Békés Megyei Hírlap, 1993. július (48. évfolyam, 151-177. szám)
1993-07-26 / 172. szám
KÖRKÉP 1993. július 26., hétfő Félreértés A Göncz Árpád Orosházán című, július 20-ai lapszámunk 3. oldalán megjelent tudósításban félreérthető módon jelent meg dr. Róna Péternek, az Első Magyar Befektetési Tanácsadó Rt. elnök-vezérigazgatója nevéhez fűződve néhány sor. Ebből úgy tűnhet, mintha dr. Róna Péter nem támogatná a vegyes vállalatok magyarországi létrehozását. Természetesen erről szó sincs, a félreértésre a szöveg helyhiány miatti rövidítése adott okot. Szíves elnézését kérjük az érintetteknek és olvasóinknak.------------A ü 5 Tria LOTTO A Lottó Unió Kft. tájékoztatása szerint a 29/93. játékhéten a következő számokat húzták ki: 9, 11, 13, 25, 37, 44. A pótszám: 38. Joker nyerőszámok: 659934. (MTI) „LEGERŐSEBB AZ EMBER, HA EGYEDÜL VAN.” (Schiller) Az emberi erő nem pusztításra való (Folytatás az 1. oldalról) és felsőlégúti vírusokkal volt dolga, mintsem tüdőgyulladással, víz alatti tárgyak okozta sérülésekkel. A gyulai fiatalok útját végig jó szándék kísérte. A folyóparti települések épp az ő példájuk nyomán fedezték fel, akár össze is foghatnának közös rendezvényekkel. A délszláv háború elleni tiltakozás, békét kívánó aláírásokat tartalmazó, nemzetiszín szalaggal átkötött dossziét az akciót kezdeményező Boros Zoltán adta át dr. Lippai Pálnak, Szeged polgármesterének. A több mint ötezer aláírást a határmenti nagyváros polgármestere köszönettel vette át: mert Magyarországon akadt ilyen csoport, és aláírásokat adó polgárok, akik tudják, a pusztításon a humánum felülkerekedik. A békéért úszó gyulaiakat Jeszenszky Géza külügyminiszer levélben köszöntötte, megbízottja, Oberfrank Ferenc kabinetfőnök pedig elmondta: az aláírásokat átadják a jugoszláv konferencia társelnökeinek, az EK- képviselőinek, Washingtonnak, a hódítóknak és meghódí- tottaknak. Lapunk kérdésére megerősítette: pártok, egyesületek tiltakozó gyűléseiről tud Magyarorországon, de hasonló polgári akcióról még nem. Szőke Margit A Körösökön és a Tiszán 200 kilométert tettek meg a békéért úszók fotó: fazekas ferenc Túl messze a határ... (Folytatás az 1. oldalról) A 30-as táblával jelölt ház előtt micisapkás, sokdioptriás szemüveges bácsi szemléli a kocsisort. — Szép jó napot! Mit teszik szólni ehhez az invázióhoz? — Őrület — feleli, s int egyet a karjával, nyomatékot adva mondandójának. Párbeszédünk elejét meghallva nyílik a kapu ütött-kopott ajtaja, és a bácsi hófehér hajú párja csatlakozik hozzánk: — Most már csak csak jobb lett szegényeknek — summázza—, van WC, vannak szemeteszsákok. De addig bizony nem egyszer előfordult, hogy becsengettek és WC-re kérez- kedtek, vizet kértek. Adtam, hát hogyne adtam volna! Csak tudja egy idő után megelégeltem, hogy mások után takarítsam a mellékhélyiséget... Mert hogy szemetelnek a várakozók jócskán. Hiába van kitéve a hulladékgyűjtő tízméterenként, valahogy jobban esik, ha a kocsi mellé ejtik a papírzsebkendőt, a kiürült üdítők dobozait és a lerágott kukoricacsutkát... * Az egyik nyilvános WC mellett középkorú hölgy áll cerberusként. — Fizetni kell a használatért? — intek fejemmel a konténerfelé. — Dehogy! — válaszolja a készséges asszony.