Békés Megyei Hírlap, 1993. június (48. évfolyam, 125-150. szám)
1993-06-07 / 130. szám
1993. június 7., hétfő SpOKl 0 Példás, gyümölcsöző együttműködés Élénk sportélet a csabai főiskolán A Békéscsabai Körösi Csorna Sándor Főiskolán hét szakosztállyal működik a diák-sport- egyesület. Legeredményesebb szakosztályuk az NB Il-es női röplabda, amely az idén a bajnokságban és Békéscsabán rendezett országos egyetemi és főiskolai bajnokságon is bronzérmet szerzett. A megyei bajnokságban szereplő női és férfi kosárlabdacsapat, valamint női kézilabdacsapat is egyre jobb eredményeket'mondhat magáénak. A nemrégen megalakult kispályás focicsapataik új színfoltot jelentenek a csabai futballéletben. A tömegsport szakosztályban kedvükre sportolhatnak a fiatalok. Az egyesület terveiről, gondjairól beszélgettünk a minap Kovács Géza elnökkel és Kása Istvánnal, a röplabdaszakosztály vezetőjével. — Ebben az évben miből gazdálkodik a diáksport- egyesület? Milyen a kapcsolat tűk a főiskola vezetésével? — Az idén a költségvetés szigorításával együtt lépett érvénybe az a rendelkezés, hogy a főiskola saját sportegyesületének nem nyújthat támogatást, csak a hallgatónként megállapított évi 70 ft-ot—kezdi a beszélgetést az elnök. — Mivel nálunk 416 hallgató van, könnyen kiszámítható, hogy ez az összeg nem éri el a 30 ezer forintot. Emellett valamennyi magyar hallgató tagja a sportegyesületnek. Az általuk fizetett havi 50 ft tagdíj, 10 hónapot alapul véve mintegy 200 ezer forintot tesz ki. Az egyesület évente, mintegy 500-600 ezer forintból gazdálkodik. Az éves költségvetés fennmaradó részét szponzorok révén tudjuk biztosítani. Többek között támogat bennünket a Békéscsabai Baromfifeldolgozó Rt., az Agro- ker Rt., Horváth Sándor tót- komlósi vállalkozó, a nádudvari KITE, az Elektroház, Szabó Sándor békéscsabai vállalkozó, az Aleko gépkocsik forgalmazója, a Gyulai Húskombinát, a Hetes Kft., a KSP Kft., az Előre Kft., az Olimpia büfé és nem utolsósorban a megyei sportigazgatóság és a városi sportiroda. Amikor egyesületek szűnnek meg, a diáksport haldoklik, kevés az a főiskola, ahol ennyit áldoznak a sportra, mint nálunk. A főiskola vezetése és a diák-sportegyesület között együttműködési megállapodás jött létre, amelyben garanciát nyújt az intézmény vezetése a feltételek megteremtésében. Ennek köszönhetően ingyen kapjuk meg a sportcsarnokot és meghatározott kilométerkeretig használhatjuk a főiskola buszát. A DSE vezetésében dolgozók társadalmi munkában tevékenykednek. Kása István önzetlen tevékenységének köszönhető, hogy megmaradt Békéscsabán a röplabda sportág. Iványi László a kosárlabdasportot segíti szakmailag. Az idén megnyerte a női csapatunk a megyei bajnokságot, de anyagiak híján visszalépett az NB II-től. Az atlétikai szakosztályban az egykori sokszoros magyar bajnok, Medo- varszki János irányításával készülnek a sportolók. Példás együttműködés alakult ki a testnevelési tanszék munkatársai, annak vezetője, Gőcze Mária és a DSE vezetése között. — A női röplabda-szakosztály az idén elért bronzérem