Békés Megyei Hírlap, 1993. június (48. évfolyam, 125-150. szám)
1993-06-24 / 145. szám
O ^ 1993. június 24., csütörtök SPORT f IP MRS MEM HIRI.AP Szarvasi Vasas: A sportfórumon kérdezték Egy gyötrelmekkel teli Jövőre lesz ? bajnokság után A Szarvasi Vasas 1992—93-as bajnoki szereplése rendkívül hullámzó és gyötrelmes volt. A korábbi évekkel ellentétben a nyári alapozás és a bajnokság megkezdése előtt a keret adva volt. Az őszi kezdés is biztatóan indult, a hetedik forduló után az ötödik helyen állt a csapat, igaz, egy kis „baki” is becsúszott ekkor: az Eger elleni hazai vereség. A fordulópontot a Tiszavasvári elleni, hazai pályán elszenvedett, az utóbbi negyven évben példa nélküli vereség jelentette. A táblázaton az ötödikről egyből a tizedik helyre zuhant vissza a csapat, de a Hatvan és Kaba elleni győzelemmel az őszt a nyolcadik helyen sikerült zárni. A tavaszt sok döntetlennel és egygólos győzelmekkel, vereségekkel 10. helyét állandósítani tudta az együttes. Példátlan jövés-menés A csapat és a vezetők számára a példátlan gyötrelmek a harmadik forduló után kezdődtek, amikor Belvon Attila bevonult. A10. forduló után Molnár pedig úgy érezte, hogy könnyűnek találtatott az NB H-ben. A szakértők szerint ez inkább akaratgyengeségének a következménye. Az anyagi források után szaladgáló vezetőknek ezért újabb játékosok után kellett nézni. így került Szarvasra Szlopóczki, Csubró, majd Mi- halache is. A tavaszi szezonkezdet előtt Sárosi is bevonult, majd Csubró is távozott. A legnehezebb helyzet akkor állt elő, amikor a tavaszi idény kellős közepén Bolba és Stancu váratlanul (?) átlépte az országhatárt és nem jött vissza. Igaz, közben Brakszatórisz leszerelt, s ez némileg enyhítette a súlyos helyzetet. Sérüléssorozat — Jöjjenek a fiatalok! De hogy teljes legyen a gyötrelem, jött a sérülési hullámok sorozata, Gebri, Major, Hirm- ler, Cziglédszky és Mihalache összesen 23 mérkőzést volt kénytelen kihagyni. Öt játékos hiányát szezon közben egyszerűen lehetetlen pótolni, főleg— ha nincs pénz. A fiatalok nem szerepeltetése miatt sok bírálat érte a vezetőket. Nos, a kritikusok most örülhettek, mert a kényszerhelyzetben nem volt más megoldás, mint elővenni az ifik legjobbjait. Pisont Richárd, Truczka, Zahorecz és Kondacs körülbelül harmincszor jutott szóhoz, többnyire csereként, így került a Szarvasi Vasas az NB II legjei közé azzal, hogy 26 játékost foglalkoztatott a bajnokság során. — A kissé hosszúra sikeredett bevezető után első kérdésünk loan Patrascu vezető edzőhöz mi más lehetett volna, mint az, hogy ’92 őszén gondolta-e, hogy ilyen hullámzó szereplés és játékos jövés-menés lesz a bajnokság folyamán? — A hullámzó teljesítmény természetesen nem volt benne az elképzelésekben. De azért valami rossz sejtelmei voltak az embernek, mert az átigazolásaink nem az elképzelések szerint sikerültek. A bajnokságot ^játékossal kezdtük, s emiatt az egész őszi szezon során tűzoltó- munkát végeztünk. Kapkodtunk jobbra-balra, de csak „parkolópályán” levő játékosokat találtunk. Ezért volt a nagy jövés-menés a játékoskeretben, ami rendkívül megnehezítette az edző csapatépítő munkáját, s ez eredményezte a hullámzó teljesítményeket is. —-Az őszi 16 ponttal szemben a tavaszi 14 pontot jónak tartja- e, lehetett volna több ponttal is gazdagabb