—Én azért vagyok itt, hogy a rendet vigyázzam és takarítsak, ha szükség van rá... Szükség az van, látom. Fiatal mama tereli csemetéit a zöldre festett kis alkalmatosság felé, aminek oldalán az áll: Magyar Köztársaság Polgári Védelem! Ez igen! Itt kétséget kizáróan kiderül, ki a tulaj... Van gyalogosforgalom velem szembe is. Zsákokkal, pakkokkal felszerelkezve igyekeznek a határ felé. Gyalog bizonyára sokkal hamarabb át lehet érni a túloldalra. Ki érti ezt? Odaát patkányok szaladgálnak Egy aradi rendszámú Daciában négy férfi ücsörög. Kérdésemre a pilóta első szava az, hogy „katasztrófa”. Nyolc órája várnak már arra, hogy kijussanak az országból. — Bár most sokkal könnyebb várakozni maguknál, mint pár héttel ezelőtt — mondja lefékezve indulatát. — Amióta WC-t, kukát helyeztek ki, nem olyan megalázó a helyzetünk. Azelőtt nem egyszer még a kukoricásból is kizavartak, ha kényszerűségből oda kellett szaladnunk... Pécsről érkezett az a Volkswagen, amelynek fiatal hölgy a vezetője. Szüleivel Székelyudvarhelyre igyekszik. — Pénteken este 6 órakor indultunk és most szombat dél van. Nincs bajom a határ eme részével, de félek a másik oldaltól. A múltkoriban megjártam ezt az utat, s odaát patkányok tömege szaladgált a kocsik körül. A töltés oldalán hárman az ebédjüket csomagolják ki a kis motyóból. Kolbászt, szalonnát, madárlátta kenyeret. Egykedvűen nézik a forgalmat, mintha minden mindegy lenne. Fotós kollegám felfedez egy trélert, ami egy összenyomódott Honecker Mercedest szállít. Gyenge német tudásunkkal, meg egy kis mutogatással megtudjuk: az úr a régi NDK területéről hozza a Trabantot, hogy alkatrészként eladja a túloldalon. „Bizniszt” szimatol. Megtrágyázott kukoricatábla Bicikliutat jelez a kék táblában fehér kerékpár. Szegény út! Középen repedezik. Kétkerekű könnyű járgányok helyett hetek óta benzinszekereket kell, hogy cipeljen a hátán. Hát csoda, ha belerokkan? Az útmenti zöldségesboltba tíz év körüli török fiúcska esik be, hogy németül megkérdezze, mennyibe kerül egy kiló kenyér? Megtudja. Kiszalad az autóhoz, és márkát kér a mamájától. — Hogy megy az üzlet? — faggatom kérdésemmel az Ez + Az élelmiszerüzlet gazdáját. Becsülöm benne, hogy nem sumákok Elmondja: megnövekedett a forgalma valamelyest a határmizéria óta, de annyira nem, hogy pótolná azt a megcsappant forgalmat, amit mostanában tapasztal. — Mindemellett el kell tűrnünk, hogy az üzlet oldalát összepiszkítják, mert lusták elmenni a három méterrel arrébb lévő WC-hez — dohogja. Kukoricatábla előtt visz el az utam. Bizony, bizony alaposan „megtrágyázták” és összeszemetelték. Káromkodhat a kukoricatábla gazdája. „D” felségjelű Opelben öreg, fejkendős néni orrára csúszott szemüveggel, tátott szájjal az igazak álmát alussza. Vajon honnan jön és hova tart? Két kislány az út szélén paradicsomot meg almát árul. — Itt lakik szemben a nagymami, ő adta a paradicsomot, mi meg anyuval Dunaújvárosból hoztuk az almát — mondja a kis cserfes szőke. — Ráérünk a barátnőmmel itt ücsörögni. A pénz a miénk, ha el tudjuk adni a gyümölcsöt... Mint ahogyan — láthatólag — az a „családi vállalkozás” is bejön, amit jóképű fiatal papa szervezett két gyermekével. Kondérból főtt kukoricát árulnak: — Az egyik gyerekem számítógépet szeretne, a másik meg Mountain Bike kerékpárt. — Rendben, megkapjátok! — mondtam, de dolgozzatok meg érte — tájékoztat a gyerekeit okosan nevelő apuka. Nemzetközi szeretet a buszban