Békés Megyei Hírlap, 1993. július (48. évfolyam, 151-177. szám)

1993-07-21 / 168. szám

1993. július 21., szerda

BŰNBE(L)ESÉS

tRÉKÉS MEGYEI HÍRLAP

„Láttuk a szénatolvajt!”

Battonyán a polgárőrség megalakulásától fogva együttműködik a helyi rendőrőrssel.

— A' polgárőrök — időt, fáradságot nem kímélve — nagy lelkesedéssel látják el önként vállalt feladatukat — mondja Kinyó György, őrsparancsnok. — Szolgálatteljesítés közben gyakran használják saját gépjárműveiket. Illő lenne továbbra is megtéríteni az üzemanyagköltségüket.

— Ezek szerint nincsenek bővében a pénznek.

— Sajnos. Az a szerény segítség, amit az önkormányzattól kapott a polgárőrség, kevés. így anyagiak hiányában nem olyan eredményes a megelőzés, a felderítés, mint amilyen lehetne. Félő, hogy egyszer lelohad a lelkesedés is. Bognár Tiborral, a polgárőrök vezetőjével a közelmúltban

értékeltük az első félévi munkát. Megállapítottuk, hogy kívánatos lenne a polgárőr-szervezetek minimális mértékű központi támogatása. Természetesen tisztában vagyunk azzal, hogy a működés feltételeit elsősorban helyi forrásokból kell biztosítani. Itt, Battonyán számítunk a városfejlesztő alapítvány, az önkormányzat, a vállalatok, a vállalkozók és a magánszemélyek anyagi támogatására. Mert hiába a lelkesedés, hiába a szabadidő feláldozása, ha hiányoznak a legalapvetőbb technikai eszközök. Elmondok egy esetet. Éjjel kinn a mezőn, távol a várostól a polgárőrök felfigyeltek egy szénatolvajra. Mivel nincs igazoltatási joguk, ilyen esetben az lenne a normális, ha rádión riasztani tudnák a gépkocsizó rendőrjárőrt vagy az

ügyeletet. Rádió hiányában viszont csak arra van lehetőségük, hogy reggel elmeséljék a történetet: „Láttuk a szénatolvajt!”

— Úgy tudom, vannak hordozható rádiókészülékeik — fordulok Bognár Tiborhoz.

— Valóban rendelkezünk kis hatósugarú készülékekkel, ezek a város belterületén úgy- ahogy használhatók. Más kérdés, hogy a rendőrséggel való kapcsolattartásra nem alkalmasak. A jövőben a mezei lopásokat is szeretnénk megelőzni, illetve visszaszorítani, s ehhez lenne szükségünk Motorola típusú adó-vevő készülékekre. Ha tudnánk ilyeneket vásárolni, nem nyernének egérutat a tolvajok, segítségünkkel a rendőrség tetten érné őket.

Ménesi György

Megjelent a

Változatlan áron, ám bővebb terjedelemben, húsz oldalon jelent meg a Körösvidéki Zsaru legújabb, július-augusztusi száma. „Mind elintézem, aki rendőrt hozott rám!” — fenyegette meg szomszédait a telek- gerendási R. 1„ miután a feleségének szánt fazékkal gyermekének fejét találta el. Egy felettébb érdeklődő típusú bűnöző viszont aznapi rendes üt- légelésének megkezdése előtt —kétségtelenül nem túl tapintatosan — azt kérdezte áldozatától: „Mikor voltál vécén utoljára?” S hogy ezek után miért éppen a fogát verte ki? A cikkből ez is kiderül...

Néhány pofon viszont a román, nők becsületének védelmében csattant el a megye- székhely vasútállomásán. Honfitársunk izgalmában román hölgyekre utazott volna. Már azt hitte, hogy sínen van. Ám közeledése nem a szemaforok lagymatag állásán, hanem egy román férfi hozzáállásán siklott félre. Még kutyább az az eset, mely során egy mezőberényi fiatalember saját kezűleg csillapította kedvenc kutyája — egy felelőtlen szuka által felkorbácsolt — gerjedelmét. Városkája főterén. Ezt az aktust egy másik — szabálysértési — aktus során 10 ezer forintra értékelték. Olvashatunk a kisurranni már képtelen besurra- nókról, a zsadányi csövesekről, a „kispadra” került játékautomatákról is. Aztán várhatunk a Zsarura szeptemberig.

Hidegvizes borogatás - rendorfőre

Rendőrtalálkozóra került sor a minap Gyulán. Nem hivatalosra. Ezen kiderült, hogy egy rendőr havonta mindössze 2800forintot keres. Holland forintot. (Nehogy megtévedjenek: a hollandus vág ennyit zsebre. Magyarpénzben ez úgy 135 ezer forintot tesz ki. Mindössze.)

Mindennek van határa. Magyarországnak is. Például Gyulánál. Ezért is éppen itt került sor a magyar—holland rendőri megbeszélésre. A holland ment volna a görög tengerpartra, a magyar még nem döntötte el, aznap még nem is mondták neki, hová menjen. A holland órák óta ácsorgóit már szuperjárgánya mellett, s róla éppúgy csörgött a verejték, mint a fél napja strázsáló magyar kollégájáról. Verejtékeztek hát, az egyik havi 135 ezerért, a másik nyolcadannyiért. A

félreértések elkerülése miatt leírják egymásnak a fizetési jegyzékükön szereplő számokat. Amit a tűző nap mindaddig nem tudott elérni, teljesítette a magyar rendőrbér (hű, bér?): a holland azonnali hidegvizes borogatást kért a homlokára.

