. Egyre többen teszik fel becsületüket egy darab ennivalóért, a gyereknek egy jóllakásra elegendő kolbászért vagy egy tábla szalonnáért. Mert alighanem ez a dolgok lényege. Tudom, a jog nem mérlegel, nem is mérlegelhet, mégis ki kell mondani: van különbség tolvaj és tolvaj között. Aztán még valamit ki kell mondani. Pontosabban észrevenni: azt az egyre mélyülő szegénységet, amely embereket arra kényszerít, hogy mint kesztyűt dobják oda becsületüket, a társadalom képébe vágva: nesztek, ha erre kényszerítettetek, hát tessék, itt van, ezt is odadjuk, mert ez az egyetlen választásunk. Nem, nem ez az egyetlen választás. És mentség sincs a betörésre, a lopásra. De a korra sincs mentség, a kisembert elszegényítő gazdaságpolitikára. Egy valamire lehet csak mentség: a másra, a jobbra, az alagútból kivezető programra, amely nem az elszegényedett kisemberek hátán, bűnbe kényszerített életek árán próbál felemelkedést ígérni ebben az országban. Árpási Zoltán
