Békés Megyei Hírlap, 1993. június (48. évfolyam, 125-150. szám)
1993-06-03 / 127. szám
1993. június 3., csütörtök HÁLÓ ffB Nótázva könnyebb az élet A gyes meghosszabbítása Nevelési támogatás Képünk a szeghalmiak egy korábbi fellépésén készült Családsegítők Mezökovácsházán A Magyar Családsegítők Országos Kamarája regionális szervezete soron következő továbbképzését Mezökovácsházán tartja június 3—5-éig. Házigazda a mezőkovácsházi városi nevelési tanácsadó és családsegítő szolgálat. A továbbképzés a résztvevőknek költségmentes, amit a szponzorok támogatásával sikerült elérni. Az első nap programjára minden érdeklődőt várnak, szakmai fórumot tartanak, míg a 2, és 3. napon a szakmabeliek csoportos tréningen vesznek részt. Június 3- án 10 órakor Nagy András alpolgármester nyitja meg a rendezvénysorozatot. Dr. Csehák Judit országgyűlési képviselő előadása 10.30-kor kezdődik, Szociálpolitika ma Magyarországon címmel. Ezután a témában fórum kezdődik, melyet Karácsony Zsolt ügyvivő vezet. 14 órakor A jóléti modell változásáról beszél Lévai Katalin, az Esély című folyóirat főszerkesztője. Ezt az előadást is fórum követi. 16 órakor A hajléktalanság társadalmi és emberi vetületei címmel Gyuris Tamás a Hajléktalan Szolgálatok Tagjainak Országos Kamarája elnöke tart előadást, amely fórommal zárol. A további programokat a szakmabelieknek szervezték. Bemutatkozik a házigazda intézet, majd a regionális szervezet ülését tartják. A résztvevők másnap csoportokban folytatják munkájukat. Lesz esetmegbeszélő pszi- chodráma és témacentrikus csoport, melyek foglalkozásait pszichológusok vezetik. Délután a résztvevők többek között ellátogatnak a battonyai S. O. S. Gyermekfaluba. Az utolsó napon a tréningek után a továbbképzést Karácsony Zsolt ügyvivő és Takács Imre, a Családsegítők Országos Kamarájának elnöke értékeli. Kedves rendezvényre hívtak a minap a szeghalmi és a körösla- dányi népdalkor tagjai. Baráti beszélgetésre, közös dolgaik megtárgyalására és ami a legfontosabb, közös dalolásra jöttek össze. A vendég ladányiak nyitottak egy dalcsokorral, amire a helyiek kettővel válaszoltak. A finom vacsora után szót kért a nyolcvanéves Csató Imre bácsi, aki néhány lakodalmi rigmussal nevettette meg a többieket, majd kérésére együtt elénekeltük a Himnuszt. Azt is be kell vallanom, régen láttam ennyi embert ilyen áhítattal énekelni nemzeti imánkat. Utána szót váltottunk a két együttes vezetőivel, két zenepedagógussal, a körösladány i T ur- bucz Zoltánnal és a szeghalmi Nagy Szabolccsal. Elmondták, hogy a két éve alakult ladányi daloskor szinte az első pillanattól kezdve kapcsolatban áll a szeghalmival, akik „idősebb testvér” módjára segítik őket. Voltak és lesznek is közös fellépéseik, az idén nyáron pedig együtt fogadják a Sárréti Pikniken fellépő kalotaszentkirályi táncosokat. A beszélgetés megmegszakad, hiszen a citerások, a szeghalmi Erős Józsefné, Bar- ta József, Ládi Imre és a körösla- dányi Komoróczki Gyula egyre játssza az ismerős dalokat, amiket most már együtt énekelnek mindannyian. Elnézve a lelkes, jókedvű társaságot, akiknek zöme nyugdíjas, azon tűnődöm, micsoda hatalma