Békés Megyei Hírlap, 1993. június (48. évfolyam, 125-150. szám)
1993-06-05-06 / 129. szám
© 1993. június 5-6., szombat-vasárnap SPORT iRÉKÉS MEGYEI HÍRLAP Ónodi „visszatért”, a címvédő Molnár Andrea visszalépett Hat békéscsabai mesterjelölt! Ez (is) egy olyan verseny volt, amelynek beszámolóját érdemes a végén kezdeni... Még javában dolgozott a zsűri és tanácskozott a szakági vezetés, amikor megkérdeztük Lukács Józsefet, a békéscsabaiak vezető edzőjét, mi a véleménye lányaikról s közülük kiket vár a mesterfokú döntőbe? Szó szerint ezt válaszolta: „Annak ellenére, hogy apróbb hibák előfordultak, hazai pályán érvényesült a technikai fölényünk a többiekkel szemben s a közönség biztatása is sokat segített, azt ellenfeleink edzői is elismerték, hogy egységes, jó megjelenésű csapatunk van. Régóta várjuk, hogy a sok munka eredményre változzék és úgy tűnik, ez a fordulópont. Varga Adrienn már korábban kiharcolta a holnapi folytatáshoz a jogot és ha még Ónodi mellé ketten bejutnak a mestermezőnybe, már nagyon elégedettek leszünk.” Hatan jutottak, így aztán felhőtlen volt a házigazdák táborában az öröm az első „eredményhirdetés” után. Ónodi Fiiét, Balog Gibalát ölelgette, de jöttek az edzők is, hogy csatla- kozzannak az ünneplőkhöz. Főleg azok után volt ez érdekes látvány, hogy néhány perccel korábban, a talán leglátványosabb talajverseny során a szép Ónodi gyakorlatot követően Gibala csúnyán lehuppant a talajra ......Három e lőreszaltót programozott be magának s nem vette észre a másodiknál, hogy fogytán az erő!" — mondta ekkor Lukács mester és a közelben figyelő másik edző, Kalmár Zsuzsa szavait már nem is illik idéznünk. Valószínűleg mindketten arra gondoltak, ez a „zárókép” majd morcossá teszi a bírákat velük szemben... Mert van ilyen, amúgy. Szerencsére a tegnapi verseny kivétel volt. A békéscsabaiak már a kezdéskor — sőt egy héttel ezelőtt is — fogadkoztak, hogy visszavágnak a Postásnak a csapatbajnokság első fordulójában elszenvedett vereségért. Ennek nyilvánvalósága már két szer után bizonyossá vált, noha például a tavalyi összetett győztes Molnár Andrea igazán jól szerepelt, talajon például kifejezetten jól sikerült a gyakorlata. Igaz, erősen bicegve hagyta el a küzdőteret. Oly annyira, hogy ma nem is lesz ott a folytatásban. Fenyvesiné Fedor Ágnes edző kollegája, Oszti Géza nevében is mondta: „Elégedettek vagyunk Andrea teljesítményével, de mégsem védheti meg elsőségét, mert a május 9-ei kassai nemzetközi viadalon — amely egyben Európa-kupa selejztező is volt—, megsérült a fináléban a korláton melegítés közben. Részleges szalag- szakadása miatt egy hetet teljesen ki kellett hagynia és fokozatosan fogtuk újra terhelésre... Talajon, de máshol is, az érkezések még komoly erőpróbát jelentenek számára. Csak a csapatpontokért tornázott ma, hiszen a legfontosabb pontszerzőnk. Mostantól inkább a július elején sorra kerülő brüsszeli Ek döntőre koncentrál.” A csapatbajnoki verseny —■ összképét tekintve — átlagos színvonalúra sikeredett s szomorú kísérője volt, hogy erre a fordulóra a veszprémiak nem tudtak elutazni — anyagiak hiányában. Nem a női torna egyedüli mutatója, de tény, hogy így is