Békés Megyei Hírlap, 1993. június (48. évfolyam, 125-150. szám)

1993-06-21 / 142. szám

SPOKl mELLEKV-^ 1993. június 21., hétfő Gyulai siker Gyomaendrődön Búcsúzott: Kétegyháza, Sarkad Az NB III Alföld csoportjában az utolsó percben elért I’app-gollal nyert a vendég Gyulai FC a megyei rangadón Gyomaendrődön. A csoport rangadó­ján Mezőkovácsházán a jobb játékerőt képviselő Hódmezővásárhely maga­biztos, 5—1-es győzelmet aratott az újonc hazaiak ellen. A már korábban kiesett nagyszénásiak számára nem sok babér termett Makón. A második félidőben a hazaiak négy gólt szereztek és biztosan nyertek. Hétközben Orosházi MTK—Kiskundorozsma 1—1. A csoportból a Tiszakécske került az NB Il-be, míg elbúcsúzott az osztálytól a Nagyszénás, a Kiskundorozsma és a Dabas. NB III Alföld cs. Gyomaendrődi FC— Gyulai FC 2-3 (1-0) Gyomaendrőd, 600 néző. V.: Farkas. Gyomaendrőd: Hunya — Kéki, Gon- da. Tímár, Mázán (Udvari) — Somo­gyi, Janis, Stef, Tóth (Sajben) — Du- rucskó (Lénáit), Gubucz^ Edző: Plás- tyik János. Gyula: Leel-Őssy — Rese- tár (Tamási), Pápa, Botyánszki, Géczi — Kiss L. (Papp), Mező, Steigerwald, Oláh — Bíró, Boruzs (Zuzac). Edző: Cserháti István. 1. perc: Janist akasztották a vendég védők. A beívelt szabadrúgás után So­mogyi 6 méterről a kapu közepébe fejelte a labdát, 1—0. 65. perc: Oláh ívelt a kapu elé a jobb oldalról és a jó ütemben befutó Tamási 5 méterről a hálóba fejelt, 1—1. 68. perc: Tóth ívelt be szögletet és az érkező Janis 6 méterről fejelte a kapuba a pettyest, 2—1. 82. perc: Steigerwald bal oldali szögletét a csereként beállt Tamási az 5-ösről a kapuba talpalta, 2—2. 90. perc: Már mindenki a játékveze­tői sípszót várta, amikor a fiatal Papp forgolódott 20 méterre a kapu felé a labdával, váratlanul lövésre szánta el magát és a pettyes a meglepett Hunya mellett a kapu bal sarkába került, 2—3. Ezen a mérkőzésen búcsúzott az ak­tív játéktól az egykori ifjúsági váloga­tott Kéki Elek, valamint Pataki Tibor és Győrfi László, a hazaiak három labda­rúgója. A nagy melegben a mezőny­ben két egyenrangú csapat küzdött egymással. A hazaiak kétszer is előny­höz jutottak, ám a gyulaiak egyenlíteni tudtak, sőt az utolsó percben a győzel­met is megszerezték. A látottak alapján a döntetlen igazságosabb lett volna, a gyulaiak szerencsével nyertek. Jó: Kéki, Tímár, Janis, Gubucz, ill. Géczi, Steigerwald, Tamási. (V. I.) Ifjúságiak: Gyomaendrőd—Gyula 2—5. Mezőkovácsházi TE— Hódmezővásárhely 1-5 (0-2) Mezőkovácsháza, 700 néző. V.: Fran- ciskovics. Mezőkovácsháza: Tóth I. (Babcsán) — Mocsári, Bakai, Dumit- riu, Radu — Papp, Schmidt (Márton), Kovalcsik, Török — Bányik (Szeke­res), Kolozsi. Edző: Sári Ferenc. Hód­mezővásárhely: Kopsicz — Földvári, Márta, Maczkó, Kiss—Kemenes, Tal- mácsi, Bress, Botlik — Szécsényi (Tóth Gy.), Kéri. Edző: Protity Sándor. 