Békés Megyei Hírlap, 1993. július (48. évfolyam, 151-177. szám)

1993-07-16 / 164. szám

/ GYULAI VÁRSZÍNHÁZ ’93 1993. július 16„ péntek £ \ Ma a tószínpadon: Cigánybáró A színház az itt és most művészete — mondja Szinetár Miklós rendező Mirabella és Barinkay (Számadó Gabriella és Berkes János, a „másik” Cigánybáró) Ma este ismét premier lesz a Gyulai Várszínházban: Jo­hann Strauss Cigánybáró című operettjét láthatja a közönség a Tószínpadon. Jókai Mór no­velláját Ignaz Schnitzer (pesti származású bécsi műfordító) a zeneszerzővel együttműköd­ve dramatizálta, és Strauss majdnem két évig dolgozott a partitúrán. Az 1885. október 24-ei bécsi bemutató — a ze­neszerző hatvanadik születés­napja tiszteletére — óriási si­kert aratott, nem telt el négy hónap, és már a századik elő­adásnál tartottak. Strauss ze­néje, a romantikus történet és a mű magyaros jellege igazi ha­gyományt teremtett és hosszú évtizedekre megalapozta az operett sikerét — először az osztrák, majd a magyar szín­padokon. A mától nyolc estén látható előadás rendezője Szinetár Miklós, az Operettszínház pá­lyázatnyertes igazgatója. A hét elején, próbák közben be­szélgettünk, mindenekelőtt Szinetár és az operett, vala­mint a rendező és Gyula kap­csolatáról. — Mindkettőhöz, az ope­retthez is, a Gyulai Várszín­házhoz is személyes emlékek fűznek. Az Operettszínházban kezdtem a pályámat, ott ren­deztem hu­szonkét éves koromban azt a bizonyos Csár­dáskirálynőt, ami a mai na­pig a magyar színháztörté­net legna­gyobb szériája. Nagyon szere­tem a műfajt, de az igazit! Az operett az olyan, hogy le­het ám rosszul is csinálni, és azt nem szere­tem. Gyulához szintén szemé­lyes kapcsola­tok fűznek; először Herná­di Gyula Szép magyar tragé­dia című da­rabját rendez­tem itt. A kislá­nyom akkor még egyéves sem volt, és azt mondják, itt a zu­hany alatt avatták őt gyulaivá. Majd 13 évre rá játszotta itt a Nyilas Misit. Később nagy él­ményem volt, hogy itt rendez­hettem Székely János Protes­tánsok című darabját 1981- ben, ami igazi remekmű. Na­gyon szeretem Gyulát. Külö­nös kegye a sorsnak — hiszen Magyarországon minden vá­rat leromboltak éppen annak a Mária Teréziának az idején, aki ebben a darabban kicsit joviálisán szerepel —, hogy ez a vár megmaradt, ami óriási kincs. A vár udvarában az or­szág egyik leghangulatosabb kamaraszínháza van, sőt, Eu­rópában sem sok ilyen találha­tó. Jó találmány, amióta Sík Ferenc kitalálta, hogy a tavon is lehet játszani, ami különbö­ző darabokhoz ideális helyszín. A Cigánybáróhoz is, hiszen a környezet, amit Jókai leír, az egy mocsaras, tavas, lápos vi­dék, várral, rommal, tehát min­den itt van, ami szükséges. Re­mélem, hogy az elő-adás is örö­möt fog okozni. Mindig szíve­sen jövök ide, mert kellemes a város atmoszférája, és ez egy nagyon jó játszási hely. Kivéve, ha esik az eső... — Az előadás ,félkész” ál­lapotban érkezett, de nyilván­való, hogy a benti, kőszínházi előadás más feladatot jelent a művészeknek, mint a szabadté­ri játék. — Egy ilyen típusú előadást ennyi idő alatt másképp nem is lehet megcsinálni, csak úgy, hogy Pesten alaposan előké­szítjük, itt pedig adaptáljuk a helyszínhez. Például széthúz­zuk szélesvásznú filmre az egészet, Ottokár kincskeresé­se az egyik parton történik, a megtalálás a másikon, be- játsszuk a várat, a szigetet, a fűzfát, a környezethez alkal­mazzuk a darabot. — Az operett divatos műfaj manapság, de említette, hogy lehet rosszul is csinálni. — Vitathatatlanul van egy legenda, ami ténnyé vált, hogy az emberek szórakozni vágy­nak és ezért szeretik az operet­tet. Ez jogos igény, és nagyon jó is. De ezzel nem szabad visszaélni! Nem a humor ellen vagyok, sőt, minél humoro­sabb egy operett, annál jobb. Csúnya szóval úgy szoktam mondani: „vazelin” színját­szás, amikor egy darabnak a mélyebb