bronzérmesek tudtak lenni a vidéki csapatbajnoki küzdelmek befejeztével, mivel a csb felénél bajnoki címet hirdetnek s természetesen gazdára talált a Budapest bajnoki cím is. Még két fontos villámvélemény. Ónodi Henrietta: — Nagyon vártam már, hogy versenyezhessek, remekül esett... Unyatyinszki Mihály: — Én mindig elégedetlen vagyok, de azért úgy látom, rendben lesz Heni az Universiádéra, addig még van idő leadni azt másfél-két kilót is. (Fábián) Ami pedig a mestermezőnyt illeti, íme az eredmények és a női szakág vezetőinek veléménye alapján kialakított mai indulólista: Ónodi Henrietta (Békéscsaba), Molnár Krisztina (ÚTÉ), Horváth Kinga (Postás SE), Gibala Erika (Békéscsaba), Balog Ildikó (Bcs.), Filó Mária (Bcs.) — felnőttek; Nyeste Adrienn (Bcs.), Badics Ré ka (FTC), Petrás Alexandra (ÚTÉ) — juniorok; Krausz Nikoletta (KSI), Bakos Viktória (KSI), Varga Adrienn (Bcs.) — ifjúságiak. A csapatbajnokság 2. fordulójának végeredménye: 1. Békéscsabai Előre Agro Stop 189,225 pont, 2. Postás 185,175, 3. ÚTÉ, 182,725, 4. FTC 178,725,5. Sopron 148,20. A csb állása két forduló után: 1. Békéscsabai Előre Agrostop és Postás 3-3 helyezési szám, 3. ÚTÉ 6,4. FTC 8, 5. Veszprém és Sopron 11- 11. Budapest csapatbajnok: Postás SE (Kamarás Klaudia, Falus Gyöngyi, Jókutty Rita, Kiss Andrea, Horváth Kinga, Molnár Andrea) 2 hsz., 2. ÚTÉ 4,3. FTC 6. Vidék-csapatbajnok: Békéscsabai Előre Agro-Stop (Gábriel Katalin, Filó Mária, Gibala Erika, Balogh Ildikó, Nyeste Adrienn, Ónodi Henrietta) 2 hsz., 2. Sopron 5, 3. Veszprém 8. „Csak itthon ne felejtsük az igazolásokat!” Az NB I-ben a 28. forduló következik. Június 5., szombat: Videoton-Waltham—Békéscsabai Eló're FC, jv.: Bognár (Bay, Zvolenszky), 17 óra, Vác—Ferencváros, 15, (a tv közvetíti), Nyíregyháza—Csepel, 17, Diósgyőr—Rába ETO, 17, BVSC—Siófok, 17, MTK— • Pécs, 17, Vasas—Újpest, 17, Veszprém—Kispest, 17. A Békéscsabai Előre Agrostop csapata. Balról: Balog Ildikó, Nyeste Adrien, Gábriel Katalin, Filó Mária, Gibala Erika és Ónodi Henrietta fotó: lehoczy péter Nem csökkent a hiány- zók száma a békéscsa- \o bai csapatban, legfeljebb úgy fogalmazhatunk: átrendeződtek a sorok. Horváth Béla egy mérkőzésre szóló eltiltást kapott a váciak elleni kiállítás után, Váczi három sárga lap miatt nem léphet pályára, Fabulya sérült, Grica- juk pedig vesebántalmak miatt kórházi ápolásra szorul. Arról viszont örömmel számolt be Pásztor József vezető edző, hogy Fodor kedden már bekapcsolódott a munkába, vélhetően a kispadon már helyet is kap. — Kedden Horváth és az egyesület elnöksége megfogalmazott és ajánlva feladott egy- egy levelet, amelyben kértük az MLSZ Fegyelmi Bizottságát, hogy mentsék fel az eltiltás alól kapusunkat — mondja Pásztor József. — Ezzel együtt feladtunk 5000 forint fellebbezési díjat is. Meglepetésünkre a csütörtök esti fellebviteli tárgyalásig nem érkezett meg a levél — kaptuk a tákékoztatást Szombaton: Körös-túra Mezőberényből Negyedik alkalommal rendezi meg a Körös-túrát a Mezőberé- nyi SDSE-Vasutas Természetjáró szakosztálya. A 30 és 50 kilométeres távon egyaránt teljesíthető' túra rajtja a szabadidőközpontnál lesz és 9 óráig folyamatosan indítják a