a csapat? — Természetesen lehetett volna több pontunk is, ha nem „betlizünk” az Eger, a Tiszavasvári vagy a Budafok ellen. Reálisan értékelve az eredményeket: amikor jobban odafigyeltünk jók voltunk, s ha még- jobban figyeltünk volna, akár az első háromba kerülhettünk volna. — A hazai gyengébb pontszerzéseket jól kompenzálta a csapat idegenben, minek volt köszönhető ez? — Idegenbeli mérkőzéseinken inkább a védekező játékból indított kontrákra építettünk. Többször sikerrel, ugyanis kétszer nyertünk két döntetlen mellett. Itt feltétlenül meg kell jegyeznem, hogy az NB H-ben rajtunk kívül nincs még egy csapat, amelyik igazi csatár nélkül játszotta volna végig a szezont, ugyanis az ott szerepelt játékosaink közül egynek sem az az igazi posztja. így talán még értékesebbnek is kell tekintenünk hazai és idegenbeli pontszerzéseinket. — Melyik mérkőzéseket emelné ki az őszi, tavaszi találkozók közül? —Hál’istennek, ilyen több is van. Sorolom a csapatokat, amelyeket kitűnő játékkal győztünk le, ősszel Debreceni VSC 3—2, Hatvan 2—0, Kaba 2—1. Tavasszal Kiskőrös 1—0, Tiszavasvári 1—0, Baja 5—1. Tanulságok —Egész évi szereplése alapján kivel elégedett elsősorban és kitől vár képességei alapján többet? — Egyénileg Hanyecz, Za- horán és Hirmler játékával vagyok elégedett elsősorban. Képességei alapján meggyőződésem szerint feltétlenül többre képes a mutatott játéknál Major, Pisont András és Gebri. —A1993—94-es bajnokságra a mostani tapasztalatok alapján mi a legfőbb tanulság, amit másképp kellene csinálni? — A tanulság és feladat a jövőre az lenne, hogy verseny- képes játékosállomány álljon a szakmai vezetés rendelkezésére, amelyet tudjunk motiválni minden mérkőzésre. Ne csak a nagy csapatok ellen szívjuk fel magunkat, hanem vegyük komolyabban a látszólag gyengébbeket, s akkor elkerülnek a váratlan vereségek. Végül minden mérkőzésen csak Hanyecz szerepelt. A házi góllövőlistát Rácz vezeti 12 góllal, őt követi Major 8, Pisont A. 3, Cziglédszky 3, Belvon 2, Bolba 2, Stancu 1, Truczka 1, Mihalache 1 és Brakszatórisz 1 góllal. Csabai Pál A szarvasiak sokszor csak egy-egy góllal nyertek, miként a Kiskó'rös ellen is. „A tanulság és feladat a jövőre az lenne, hogy versenyképes játékosállomány álljon a szakmai vezetés rendelkezésére, amelyet tudjunk motiválni minden mérkőzésre” — állítja az edző, loan Patrascu Az elmúlt héten a megyei sportigazgatóság a Csaba Expo keretében nagyszabású sporttudományos tanácskozást rendezett Békéscsabán, a megyeházán. Az egész napos rendezvény utolsó eseménye volt az a sportfórum, amelyet Vitray Tamás, a Magyar Televízió sportosztályának vezetője irányított. A kérdésekre Gallov Rezső államtitkár, az OTSH elnöke, dr. Kis Jenő egyetemi docens, Szilágyi Menyhért, a megyei közgyűlés ifjúsági, sport és kulturális bizottságának elnöke válaszolt. A következőkben két érdekes felvetésre adott választ közlünk. — Lesz-e sport-törvény? — hangzott az első kérdés, amelyre az OTSH elnöke így válaszolt: — Elöljáróban azzal kezdeném, hogy két évvel ezelőtt a hivatal lerakta az alapjait egy sporttörvénynek. Azóta többször változott az OTSH szerepe és állami irányítása is. Eddig még nem kerülhetett sor a sok fontosabb törvény mellett a sportra vonatkozó elfogadására. Az idén elkészült a sport- koncepció, amelyet