Békés Megyei Hírlap, 1993. június (48. évfolyam, 125-150. szám)
1993-06-05-06 / 129. szám
1993. június 5-6., szombat-vasárnap HAZAI TŰKOR/SOROZA T «StüÉKÉS MEGYEI HÍ8UP Egyházmegyék Trianon után Magyarország római katolikus egyháztartományai és egyházmegyéi a századfordulón Konferencia a szmogriadórendszerekről Amint már hírt adtunk róla, II. János Pál pápa döntése nyomán átszervezik a magyarországi egyházmegyéket, új püspökségeket hoznak létre, illetve egyes területeket más püspökséghez csatolnak. A mostani átszervezések gyökere a Trianoni békeszerződésig nyúlik vissza, mivel a Szent István-i egyházmegyéket az 1920-as békediktátum szabdalta szét Nem érdektelen talán, ha térképek segítségével áttekintjük a Trianon utáni változásokat és bemutatjuk az új egyházmegyéket. A trianoni döntés után a korábbi 29 egyházmegyéből csak a veszprémi, a székesfehérvári, a váci, az egri, és a pannonhalmi maradt meg érintetlenül az új államhatárok között. Hat püspökség székhelye itt maradt, területeik egy része azonban az utódállamokhoz tartozott. Öt püspöki székhely ugyanakkor a határon kívülre esett, területük egy része viszont itt maradt. A Szombathelyi Egyházmegye Ausztriához került részéből Burgenlandban megalakult a Kismartoni (Eisenstadti) Egyházmegye. Az Esztergomi Egyházmegye Szlovákiához került részéből Nagyszombat (Tma- va) központtal érsekség alakult. Abban a Nagyszombatban, amely a török hódoltság alatt a magyar egyházi élet központja volt. Kassa és Rozsnyó egyházmegyék Magyarországon maradt részeit Egerhez csatolta a Szentszék 1983-ban. Ugyanígy Egerhez csatolta a Szatmárnémeti Egyházmegye magyarországi részeit is. A régi temesvári székhelyű Csanád Egyházmegye Temesvári Egyházmegye néven alakult újjá Romániában. Ebből az egyházmegyéből, a Jugoszláviához került bánáti részen Nagybecskerek (Zrenja- nin) székhellyel új egyházmegye alakult. A Kalocsai Érsekséghez tartozó, Jugoszláviához került bácskai terület Szabadka székhellyel lett új egyházmegye. Az ősi, temesvári székhelyű Csanád Egyházmegye magyar- országi részéből alakult a Sze- ged-Csanád Egyházmegye. Székhelye Szeged lett 1923- ban, amikor Glattfelder Gyula püspök Szegedre költözött Temesvárról. A mostani döntés megyénket annyiban érinti, hogy a Nagyváradi Egyházmegye magyarországi, Békés megyéhez tartozó része Szeged- Csanádhoz, a Hajdú-Bihar megyéhez tartozó rész a Debrecen- Nyíregyháza Egyházmegyéhez kerül. Sz. M. A kelet-közép-európai országok légszennyezettsége jóval magasabb a Nyugat-Európá- ban szokásosnál—hangzott el a regionális kömyzetvédelmi konferencia sajtótájékoztatóján. Európában az utóbbi években a legveszélyesebb téli szmogok Kelet-Közép-Euró- pa területén alakultak ki és hamarosan a nyári szmog is komoly veszélyt jelenthet. A megnövekedett közúti forgalom, a technológiai elmaradottság magas szennyezőanyag-kibocsátással jár. Emellett ezekben az országokban nem sikerült kiépíteni a hatékony védekezés jogi szabályozórendszerét és a szükséges mérő-adatszolgáltató hálózatot sem. A szmogelőrejelzés és a megfelelő tömegtájékoztatás megoldása is várat magára, mint ahogy a vészhelyzetek esetén alkalmazandó akciótervek kidolgozása is hiányzik. ff ' ^ Felhívás! Gyula Város Polgármesteri Hivatala felhívja azon közületek, vállalkozók figyelmét, akik a Magyar Vállalkozási