résztvevőket. Mint Váradi László főszervező elmondta, öt ellenőrző pontot jelöltek ki. A hosszabb táv teljesítői különböző szint jelvényeket kapnak, míg a rövidebb távon emblémával ellátott jelvény a jutalom. Különdíjban részesül a leggyorsabb, a legfiatalabb és a legidősebb túrázó. az MLSZ-től. Faxon azonnal elküldtük a levél másolatát, de ez számukra kevés volt, hiányolták a befizetési biankót, amely Horváth zsebében lapult, ezért nem tudtuk azt is faxon „bemutatni”. így maradt minden a régiben, Horváth nem védhet. Úgy fogalmaztak a szövetségben: majd a következő tárgyaláson előveszik a témát. De könyörgöm, az jövő csütörtökön lesz, amikorra nem egy, hanem két meccsen is túl leszünk, kapusunkat pedig egy találkozóról tiltották le... — Akkor nézzük a prózaibb oldalt! Mi várható a Videoton ellen? —Jó csapat a székesfehérvári gárda. A hazai pálya mellettük szól, és otthoni mérlegük nagyon jó. A támadás az erősségük, de a védelmük sebezhető, így bármi lehet. Az egy pont megszerzésében mindenképpen bízom, annál is inkább, mert szeretnénk versenyben maradni az UEFA-kupa indulási jogáért. Persze ehhez arra is /, • szükség lesz, hogy ne felejtsük itthon az igazolásokat! — Kikre kell külön figyelmet szentelni? — Elsősorban Sál lóira, hajó formában van, életveszélyes lehet. De oda kell figyelni Czéhre, Muzsnayra, Takácsra, Horváth F er encre... — Kikkel áll fel a Békéscsaba? — A következő csapatot tervezem: Baji — Szenti, Ionut, Dávid — Mracskó, Árgyelán, Csató, Vancea, Kasik — Szarvas, Kulcsár. Készenlétben: Tüskés (kapus), Usmajev, Fodor,--M ERLEG Szf.-on Bcs.-n 1974—75 0—1 0—0 1975—76 3—0 2—3 1976—77 3—0 2—5 1977—78 4—0 1—1 1978—79 3—0 3—1 1979—80 1—0 3—1 1980—81 3—1 2—0 1981—82 1—4 1—1 1982—83 4—0 2—1 1983—84 Bcs. az NB II-ben 1984—85 4—1 0—0 1985—86 2—0 1—2 1986—87 0—0 0—0 1987—88 0—0 1—1 1988—89 0—1 1—0 1989—90 0—1 1—0 1990—91 3—0 2—4 1991—92 Bcs. azNB II-ben 1992—93 ? 2—2 Az eredmény a pályaválasztó szemszögéből értendő. Javítani a mérlegen Tenisztanfolyam A tenisziskola felvé- telt hirdet egyéves /} alapképzésre 7—11 éves fiúk és leányok részére. Jelentkezni június 11- én 17.00 órakor lehet Békéscsabán, a Kórház utcai sporttelep teniszpályáin Fehér Gábor edzőnél. Utolsó előtti hazai mérkőzésén az a Baja lesz a szarvasiak ellenfele, amely ellen sohasem ment a játék, a bajaiak stílusa nem ízlik a Vasasnak. Az ősszel Baján 4—0-ra kikaptak a szarvasiak. Most itt lenne az ideje, hogy a hazaiak javítsanak a mérlegen. A Vasasnak nagyon kellene a győzelem, mivel akkor már matematikailag is biztosítaná bentmaradását a másodosztályban. A sérültek (Hirmler, Major, Mihalache) is lassan rendbejöttek, így remélhető, hogy a fontos 2 pontot megszerzi az együttes. loan Patrascu vezető edzőtől — aki számos NB I-es és NB Iles ajánlata közül ismét a szarvasiakét fogadta el és újabb egy évig irányítja majd a Vasast — azt kérdeztük, hogy véleménye szerint jól hajrázik-e csapata a két hazai mérkőzésen? — Bízom benne, de ha reálisan értékeljük támadójátékunk erejét, akkor az optimizmussal óvatosabban kell bánni. — Véget ért-e a hetek óta tartó sérülési hullám? — Cziglédszky játékára valószínűleg nem számíthatok, de