Elegáns, magas, fekete, hosszú hajú szép asszony száll ki a még elegánsabb Mercedesből. Fehér ölebét készül sétáltatni. Nehezemre esik, hogy ne szóljak rá, amikor a lerágott kukoricacsutkáját egy jól irányzott mozdulattal az árokpartra dobja. Egy méterre áll mellette a szemét- gyűjtő. Gyanítom, ez az asszonyka otthon a lakásában egy fűszálat sem ejtene el, dehát ez itt nem az ő otthona... Belga rendszámú mikro- buszból messzire hangzik a nevetés. Egy zsebkendőt sem lehet leejteni a kis buszban, annyian vannak. Alkalmi tolmácsot szerzek, annyira izgat, kik a kis busz utasai? Kiugrik egy gyönyörű fekete, fiatal nő, hogy erősen gesztikulálva válaszoljon kérdéseimre: — Egy Franciaországban tartott konferencián ismerkedtünk össze. Hisszük az Istent és hirdetjük az igét — kezdi a szép nő. — Tizenheten indultunk el két busszal Bulgáriába és Törökországba. Nézzen csak be—kér kedvesen— van köztünk svéd, amerikai, kínai, koreai, ír, jamaikai, angol és kanadai. A szeretetet hirdetjük, s látja derűsek, jó- kedvűek vagyunk, bármennyit is kell várnunk a határ előtt... Kifáradok, mire többórás gyaloglás után a sor végére érek. A benzinkút után jóval egy rendőrkocsi áll. Itt két rendőr teljesít szolgálatot — Pelleg József zászlós és Ve- szelka László törzsőrmester. Nagy türelemmel és fegyelemmel végzik a dolgukat. Az újabb és újabb érkezőket németül igazítják útba. S az autók jönnek, jönnek. Utasaik nem tudják mi vár rájuk. A mi oldalunkon a lehetőségekhez képest megpróbálják kulturálttá tenni a környezetet. S ennél többet, ha megszakadnak sem tudnak lépni. Vajon mikor lépnek a határ túloldalán? Béla Vali Anna szépe a Trófeából — Na, most mire kíváncsi? A nevemre, a foglalkozásomra, a szerelmi életemre? — Egy csudát! Csak arra, hogy kire adja a voksát, melyik szép hölgyre? — Semmi köze hozzá... Ez a beszéd! Nekem is pont egy kapatos, kellemetlenkedő férfit sikerült kifognom szombat éjjel Békéscsabán, a Trófea bár előtt, ahol Anna-bálra invitálták a vendégeket. Ezen belül szépségversenyt, tombolát, jó vacsorát ígértek a szervezők. Hajdúné Szabó Tündével, a Trófea éttermének vezetőjével a rendezvényről beszélgetünk. — Jött annyi vendég, mint amennyire számítottak? — Szerencsére ötvenen jöttek, s ez az ideális, mert így nincs zsúfoltság, mindenki jól érezheti magát. —Látom, jó a hangulat... —Pedig éppen a vacsoraidőre érkezett. A 600 forintos belépő árába ugyanis belefért egy aperitif és egy hidegtálas vacsora, ami háromféle salátából, kaszinótojásból, sonkatekercsből, töltött paradicsomból és töltött csabai karajból áll. Azt gondolom, a mai helyzetet figyelembe véve, a vacsorát elfogadható árral kalkuláltuk... — Jó ötlet volt, hogy Annából szépét választanak... — Mindig kell valami újat kitalálni, hogy visszatérő vendégeink legyenek. —Hányán jelentkeztek? —- Tizenheten. S ha most nem haragszik, itthagyom, mert kezdődik a verseny... * Kiss László pincér a felvezető. Végigjárja az asztalokat és udvariasan felkéri a jelölteket, majd végigsétál velük a termen, hogy mindenki láthassa a hölgyeket. A díjakat a Tissot óragyár ajánlotta fel az első három helyezettnek. A harmadik legszebb egy faliórát, a második egy négyezer forintos karórát, míg a Trófea Anna-báli szépe egy tizenkétezer forintos karórát tudhat a verseny végén a magáénak. Az első szavazás