Részvénytársaság által meghirdetett gyulai vállalkozói telefonfejlesztésre jelentkeztek és az előírt 1993. június 1-jei fizetési határidőre nem tettek eleget fizetési kötelezettségüknek, hogy azt soron kívül teljesítsék. A befizetéseket a határidő tartása érdekében mind az első részletnél, mind a teljes vételár befizetéseknél valamely OTP-fiókban teljesítsék. Tájékoztatásul közöljük, hogy az önkormányzat elkülönített egyszámlájára a mai napig az igénylők csupán 30%-a fizette be az 50%-os előleget. Amennyiben a befizetések további késedelmet szenvednek vagy nem történnek meg, abban az esetben a MATÁV által szerződésben vállalt telefonbekötési határidő 1993. november 30-ai határidőre nem lesz tartható, vagy kellő számú befizetés hiányában az egész fejlesztés meghiúsul. Gyula Város Polgármesteri Hivatala Szántó László: Egy éjszaka a piros lámpás házban Első fejezet-Margó története 5. Olvastam valamikor egy könyvet, abban a főszereplőt, mint kémet, felakasztották. Amíg kirúgták alóla a széket és megfeszült nyakán a kötél, a másodperc töredéke alatt játszódott le képzeletében a megmenekülés. Most előttem is így, egy szempillantásnyi idő alatt peregtek le az eltelt évek: a gyerekkor, az iskola, az érettségi, a munka, a munkahelyek, a barátok, a barátnők, az esküvő, a válás és a kislányom. Itt megálltam. Ez volt a fal, ez jelentett mindent, ez jelentette a véget. Nem láthatom évekig! Az nem lehet! Minden képet kitöröltem az emlékekből, egyedül csak ő maradt meg, kedvesen, mosolygósán, ártatlan nagy szemekkel, ahogy visszavár a kis Babi. Ebben a percben nyugodt voltam. Nyugodt és magabiztos. Már tudtam, hogy erről a helyről megszökök. Ázt, hogy hogyan csinálom, még nem láttam tisztán, de az elhatározás szülte végeredményben olyan biztos voltam, mint abban, hogy egyszer eljön a halál pillanata. — Ányuval szeretnék még beszélni és kellene egy kis pénz. — Ez elég nehéz ügy, anyádat nem akarom idehozni, így is sok baj van vele. — Nekem jó a telefon is, de beszélnünk kell — mondtam nyugodtan, de határozottan. — Rendben, ma délután felhívunk. — Hol van ő egyáltalán? — Nálam lakik, mert nem akart a szállodában maradni, ahová először vittem. — Ma feltétlen hívjon fel. Ha ezt megteszed, igyekszem kevés gondot okozni neked. Arcán ismét a strici-mosoly jelent meg, majd elővette a pénztárcáját és meglepetésemre 300 márkát nyújtott felém. — Itt van, ha jobban érzed magad így, mint pénz nélkül — mondta nagyvonalúan — de próbáld meg beosztani. Jó vicc — dohogtam magamban —-, ki sem tudok mozdulni a négy fal közül, így könnyen tudom teljesíteni a kérést. A pénzt nem köszöntem meg. Ez a szemét már eddig is sokkal többet vett el tőlem annál, hogy ezzel a háromszáz márkával kifizethessen. Sanyi elment, mi pedig leültünk a törzshelyünkre. Le sem vettem a szemem a telefonról, közben építgettem magamban, hogy mit mondok. Viszonylag könnyű helyzetben voltam, mert ez a némber nem tudott magyarul. Abban biztos voltam, hogy Sanyi ott áll anyu mellett, és ha engem nem is hall, a válaszokból és a kérdésekből könnyen kikövetkezteti a beszélgetésünket. Nekem kell irányítani a szöveget és lehetőleg úgy rendezni a mondatokat, hogy csak igennel vagy nemmel kelljen válaszolni. Csak hívjon már, hogy elkezdhessem. Végre! A „nagyasszonny” vette föl a