kétséges Hirmler szereplése is. Major egészségileg rendbe jött, de fizikailag, még sok a lemaradása. —Az eddig elért 27pont már elég a bentmaradáshoz? •— Matematikailag még nem, de a hazai két találkozón biztosan megszerezzük azt a három-négy pontot, ami elég lesz. — Milyen összeállításban kezdenek vasárnap? — Ha Hirmler nem tudja vállalni a játékot, akkor a Hanyecz — Szlopóczki — Zahorán, Holp, Mihalache, Gebri — Major, Brakszatórisz, Pisont A. — Truczka, Rácz együttes kezd. A tartalékok: Halász, Pisont R., Hirmler (?), Zaho- recz, Kondacs lesznek. Cs. P. ELVESZETT Horvath Katalin az erőemelő Eb-n m németjuhász szuka, félhosszú » ## fekete-vörös színű kutyánk. Tetoválás! szám: 203251. Ismertetőjele: jobb első mancsán forradás. Magas jutalom ellenében az alábbi címre vagy telefonra kérem az értesítést: Békéscsaba, Szarvasi út 57. Telefon: 06 (óó) 448-540, 0Ó (60) 384-150. utazhattak el úgy Európa-baj- nokságra magyar női erőemelők, hogy közöttük éremesélyes is van. Baranyai Ildikó lehet az, aki a gyengébb nem erős magyar képviselői közül elsőként Eb-medállal gazdagíthatja a sportág honi történetét. Az orosházi Horváth Katalin, ha tartani tudja idei remek formáját kellemes meglepetést okozhat metországi Európa-bajnoksá- gon Baranyáin kívül, aki a 60 kg-ban indul, még hárman képviselik a magyar színeket, akiktől reálisan az várható el, hogy súlycsoportjukban az első hat között végezzenek: Somodi Valéria (44 kg, Kőbánya SC), Holló Ibolya (60 kg, Szolnok), Horváth Katalin (82,5 kg, Orosházi Toldi). Rögbi szezonzáró Az NB Il-es rögbibajnokság tavaszi szezonjának zárómér- kó'zésére kerül sor ma, szombaton 11 órakor, amelynek során a Békéscsabai Benny Bulls-Partium csapata fogadja a Szeged SC gárdáját. Az összecsapást az Eló're fű-3 pályáján rendezik. A meccs külön érdekességét az adja, hogy a csoportban ez eddig a két veretlen együttes. IBUSZ BANK Fiókunk a Haán Lajos u. 1. sz. alatt a következő szolgáltatásokkal áll rendelkezésükre: f\ — vállalkozói folyószámla í~\ — betétgyűjtés — határidős betét — hitelügyintézés — devizaszámla — valuta vétel-eladás — IBUSZ Bank Visa kártya — utazási csekkek vétele-eladása — készpénzkifizetés hitelkártyára — értékpapír. Címünk: Békéscsaba, Haán Lajos u. 1. sz. (A Bizományi Áruház mögött.) Telefon: (66) 443-741, 448-043, 328-446. Telefax: (66) 447-124. Telex: 083-644. W BÉKÉS MFfíYFJ HÍRLAP Közéleti napilap. Főszerkesztő': dr. Árpási Zoltán. Felelős szerkesztő: Niedzielsky Katalin, Seleszt Ferenc. Kiadja a Népújság Kft. Felelős kiadó: Martin Feldenkirchen és dr. Tóth Miklós ügyvezető igazgatók. Szerkesztőség és kiadó: 5600 Békéscsaba, Munkácsy u. 4. Levélcím: 5601 Békéscsaba. Pf. 111. Telefonszámok: központ (66) 450-450; főszerkesztő: (66) 446-242; sportrovat: 451-114; telefax: (66) 441-020. Kiadói telefonszámok: (66) 441-545; hirdetés: 441-311; telefax: 450-198; telex: 83-312. Terjeszti a Magyar Posta és egyéb terjesztő szervek. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 319 forint, egy évre 3388 forint. Készül: a Kner Nyomdában, Békéscsaba, Baross u. 9—21. Vezérigazgató: Balog Miklós. HU ISSN 12151068 ■ ■ ■ 1 III..".. .1 ——— ................