23. perc: Márta 27 méteres szabad­rúgásból lőtt a jobb felső sarokba, 0— 1. 33. perc: Mocsáritól Kéri elvette a labdát, majd a kapust is kicselezte és az üres kapuba gurított. 0—2. 52. perc: Bress jobb oldali beadását Kéri mindenkit megelőzve 5 méterről a bal felső sarokba bólintotta, 0—3. 61. perc: Kiss vezette egyedül a labdát, mivel senki sem támadta meg, ezért úgy 14 méterről jobbal kilőtte a jobb oldali sarkot, 0—4. 71. perc: A 16-oson belül Radut fellökték, a megítélt 11-est a sértett a bal alsó sarokba lőtte, 1—4. 73. perc: Kemenes indította Kérit, aki egy gyors átvétel után a 16-oson belül hatalmas gólt lőtt a jobb felső sarokba, 1—5. A Hódmezővásárhely ilyen arányú győzelme is teljesen megérdemelt, a gyenge napot kifogó kovácsháziakkal szemben. A nagy melegben a vendé­gek uralták a pálya nagy részét, hely­zeteiket maximálisan értékesítették. Jó játékvezetés. A kovácsháziak gyen­gébb teljesítményük ellenére újonc­ként szépen végeztek a tabellán, most már csak a kovácsházi vezetőkön mú­lik, hogy az ősszel egyáltalán indulhat- e ez a csapat az NB Hl-ban. Jó: Dumit- riu. Török, Schmidt, ill. a vendégcsa­pat minden tagja. (Hovorka György) Ifjúságiak: Mezőkovácsháza— Hódmezővásárhely 2—8. Békés megyei atlétikai siker Budapest adott otthont a hét végén, két helyszínen í|^, az NB I-es ifjúsági atlétikai csapatbajnokságnak. ' Mint Tóth Sándor, a Békéscsabai Előre Atlétikai Egyesület ügyvezetője, a csapat vezetője lapzárta előtt néhány perccel jelentette a fővárosból: nagyszerű megyei siker született a viadalon. A lányok versenyében Békés megye bizonyult a legjobb­nak 88 ponttal, megelőzve a Budapesti Honvéd együttesét. A fiúknál a 120 pontot gyűjtött Debrecen együttese mögött a Békés megyeiek végeztek a második helyen 116 ponttal. Az összetett pontversenyben Békés megye végzett az élen. Mint a szakember elmondta, azon múlott a férfiak első helye, hogy a csapat kalapácsvetője egyetlen érvényes dobást sem tudott végrehajtani. A fiúknál Szélt Tibor, valamint a Csepelről kölcsönvett Hédi Tibor emelkedett ki teljesítményével, míg a lányoknál Csendes Ildikó, Kun Alice, valamint a két „idegenlégiós” Hédi Krisztina (Cse­pel) és Bujtás Zsuzsa (Sopron) nyújtott kiváló teljesít­ményt. Külön említést érdemel a 4x400 méteres női váltó teljesítménye, amely 60 méteres előnnyel nyerte a számot 3:54-es remek időeredménnyel. A Békés megyeiek várha­tóan szeptemberben Szlovéniában a BEK-ben képviselik hazánk színeit. V.L. Az Alföld csoport végeredménye 1. Tiszakécske 30 23 5 2 69—21 51 2. Kecskeméti