Békés Megyei Hírlap, 1993. június (48. évfolyam, 125-150. szám)

1993-06-26-27 / 147. szám

J J J K HAZA MINDEN ELŐTT ^ ß ß % # • mes megyei hírlap hétvégi magazinja Műemlékeink - a szarvasi Bolza-kastély Klasszicista stílusban, 1810 körül épült az egykori Bolza-kastély, amely műemlék jellegű épület. A kastélypark természetvédelmi terület váradi zoltán felvétele Halló! Beszélgessünk! Mondták... Az MSZP pedig egyenesen ha­mis lapokkal játszik, amikor például Horn úr a mezőgazda­ság szétverésével s mérhetet­len kár okozásával vádolja a kormányt, s követel „bizal­mat, nyugalmat, biztonságot” a falunak. (Heti Magyaror­szág) Messze nem teljesült az a szépreményű kormányzati vá­rakozás, hogy a gazdaság most már rááll a természetes növe­kedés pályájára, s közben egyensúlyi mutatói is javul­nak. Ez a csoda egyszerűen azért nem következett be, mert nem volt meg hozzá semmifé­le feltétel: sem a külpiaci kon­junktúra, sem a hazai piac bővülése. A gazdaságirányítás bizonytalankodásaival, kap­kodásaival, inkonzisztens (erőtlen, változó—a szerk.) és zsákutcába vezető döntéseivel megtetézett 1992. évi állapo­tok a szokásos üzleti kockázat­nál is jóval nagyobb bizonyta­lanságról tanúskodnak. (Petschnig Mária Zita köz­gazdász) Nemrég jutottam túl az 50. életévemen... Egy edző ebben a korban érett be igazán. Ren­geteg ismeret, tapasztalat hal­mozódott fel bennem! Úgy gondolom, hogy most vagyok képes a legtöbbre. Nem lesz igazuk a tamáskodóknak — emeli fel hangját. — Eddig se volt miért szégyenkeznem, de az elért sikerekért mindig megdolgoztam. És ez a siker­lista gyarapodni fog... Még nem tettem föl az i-re a pontot. (Verebes József edző) Békési tallózó A magyar irodalomban Cseres Tiboron kívül nem található senki, akire több joggal volna mondható, hogy a Kárpát-me­dence írója. Nem olyan érte­lemben, hogy magyarságát ki­választottságnak vagy mono­póliumnak tekintve rá kívánt volna telepedni e különleges történelmi és etnikai régióra. Hanem olyan értelemben, hogy a sok nép lakta Kárpát­medence kollektív idegrend­szere mintha az ő emberi-írói idegrendszerében futott volna össze. (Elet és Irodalom) Fürkésző A Gyulai Várszínház harmin­cadik évadának napjaiban nem felesleges talán fel­idéznünk, hogy az egykori me­gyeszékhelyen már a múlt szá­zadban is gazdag színházi élet folyt. A társulatok egymással versengve keresték fel a vá­rost. 1852 nyarának végén pél­dául az aradi Alföldi Dal és Színtársulat, a vidék legrango­sabb társulata szerepelt Gyu­lán. Olyan kiválóságok léptek színpadra, mint Prielle Korné­lia (aki „sóhajtásnyi” ideig Pe­tőfi menyasszonya volt) és fér­je Szerdahelyi Kálmán, vala­mint Schodelné, Klein Rozá­lia, az első magyar drámai éne­kesnő. Schodelné egyébként Meyerbeer A próféta című operájában lépett fel, amelyet az éppen Gyulán tartózkodó Erkel Ferenc vezényelt. Halló! Jónapot kívánok! Mé­nesi György vagyok a Békés Megyei Hírlaptól. Ismeri a szombatonként megjelenő ,,Halló! Beszélgessünk!” című sorozatunkat? — Szoktam olvasni, és be­szélgetek is önnel, ha se a szá­momat, se a nevemet nem írja ki. — Azt hiszem, ez nem fog menni. A „Halló!"