is van a közös nótázásnak. A jelenlévő idős embereknek, asszonyoknak bizony sohasem volt könnyű az életük és most sem az. Őket is gyötri a mindennapos megélhetés ezer nyűge, gondja és most mégis, csettintgetve, a nóták pajzánabb sorait huncutul összenézve, egymásra kacsintva fújják. Megesett velük az a csoda, hogy két-három órára elfelejtik bajaikat és egymás örömére dalra fakadhatnak, igazán jól érezhetik magukat. Ők lehetnek a középpontban, mint például most Ács Lajosné, aki alkalmi karmesterként dirigálja vidám népét. Sok hasonló jókedvű estét és jó egészséget, kedves dalosok! GILA — Ez év március elsején lépett életbe a nevelési támogatás — mondja Tamás Béláné, a békéscsabai polgármesteri hivatal szociális irodájának vezetője —, s eddig nálunk húszon felül jelentkeztek érte, s kapták meg. De biztos többen lesznek, ha híre megy. — Kik kaphatják és milyen összegben? —- Az a három, vagy több gyermeket nevelő anya, illetve bizonyos meghatározott esetben apa, akinek a legkisebb gyermeke hároméves elmúlt, de még nem töltötte be a nyolcadik évét. És a legkisebb gyermek születése előtt az anya 180 munkanapot ledolgozott. A támogatást ugyanis nem a gyermek, hanem az anya kapja, s a havi mértéke azonos az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegével. Ez most 6400 forint. Az ellátásból viszont a hatszázalékos nyugdíjjárulékot le kell vonni. — Kereseti kikötés van-e? — Van. Ha a családban az egy főre jutó jövedelem meghaladja az öregségi nyugdíj mindenkori összegénék a háromszorosát, akkor nem állapítható meg. S akkor sem, ha aki kapná, gyesen vagy gyeden van, illetve saját jogú nyugdíjban részesül. Továbbá, ha munkanélküli-segélyt kap, vagy a munkanélküliek jövedelempótló ellátását. — Akkor dolgozni sem lehet, míg folyósítják? — Csak négyórás munkát vállalhat az anya. Egyébként a támogatás ideje szolgálati időnek minősül, vagyis több szempontból előnyös ez a lényegében meghosszabbított gyes, melynek a költségét a központi költségvetés állja. — Még csak annyit: mit kell mellékelni a kérelemhez? — A gyermekek születési anyakönyvi kivonatának a másolatát, a 180 napos munkaviszony és a közös háztartásban élők jövedelmének igazolását. Hozzáteszem még, hogy a nevelési támogatás mindig csak egy évre állapítható meg, s ha a jogosultság továbbra is fennáll, újból megkapható. Vass Márta „Nemdohányzó osztály — Füstmentes iskola” Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat Békés megyei intézete az 1992—93-as tanévben is meghirdette a „Nemdohányzó osztály — Füstmentes iskola” programot. Ebben 65 középiskolai osztály, csoport közel 1400 tanulója vesz részt. A jelentkezőit hat feladatlapot tartalmazó levelet kaptak, melyre írásban válaszoltak. A feladatsor és a legjobbaknak a június 5-én tartandó vetélkedő' nemcsak a fiatal és környezete, hanem leendő gyermeke egészsége érdekében is megfogalmazott, igényes kérdésekre adott válasz. A vetélkedőt Békéscsabán, a József Attila Általános Iskolában tartják. A Békéscsabai Regionális Munkaerő-fejlesztő és Képző Központ felvételt hirdet instruktort munkakörök betöltésére az alábbi szektorokban: 1. Elektronikai és informatikai szektor 2 fő instruktor számítástechnikai! informatikai területre (operációs rendszerek, szoftverkörnyezetek, hardverismeretek, helyi hálózatok kezelése, informatikai rendszerszervezés, adatfeldolgozás). 