Békés Megyei Hírlap, 1993. június (48. évfolyam, 125-150. szám)
1993-06-09 / 132. szám
1993. június 9., szerda BOTRÁNYKÖVEK Csurka-kép fekete-fehérben? Csaknem három éve készült e kép, egy tűzforró parlamenti napon. Akkor is, azóta is lett volna helye a lapban, hiszen megjelentetésére Csurka István nem egyszer alkalmat teremtett. Ám félretettük a felvételt olyan időkre, amikor mindenki előtt nyilvánvalóvá válik: mi fán terem a politikus Csurka. Senki ne számítson arra, hogy most aztán a keresztvíz utolsó cseppjeit is leszedjük — itatóspapírral — Csur- káról. Jobb, ha ezúttal is tárgyilagosan nézünk szembe a jelenséggel. Keményen bíráltuk őt akkoriban, amikor a sajtónak ezt meg kellett tennie: a „bort iszik és vizet prédikál” első jeleinek észlelésekor. Bizony, bizony derék MDF-esek, mindazért, amit most Antall József elmondott, a párt országos választmánya pedig szentesített, az idő tájt — mintegy helyszínbírságként -— töviskoszorú járt a toliforgatónak. Egyik képviselőnőnk alig egy éve még megütközve hallgatta a Csurkát bíráló szavakat: igen, igen, de ne várjam el, hogy bírálja őt. Ilyen a nagypolitika? Vagy ilyenek a kis politikusok? Csurka azóta elkövette azt a hibát (is), hogy szóvá tette a hatalmon lévők falánkságát (is). Azt a a csillapíthatatlan akarást, mely a homo sapiensből mohó sapienst képes csinálni. Ostorozni kezdte a címet, rangot, s mindenekelőtt a vagyont és gazdasági hatalmat birtokolni vágyókat. Puszta marakodás lenne a koncon? Aligha, hiszen Csurka — ahogy olvasni lehet—maga is megtalálta a kis családi kincses ládikáját. Ne reméljék, hogy a hírlapíró beáll a farkast kiáltok közé. Szólni akkor kellett, amikor felismerhetővé vált, hogy Csurka (és társainak) tevékenysége megbonthatja a rendszerváltásban megnyilvánult társadalmi méretű közmegegyezést. Cselekedni is akkor kellett volna. S abban a pillanatban, amikor nyilvánvalóvá lett: eszméi híveiből itthon sem, külföldön sem szívesen (újra) látott indulatokat váltottak ki, illetve szembetűnő lett a veszélye annak, hogy kiengedheti a palackból a szellemet, melynek visszagyömöszölése aztán rengeteg munkát ad a tízmillió — lélekben 15 millió — magyarnak. Minderről viszont már nem beszélhetünk úgy, mint veszélyről. Időközben ugyanis bevégeztetett. Mégpedig az MDF — csaknem — egészének közreműködésével. Nem szóltak, amikor szólni, nem tettek, amikor tenni kellett volna. Ha Csurka valóban — s miért ne lenne így? — párttá kiáltatja ki a Magyar Út mozgalmat, akkor a sértődötté vált és—úgy tűnik — kissé beijedt volt kenyereseinek is egyetlen dolguk marad: tudomásul venni a tényeket. Amíg Csurka és hívei az Alkotmány alapján hozzák létre pártjukat, s annak betűje és szellemé szerint működnek, senkinek sem lehet oka a szűkölésre. Különösen a mulasztóknak nem. A másságot minden pártnak el kell viselnie — sorain kívül feltétlenül. Belül: gusztus dolga. Ha ez a pártképződés a szélsőjobb parlamenti megjelenésével és megjelenítésével jár, azért valakiknek valóban vállalniuk kell a történelmi felelősséget. Nemkülönben, mert taktikázgatás- ból azokat is eltávolítják soraikból, akik párbeszédképesek tudtak maradni a társadalom egészével. S még riasztóbb, hogy szerte az országban — felénk is — olyanok lépnek ki az MDF-ből, akik köztiszteletnek örvendenek, s valóban sokat tettek a rendszerváltásért. (S ezt nem csak memoárjaik tartják számon.) Külön kérdés, hogy mindazok, akik ilyen vagy olyan okból elősegítették Csurka étvágyának féktelen növekedését, most viszont az eredmény (?) láttán ingerek feltörését észlelik a gyomruk és a torkuk tájékáról, vajon miként számolnak el választóiknak tévelygéseikkel? Nem maguk fölött mondanak-e ítéletet pálfordu- lásukkal? Igen, a nemzetközi szalonképesség visszaszerzéséhez alkalmas eszköznek látszik Csurka, a megtévedt bárány külön szalonba terelése. Itthon viszont egyre többen úgy vélekednek: „kutyából” nem lesz szalonna. iRÉKÉS megyei hírlap Csurkának három éve is melege