-nak éppen az a lényege... — Figyeljen ide! Nekem van egy igen kényes témám. Ha már felhívott, hallgasson meg! —Hallgatom, asszonyom! — Hétfőn hullafáradtan ha­zajöttem a kapálásból. Az aj­tóm előtt itt állt egyik romániai ismerősöm két középiskolás gyermekével. Nálunk marad­tak három napig, holott én se szálloda, se étterem nem va­gyok. Főztem rájuk, most mo­sok meg takarítok utánuk. Kérdezem én öntől: miért tart­ják természetesnek, hogy leg­feljebb „köszönöm”-ért bár­mikor meglakhatnak bennün­ket? — Nyilván viszonossági alapon gondolják. — A csudát! Jó tíz évvel ezelőtt megsajnáltuk a piaco- zó „szegény magyar csalá­dot”, s hogy ne az állomáson töltsék az éjszakát, szállást ad­tunk nekik. Azóta visszajár­nak, de nemhogy pénzt, még egy törülközőt vagy egy üveg román konyakot sem kaptunk tőlük. Talán úgy gondolják, hogy nekünk „hazafias köteles­ségünk” az ő körülugrálásuk. De nem ettől borultam ki, ha­nem attól, hogy elutazásuk előtt pénzt kértek autóbuszjegyre. Mondtam: nincs! Meg is kap­tam, hogy nem ezt várták tőlünk, anyaországi magyarok­tól. Ok eddig diktatúrában éltek, szenvedtek és szenvednek... Eszembe jutott, hogy mennyit talpaltam értük a három nap alatt. És hogy a két lakli még véletlenül sem kérdezte meg, hogy esetleg segíthetnének-e valamit a ház körül... Ma el­mentek, hál’ Istennek, a piacon vettek lejért forintot... Ugye, megérti, hogy nem adom a ne­vemet a történethez? —Asszonyom! Köszönöm a beszélgetést. „Számomra a festés örökös kötéltánc a rút és a szép — a realitás és a képzelet között. Képeimmel a festészet nyelvén szeretnék mesélni — Galambos Tamás” Kiállítása békéscsabai megnyitóján írta e sorokat olvasóink emlékkönyvébe Galambos Tamás nívódíjas, Munkácsy-díjas festő, akinek alkotásai megtalálhatók Európa, Mexikó, Venezue­la, Argentína, Kanada, USA és Japán számos gyűjteményében 1993. június 26-27., szombat-vasárnap Százkilencven éve halt meg Szikszai György A máig legismertebb refor­mátus imakönyv szerzője, Szikszai (Szikszay) György Békésen, 1738. március 21-én született, és 1803. június 30-án Debrecenben halt meg. Refor­mátus pap, teológiai író, nyel­vész. Egyik fő művéből, az 1795-ben Pozsonyban kiadott „Közönséges lelki áldozatok” című könyvből való az alábbi részlet. Óh Szent és Jó ISTEN! ki az emberi nemzetnek javára és bá­torságára, a’ gyilkosságot-is megtiltottad a’ Te Törvényed­ben. Vallást tészünk Te előtted, hogy mi erre nézve-is számta­lan sokszor el-távoztunk a’ Te akaratodtól ‘sa’ mi kötelessé- ginktől, és sokképen bűnösök­ké, ‘s büntetésre méltókká tedtük mi magunkat mindnyá­jan Te előtted. Mert ha a’ vastag gyilkosság­ba, ‘s ember-ölésbe nem léle- dzettünk-is: de mely sokszor meg-bántottuk sok felebarátin­kat, gondolatinkat, beszédinkel és magunk viselésével! Mely sokszor gondoltunk gonoszt azok ellen, és rosszúl ítéltünk, bizonytalan jelekből azok felől! Mely sokszor rágalmaztuk, szi­dalmazó ‘s mérges beszédekkel illettük, haragos szemekkel néztük idegenséggel visel­tettünk hozzájok, és külömb- külömféle bosszúság tételekkel keserítettük. Mely sokszor lap­pangott a’ titkos irigység a’ mi szívünkben, szomorúságunkra volt felebarátunk előmenetele; örömünkre, kára és veszedel­me! Mely sokszor gerjedtünk haragra, méregre, boszszonko- dásra a’ mi feleberátink ellen, gyűlölségben-is éltűnk azok­kal, sőt a’ bosszúállást-is kíván­tuk, és kerestük, és ha módunk esett benne, véghez-is vittük. Óh Szent ISTEN! mely mél­tán el foglalhatja a’ bánat és