rétegeit, a szomorú­ságát, az élét eldobják, és min­denki aranyos, kedves, bájo- log, és a dolgot alacsonyabb szintűnek mutatja, mint ami­lyen. A szabadtéri előadás tel­jesen más műfaj operettben, prózában, mindenben. A Gyu­lai Várszínház belső előadása nem nevezhető szabadtéri elő­adásnak, mert az tulajdonkép­pen kamaraszínház, ott színházi mércével kell mérni. De már egész más effekteket kell alkal­mazni egy nagy tószínpadon, ahol az egész egyszeri, egyedi látványosság, ahol a természet az egyik főszereplő. Dilettáns az, aki ugyanúgy rendez a Sze­gedi Szabadtéri Játékokon, mint kőszínházban. A Cigány­bárót egész másként kell meg­csinálni itt a tavon, másként Szegeden, másként kőszínház­ban. A színház egyébként is mindig az itt és most művészete, a napnak a művészete, semmit nem lehet ugyanúgy csinálni. Ehhez a szabadtéren hozzájön még a hely, ami további lökést ad a játéknak. —A szereposztás szép példa a sok társulat együttműködé­sére: szegedi operaénekesek, budapesti operettisták, debre­ceni énekkar, békéscsabai ze­nekar közreműködik az elő­adásban. — Melis György a legna­gyobb magyar operaművész, egyszerűen nincs hozzáfogha­tó, Berkes János és Leblanc Győző kiváló, nemzetközileg elismert operaművész. Nagy öröm számomra, hogy a sze­gediek — Vámossy Éva, Tass Ildikó, Vajda Júlia, Kőváry Csaba — mindannyian kitűnő művészek. Itt nincs vidék meg főváros, remekül énekelnek és játszanak. —Mivel Dórával kezdte, ér­dekelne: vajon az édesapa mennyire szól bele leánya mű­vészi pályájába? — Nagyon keveset. Dóra nagyon önálló, maga alakítja a pályáját. De ő elsősorban isko­lás, ezt ő is mindig hangsú­lyozza, meg én is. Iskolába jár, nagyon jól vizsgázik, teljesen megfelel az iskolai követel­ményeknek, ami rendes dolog tőle. Hadd dicsérjem, mint apa. Mielőtt még odakerültem az Operettbe, kapott egy fő­szerepet, amit ma is játszik Malek Andreával A muzsika hangjában. De amikor az osz­tálya a Balettintézetben azt a feladatot kapta, hogy az Ope­raházban a Carmenban és a Bánk bánban ők adják a kart, akkor Dóra azonnal lemondta a főszerepet, az előadását, hogy a karban az osztálytársai­val megfeleljen az iskolai kö­vetelményeknek. Nagyon ko­molyan veszi az iskolát, de mondom, teljes mértékben önállóan csinálja. — Gondolom, azért igényli az apai-rendezői véleményt... — Szoktunk néha beszél­getni. Talán hallgat rám, de az életét ő maga csinálja. — Köszönjük a beszélge­tést! A premierhez az égiektől szép időt kérünk, a többi már a művészek dolga. Niedzielsky Katalin „Barinkayt énekelni operai feladat” Színészhallgatók fesztiválja Zsúfolásig megtelt a Jókai Művelődési Ház Gyulán a Nemzeti Színiakadémia „FAME” című előadására, s még az éjfél utáni kezdés sem tartotta vissza az érdeklődőket. A musical leglátványosabb, leghatásosabb eleme a két énekes-táncos betét volt, ahol igazi csoportmunkát láthatott a lelkes közön­se8 KOVÁCS ERZSÉBET FELVÉTELEI A Magyar Állami Operház ma­gánénekesét, Leblanc Győzőt nagyon könnyen el lehet kép­zelni egy francia város polgára­ként... nevét is úgy ejti: löblan. — Valóban, nagyapám francia volt — nyugtázta mo­solyogva a kérdést a Cigány­báró tegnapi próbája előtt. — Azóta a család elmagyaroso- dott, mi már magyaroknak tartjuk magunkat. A dédapám igazgató-tanító volt Elzász- Lotaringiában. Sokat csavar­gón, nyaranta gyalogosan és „szekérstoppal” járta Európát. A dédnagymamával Bécsben ismerkedett meg. A monarchi­ában a magyarokat Ausztriá­ba, az osztrákokat Magyaror­szágra vitték katonának. Nagyapám Vácon katonásko­dott, s ott is maradt... —Operaénekesként hogyan fogadta az operett-főszerepet? — Nagyon szeretem, sokat is énekelek operettet. Annyira népszerű műfaj... ha az ember azt szeretné, hogy megismer­jék, népszerűséget szeretne magának, ha dolgozni akar, akkor kell énekelnie