után milyen tervekkel vág neki az új NB II-es szezonnak? — Elégedettek vagyunk az elért bronzéremmel, bár én személy szerint előbbre vártam az együttest — mondja Kása István. — A 23 főiskolás és egyetemista csapat között hazai környezetben, az országos döntőben kiharcolt bronzérmünket igen értékesnek tartom. Ami a jövőt illeti: nagy valószínűséggel továbbra is Kormos Mihály ül majd a kis- padon. Örömünkre szolgál, hogy két korábbi játékosunk visszatér hozzánk. Ausztriából Nemes Katalin, míg Szegedről Oberschall Krisztina komoly erősítést jelenthet. Úgy hallottuk, hogy a szövetség a következő évben átszervezi a bajnokságot és létrehozza az NB I B-t. Mi szeretnénk az első két helyen végezni az NB II-ben, mert így felkerülhetnénk az új, magasabb osztályba. Nagy gondot fordítunk az utánpótlás-nevelésre, Németh Pál és Fiáth Miklós a Szabó Pál téri és a József Attila iskolában neveli a gyerekeket, míg Buzássy Emília a belvárosi iskolában dolgozik. A most hazatért Oberschall is szeretne általános iskolás csoportot indítani. Az évek óta tartó jó együttműködésnek köszönhetően július 4-étől egy hétre Olaszországba utazunk, ahonnan majd augusztusban várjuk viszontlátogatásra az itáliaiakat. Kolarovszki Pál, a főiskola két kispályás labdarúgócsapatának irányítója a következőket mondja: — Szeptemberben alakult a két csapat mintegy negyven taggal, amelyben hallgatók, tanárok és dolgozók is rúgják a labdát. A városi bajnokságban az egyik együttesünk a IV. csoportban két fordulóval a zárás előtt jó eséllyel pályázik a feljutásra, míg a másik csapat az V. csoportban a középmezőnyben foglal helyet. Már nagypályán is mérkőztünk a Gerla ellen. A fiatalok nagy lelkesedéssel játszanak, de sajnos most is a vizsgaidőszak miatt kevesebben tudnak eljönni a találkozókra. Mivel nálunk a hallgatóknak csak alig nyolc százaléka fiú, így a focisták közül többen szerepelnek a kosárlabdaegyüttesben is. —Azt hallottam, hogy létrejött egy alapítvány a főiskola sportjának megsegítésére. —; Valóban—veszi át a szót Kovács Géza. Kolarovszki Pali barátunk, aki valamennyi szakosztályt támogatja, hozott létre egy alapítványt a „Főiskola sportjáért” elnevezéssel. Várjuk a vállakozók, cégek, magánszemélyek felajánlásait, amelyet az adóalapból leírhatnak — fejezi be az elnök. Verasztó Lajos A Főiskola DSE megyei bajnokságban szereplő női kézilabdacsapata. Állnak balról: Makádi, Kertész, Bánszkiné, Diós, Kovács Géza tanár, edző. Guggolnak: Harmati, Katona, Őszi, Szarvas, Koroly fotó: fazekas ferenc Black Jack Akar telefonon Swatch órát vagy pénzt nyerni!? ITT-1-610-204-5365 Gabonát ^ termel, értékesítési gondja van? Fizetőképes kereslettel állunk rendelkezésére! Keressen bennünket! Telefon: (66) 441-141/279-es mellék. Fax: (66) 441-220. W Rádiótelefon: (60) 384-167> Várjuk jelentkezését olyan, legalább középiskolai végzettséggel rendelkező, a biztosítási szakma iránt érdeklődő SZEMÉLYEKNEK, akik lakóhelyükön egy-egy városban, illetve községekben is ellátják társaságunk képviseletét A KÉPVISELŐ FELADATA az adott