A Parlamentben a közelmúltban a rendőrök fizetésének javításáról is döntöttek. A kormányzat által jónak látott összeget — talán havi kétezer forinttal — meghaladó ellenzéki indítványt a pénzügyminiszter vezényletével valósággal lesöpörték. Érvek nélkül.

Itt a határon mondták némely rendőrök— lehetséges, enyhe napszúrásos állapotban—, hogy a képviselőknek talán ki kellene menniük Romániába. Hogy lássák, mivel jár a szolgálatuk.

Kiss A. János

Hol mér a traffipax?

Az adott napon első helyen jelzett mérési helyen 5.30—14.00 óráig, a második helyszínen 14.30—22.00 óráig végeznek méréseket. A helyszínek és az időpontok szolgálatszervezési okokból kivételesen változhatnak.

Július 21.: Gyula (44-es út);

Mezőberény, Szarvas (44-es út).

Július 22.: Gyomaendrőd (46-os út);

Orosháza (47-es út), Szeghalom (47-es út). Július 23.: Mezőberény;

Békéscsaba (44-es út), Gyula(44-es út).

Júl ius 24.: Orosháza (47-es út);

Szarvas (44-es út).

Július 25.: Gyomaendrőd (46-os út).

Július 26.: Sarkad.

Július 27.: Mezőkovácsháza (4434-es út), Szeghalom (47-es út); Gyula (44-es út).

Július 28.: Békéscsaba (44-es út),

Orosháza (47-es út); Szarvas (44-es út).

Július 29.: Békés (47-es út),

Szeghalom (47-es út); Gyula (44-es út).

Elloptak egy halastavat Biharugrán

Hej, halászok, halászok...

Az orvhalászok egyike hal(ligatóságával

FOTÓ: FAZEKAS FERENC

Elloptak egy halastavat Biharugrán — vettük hírét a nem mindennapi esetnek. Ezt az állítást utólag is csak kis mértékben találhatjuk túlzónak.

Július 14-én egy gyulai úr lépett piros kocsijából a bihar- ugrai földre.

— Hol lehet itt halat venni? — szegezte neki a kérdést az első járókelőnek.

— Sehol — hangzott a válasz. — De ismerek olyanokat, akik megoldják, hogy legyen hala.

Nosza, felkeresték a bihar- ugrai testvérpárt, a 20 éves P. T.-t, valamint P. L.-t, aki pedig éppen egy híján húsz. Meg is egyeztek: időre meglesz a hal. Előlegbe az otthon lévő nyolc kilónyi halukat átadták a gyulainak. Abban maradtak, hogy a többi hallal együtt majd elszámolják ennek is az árát.

A két halorzó este kiment az egyik 3 és fél hektáros halastóhoz. Eltávolították a zsilipen lévő rácsot és deszkákat, így a tó vize vészes gyorsasággal apadni kezdett. El is csordogált vagy 80 ezer köbméter. A főhalászmester viszont észre vette a vízszint-csökke- nést, eltorlaszolta a rést, s betöltött a tóba 36 ezer köbmétert. Ám a fiúk másnap éjjel újra leengedték a vizet. Ézzel a vízkár 136 ezer köbméterre emelkedett. Hogy miért tették? A kis vízben ugyanis könnyebb halászni, ha az általuk művelt eljárás egyáltalán annak nevezhető.

Az éj leple alatt csónakba szálltak. Három pecahotot szereltek fel hármas horoggal, ezzel húzták a csónakhoz a vergődő halakat. Kiemelésükre egy „célszerszámot” is vittek magukkal: egy négyágú villa három ágát félbe vágták, a negyediket felgörbítették. Ezzel már gyerekjáték egy termetesebb hal csónakba emelése.

A vízáradat 46 ezer forint kárt okozott a szivattyúkban is. A vízben 3 ezer kilogramm- nyi hal úszkált ekkoriban. Mint kiderült, a testvérek két anyapontyot emeltek ki, melyek összsúlya 12 kilogramm volt, illetve 6 darab, együttesen 61 kilogrammnyi anyaharcsát vittek a partra. 42 ezer forintot tett ki a halkár. Anya csak egy van a szólás szerint, de nem ebben a tóban: ezt a vizet ugyanis az anyák számára tartják fenn. (A harcsák

egyike 21 kilogrammos volt.) A halakat két zsákba gyömöszölték, s elindultak haza, ám — szó szerint — megzavarták őket. A halakat hátrahagyva, kezükben a bizonyító erejű horgászkészségükkel elisz- koltak. Nem messzire jutottak vele.

A sarkadi rendőrségen beszámoltak az előzményekről, s arról is, hogy felbujtóik kevéssel hazaérkezésük után tudták meg, hogy elúszott a nagy zsákmány. (A gyulai úr a nagy fogás reményében ekkor már egy terepjáróval érkezett Bi- harugrára.) Elmondásuk szerint a hal kilóját — bár előre nem egyeztek meg az árban — adómentesen 100 forintért adták volna megbízóiknak. Megnéztünk egy étlapot. A sült harcsa dekagrammját (!) 22 forintért árusítják.

S ha azt gondolnák, hogy Biharugrán hajlamosak egyedinek tekinteni az esetet, azt kell mondjuk, alaposan tévednek. Vállalva, hogy a biharug- raiak megköveznek érte, mégis csak szóba kell hozni valamit. Állítólag a helybeli halászlé receptje valahogy úgy kezdődik: lopj néhány halat...

J K.A.J.

A halak számára — egyelőre — csak ilyen szegényes terítéket tudtak biztosítani