operettet. Mondhatom, Barinkayt éne­kelni operai feladat. Úgy írta meg Johann Strauss, mint egy komoly te­norszerepet. —Semmi elő­ítélete nincs a könnyebb mű­fajnak tartott operettel szem­ben? — Egyálta­lán nincsen! Na­gyon összetett műfaj, ráter­mettséget kí­ván. Sőt, ezek miatt — nem hangilag —: ne­hezebb is, mint az opera. — A jelentős opera- és ope­rettszerepek után mit szeretne még elénekelni? — Egy-két Puccini-szerep kimaradt az életemből. A Tos- ca-ból Cavaradossi, amit csak külföldön énekeltem, Manon Lescaut-t betegség miatt kénytelen voltam lemondani. Ezeket a szerepeket még re­mélem. — Ha már a betegségnél tartunk... Az operaénekesek­ről mendemondák keringenek, miként óvják, ápolják hangju­kat. — Semmi különös „hep- pem” nincs. Nem szoktam be­bugyolálni a torkomat, sem to­jást enni. Ilyen túlzásokban nem hiszek. Ha megfázom, sok meleg teát iszom. —Gyula után merre tovább, mit énekel? — Visszamegyek Miskolc­ra. Szerdán este kezdődött a miskolci nyári fesztivál, ahol nyolc előadáson éneklem Le­hár Víg özvegyéből Danilo szerepét. Ezután a Vigadóban lépek fel, itt német nyelvű mű­sorban operett világslágereket énekelek. A feleségemmel Düsseldorfba készülünk, ugyancsak operettel. Talán ki­csit sokat is vállaltam, de annyi a szép feladat! A gyulai is az... Nagyon jólesett, hogy meghívtak! Olyan szép a kör­nyezet és még nem énekeltem Gyulán, a Tószínpadon. Azt hiszem, mindannyiunknak él­mény ez! — Erezze jól magát Gyu­lán! Szőke Margit Az idén első alkalommal ren­dezte meg a Gyulai Várszín­ház a színi iskolások találko­zóját. Az elmúlt egy hét ta­pasztalatairól beszélgettünk Gergely Lászlóval, a fesztivál rendezőjével. — A színház eddigi hagyo­mányainak ápolásán túl ezzel a találkozóval szerettük volna a nyári játékokat még színe­sebbé varázsolni. Miután a Nemzeti Színiakadémia részt vesz az előadásokban, a békés­csabai főiskolások pedig itt töltik nyári színházi gyakorla­tukat, szinte önmagától kínál­kozott a lehetőség a találkozó létrehozására. A magyar szí­nészképzésben az utóbbi években megszűnt a budapesti színművészeti főiskola egyed­uralma — egyre több magán­jellegű iskola kezdte meg mű­ködését az országban. Ponto­san ezért úgy gondoltuk, a gyulai nyári színház megfele­lő és rangos helyet jelenthet arra, hogy az egyes iskolák itt megismerjék egymás módsze­reit, a hallgatók összemérjék tudásukat. A várszínház arcula­tához igazodva fontosnak tar­tottuk a határainkon túl élő ma­gyar anyanyelvű színészhallga­tók, csoportok jelenlétét is. Így meghívtuk a kolozsvári, az újvi­déki művészeti, oktatási intéz­mények növendékeit is. Természetesen mint min­den kezdet, ez is rejtett bukta­tókat, de a hibákból tanulva a következő évadban is szeret­nénk megrendezni ezt a talál­kozót, minél több résztvevő­vel. Az idén közel 100 hallgató jött el a fesztiválra, ahol na­ponta egy délutáni és egy éj­szakai előadással mutatkoztak be egymásnak és az érdeklődő közönségnek. Úgy gondolom, szükség van arra, hogy a ha­gyományos színházi formá­kon túl a fiatalok szellemi erejüket, érzékenységüket ki- és felhasználva új formákat, új gondolatokat keressenek és a megélt tapasztalatokat egy­másnak átadják. Olyan elő­adások, illetve produkciók lét­rehozása a cél, mely a hagyo­mányos kőszínházi formákra épül ugyan, de képes annak sajátos megújítására is. Öröm volt látni, hogy a bemutatott előadások egyszerre hordoz­zák a jó értelemben vett ama­tőr színház legjobb hagyomá­nyait éppúgy, mint a profi színjátszás elemeit, azokat, amelyekre végül is a hallgatók tudása épül az évek folyamán. Szeretnénk, ha ez az egyhe­tes együttlét és együtt, egymá­sért dolgozás évek múltán ran­gos fesztivállá szélesedne. M.K. Négy estén át a főszerepben Leblanc Győző „Itt a természet az egyik főszereplő”

Next

/
Thumbnails
Contents