eredményeként négy hölgy között holtverseny alakul ki. Ismételt szavazás után (lelkemre kötötték: írjam meg, hogy a Trófea személyzete nem adhatta le a voksát) Kovács Gyöngyi 21 éves gyulai vállalkozó vállára kerülhetett fel az Anna-bál 'szépe szalag, karjára az értékes karóra. Második Tordai Éva, míg a harmadik helyezett Pribelszky Nikolett lett. B. V. A nevét ne feledjék feltüntetni! Szupernagyik kerestetnek Szólítják maminak, nagymamának, nagyanyónak, avagy Klári mamának, Zsuzsi anyónak, nagyinak és kedves mamának—egy a lényeg: az ezerkezű, áldott türelmű, fáradhatatlan, családösszetartó, béketeremtő és bölcs tanácsokat adó nagymama valóságos áldás. Szerencsés az a család, amelyben ott nyüzsög két „drága nagymami”. Nos, őket szeretnénk a következő hetekben bemutatni lapunk hasábjain. Várjuk tehát az arcképeket a nagymamákról, természetesen névvel és lakcímmel, pár soros „indoklással” — elsősorban arra vagyunk kíváncsiak, mi az, amiben ő a legszuperebb, amit egyedül ő tud. Már ma postára adhatják a fotót — a képeket folyamatosan, a beérkezés sorrendjében közöljük és alkalmanként idézünk a kísérő sorokból is. (Csak jó minőségű fekete-fehér arcképeket áll módunkban elfogadni, és visszaküldeni nem tudjuk.) Kérjük, feltétlenül tüntessék fel a fényképet beküldő nevét és pontos címét is — közöttük ugyanis értékes nyereményeket sorsolunk majd ki. A fotók végső beküldési határideje: augusztus 10. S hogy ki lesz „szupemagyi?” Ezt olvasóink döntik el. A megjelent képekkel szavazhatnak a következő módon: a lapunkból kivágott fotót az alatta szereplő sorszámmal, névvel borítékban küldjék be a következő címre: Békés Megyei Hírlap, Békéscsaba, pf. 111. A borítékra feltétlenül írják rá: „Szupernagyi”. Folyamatosan lehet szavazni, a végső határidő az utolsó fotók megjelenését követő egy hét. Lapunkban mindig előre jelezzük, mikor adunk közre „szupemagyis” fotókat. A beküldött szavazatok alapján díjazzuk értékes jutalommal az első tíz pályázót, s hozzá tízet kisorsolunk azok közül, akikre beérkezik akár egyetlen szavazat is. A napokban egyébként már megkaptuk az első fényképeket, s bizony akad közöttük, amelyen nem találtuk a nagymama nevét, címét, sőt, a kísérő sorokból sem derül ez ki. Ézért külön is kérjük: feltétlenül egyértelműen tüntessék fel a fotó hátoldalán, hogy kit ábrázol a fotó! Sarokba száriévá A kultúra ára Nemrégiben, a szeghalmi dalnoktalálkozón jó volt kívülállóként részt venni, szórakozni, ellentétben a szervezőkkel, akik aggódhattak, hogy minden rendben lesz-e. Nos a buli jól sikerült, ámbár azért mégsem minden oké. Dicséretes volt például, hogy az egyikfellépő duó, Hevesi Imre és Berényi Nagy Péter szinte ingyen vállalta a fellépést, ráadásul az ő technikusuk intézte az egész rendezvény hangosítását. Elszomorító volt ugyhnakkor a város vezetőinek érdektelensége. Ezek után már szinte természetes—legalábbis Szeghalmon az—, hogy a város egy fülért nem adott ajnűsorra. A helyi vállalkozók sok munkája és pénze van ebben a sikeres buliban. Néhányon szóvá tették, hogy sok a százforintos belépődíj, ami végül is igaz lehet. Am amíg egy kulturális esemény megszervezése a — nem hántásként mondom — lelkes amatőröké, amire a hatalom nem áldoz egy fülért sem, addig nem lehet ingyenessé tenni, bármennyire is szeretnék a szervezők. Gila Károly