SC 30 16 8 6 48—24 40 3. Hódmezővásárhelyi LC 30 17 5 8 49—29 39 4. Mezőkovácsházi TE 30 13 9 8 49—46 35 5. Szegedi Dózsa 30 11 12 7 48—33 34 6. Makói FC * 30 14 7 9 56—43 33 7. Szegedi VSE 30 12 9 9 45—34 33 8. Gyulai FC 30 12 8 11 32—33 31 9. Orosházi MTK 30 11 8 11 36—37 30 10. Miske 30 9 9 12 39—45 27 11. Kecskeméti TE 30 9 8 13 36—42 26 12.Gyomaendrődi FC 30 7 11 12 33—39 25 13. Ceglédi Honvéd 30 5 12 13 29—47 22 14.Nagyszénási SK 30 6 7 17 30—66 19 15. Kiskundorozsma 30 5 7 18 26—72 17 ló.Dabasi Sári FC * = két büntetőpont levonva 30 6 4 20 35—52 16 Ha Önnek idült és kiterjedt pat­tanásos, gyulladásos a bőre, ENTHODIS Ha Önnek uram borotválkozás után pattanásos bőrproblémái vannak, ENTHODIS Ha Önnél hölgyem a nehéz na­pokban gyulladásos bőrproblé­mái vannak, ENTHODIS Ha olyan oldatkészítményt sze­retne, amely nem tartalmaz al­koholt és rendkívül gyorsan fel­szívódik és ha nem szeretné, hogy bőre kiszáradjon, hámo- sodjon és hegesedjen, AKKOR HASZNÁLJON ENTHODIST! KERESSE A GYÓGY­SZERTÁRAKBAN ÉS A MAGÁNGYÓGYSZER­TÁRAKBAN! Makó—Nagyszénási SK 4-0 (0-0) A megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság utolsó, 30. fordulójában ismét kitettek magukért az alsó régióban tanyázó együttesek. A Jamina együttese gólokban gazdag találkozón nyert a vendég Tótkomlós ellen. A már bajnok békésiek otthonából a mezőberényiek elvitték a számukra létfontosságú egyik bajnoki pontot. A Füzesgyarmat biztosan nyert a Medgyesegyháza ellen, így ólt „kivívták” a két ponttal az osztályozós 14. helyet. A sarkadiak vereséget szenvedtek Gyulaváriban, így kiestek, éppúgy, mint a Mezőhegyesről „ponto­san" hazatérő kétegyháziak. Az Elek—-Szeghalom találkozón pontosztozko­dás történt. A vasutasok feltámadtak, a záró fordulóban, nem kis meglepetés­re nyertek Kamuton. A végig egyenletes teljesítményt nyújtó ezüstérmes battonyaiak Békésszentandráson is nyerni tudtak. Békésszentandrás—Battonya 0-1 (0-0) Békésszentandrás, 100 néző. V.: Csonka. Békésszentandrás: Petrás — Bencsik, Medveczki, Szabó, Makai (Sztancsik), Pusztai, Veres, Varga, Bordács, Zahorecz, Kovács. Edző: Koltai Lajos. Battonya: Kunos — Fe­kete, Turbucz, Talpai, Szabó, Kovács, Árgyelán, Daróczi, Mákos A., Mákos Á., Árvái. Edző: Juhász Zoltán. A sérülésekkel tizedelt hazaiak méltóan helytálltak a jó erőből álló battonyai- akkal szemben. Megérdemelt vendég­siker. Ragyogó játékvezetés, sok ilyenre lenne szükség. G.: Mákos A. a 76. percben. Jó: Petrás, Varga, Bor- dács, ill. Mákos A., Árvái és Szabó. (Varga László) Megyei I. osztály G.: Ravasz a 60., Képíró a 62., ill. Tóth az 52., Drágán (11-esből) a 70. perc­ben. Jó: a Békésből senki nem nyújtott átlagon