készüléket. Valamit karattyolt, majd odaintett. Átadta a telefont, de olyan közel állt hozzám, hogy alig kaptam levegőt. Nem zavart, tisztában voltam azzal, hogy magyarul nem tud egy árva mukkot sem. — Halló! Anyu, Margó vagyok! Uralkodj magadon ez most létkérdés. Sanyi ott áll melletted? — kérdeztem halkan, de mosolyogva. A mosoly a németnek, a visszafogottság a jugónak szólt. — Igen—volt a válasz. —• Remélem, nincs ikertelefon, hogy lehallgathasson bennünket. — Nincs. — Jól figyelj. Ez a német becsapott, mi meg beugrottunk. Fogva tartanak valahol, hogy őszinte legyek, azt sem tudom, hol. Nehogy jajgass, nem akarom, hogy a beszélgetésünket megértse. Vágj az egészhez jó képet, most mindegyikünknek alakítani kell. Vetted, amit mondtam? — Igen. — Mondd meg neki, hogy látni akarod a munkahelyünket. Próbálj meg valahogy kihúzni bennünket ebből a szarból, de túlságosan ne erőltesd a dolgot, mert csak rontanád az amúgy sem rózsás helyzetünket. — Igen, rendben. — Szia anyu. — Margó... Letettem a kagylót. Eddig sikerült az alakítás, de éreztem, hogy kezdek kifogyni, és hogy a fenébe néz ki egy mosolygós arc potyogó könnyekkel? Gyorsan visszamentem az asztalhoz, nagy szükségem volt a félhomályra. Nehogy észrevegyen valamit ez a varangy. Igaz a mondás, hogy bajban erősebb az összetartás. Ilyenkor tudjuk egymást igazán értékelni. Máskor jelentős eseményeket is hajlamosak vagyunk lekezelni, most pedig egy aggódó, vigasztaló szót is többre értékeltem mindennél. A megmenekülésért... Amért gondolkodás nélkül megadtam volna mindent. Csak ismét szabad legyek. Valósággal összepréseltek a falak. Ereztem a szorítást és úgy éreztem, ha ez sokáig tart, megfulladok. Bíztam anyámban. Soha ilyen közel nem éreztem magam hozzá, mint most. Elég felszínes volt az eddigi kapcsolatunk. Nálunk nem volt divat az érzelmek örökös kimutatása. Laza kapcsolatot élt a család, kis függőség, nagy szabadság. Hogy jó volt ez vagy rossz? Most úgy éreztem, mi mindig nagyon szerettük egymást. Csak a szép és a jó jutott az eszembe, csak az örömet okozó áldozathozatal, az önzés nélküli kapcsolat. Engedelmes, jó lányként idéztem magam. Képzeletben megfogtam anyám kezét és éreztem a melegségén, a szorításán, hogy nem enged el, hogy kihúz ebből az ingoványból. Az ilyen helyzet a nagy fogadalmak szülőszobája. Talán jobb is, hogy megmenekülésünk után egy részét elfelejtjük. Az ember szorult helyzetében az értelmes fohászok közé sok, utólag nevetségesnek tűnő dolgot is beimádkozik. Gondolataimból Gigi zökkentett ki. Az ajtó felé mutatott. Megjött a német. Megjött King-Kong. Nem vett rólunk tudomást. Valamit beszélt a nagyasszonnyal, aki odaintette a szlovák lányokat. Ok már tudhattak egy keveset németül, mert úgy tűnt, ha akadozva is, de beszélgetnek. Egyre hangosabban szólt az eszmecsere. Gondolom, a német valamit kifogásolt, ami az idősebb lánynak nem tetszett. A német arrább lökte. Erre a lány még jobban kiabált. Közben többször elhangzott, hogy „intelligens”. A német szinte üvöltött. „Intelligens?” — mutatott kérdően a lányra, majd leköpte. „Szlovák intelligens!” — szólt vissza a lány, de a következő pillanatban akkora pofont kapott, hogy a pult fogta meg. A vörös dromedár a mellét döngette és ordított, félreérthetetlenül jelezve, hogy intelligens itt csak ő lehet. (Folytatjuk)
