Békés Megyei Hírlap, 1993. június (48. évfolyam, 125-150. szám)
1993-06-12-13 / 135. szám
MŰVÉSZETEK- TÁRSADALOM 1993. június 12-13., szombat-vasárnap Babaléptek a műteremben Egy csésze kávé Kétegyházán, Kalcsó József festőművész otthonában „Keserű vagyok, napi 14 órát dolgozom, pedig az orvos megálljt parancsolt” Nem pártoskodni kellene már ebben az országban FOTÓ: LEHOCZKY PÉTER pártoskodni kellene már ebben az országban, s milliókat költeni arra, hogy tízfős „nevesincs” pártok alakuljanak. Óriási baklövés volt, hogy három évvel ezelőtt nem a gazdaságot próbálták útjára indítani, hanem mindenféle piszlicsáré ügyeket vettek elő... — A művészek — általában — nem politizálnak. Látom, rákényszerül, hiszen nagyon keserűek a gondolatai. — Keserű vagyok, napi 14 órát dolgozom most is, holott az orvos „megálljt” parancsolt. Persze vannak azért apró örömeim, hiszen ez a legszebb szakma, amit csinálhatok. Csakhogy mostanában inkább a piacra festek. Ha az ember a szakmai tisztességet tartja szem előtt, esélye van arra, hogy képeivel örömet szerez, és azok tíz-húsz éven át élnek valahol, valakiknek a lakásában. Ennyi az egész, s ez nem kevés! — Térjünk rá a kis jövevényre. Emlékszem, annak idején tiltakozott, hogy egy bébi betörjön az életébe... Kérdésem végig sem mondom, egyórás beszélgetésünk ezen pontján Kalcsó József először mosolyogja el magát. — Hóbortos a pasas! Valami csodás kis fickó. Lassan már megszokom, hogy közel egy éve megállás nélkül sír. Bár mostanában, amióta elindult, ritkábban törik el a mécses. Önállósította magát, s ki-be sétál a műteremben. Tudja, magányos műfaj a miénk. Nem kellenek a kullancsok, de hát őurasá- ga rám töri a műteremajtót, ezzel már el is terelte a figyelmemet a munkáról. Lesem, hova huppan le, melyik festékbe esik... Az igazság, hogy pici még. Nem igazán van türelmem vele hosszabb időt tölteni. De az, hogy meghatározta és megváltoztatta az életemet, tagadhatatlan. Kata asszony féltőn öleli magához a csöpp Őrsöt. Ellátja, aztán fotóskollegámmal asztalhoz invitál. Pár perc alatt, amíg nem a férjével és a fiával foglalkozunk, elmondja, hogy haragszik. Azért, mert a férje a kelleténél többet dolgozik, pedig vigyáznia kellene magára. Hiszen itt van ő, aki szereti, s itt van Örs, akit fel kell nevelni./. S egyáltalán, ki tudja, mi vár még rájuk? Olyan jó lenne már békében, szeretetben, nyugodtan élni... Béla Vali Tűnt idők. hosszan átbeszélgetett estéi, hol vagytok már? Amikor volt türelmünk egymáshoz. Amikor a kérdések nem maradtak a levegőben, hanem a „hogy vagy?” -ra megvártuk a feleletet is. Hónapok, évek futnak gyors egymásutánban, s még perceink sem maradnak arra, hogy felhívjuk a barátokat, régi ismerősöket. Egy évvel ezelőtt említettem Kalcsó József festőművésznek, elmennék, meglátogatnám őt és az új jövevényt, Őrsöt. S lám, a babavizitre csak most került sor, amikor a ,,fiatalember” már az első lépéseket próbálgatja a műteremlakásban... Hófehér itt minden. A konyhaszekrény és a szobaberendezés. Örs kiságyán a szőrme és persze a franciaágyon lévő is... ízléses, szép kis otthona van Kalcsó Józsefnek és feleségének, Kata asszonynak. — Mi történt, amióta nem találkoztunk? —Húsvétkor azt hittem, már senkivel sem találkozom többé... — kezdi a festőművész, és hátradől a hintaszékben. Elmarad arcáról a megszokott mosoly. — Szívritmuszavarokkal szállított be a mentő a kórházba... Azt hiszem, az a két-három éves megállás nélküli hajtás nem tett jót a szervezetemnek. —Hát muszáj volt hajtani? — 1990-ben nősültem. ’91- ben építkezni kezdtünk, ’92- ben megszületett a fiam... most úgy tűnik, „padlót fogtunk.” —Ilyen sötét a kép ? — Nem vagyok jó passzban, rossz a hangulatom, s ilyenkor természetszerűleg nem úgy megy a munka, ahogyan kellene. A galériák nehéz helyzetben vannak. Először az ügynököket fizetik ki, s csak utána minket. A vevők elmaradnak a fizetési részletekkel, amin nem csodálkozom. Kétségbeesve kell látnom, hogy a megélhetés egyre nehezebb, az enyém is, hát még azoké, akiknek három, négy gyerekről kell gondoskodniuk. Hittem abban, hogy csak a hivatásomnak élhetek. Mostanra eljutottunk odáig; azon kell gondolkodnom, hogy valami mást is kénytelen vagyok vállalni. Díszletet festeni vagy tanítani... Hát akt — Nem hittem, hogy anyagi gondjai vannak. Hiszen Svájcban, Németországban több helyre is hívták kiállításokra. Talán nem veszik a képeit? — Nem erről van szó, de ez az irány hosszadalmas. Ki kell várni, hogy beérjen, s addig is élnünk kell. Borzasztó szegénységet látok magunk körül. Nem „Őurasága rám töri a műteremajtót” _________A kt „Kórházba szállítottak”