felülit, ill. Czinanó. (ifj. Nagy Mihály) Mezőhegyes—Kétegyháza 1-1 (1-0) Mezőhegyes, 200 néző. V.: Egeresi. Mezóliegyes: Szilva (Szántó) — Lo­vász, Dénes, Antal, Czigler, Kindel, Boros, Zsóri, Sümegi (Molnár), Han­ga, Pálhidai. Edző: Pepó Gábor. Két­egyháza: Sztán — Popa, Zámbó (Pet- risor), Sípos I., Juhász, dr. Szurovecz, Abrudán, Sípos II., Málik, Kaszap, Számfira. Edző: Litauszki Pál. Gyenge színvonalú mérkőzésen a lelkes ven­dégek „kiénekelték a sajtot” a hazaiak szájából. Kitűnő játékvezetés. G.: Pál­hidai a 42., Popa a 83. percben. Jó: Boros, Kindel,.Pálhidai, ill. Sztán, Ju­hász, Számfira. (Perlaki János) Edző: Szűcs Mihály. Ideges hangulatú mérkőzésen a hazaiakat a mende­monda a bunda lehetőségéről, a sarka- diakat a kiesés réme nyomasztötta. Vá­ratlan vendéggólra perceken belül vá­laszolt a Gyulavári. A második fél­időben a már felszabadultan játszó ha­zaiaknak sikerült legyőzni a foggal, körömmel harcoló sarkadi csapatot. Magas szintű játékvezetés. G.: Földi a 10., Gortka a 70., ill. Szűcs az 5. perc­ben. Jó: dicséret illeti az egész hazai csapatot becsületes helytállásáért, ill. Szűcs, Gurzó, Polcsek. (J. F.) Elek-Dualflex—Szeghalom 1-1 (1-0) Elek, 600 néző. V.: Varga. Elek: Biká- di — Sarkadi (Démusz), Papucza, Pus­kás, Dávid, Kohut, Gál, Bálint, Séllei (Elekes), Bányai (Botás G.), Donner. Edző: Csorba János. Szeghalom: Vári — Macskin, Szabó, Bodnár, Lakatos, Baranya, Kovács, Macsári (Pataj), Zsombok A. (Tóth), Zsombok J. Edző: Zolnai Pál. Kitűnő játékvezetés mel­lett, nagy iramú, jó mérkőzést láthatott a szépszámú közönség. Kihagyott helyzetek mindkét oldalon jó kapus­teljesítményekkel — reális ered­ménnyel. G.: Bálint a 14., ill. Baranya a 71. percben. Jó: Bálint (a mezőny legjobbja), Bikádi, Kohut, Séllei, ill. Vári Baranya, Zsombok J. (Hotya Mi­hály) Makó, 1000 néző. V.: Kiss I. Makó: Himer — Urbán, Anda, Dégi — Letu (Kúrái), Csák (Madrászki), Márki, Bó- di, Karsai — Bárány, dr. Széli (Török). Edző: Kolozsvári János. Nagyszénás: Bordás — Gyimesi, Nagy, Zábrák, Hóbei — Fekete, Hegedűs, Csubró, Molnár — Basiu, Sebestyén (Bíró). Edző: Patyi Béla. 62. perc: Bódi 22 méteres hatalmas szabadrúgását Bordás szögletre ütötte. Dr. Széli sarokrúgását Márki 5 méter­ről a kapu bal oldalába fejelte, 1—0. 72. perc: A Csák lerántásáért meg­ítélt büntetőt a sértett a jobb alsó sarok­ba vágta, 2—0. 80. perc: Egy bal oldali beadást Csák nem ért el a kapu előtt. Márki megszelídítette a pettyest és 14 méter­ről a kint álló kapus felett a hálóba emelt, 3—0. 