Békés Megyei Hírlap, 1993. június (48. évfolyam, 125-150. szám)
1993-06-07 / 130. szám
1993. június 7., hétfő HAZAI TÜKÖR/SOROZAT Könyvheti beszélgetés Püski Sándorral a Vörösmarty téren Sinka-összes, Pozsgay-memoár Fidesz-MSZP együttműködés a láthatáron? Az 1994-es választásokat követő országnak egy új kormányra, egy jobb vezetésre van szüksége. Az új kormánnyal szemben azt a követelményt kell támasztani, hogy benne tisztességes szakemberek vegyenek részt. Az MSZP adott esetben — a választások eredményeitől függően — vállalná a kormányzati felelősséget. Az ország politikai életében ugyanis nagyobb szerepet kell kapnia a modem európai baloldal értékeinek — hangsúlyozta Hóm Gyula a Magyar Szocialista Párt elnöke vasárnap Budapesten a hűvösvölgyi Nagyréten megtartott munkás-uniáli- son. A rendezvényt az MSZP munkástagozata és a Vasas Szakszervezet újította fel. Horn Gyula szerint bár a szocialistáknak nem célja a választások előrehozása, ha azonban úgy adódna, a párt kész egy ilyen kihívással is szembenézni. A jövő évi választások kimeneteléről érdeklődő kérdésekre elmondta: a szocialisták remélik, hogy a jelenleginél több helyet szereznek a parlamentben. A párt a Fidesszel egyenlő eséllyel induló versenytársként vesz majd részt a választásokon. A szocialisták el tudják képzelni az MSZP és a Fidesz esetleges kormányzati együttműködését. A szocialisták azonban tudatosítani akarják, hogy semmilyen olyan alkuba nem mennek bele, amely a bérből élők, a munkavállalók helyzetét rontaná. Kitért az MSZP elnöke az MDF—Fidesz pártház eladására is, bejelentve: a parlament várhatóan már a jövő héten egy többpárti vizsgálóbizottságot állít fel az ügy tisztázására. Horn Gyula szerint az lenne erkölcsös, ha az eladásból befolyt összeget mind a Fidesz, mind az MDF befizetné az államnak. Péntektől a Püski Kiadó sátra is ott áll a budapesti Vörösmarty téren, a könyvheti kavalkádban. Volt idő, amikor az Amerikába emigrált könyvkiadó nevét ki sem igen lehetett ejteni az országban, nemhogy standot nyisson könyveivel az ünnepi könyvhéten. Pedig volt könyve akkor is, amikor az Egyesült Államokban élt, New York-i könyvesháza a magyar szellemi élet külföldi fellegvárainak talán legjobbika volt A könyveket, a könyvek kiadását még a háború előtt szerette meg Püski Sándor, akinek már az idő tájt könyvkiadója volt. A nemzeti-népi gondolat istápolását tartotta akkor és tartja azóta is szem előtt. Szabó Pál, Sinka István, Veres Péter, Szabó Dezső és mások nála megjelent munkái igazolják azt a küldetést, amit Püski Sándor és családja vállalt szeles századunk derekán. Budapesten, a könyvheti sátorban kerestük fel a kiadótulajdonos Püski Sándort, hogy a legújabb kiadványokról kérdezzük. — Az ünnepi könyvhétre négy kötettel jöttünk ki. Az egyik Sinka István összegyűjtött verseit tartalmazza két köEurópában és Magyarországon is megnőtt az utóbbi időben a rasszizmus veszélye — hangsúlyozta Somlyó Zsuzsa, a Raoul Wallenberg Egyesület leköszönő soros elnöke a szervezet tegnap Budapesten tartott közgyűlésén. Elmondta: amikor öt évvel ezelőtt megalakult a Wallenberg Egyesület, azt hitték, idővel csökkenni fognak azok a rasszista és kisebbségellenes megnyilvánulások, amelyek miatt Püski Sándor: „Az ünnepi könyvhétre négy kötettel jöttünk ki.” tetben. Nagy utakról hazatérve címmel jelent meg. Eddig ez a legteljesebb Sinka-kötet, ha én nem adom ki, akkor jó ideig nem jelenik meg. —Bocsánat, hogy közbevágok, de hadd kérdezzem meg, miért nem? Ma nem divatos dolog Sinkát kiadni? — Kérdéssel válaszolnék: Erdélyi Józsefet miért nem adják ki? És a többi népi írót, költőt? Nézze, én Sinkát ismertem, tisztában vagyok az értékeivel. Ezt nem mindenki mondhatja el magáról. Egyébként ha még élünk, Erdélyi Józsefet is ki fogjuk adni. életre hívták