félelem a’ mi szívünket, midőn meg-gondoljuk, hogy mi mind eddigiilyen hibás emberek vol­tunk, és hogy a’ Te akaratoddal, ‘s a’ mi Urunk Jézus példájával ennyire ellenkezünk. De bizo­dalmunk-is vagyon a’ Te vég- hetetlen Irgalmasságodban, a’ mely botsánatot ígért mind azoknak, valakik hisznek á’ Jé­zus Krisztusban. Botsásd-meg hát nékünk-is, a’ mi felebará­tink ellen való vétkes gondola­tinkat, indulatinkat, beszédin- ket, és tselekedetinket, mind a’ hirtelenségből ‘s erőtlenségből, mind a’ szántszándékból való­kat, a’ mellyeket már most, mi­dőn eszünkbe jutnak, bánunk szívünk szerént, és kívánjuk, hogy bár soha se lettek volna. Fedezd-el azokat a’ Krisztus igazságával, és adjad, hogy a’ mi kárt tedtünk azokkal a’ mi felebarátinknak, viszsza pótol­hassuk, sőt kérünk, hogy Te pó- told-ki nékiek. Illessed-is óh Kegyelemnek ISTENe ! oly idvességesen a’ mi szívünket, segítsed oly hatható­san a’ mi erőtlenségünket, hogy ezután illendő vígyázással igye- kezzük eltávoztatni, ‘s el-is tá- voztathassuk a’ felebaráti sze­retet meg-sértő gondolatokat, indúlatokat, beszédeket és tse- lekedeteket: és hogy ellenben emberséggel, szelídséggel, en­gedelmességgel, irgalmasság­gal tudjunk lenni azokhoz, azoknak kárát el-fordítani, bol­dogságát előmozdítani gyönyö­rűségünknek tartsuk; sőt hogy a’ gonoszért-is jóval fizetni, és ellenséginkel-is jól tenni készek és alkalmatosok lehessünk... Fekete fehéren Történetek a benzinkútról Beállók a Balaton parti benzinkúthoz, hogy teletankoljam a dízelolajjal működő Ford tesztkocsit. A kutas rendkívül készséges, amíg tölti a tankot, kiselőadást tart a várható idegenforgalmi kilátásokról, pontosabban a „ki nem látá­sokról.” Fizetéskor számlát kérek, tesztkocsinál előírás. A fiatalember még mindig udvarias, invitál az irodába, mondja : ott tölti ki a papírt. Lassan, körülményesen veszi elő a tömböt, látni rajta, mondana valamit, ha nem restell- né. Aztán csak kiböki: uram, ha nem kér számlát, olcsób­ban tudom adni az olajat... Más. Este tíz körül, hazafelé jövet Pestről, az utolsó két deci benzinnel a tankban megállók az öcsödi benzinkút­nál. Nagy darab fiatalember szolgál ki, udvariasan, még a szélvédőt is megmossa. Fizetéskor biztat, menjek be egy kávéra a benzinkút presszójába. Sietek — mondom — majd legközelebb. Másnap hajnalban megint mennem kell, igaz, csak Kecskemétre. Ahogy beérek Öcsödre, már messziről látom, még mindig az én emberem van szolgá­latban. Felismer, integet. Elszégyellem magam, hogy megelőzött. Más. Van már egy éve is talán, hogy Gyulán, a Húskom­binát szomszédságában új benzinkutat épített a Shell. Talán ha kétszáz méterre az Áfor elszürkült, régi kútjától. Kevesen tettek volna lyukas két fillérnél többet arra, hogy túlélik a konkurenciát. Jó négy hónap múlva örömmel újságolja az áforos fiatalasszony: „Bezárunk, nem csök­kent a forgalmunk, új kutat épít az Áfor”! Két év — mondták a hitetlenek és tartották a lyukas két fillért, egy petákkal sem többet. És most lássanak csodát: három hete áll az új Áfor-kút, persze most már a MÓL három betűjével az oromzatán. A verseny elkezdődött, pontosabban folyta­tódik. A tétek emelkednek. Három történet a közelmúltból. Még mondja valaki, hogy Magyarországon nyoma sincs a piacgazdaságnak... Árpási Zoltán

Next

/
Thumbnails
Contents