85. perc: Bódi remekül ugratta ki Márkit, aki 12 méterről a jobb alsó sarokba helyezett, 4—0. A nagy melegben a két együttes gyenge első félidőt produkált. Szünet után a Makó sebességet váltott, szebb­nél szebb gólokat lőtt az elfáradó lel­kes szénásiak ellen. Márki vezérleté­vel biztosan tartotta otthon a két pontot a hagymájáról híres város együttese. Jó: Letu, Márki, Bódi, dr. Széli, ill. Bordás. Ifjúságiak: Makó—Nagyszénás 2—3. TOVÁBBI EREDMÉNYEK: Mis­ke—Sz. Dózsa 1—1 (0—0), Kecske­méti TE—Tiszakécske 0—1 (0—1), Szegedi VSE—Kecskeméti SC 0—0, Dabas—Cegléd 3—0 (1—0). Kamut—Békéscsabai MÁV 0-2 (0-2) Kamut, 150 néző. V.: Sztanojev. Ka­mut: Szikora — Balogh, Ramos, Szi- ráczki (Czirbuly), Pittner, Bognár I., Antmann, Bora, Szász, Bognár IL, Ko­máromi. Edző: Borgula János. Bcs. MÁV: Szobek — Lehoczky (Uffen- bach), Fábián, Kiss, Litauszki, Braun I., Gajdács (Bíró), Prekop, Braun II., Deák (P. Horváth), Lonovics. Edző: Braun Attila. A mérkőzés előtt rövid ünnepségre került sor, ahol a vezetők és játékosok búcsúztatták az edzőt és az aktív játéktól visszavonuló Ramos Jánost. Alacsony színvonalú mérkőzé­sen a hazaiak kihagyták, a vendégek belőtték helyzeteiket, így az eredmény igazságosnak mondható. G.: Lono­vics a 19., Gajdács a 25. percben. Jó: Ramos, Szikora, Szász, ill. Fábián, Pre­kop, Braun II. (Szlancsik János) Colors SE Békés— Mezőberény 2—2 (0—0) Békés, 1000 néző. V.: Németh. Békés: Gazsó — Burai, Lenkefi, Lipták, Kon- dacs, Képíró, Ravasz, Czinanó, Hor­váth, Fehér, Somvári. Edző: Zsíros György. Mezőberény: Czinanó — Rácz I., Burai, Harmati, Maléth, Ilyés, Tóth, Drágán, Adamik, Rácz H., Ko­hut. Edző: Harmati József. Dadogós játékkal, könnyen felejthető ered­ményt ért el a bajnok a szezonzárón. A sötét mezes battonyaiak Békésszentandráson szépen bú­csúztatták az 1992—93. évi megyei I. osztályú bajnokságot, 1—0-ra legyőzték a házigazdákat fotó: kovács Erzsébet A Totó 25. heti eredményei l.BVSC-Dreher—Veszprémi LC ............... .... 5—2 1 2.Csepel-Kordax—Békéscsabai Előre FC. .... 2—1 1 3. Diósgyőri FC—Kispest-Honvéd FC........ .. .. 1—5 2 4. MTK—Rába ETO FC............................... ... . 7—1 1 5.Nyíregyházi FC—Ferencváros________ .. .. 1—2 2 6. Vasas—Siófoki Bányász............................ .... 0—1 2 7. Vác FC-Samsung—Pécsi MSC________ ... . 4—2 1 8. Videoton-Waltham—Újpesti TE______ . ... 4—1 1 9. Dorogi Bányász—Sopron.......................... .... 0—2 2 10. Haladás VSE—Sabaria............................. . ...2—0 1 11.Tatabánya SC—Zalaegerszegi TE_____ . ... 1—4 2 12• Kiskőrös—KsbB ••••••••••••••••••••••••••••••••••••*■■ ..... 