1 fő instruktor elektronikai, méréstechnikai területre (audiovizuális technika, műsorszórás és vételtechnika, digitális és mikroprocesszoros rendszerek, finommechanikai ismeretek). 2. Vállalkozási, üzleti és idegenforgalmi szektor 1 fő instruktor számviteli, pénzügyi, adózási területre (számviteli, pénzügyi, adózási ismeretek modulrendszerben történő oktatása, feldolgozása) 1 fő instruktor vállalkozási, kereskedelmi területre (vállalkozási, kereskedelmi ismeretek modulrendszerben történő feldolgozása, üzleti terv készítése). 3. Mezőgazdasági és környezetvédelmi szektor 2 fő instruktor mezőgazdasági és környezetvédelmi területre (a mezőgazdaság legalább két szakterületéhez, illetve a környezetvédelemhez kapcsolódó ismeretek és gyakorlat szükséges). AZ INSTRUKTOROK FELADATA: Moduláris rendszerű felnőttoktatás az adott szakterületen, részvétel a tananyagfejlesztésben, az ismeretelsajátítás és képességfejlesztés folyamatának irányítása. A MUNKAKÖRÖK BETÖLTÉSÉNEK FELTÉTELEI: — szakirányú felsőfokú iskolai végzettség — büntetlen előélet. A pályázatnál előnyben részesülnek azok, akik felnőttoktatási gyakorlattal, angol vagy német nyelvismerettel rendelkeznek. A MUNKAKÖRÖK 1993. JÚLIUS 1-JÉTŐL BETÖLTHETŐK. Bérezés: a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény alapján. iSf3 A jelentkezéseket kérjük 1993. június 14-éig eljuttatni a Békéscsabai Regionális Munkaerő-fejlesztő és Képző Központ, 5601 Békéscsaba, pf. 29. címre. A jelentkezéseknek tartalmaznia kell a legfontosabb személyi adatokat, a szakmai önéletrajzot, a bizonyítványok másolatát és az erkölcsi bizonyítványt. Az érdeklődők további felvilágosítást a (66) 325-027-es telefonon kaphatnak. A i i i i i i i i i i i i i z i ■L.'juI■'j'll]ljLLjjjl1jl!i1|‘I',»'»'»'»' 1 'I'I'I' 1 'I tmmrnm um mi u. émmwrn (>•% m ** » A»« \m* mm*** ■ mm * • mm : ■» h- •* Iám —r VM |«im mm J ■ “*• »k»m IK, mt M »HP mm pm WIMI pi p»* lm* j* rn M-r _ m* Jm* -----« w m*> mm ’«wr *4 l*p» I I I I I I H MM. (mW <tac • « • *•*»*■■ iW- Wl fr*» I Mám■»»(■■■*■ fi* —‘ j — »-— «“> A — — • fe ra—. rj i» r- er is lm m mm m tett tavi ■ mm mm im im mmr Mii !■ *•# »•" *•*' f*» [■ «a»««*«* !■ tsj Ears? '»ïsîï Erty! tel Csak egy telefon és mi házhoz szállítjuk! Termékek (raklapon, csomagolva, áfával). 30 cm-es falazat: — B/30-as 17,5/14 (120 db/raklap) — Uniform 19/19 (84 db/raklap) 36 cm-es falazat: — Thermopor—36 19/14 (92 db/raklap) 38 cm-es falazat: — HB—38 19/14 (85 db/raklap) I. o. 21,80 Ft/db II. o. 29,38 Ft/db II. o. 36,00 Ft/db II. o. 32,62 Ft/db 1993. június 30-áig! — A házhoz szállítás kedvezményes áron! (Minimum 10 raklap) Az otthonában is fizethet a szállítással egy időben. KIT!. B E ;§j fj jp I 5650 MEZŐBERÉI\Y, Gyár u. 1. Telefon: (66) 352-711, 352-280. Telefon/fax: (66) 352-455. ,é,Mb|.í.i.|1|b|„|.|j|1| » 1 i I I 1 fc I I I I ll~TT I I I I I I I I z I I I Tr pL-j E- ÆÊS} i B5? %ü I i z i i i i r i i i i i