volt. Pártjának viszont csak most lett (m)elege Csurka persze nem „kutya”, s nem is bohóc, ezt a státust már néhányan lefoglalták a magyar belpolitikában. (Sajnálom, ha ez a megjelölés hátrányosan érinti az általam is kedvelt és tisztelt bohócszakma jeleseit.) Csurka véresen komoly dolgokról beszél. Olyasmiről is, amit megtenni már bizonyára nem is lesz ízlése szerint való. De lehet, hogy ekkorra az események átszáguldanak személyén. Nem öröm, ha egy nyugalomra vágyó országban elszabadul valami, s elcsúszik a szél(sőség)ek felé. Ha már így adódott, arra kellene jobban ügyelnünk — ott a jobb oldalon is —, hogy a közösen emelt, önként vállalt korlátáink épek és erősek maradjanak. K.A.J. Nem mind arany, ami réz Veszélyes munkagépek Úgy tűnik, hogy érdemes a jóhiszeműség vámszedőinek egy „derék” képviselőjét bemutatnunk olvasóinknak még azelőtt, mielőtt személyesen találkoznának vele egy kihalt árnyas sétányon. Erre pedig a napokban komoly esélye van megyénk lakóinak, közülük is leginkább a szebbik nem képviselőinek. Tavaly nyáron Kiskunfélegyházán járva találkoztam azzal a barna bőrű, középtermetű, középkorú úrral, akiről történetünkben szó lesz. Lassan jött velem szembe vasárnap délután a fák alatt, majd mielőtt elhaladt volna mellettem, lehajolt. Valamit felvett, nézegette, majd nagyon kedvesen felém nyújtotta: Nézze csak, találtam egy aranygyűrűt. Kezében egy vastag karikagyűrű volt, s valóban úgy csillogott, mint az arany. Próbálgatta az ujjaira, de egyikre sem ment rá. Kínálta, próbáljam meg én is, hátha nekem jó les/. — Nekem akarja adni? — kérdeztem csodálkozva. — Miért ne — válaszolta. — Látja, hogy nekem kicsi. Ad érte annyit, amennyit gondol, s mind a ketten jól járunk. Nem értettem, hogy miért nem örül a szerencséjének, s megy tovább a talált gyűrűjével. Gyanakodni kezdtem, s hiába bizonygatta, hogy még az aranyjel is benne van, továbbmentem. Gondolatban egyre inkább feltételeztem: megjátszott színjáték volt az egész. Biztosan lapul néhány rézgyűrű a zsebében, amiből így próbál pénzt csinálni. Azt viszont elismertem magamban, hogy nagyon jól csinálja. El is tudtam képzelni, hogy élethű előadásával, megnyerő modorával még sikert is arathat. Már el is felejtettem a különös történetet, amikor egy kedves ismerősöm bosszús panasza minden részletével emlékezetembe idézte. Ugyancsak vasárnap és ugyancsak egy árnyas sétányon — a helyszín azonban most Békéscsaba — jött vele szembe egy férfi, aki váratlanul lehajolt, majd ámuldozva hívta fel ismerősöm figyelmét a ritka kincsre. Diskurzusuk pontosán megegyezett a tavaly nyáron Kiskunfélegyházán folytatott párbeszéddel, csak sajnos másként végződött. Kedves ismerősömnek ezer forintja bánta ezt az emlékezetes találkozást. Bosszúsan mondta: Szégyel- lek a rendőrségre elmenni és bevallani hiszékenységemet, ugyanakkor jó lenne másokat megmenteni a rájuk váró veszteségtől. Nos, ezért írtam le a történetet. Hősünk ezek szerint járja az országot, s most kicsiny megyénk képezi vadászterületét. Főleg a gyengébb nem képviselőit szólítja meg, s olyan helyen, ahol kevesen járnak. Jólelkű olvasóink mondhatják ern^azt, hogy boldoguljon mindenki ahogy tud. Ez az ember nem lop, végül is csak az ad neki pénzt, aki akar. Valóban. Pénzt nem lop senkitől, de az emberekbe vetett hitétől megfosztja azt, aki áldozatául esik. Ennek pedig az a legnagyobb veszélye, hogy lassan már annak sem fogunk hinni, akinek pedig igen nagy szüksége lenA bajban ismerni meg az igazi segítőszándékot — jutott eszembe, amikor arról a pusz- taottlakai balesetről hallottam, melynek során egy 73 éves bácsi esett áldozatául egy mezőgazdasági munkagépnek. Történt ugyanis, hogy a bácsi egy olyan Honda típusú munkagéppel közlekedett a lakásának udvarán, amelyhez egy rota kapa társult. Eddig tisztázatlan okok miatt kicsúszott az ülésből és a gép alá esett. A jármű továbbhaladva rágurult és az éles kap'aélek szétroncsolták a lábát. A szomszéd rohant át segíteni, majd egy