elfogadott a Parlament is. Erre épül majd az a sporttörvény, amelyet jövőre szeretnénk az Ország- gyűlés elé terjeszteni. — Nyíregyházán egy kieső labdarúgócsapat kapott 10 millió forintot a megyétől. Békés megye önkormányzata hogyan segíti a súlyos anyagi gondokkal küzdő, a nemzetközi szereplésért is sokáig versenyben lévő Előre FC-t? — kérdezték Szilágyi Menyhérttől. — A megyei közgyűlés az elmúlt évet az olimpiának szentelte, s ennek meg is lett az eredménye. Az idén a diáksport élvez elsőbbséget az élsporttal szemben. Természetesen a szűkös források miatt nem mondtunk le a sport támogatásáról. Éppen a májusi ülésünkön szavaztunk meg 4 millió forintot a diáksportra, a szakszövetségek támogatására. Egyébként az eredményességet figyelembe vevő kidolgozott ösztönzési rendszerünk van. Az általam vezetett bizottság keresi a lehetőségeket, a plusz forrásokat az élsport megsegítésére is. Várhatóan júniusban tekinti át a közgyűlés az idei költségvetését, s annak ismeretében kaphat támogatást az Előre FC. Magánemberként mondom, az idén valóban jól szerepelt a csapat, ha rajtam múlana, én mielőbb adnék nekik pénzt. A kérdés második részére a jelenlévő szabolcsi sportigazgatónő válaszolt. Elmondta: ebben az évhen a megyei önkormányzat 30 millióval segíti a sportot, ebből hét milliót kapott a labdarúgás. A Nyíregyháza csapata ennek az összegnek a felét, '3,5 millió kapott, jórészt az utánpótlás neveiéFOTO: LEHOCZKY PETER A Ferencvárosé a Magyar Kupa Szombathelyen 1—1-re végződött a Haladás VSE— Ferencváros labdarúgó Magyar Kupa döntő első találkozója. Tegnap késő délután játszották le az idei kupasorozat fináléjának visszavágóját, amelyen Fodor, a 22. percben rúgott góljával szerzett vezetést a fővárosi zöld-fehér csapat az Üllői úton, majd Kovács a 89. percben egyenlített. A hosszabbításban nem esett gól, ezért 11-es rúgásokkal döntötték el a trófea sorsát, amelynek során a Ferencváros bizonyult jobbnak, így ők indulhatnak ősszel a KEK-ben. ♦ ♦♦ A megyei II. osztályú bajnokságért osztályozót játszottak tegnap, az első mérkőzésen: Vésztő—Pusztaföldvár 0—0. Visz- szavágó június 27-én. Edzők továbbképzése A Békés Megyei Labdarúgó Szövetség edzőbizottsága, június 25- én, pénteken 15 órakor Szabadkígyóson, a kastélyban tartja soron következő továbbképzését. Téma: a labdarúgók nyári felkészítése. Az előadás után a résztvevők megtekintik a nyári gyermek labdarúgótáborban folyó munkát. Eltiltások Befejeződött a megyei labdarúgóbajnokság — kivéve a III. osztályt, ahol még egy csonka fordulót játszanak a csapatok —, s az utolsó forduló után a következő fegyelmi határozatokat hozta a Békés Megyei Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottsága. Szigorú dorgálásban részesültek: llrbancsok Mihály (Csabacsűd), Molnár László (Békéssámson), Szabó Sándor (Doboz), Pesti Tibor (Okány). Két bajnoki vagy kupamérkőzéstől eltiltott labdarúgók: Berecz Krisztián (OMTK II.), Diff Mohamed (Pusztaföldvár), de utóbbi labdarúgó büntetését 1993. november 30-áig felfüggesztették. Három bajnoki vagy kupamérkőzéstől eltiltott labdarúgók: Tóth Attila (Békéscsabai Előre Jamina), Adamik Tibor (Dévaványa). A füzesgyarmati Rácz Istvánt 1993. szeptember 30-áig mindennemű sporttevékenységtől eltiltották. A lökösházi Nagy Bélát egy bajnoki