a szervezetet. Ezzel szemben nőtt az effajta atrocitások száma, s ebben közrejátszik bizonyos felelőtlen politikai erők tevékenysége és a hivatalos szervek erőtlen, időnként elnéző magatartása. Az egyesület tavalyi tevékenységéről szólva a leköszönő elnök megemlítette a Wal- lenberg-kiállítás megszervezését, a szervezet nemzetközi kapcsolatainak kiszélesítését. Terveik között említette jogA másik könyvheti kötet, a Gombos Gyula életműsorozat harmadik darabja, Tükörcserepek a címe és az idén Szé- chenyi-díjat kapott író, esszéista Gombos cikkeit tartalmazza. A harmadik kötet a két éve elhunyt Rónai András munkája Térképezett történelem címmel. A könyv a ’45 után félreállított földrajztudós — Teleki Pál közvetlen munkatársa — önéletrajzi írása. A mű gerincét a bécsi döntések területi vitái teszik ki. A negyedik könyvheti kötet: István király fanyar bora. A Magyar- ország felfedezése sorozatból jól ismert Albert Gábor cikkeit és esszéit tartalmazza. —A könyv ünnepe utáni tervek? — Az erdélyi írók munkáiból válogatott kötet már a nyomdában van, azután augusztusban kijön a Pozsgay- memoár, amely egészen napjainkig terjedő önéletírás. Hasonló kötettel jelentkezik Bíró Zoltán is. És végül az idei nyár nagy feladata az 1943-as szárszói találkozó teljes jegyzőkönyvének kiadása és a fél évszázados emlékülés megrendezése, természetesen ezúttal is Balatonszárszón. : -, védő iroda létrehozását, amely az etnikai és nemzeti kisebbségek tagjainak nyújtana segíté- geL Szeretnék elérni, hogy — akárcsak az Egyesült Államokban — Raoul Wallenberg Magyarországon is díszpolgár lehessen, illetve jelöljenek ki egy emléknapot a svéd diplomata tiszteletére. Raoul Wallenberg Egyesület közgyűlése meghallgatta a számvizsgáló bizottság jelentését, emellett kisebb módosításokat hajtott végre az alapszabályban, s megválasztotta az egyesület új tisztségviselőit. A Wallenberg Egyesület közgyűlése Szántó Egy éjszaka a piros lámpás házban .Első fejezet—Margó története 6. A többi — elsősorban a szlovák, de minden bizonnyal a magyar is, hiszen a bemutató nekünk szólt — nos, az összes többi csak söpredék, legfeljebb a cselédséghez tartozhat. Mindezt a hatalmas pofonnal emelte törvényerőre. A jelenet a végsőkig fokozta bennem az elhatározást a menekülésre. Eddig csak mérlegeltem, vártam a kedvező alkalmat. Most döntöttem. Bármi legyen is, az éjszaka megszökünk. Közben a félelemtől összeverődtek a fogaim. Házigazdánk körbenézett, csak a meghajlás hiányzott, tekintetével nyugtázta a rendet, majd kiment. Pár perc múlva hallatszott, ahogy elhajt a kocsival. Úgy látszik, ide törzsvendégek járnak, ismerik a rendet. Amint az óra elütötte az ötöt, kezdtek beszállingózni a vendégek. Leültek, rendeltek, beszélgettek, élcelődtek a két szlovákkal, akik az asztalok között járkálva kellették magukat. Nagy ritkán egy-egy nő is belibbent. A középkorosztály szórakozóhelye ez a lebúj. Tíz óra után emelkedettebbé vált a hangulat. Egyre közönségesebben viselkedtek a vendégek. Úgy látszik, a mi asztalunk a tiltott zónához tartozott, mert senki nem jött oda. Kedvezhetett nekünk a félhomály is, ami a sarkot takarta. Az idő múlásával és a fogyasztással párhuzamosan a szlovák lányok is mintha csinosabbá váltak volna. Előbb az egyik, aztán a másik tűnt el az emeleti lépcsőfordulóban egy vendéggel. Amikor végeztek, a „munkabért” átadták a mi derék asszonyunknak. Figyeltem, hogy mi zajlik köröttem, de az eszem egészen máshol járt. Képzeletben átléptem a falakon és ismerős tájakon repültem az otthon melege felé. Miért kellett nekem kimozdulnom, amikor az én kis birodalmamban minden olyan szép, megnyugtató, kényelmes. Miért hagytam el az én meghitt, barátságos otthonomat, miért kellett nekem Németország, Frankfurt? Sanyi... Mennyi megválaszolatlan