1—0 1 13. Szeged SC—III. kér. I'VE____________ . ...3—2 1 +1. mérkőzés: 14. BMTE-Törley—Hatvan ______________ . ...2—0 1 Füzesgyarmat— Medgyesegyháza 4—1 (2—1) Békéscsabai Előre-Jamina— Tótkomlós 3—2 (2—0) Füzesgyarmat, 200 néző. V.: Zsurka. Füzesgyarmat: Dávid — Tóth I. (Rácz), Csák, Kovács, Huszár, Kiss, Gál, Saja, Juhász, Vad, Tóth II. (Erdei). Edző: Kun Gyula. Medgyesegyháza: Niku — Siflisz, Oláh, Zsurzsucz, Ho- lecz, Kovács, Radu, Zombori, Mocsá­ri, Juhász, Kiss. Edző: Kovács Zoltán. Kiesési rangadón küzdelmes mérkő­zésen a hazaiak lelkes játék alapján megérdemelték a győzelmet. Korrekt játékvezetés. G.: Tóth II. a 10., a 35., a 47., Huszár a 70., ill. Radu a 2. percben. Jó: az egész hazai csapat, ill. Kiss, Radu. (Szabó László) Gyulavári—Sarkad 2-1 (1-1) Gyulavári, 400 néző. V.: Bogyó. Gyu­lavári: Szőke — Tóth, Fábián, Széná- si, Csipke, Földi, Bíró (Bagi), Gortka, Tapasztó, Boros (Nagy), Cziczeri. Edző: Jónás Ferenc. Sarkad: Kocsis — Germán (Nagy), Boldog, Szabó, Petrusán, Szűcs, Kocsis, Polcsek, Csa­tári, Gurzó, Kovács (Balogh, Varga). Békéscsaba, 150 néző. V.: Zábrák. Ja­mina: Liker — Rédai (Bánszki), Da- nicska, Vura, Schneider, Tárnok, Tóth M., Pántya (Rakonczás), Tóth A., Lő- rinczi, Verebélyi (Diószegi). Edző: Moós János. Tótkomlós: Ádok — Szokolai (Zsingor), Krecsméri, Mity- kó, Pásztor, Tótabonyi, Rozsos, Papp, Zádori, Ugró, Elek. Edző: Matajsz Pál. A meglehetősen visszafogottan játszó vendégcsapat ellen a hazaiak gólratö- rőbb játéka eredményre vezetett. Kiál­lítva: Tóth A. (a 67. percben beszé­dért). G.: Tóth A. a 29. (11-esből), Tóth M. a 39., Verebélyi az 58., ill. Zádori az 58. és a 90. percben. Jó: az egész hazai csapat, ill. Pásztor, Papp, Zádori. (Ravasz Pál) IFJÚSÁGIAK: Békésszentandrás— Battonya 0—1, Kamut—Békéscsabai MÁV 0—6, Colors SE Békés— Mezőberény 4—1, Mezőhegyes— Kétegyháza 1—2, Füzesgyarmat— Medgyesegyháza 2—1, Gyulavári— Sarkad 4—2, Elek—Szeghalom 4—3, Békéscsabai Előre-Jamina— Tótkomlós 2—1. CSAVAR­KÖTŐELEM MINTABOLTOK m/7EWOW kI m/7 um vaum asm ELEKTRÓDA, VÁGÓKORONG, VÉDŐKESZTYŰ SAVA ÉKSZÍJ Viszonteladókat nagykereskedelmi áron szolgálunk ki. 5600 BÉKÉSCSABA, SZARVASI ÚT 57. TELEFON: 06 (66) 448-550. 5900 OROSHÁZA, BAJCSY-ZSILINSZKY U. 86. TELEFON: (68) 311-266. A megyei bajnokság végeredménye 1. Colors SE Békés 30 22 6 2 92—32 50 2. Battonya 30 19 7 4 57—29 45 3. Szeghalom 30 15 9 6 63—51 39 4. Tótkomlós 30 10 12 8 46—32 32 5. Medgyesegy háza 30 11 10 9 51—48 32 6. Elek-Dulaflex 30 10 12 8 35—36 32 7. Kamut 30 10 10 10 37—39 30 8. Békéscsabai MÁV 30 11 7 12 47—55 29 9. Mezőhegyes 30 11 6 13 44—49 28 lO.Gyulavári 30 11 5 14 48—53 27 11. Békésszentand rás 30 9 7 14 37-46 25 12.Békéscsabai Előre-Jamina 30 7 11 12 29—49 25 13. Mezőberény 30 8 8 14 40—56 24 14. F üzesgy armat 30 7 7 16 43—53 23 15. Sarkad 30 5 12 13 40—53 22 16. Kétegyháza 30 3 11 16 27—55 17

Next

/
Thumbnails
Contents