vagy kupamérkőzéstől tiltotta el a bizottság. Lehet jelentkezni! A Békés Megyei Labdarúgó Szövetség az 1993—94-es idényben — a csapatok kérésére, a költségek kímélése miatt — két csoportban bonyolítja le a megyei Hl. osztályú labdarúgóbajnokság küzdelmeit. Mint Tóth Márton főtitkártól megtudtuk, eddig két új együttes, Medgyesbodzás és egy új mezőhegyesi csapat jelezte indulási szándékát. Az újonnan indulni szándékozó klubok képviselői még július 10-éig jelentkezhetnek a Békés Megyei Labdarúgó Szövetségben, (Békéscsaba, Peter Jilemniczky u. 3.). Az új versenykiírás értelmében csak az a csapat juthat fel a megyei II. osztályba, amely ifjúsági együttest is szerepeltet. Guszti, Bátor és Büszke Szabó Sándorral, a Sarkadi Szabadidő Lovasklub elnökével rövid számvetést tartottunk a legfontosabb nyáreleji programjaikról. Mint mondta, az első nagyobb versenyt, a meghívásos kettesfogathajtó viadalt ez évben május elején rendezték meg Sarkadon. Ebben a kategóriában öt díj került kiosztásra, amelyeket (sorrendben!) a következő versenyzők kaptak: Kemecsi István, Fábián Sándor, Borsos Béla, ifj. Kemecsi István és Szekeres Sándor. Érdekesség, hogy mindannyian a sarkadi lovasklub tagjai. Ugyanekkor galopversenyt is rendeztek, ahol a következő versenyzők vitték el a pálmát: Pribék Ferenc (Váczi Lajos Guszti nevű lován), Kiss János (Bátor nevű saját lován) valamint Szabó László [KovácsLászló Büszke nevű lován). Az első és a harmadik versenyző sarkadi klubtag, míg Kiss János Gyulaváriból érkezett. Május utolsó napjaiban az okányi Challenge Day-n is részt vett a sarkadi lovasklub, ahol nemcsak a gyerekek, de a helyi szociális otthon gondozottjai is kipróbálhatták a lovaglást a lovasklub által hozott Piszra nevű lovon. A klubot ezen kívül ott találjuk a gyulai Csillagtúrán is, ahol Fábián Sándor és Borsos Béla lovasklubtagok ötös fogattal jelentek meg a felvonuláson. A felvonulás után pedig nap mint mint kocsikáztatták a vendégeket és a gyerekeket.-RIA Békés megyeiek az MLSZ közgyűlésén Szombaton Budapesten rendezik meg a Magyar Labdarúgó Szövetség közgyűlését. Az eseményen megyénket Piller Sándor, az MLSZ elnökségi tagja, a megyei szövetség elnöke, Tóth Márton főtitkár, Győri László, a megyei JT elnöke, Megyebíró János és Szűcs Ferenc képviseli. Rajtuk kívül az NB I-es Békéscsabai Előre FC-t két, az NB Il-es Szarvasi Vasast egy küldött képviseli. UJ! UJ! •UJ! Megnyílt a Szilvia nonstop élelmiszermarket Békéscsaba sétálóutcáján, Andrássy út 30. sz. alatt. Mindenkit szeretettel várunk! J BÉKÉS MEfíYFJ HÍRLAP Közéleti napilap. Főszerkesztő: dr. Árpási Zoltán. Felelős szerkesztő: Niedzielsky Katalin, Seleszt Ferenc. Kiadja a Népújság Kft. Felelős kiadó: Martin Feldenkirchen és dr. Tóth Miklós ügyvezető igazgatók. Szerkesztőség és kiadó: 5600 Békéscsaba, Munkácsy u. 4. Levélcím: 5601 Békéscsaba. Pf. 111. Telefonszámok: központ (66) 450-450; főszerkesztő: (66) 446-242; sportrovat: 451-114; telefax: (66) 441-020. Kiadói telefonszámok: (66) 441-545; hirdetés: 441-311; telefax: 450-198; telex; 83-312. Terjeszti a Magyar Posta és egyéb terjesztő szervek. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 319 forint, egy évre 3388 forint. Készül: a Kner Nyomdában, Békéscsaba, Baross u. 9—21. Vezérigazgató: Balog Miklós. HU ISSN 12151068