ismeretlen, kék színű, csukott Barkas gépkocsi szállította a békéscsabai kórházba . A bácsi — Asszonyom! Emlékszik-e rá, hogy jó pár évvel ezelőtt egy csabai KISZ-es részegen karambolozott? — irányította kérdését célegyenesen felém telekgerendási ismerősöm. — Röstellem, de nem. Mit kellene tudnom róla? — Tulajdonképpen csak annyiban van jelentősége, hogy az illetőnek akkor nem simították el az ügyét, hanem megbüntették és mellé pártfegyelmit is kapott. Nos, ezt a bevezetőt azért tettem, mert van itt Telekgerendáson egy fiatalember, akiről úgy tudom, hogy fideszes. Sorra-rendre ittasan karambolozik, mások testi épségét veszélyezteti, aztán még nem hallottam, hogy a pártja kizárta volna a soraiból, sőt azt sem, hogy megdorgálták volna. Ennek a fiatalembernek korábbi balesete miatt elvették a jogosítványát, mégis kocsiba ülhetett, és ismételten súlyos sérüléssel járó közúti balesetet okozott. — Attól, hogy maga nem hallott róla, nem azt jelenti, hogy nem tették meg — nyugtatgatom az úr felzaklatott kedélyét. — Egyet megígérhenéhány héttel később a kórházban meghalt—kaptuk a hírt. Szép és nemes dolog a mező- gazdasági tevékenység mindaddig, míg erőnket meg nem haladó feladatokat kell végrehajtanunk — meditálok a tények felett. Feltételezhetően az életét javarészt kitöltő mező- gazdasági munkát végző idős ember is úgy gondolta: csak azért is megbirkózik az új kihívással, s megmutatja a világnak, hogy ma sem elveszett ember a magyar. Rajta kívül soksok ember vállalkozik a termelésre, és a kézi erő mellé sokan vásárolnak különféle régi, vagy új talajmegmunkáló és a termésbetakarítást segítő eszközöket. A tétel egyszerűnek látszik: tek, azt, hogy az ügynek utánanézek a rendőrségen. * A városi rendőr-kapitányság közlekedési osztályának vezetője, kérdésemre, hogy van-e fejlelentés L. I. ellen, a következőket válaszolja: — Valóban történt a nevezett ellen feljelentés, baleset okozása miatt. —Az is igaz, hogy az úr nem rendelkezik gépjárművezetői engedéllyel? — Korábban elvették tőle. —Akkor hogyan vezethetett gépjárművet? —A bíróság korábban elkövetett közlekedési bűncselekmény miatt a járművezetéstől eltiltotta. Úgy tűnik, hogy ezt nem vette elég komolyan... — Konkrétan mi volt az a bűncselekmény? — Ittasan elgázolt egy fiatal kislányt, aki súlyos sérüléseket szenvedett. —Igaz, hogy ráadásul ez az „úriember” lopott kocsival karambolozott? — Én úgy fogalmaznék, hogy engedély nélkül vitt el egy kocsit Békéscsabán, a Virág cukrászda elől. „fogom a gépet, megtöltöm üzemanyaggal, kimegyek a határba és elvégzem a munkát”. Ezekhez a masinákhoz azonban a tájékozottság mellett nem árt némi óvatosság sem. Mert, mint azt mondani szokták, a munkagép „veszélyes üzem”. Használatukkor tehát nem árt fokozottabban figyelni a biztosítékokra, a védő, óvó segédeszközökre, vagy — gondolok többek között — akár a használati utasítás maradéktalan betartására. E tragikus eset szomorú figyelmeztető minden kistermelő, munka-, illetve kerti gépet használó számara: vigyázzunk önmagunk és munkatársaink testi épségére! Halasi — Tulajdonképpen mi történt? — 1993. március 8-án az esti órákban engedély nélkül elvitt kocsival Telekgerendásra hajtott. 23 óra tájban gondolt egyet és Telekgerendásról ismét kedvet kapott Békéscsabára bekocsizni. A főútvonalra úgy hajtott ki ittassága és figyelmetlensége miatt, hogy összeütközött az oroszokkal... — Mit kerestek itt az oroszok? — Konvojban haladtak és valószínűleg piacozni igyekeztek Békéscsabára. Az ütközés során az egyik orosz gépkocsi vezetője súlyos sérüléseket szenvedett. — Miután már egyszer bevonták a jogosítványát, nem volt mit elvenniük! — Nem maradt más hátra, mint a helyszíni szemle, a kihallgatás, vérvétel. Megindítottuk és már be is fejeztük a büntetőeljárást. Az ügyész vádat emelt súlyos testi sértést okozó ittas járművezetés bűntettének és jármű önkényes elvétele vétségének alapos gyanúja miatt. Találós kérdés Ivott, lopott, majd oroszt ütött... B. V.