település(ek) biztosítási munkájának — üzletkötés, díjbeszedés, kárügyintézés, kisebb, műszaki végzettséget nem igénylő károk felmérése — rendezése — pl. üvegszámlák helyszínen történő kifizetése — ügyfélszolgálati tevékenység keretében a nagyobb kárbejelentések befogadása, vezérképviseletünkre történő továbbítása, üzletkötők felvétele, oktatása, megbízottak alkalmazása. Előnyben részesül az a jelentkező, aki lakásán telefonnal rendelkezik. (A telefon hiánya az alkalmazást nem zárja ki!.) Jövendőbeli képviselőnk részére lakásának ügyfélszolgálati irodakénti használatáért külön költségtérítést fogunk fizetni. LEGYEN A MUNKATÁRSUNK! Elsősorban olyan településekről történő jelentkezéseket várunk, ahol az OTP Bank Rt.-nek is irodája, fiókja működik. A betanulási időre garantált (fix) bért biztosítunk, majd véglegesítés esetén munkatársunk jövedelme jutalékból és egyéb költségtérítésekből tevődik össze. Jelentkezés írásban a Garancia Biztosító Rt. Vezérképviseletén, 5600 Békéscsaba, Gyóni G. u. 3. o GARANCIA BIZTOSÍTÓ RT. Marketing-Transz vállal betakarításnál fuvarozást! Rendkívüli fizetési feltételekkel! A fuvardíjat fizesse gabonával! Telefon: (66) 441-141/279-es mellék. Fax: (66) 441-220. Rádiótelefon: (60) 384-167. rA Marketing-Transz távolsági fuvardíjai ÇSifÆ] 20 tonnás gépkocsival: 3,50 Ft—4,60 Ft/árutonna-kilométer. Hívjon minket! Telefon: (66) 441-141/279-es mellék. Fax: (66) 441-220. ^Rádiótelefon: (60) 384-167A Egyszeri lehetőség! TERÁPIÁS EGESZSEGUGYI TEXTÍLIÁK TERMÉKBEMUTATÁSÁRA keresünk hölgyeket 20—30 év körül gyógyfürdők. Lakitelek, Cserkeszőlő, Orosháza, Gyula és Szeged környékén. Ajánlatunk: Nagyon jó kereseti lehetőség napi 4 órai munkával. Teljes betanítás, tőkebefektetés és kockázat nélkül. Elvárásaink: általános tájékozottság, jó megjelenés, autó és telefon. Találkozunk: a Hotel Alföldben, Orosházán, 1993. június 8-án 10 órakor egy személyes megbeszélésre. Kérje a Medifit céget a recepciónál. Medifit Kft., Törökbálint DEPÓ, pf. 3. Telefon: (1) 118-4133 vagy (1) 185-0443. *28806/1K* Autósbolt Gyulán! Ne fúrássá! Ne újítsa! Cserélje! Lada 1200-as, 1300-as új motorok szenzációs áron! 30 000 Ft-tól 49 800 Ft-ig — és képzelje ez áfás ár! És hol? Gyulán a Nagyváradi u. 10. sz. alatt [JLS3 (a Várfürdőnél), az Oláh autósboltban. Telefon: 362-093. I OLASZORSZÁGI | ■ MUNKALEHETOSEG! j Az INNO\AZIONF cég keres . • reprezentatív hölgyeket 18 éves • kortól erotikus filmezésre és fotózási munkára. J Magas kereseti lehetó'ség! BEMUTATKOZÁS: ■ június 11—12. Békéscsaba, Fiume • jj Szálló (10—19 óráig), | június 13—14. Budapest, Novotel 3 Szálló (10—19 óráig). i DAIHATSU REKLÁMÁRON! Bemutatótermi „0" kilométeres autók 3—8% árengedménnyel, amíg a készlet tart! Részletre is! Garancia: 3 év vagy 700 OOO km, 6 év átrozsdásodás ellen. Még ma keresse fel bemutatótermünket! Autó-Brill Kft., Békéscsaba, Bartók B.—Vozárik u. sarok. Telefon: 324-788, 442-748. Nyitva: hétköznap 8—16 óráig. DAIHATSU Önről és Önhöz szól a hétfői MagymHUup címmel megjelenő melléklete Keresse az újságárusoknál!