kérdőjel? Ha egyszer sikerül hazakerülnöm, soha többet... Ez talán már századszor fogalmazódott meg bennem. Éjjel két óra volt, mire a vendégek szép lassan elszállingóztak. A maradék négy-öt „lábfájós” úr, akik nem bírtak az asztaltól felállni, a két szlovák lány és a nagyasszony szakavatott kezei által kerültek az ajtón kívülre. A többit a friss levegő elintézi rajtuk. Véget ért egy műszak. À lányok csapzottan, fáradtan indultak a szobájukba. A német kérdően nézett ránk, mi pedig barátságosan mosolyogtunk és sűrű fejbólintással feleltünk. Mintha csak azt mondanánk: igen, ez tetszik, minden vágyunk, hogy bekapcsolódjunk az éjszakai forgalomba, hogy kiszolgáljuk ezt a derék bártulajdonos párt, ezzel is elősegítve Magyarország Európához való közeledését. Szemét népség! A pupák megnyugodott, mi meg visszavonultunk a lakosztályunkba. Lenn elég fojtott volt a levegő. Jó lett volna ablakot nyitni, de hát az sajnos hiányzott a szobáról. Leültünk az ágy szélére és egymásrá néztünk. Úgy festettünk, mint két kopott gyöngy, fáradtan, karikás szemekkel, idegileg kikészítve. Nem adom meg magam, nem és nem — erősítettem az elhatározásomat. Éreztem, hogy nekem kell kezdeményezni és Gigi benne lesz mindenben, ami a megmenekülés bármilyen halvány kis reményét is jelenti. — Gigi — mondtam halkan —, ma megszökünk. — Istenem, segíts, hogy sikerüljön — suttogta Gigi olyan hangsúllyal, mintha már félig kinn lennénk ebből az internáló táborból. — Figyelj. Megvárjuk, amíg a szlovákok elcsendesednek. Addig maradjunk mi is csendben. Szedjük össze az apróságainkat és gondoljuk át, mi lesz a legjobb megoldás. Könnyű dolgunk volt, az utazótáskáinkat elvitte ez a kiélt dög, nem volt nálunk más, csak a kézitáska és a ruha, amelyben érkeztünk. Levettem a cipőmet. Ez mindenre jó, csak futni nem. Elhatároztam. ha véletlenül összefutunk a nagyasszonnyal, akkor a tűsarok lesz a fegyverem. A helyzet elszánttá tett. Á szomszéd szobából már jó ideje nem hallatszott zaj. A szlovákok elcsendesedtek, ami érthető is ilyen mozgalmas és változatos éjszaka után. Lassan lenyomtam a kilincset. Az ajtó kinyílt — nem voltunk bezárva. Szerettem volna felkiáltani az örömtől. àRÉKfe MFT.YE1 HÍK1.AP Holnap: Medárd „Földművelő ajkán zendül csengve a dal...” Istvánffy Miklós 16. századi magyar költő verse is bizonyítja, hogy ősidők óta reménysége népünknek a tavaszi aszály idején Szent Medárd püspök esőt hozó segítsége. De vajon honnan való az Európa-szerte ismert hiedelem, hogy ha június 8-a esőt hoz, akkor utána negyven napig esik, ha pedig száraz lenne ez a nap, akkor aszály a nyárelő? A monda szerint egy alkalommal mulatozó társaságot intett erényes életre a szentéletű Medárd püspök. A jámbor szó nem hatott, ezért imái nyomán megnyíltak az ég csatornái, és negyvennapos eső kergette szét a korhely csapatot. Igencsak vígan lehettek, ha egy kiadós zápor nem tette meg a magáét A negyvenes szám kitüntetett szerepe a Bibliában közismert. A néphagyomány sajátos logikája szerint a vízözön Medárdkor kezdődött, ezért tart ennyi ideig a medárdi időjárás. Á népies kalendárium jósnapjai Szent György ünnepétől egészen az aratás végéig hasonló tartamú időszakokra osztják a naptárt. Ebből is sejthető, hogy Szent Medárdnak eredetileg vajmi kevés köze lehetett az időjáráshoz, inkább csak a népi meteorológia megfigyelései kötődtek ehhez a naphoz. A jósláson túl azonban varázslással is próbálkoztak a régiek a jó idő érdekében ezen a napon. Az algyői asszonyok kakast fürdettek, ettől remélve frissítő záport. A Medárdnak szentelt, jégverés ellen állított fogadalmi szobrok pedig sok faluban ma is láthatók. A hazánkban élő szlávok „Dodola-járás” néven ismert esőkérő szertartással éltek ezen a napon. Fiatal lánykát kísértek mezítelenre vetkőz- tetve a szerb falvakon végig. A „dodolát” minden háznál dézsából meglocsolták, miközben kísérői esőkérő dalokat énekeltek. A nyugati kereszténységben inkább a Szűzanyához intézett imáktól reméltek segítséget, mert ez hatásosabb, mint bármely szent — akár Medárd — közbenjárása. Régi német legenda szól arról, hogy hiába jártak a hívek mezítláb körmenetet a szentekhez könyörögve, csak a Szűz Máriához folyamodók himnuszai nyomán indult meg az égi áldás. —ré-mi— Az országos méretűvé vált aszály miatt Soron kívül az öntözési A szárazság okozta károk következtében nehéz helyzetbe került egyéni gazdálkodóknak és mezőgazdasági üzemeknek segítséget kíván nyújtani a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium—nyilvánítja ki a tárca az MTI-hez eljuttatott közleményében. Az országos méretűvé vált aszály miatt Schamschula György, a vízgazdálkodásért bírálják el kérelmeket felelős miniszter elrendelte az öntözési célokat szolgáló tározók és holtágak folyamatos feltöltését. Megteremtik a jogi feltételeket is arra, hogy a mezőgazdasági vízhasználók június 5-étől a szárazság elmúltáig mentesüljenek a vízkészletjárulék fizetése alól. Az aszály miatt az öntözési kérelmeket soron kívül bírálják el. Milyen jó, hogy játszottuk a szófogadót, sikerült megtéveszteni ezt a nagyokost. Kiléptünk a folyosóra. Az ajtót nesztelenül becsuktam és óvatosan megindultunk a földszint, a kijárat, a szabadság felé. Nem volt sötét Kintről beszűrődött annyi fény, hogy jól lehetett tájékozódni. Ott álltunk a bejárati ajtó előtt. Benne a kulcs. Próbáltam kinyimi, a kulcs nem fordult. Az agyam zakatolt. Félúton vagyunk, és nincs tovább. Ez nem lehet. Lenyomtam a kilincset—nem volt bezárva. Úristen! Még egy kis segítség, még egy kevéske, aztán majd csak elboldogulunk egyedül is! Kinn voltunk az udvaron — a kapu tárva-nyitva. Ennél jobb időpontot nem találhattunk volna, ha megtervezzük, akkor sem. Sietnünk kellett. A nagy nyitottság minden bizonnyal a háziaknak szólt. Bármelyik pillanatban visszajöhetnek. Csak tovább, tovább, lassan, nesztelenül! A kutya meg volt kötve. Nehogy felébresszük! Szerencse, hogy hajnalban a kutyák is elszenderülnek. Ezt falusiként tudom. Szegény tatám mondogatta, ha korán indult valahová: „Olyan korán megyek, hogy már a kutyák se ugatnak.” Ez most olyan korán volt. Mindegy, hogy merre, csak el, minél messzebb. Futásnak eredtünk. Céltalan rohantunk, egymást előzget- ve, mint az üldözött vad. Szerencsénkre a vadász még nem vett észre bennünket. Amikor másodszor is befutottunk ugyanabba a zsákutcába, megálltunk. Ilyen fejetlenül nem lehet menekülni, mert egy-két órai rohangálás után — még elképzelni is riasztó — visszajutunk a kiindulópontra. A közelben fás, erdős rész tűnt fel. Arra vettük az irányt és megegyeztünk, hogy én megyek elől. Szegény Gigi minden harmadik lépésnél a sarkamra taposott. Úgy szaladtunk, mint az összenőtt ikrek. Végre az erdő biztos menedéket nyújtott, de minél beljebb jutunk, annál jobb. Hogy áttörhetünk-e ezen a fás, bozótos részen, vagy napokig bo- lyonganunk kell benne, fel sem vetődött. Megszabadultunk azoktól a férgektől és ehhez képest minden más veszély oly jelentéktelennek tűnt. Csak előre! Istenem, végre szabadon! De jó lenne közben imádkozni! Mi atyánk, Isten, ki vagy... Nem tudom, nem jut eszembe! Én istenem, jó istenem... Nem megy, miért nem hallgattam az én aranyos, szolid, drága jó mamámra, aki olyan türelemmel tanítgatott, amilyet csak kimondhatatlanul nagy szeretet sugallhat. Mindig csak téged hallgatnálak. Látod, most jut eszembe, egy Frankfurt környéki erdő mélyén a jóságod szegény, kedves, eltemetett mamám. Éreztem, hogy könny folyik végig az arcomon. Mit vétettem, hogy a sors végigkerget engem ezen a pokoli úton? Nem lehettem annyira rossz, hogy ilyet érdemeljek. (Folytatjuk)
